Az állami elvonás aránya és a gazdasági versenyképesség nem függenek egymástól, többek között ezért is jár teljes tévúton a hazai gazdaságpolitika.

Két, rendkívül tanulságos táblázatot közölt honlapján a német statisztikai hivatal. Az első az EU 27 tagállamának 2012-es, átlagos munkaköltségeit veti össze a magánszférában: ezek szerint a svéd dolgozók kerestek a legjobban, óránként 41,9 eurót, a bolgárok pedig a legrosszabbul, 3,7 eurót. A magyar versenyszféra 7,9 euróval 22. a listán, Észtország, Szlovákia és Csehország mögött.  

A másik táblázat a munkaerő (nem bér jellegű) költségei alapján rangsorolja a tagállamokat, vagyis aszerint, hogy a munkáltatónak 100 euró bruttó bér után mennyi közterhet kell fizetnie. Itt is Svédország vezet, ahol 51 euró közterhet fizet a munkavállaló, majd a hagyományos fejlettségi rangsorokhoz szokott szem számára meglepő káosz következik. Például a gazdag Hollandiában az adók és járulékok 30, Luxemburgban 16, Dániában 15 eurós kiadást jelentenek a munkáltatóknak 100 eurónként; Magyarországon 35, Szlovákiában 36, Ausztriában 37 euró a közteher. Az élőmunka terhe a legkevesebb - 10 euró - Máltán.

A sajtó által közölt magyarázatok a hazai közgazdasági logikán edződöttek számára még sűrűbbé teszik a ködöt. A válság ellenére például a német órabérek nőttek az elmúlt két évben, közben a munkanélküliség történelmi mélypontra csökkent, a német export mégis eléri a GDP 50 százalékát, ami ekkora ország esetén a masszív versenyképesség mutatója. Svédország esete még izgalmasabb, ott ugye nemcsak a munkaerő drága, hanem az adó is nagyon magas, mégis az ipar termelékenysége folyamatosan, az EU átlagánál nagyobb mértékben nő (2007 óta 2,5 százalékkal, míg a közösség egészében 1,6 százalékkal).

Mi következik mindebből? Például az, hogy az állami elvonás aránya és a gazdasági versenyképesség (ennek következtében a jólét) nem függenek egymástól - nem a máltai gazdaság dübörög, és nem a svéd fuldoklik az adósságban. Az is, hogy a fizetési lista élén álló országok általában képzett (tehát drága) munkaerővel fejlett technológiát működtetnek, így nagy hozzáadott értékű, és drágán is piacképes termékeket állítanak elő.

Magyarország döntéshozói hosszú idő óta képtelenek értelmezni ezeket a kevéssé bonyolult statisztikai adatsorokat, a világgazdaság trendjei és logikája iránti fogékonyság ráadásul a Nemzeti Együttműködés Rendszerében tovább csökkent. Itt és most leszállítják a tankötelezettség határát, egyszerűsítik a szakképzést, jelentős pénzeket vonnak ki a köz-és a felsőoktatás rendszeréből, vagyis az ország a képzetlen, és ezért alkalmazkodásra, tanulásra képtelen olcsó munkaerő kibocsátásába kezdett. Az így „előállított” munkások a jó multiknál olcsón dolgozhatnak. Ez a magyar modell, a munka alapú társadalom, amitől fellendülést és jólétet remél az elit.

Összeszerelő üzemektől várják a gazdasági csodát. Nem fog menni.

Érdekes volt a bejegyzés? Csatlakozz a Gazdpol blog és a Munka.org közös Facebook-oldalához