2016.03.10.
17:28

Írta: Kis Miklós

Miért őrültség Orbán javaslata a cafeteriáról?


A miniszterelnök javaslata a cafeteriáról két óriási sebből vérzik.

 A cafetéria mostani rendszerét az unió miatt úgysem tudjuk fenntartani, a legjobb az lenne, ha ezt készpénzben adnánk oda, de a cafetériához tartozó adókedvezménnyel – mondta Orbán Viktor a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) gazdasági évnyitóján.

Milyen bajok is vannak ezzel? (Már azon túl, hogy a készpénzes cafeteria fogalmi ellentmondásosságához képest a négyzet alakú kör vagy a fából készült vaskarika kifejezetten könnyen értelmezhető.)

1. A javaslatot a miniszterelnök azzal adta el a közönségnek, hogy „ez egy nagy bérnövekedést eredményezhetne”. Ez Orbán Viktor verziója, de mi is történne valójában? Érdemes abból kiindulni, hogy a bér nem váltható ki cafeteriával, ez a hatályos szabályozás (nem mondhatja a munkáltató törvényesen, hogy a munkabéred csökkentem, s ezzel növelem a cafeteriaalapod). Ez valószínűleg így is marad.
A hatás tehát az új szerződéseknél jelentkezik. Evidens, hogy mindenki, akit minimálbér felett foglalkoztatnak, úgy vesznek föl majd, hogy a szerződésében munkabér + cafeteria szerepel, hiszen adózásilag így előnyös – ott is, ahol most nincs cafetéria. S ez lassan elterjed a munkapiacon, hiszen előbb-utóbb a többség munkahelyet vált. Aki állásban van, az megtapasztalja, ha már kap cafeteriát, hogy jegyek helyett készpénzt kap. Ennek talán örül is - de az ő általános szabályok szerint számított bére is könnyen stagnáló marad jövőre, hiszen a béralkuban a munkáltatónál az adu: „de hát amúgy is nő a jövedelmed!”

Az intézkedés tehát az általános szabályok szerint adózó bér csökkenését/stagnálását idézi elő rövid,és főleg középtávon - és természetesen a költségvetési bevételek csökkenését. (Az általános szabályok szerint adózó bér csökkenése/stagnálása persze kihat a jövőbeni nyugdíjra is, hiszen csak ez a bérrész képez TB-alapot.)

Ha eltörlik a szabályt, hogy a bér nem váltható ki cafeteriával, akkor az általános szabályok szerint adózó bér csökkenése még gyorsabb és intenzívebb lesz, hiszen akkor a már meglevő szerződések is átírhatók.

2. A vájt fülűeknek az intézkedés azzal a sokat hallott kifejezéssel adható el, hogy munkát terhelő adók csökkentése. Annyian mondták már el, hogy ez szükséges, hogy már-már kétségbevonhatatlan igazságnak tűnik. Valóban magas az adóék nemzetközi összehasonlításban. De vajon mekkora a társasági adó effektív (tényleges) kulcsa nemzetközi összehasonlításban? Rendkívül alacsony. Valójában azért kell TB (és áfa) ágon annyi adót beszedni, mert tao ágon nagyon sokról lemond az állam. S nem véletlenül, hiszen a gépipar jelentősen része éppen azért jött Magyarországra, s ezért is marad itt, mert itt kedvezők az adózási feltételek.

„A kelet-európai uniós tagországokban általában magasabbak a társadalombiztosítási költségek, mint a nyugatiakban, de a társasági adók annyira alacsonyak, hogy ezt ellensúlyozzák” - ezt nem más mondja, minta FedEE, az európai munkaadóknak a szövetsége a tagjainak, amely ezt annak kapcsán közli tagjaival, hogyan is tudnának minél több bérköltséget megspórolni. A munkát terhelő adók csökkentése egyben azt is jelenti, hogy az állam kevesebb adót szed be ezektől a betelepült iparvállalatoktól ezen az ágon is (a TB-terhek a magyar kkv-knak valóban magasak, egy ésszerű gazdaságpolitikának kedvezményeznie kellene őket, például úgy, hogy a KIVA-t –ami elvileg erre lenne való – életszerűbbé teszik).

Újabb adócsökkentés a TB ágon két következménnyel jár (körülbelül azokkal, amikkel az eddigi adócsökkentések): új lakossági adókat kell bevezetni, a meglevőket emelni/magas szinten tartani (ld. 27 százalékos áfa, ld. önkormányzatok forrásmegvonással történő terelgetése saját adók kivetésérése), az állami szolgáltatások színvonalát kell csökkenteni (ld. pl. halálcsapdává váló kórházaink).

84 komment

Címkék: cafeteria gazdaságpolitika portfolioblogger járulékcsökkentés

A bejegyzés trackback címe:

https://gazdpol.blog.hu/api/trackback/id/tr758460630

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

halaloszto 2016.03.10. 17:27:28

plusz összehasonlíthatatlanná válnak a bérek. és keletkezik egyfajta mozgóbér, ami egyszerűen csökkenthető alkalomadtán.

nemecsekerno_007 2016.03.10. 17:50:45

"Miért őrültség Orbán javaslata....?"

Asszem azért mer' Orbán mondta :)

Az sokkal inkább igaz, hogy az ún. "ellenzék" "javaslatai" miatt kéne adót emelni. :)

Csak beleolvastam abba amit O.V. meg a többi mondott, egészen normálisan beszéltek, nagyjából ezt kell csinálni. Nyílván nem lehet 2-3 év alatt stabilizálni az államháztartási hiányt, kivezetni a devizahiteleket, kicsit növekedni. Főleg úgy, hogy közben az oktatás, egészségügy meg a többi állami szolgáltatás szuperül működik. :)

Netuddki. 2016.03.10. 18:43:54

De most mégis mit akar ez a fasz? Csükkentsék a bérre rakódó adókat, aztán mindenkinek nőni fog a nettója. Biztos már megin lopni akarnak, hogy ezt az egyszerű kérdést is ilyen "furmányosan" akarják megoldani.

Az adócsökkentést meg azzal lehetne ellensúlyozni, hogy VALÓBAN beszedik az adókat. Amit egy normális szintre csökkentettek.
De ezt nem ez a mutyikormány fogja megoldani az holtbiztos.

tralalala 2016.03.10. 19:11:07

@nemecsekerno_007: ""Miért őrültség Orbán javaslata....?"

Asszem azért mer' Orbán mondta :)"

Hát kb.

Ismét a zseniális "nézzük meg, mint mond Orbán, aztán kezdjük el akarni az ellenkezőjét" effektus figyelhető meg.

1ghost 2016.03.10. 19:21:18

@tralalala:

Hát orbán bérdisznaja, két nicken is nyomod a hülyeséget, s önmagggaddal vitatkozol?

Grat, bazdmeg, te kretén!

De a tolvaj gazdádnak már senki sem hisz, magára maradt a hitvány sleppjével, az élen veled.

dunántúli gyerek 2016.03.10. 20:38:15

Inkább Orbánnak hiszünk adócsöki téren, nem egy ballib bloggernek, ha nem probléma..:)

Hollandexxonvaldez 2016.03.10. 20:42:43

én 7évet dolgoztam kinn,Hollandia,Németország,Ausztria,nem feketemunka,általában bőven a minimálbér felett(országtól függően 1300-2000euro netto bérkategória).

-sehol sem kaptam utalványt
-sehol sem láttam hogy a Lidl-ben,a Nettoban,a Kauflandban a Sparban a holland,a német vagy az osztrák "Erzsébet utalvánnyal" fizet. szóval lehet hogy nincs is ilyen arrafele.

de tegye fel a kezét az aki kinn dolgozik,dolgozott és a fizetésén felül kap valamilyen utalványt.

Espada Rodelero 2016.03.10. 20:43:35

Miért nem inkább azt kötik ki, hogy a cafeteria a bérnek egy bizonyos százaléka, pl 15.
Ekkor egy 400 bruttóra 60e jönne rá havonta, egy 100 bruttóra csak 15. Jó vonal az, hogy a cafeteriát csak az országban lehet kvázi-pénzként használni.

dunántúli gyerek 2016.03.10. 20:46:51

@Hollandexxonvaldez: Csehországban van, kaja, sport, +eü támogatás legalábbis.

dunántúli gyerek 2016.03.10. 20:48:17

@Espada Rodelero: 'Jó vonal az, hogy a cafeteriát csak az országban lehet kvázi-pénzként használni.'

Ezért nem tetszik az EU Bizottságnak.

lbalazs 2016.03.10. 21:08:04

ez tulajdonképpen az egykulcsos adó megszüntetése lenne.

Buchhalter 2016.03.10. 21:37:50

kár,hogy a sodexo Francia kormánnyal belepofázik az életünkbe.Nem kell mindig Orbánt szidni.Fáj a pénzünkre a foga a Sodexonak,ennyi a történet.

efi 2016.03.10. 22:17:03

Mivel a tortát meg kéne osztani újfent a külföldi cégekkel is, ez nagyon fáj a büszkeségének, ezért inkább beszántatja.

Kis Miklós 2016.03.10. 22:44:12

@Buchhalter: Az uniónak nem a cafeteriaval van baja, hanem a monopól megoldással. Nem a sodexohoz ragaszkodnak, hanem a versenyhez. Ezt kellene visszaállítani és maradhatna a cafeteria. Azt hittem, ez nyilvánvaló, ezért erről nem írtam külön.

dunántúli gyerek 2016.03.10. 22:48:15

@Kis Miklós: Olyan 'versenyhez' kell ragaszkodni ahol mi vagyunk előnyben. Tudják ezt Brüsszelben is, és szerencsére megtanulták már Orbánék is.

Nincs jobb mint a szabad verseny, igaz? Főleg ha vki 100ezerrel kezd a gazdálkodj okosanban, más meg egy 100assal, mint 89-90ben...:)

1ghost 2016.03.10. 22:54:28

@dunántúli gyerek:

Így van faszfejkém! Csak azonos fejlettségű országok versenyezhetnek egymással.

Ezért nem látunk a fejletlen Kínából származó termékeket a fejlett Európában. :)

Teccikéteni?

dunántúli gyerek 2016.03.10. 23:15:52

@1ghost: Nem csak azonos fejlettségü országok versenyezhetnek.

Csak éppen nekünk ez az érdekünk, meg az hogy gyengébbekkel versenyezzünk (persze a szabad versenyre hivatkozva).

Ha ezt tudta volna a libsi kormányzat, nem lenne esélytelen az újraválasztásuk..:)

/tudta, csak kapzsiságukban könnyebbnek tünt a nyugati cégektől elfogadni a baksist, mint a megerősödött hazai vállalkozóktól szedni 'védelmi pénzt' - buták voltak, na/

1ghost 2016.03.10. 23:42:22

@dunántúli gyerek:

Tudod mit, inkább dugd vissza a fejed a gazdád seggébe, mert olyan hülye vagy a piacgazdaság - szabad verseny nexusban, hogy de facto kényszerzubbonyt kellene hordanod.

Kényszerubbony mellett kiegészítő terápiaként árfolyampolitika és nemzetközi verseny alapjainak elsajátítása is javasolt, bár ennek jótékony hatása narancskór esetén de facto zéró.

halaloszto 2016.03.11. 00:06:25

@Hollandexxonvaldez: cafetéria van sok helyen, csak nem utalványos. hanem nyugdíjpénztáras, meg cégautós, meg spéci egészségpénztáras, meg hasonlók. teljesen logikusan is lehetne csinálni. bér adója 15%, juttatásként adott cégautó adója 20%, nyugdípénztári befizetés adója 5%, stb. A munkádért jár neked 200 pénz, oszd be mekkora részét milyen formában kéred, a részek után megfelelően adózol. Ha bérnek kéred akkor 170-et kapsz. Ha 150-et bérnek, 50et nyugdíjnak, akkor 127.5 nettó bért kapsz és 47.5 megy a nyugdíjba. Így a nettód több lett, de cserébe nem költheted el akármire.

Ehhez főleg az kellene hogy legalább év közben ne változzon, de ha évekig maradna, az sem lenne rossz.

Vajk

dunántúli gyerek 2016.03.11. 00:15:50

@1ghost: Nem a nk-i verseny szabályait kell elsajátítanunk, azt az iskolában szokták....:)

A valóság az érdekeink védelméről szól.

BéLóg 2016.03.11. 00:17:12

Gyereke, én csak azt akartam mondani nektek oda a ballib oldalra, hogy Orbánviktor Csúti Krisztus nemsokára beszédet fog mondani és ki fogja jelenteni, hogy VOLT Holokauszt.
Lesztek szívesek felkészülni.
Énszóltam!

rasztaszív 2016.03.11. 02:19:01

@BéLóg: h pedig azt is elmondja,hogy az ég kék,a fű pedig zöld,te napokig ünnepelheted.

Sieg 2016.03.11. 02:54:05

A cafeteria céltalan és értelmetlen legalizált adóelkerülési mód, legjobb kezelése az, ha megszüntetjük úgy, ahogy van.

De az már igaz, hogy a "készpénzes cafeteria" a hülyeség újabb szintjét jelenti.

dunántúli gyerek 2016.03.11. 02:58:44

@Sieg: A hülyeség újabb szintjét te jelented...:)))

Azért készpénzes a cafeteria-terv, mert így többet vihetne haza az adókülönbség miatt mint ha bérként adnák oda.

Amúgy szerezz munkát, mert még senkit nem hallottam sírni aki dolgozik, hogy legális adóelkerülést kínálnak fel neki..:)

Sieg 2016.03.11. 03:02:17

@dunántúli gyerek:
Ja, pont ez az. Miért is adózik kevesebbet az, aki így kapja. És miért többet, aki nem így? Mi ennek a gazdaságpolitikai célja azon kívül, hogy a gazdaságilag fogalmatlan embereket meg lehet vezetni vele?

Meg kell szüntetni az értelmetlenül differenciált adóelkerülést, és MINDENKINEK egy kisebb mértékű adócsökkentést kell bevezetni, ha ez a cél. Az eredmény ugyanaz, igazságtalan és értelmetlen differenciálás nélkül, és az egész cafeteriarendszer felesleges bürökrácia költsége nélkül.

adamskij · http://adamskij.bandcamp.com 2016.03.11. 03:06:04

@Hollandexxonvaldez: spec Sodexo van Ausztriában is, de alig látom valakinél (viszont létezni létezik).
a fő baj ezzel az újabb isteni ötlettel az, hogy egyszerűbb és átláthatóbb lenne normális bérrendszert alacsonyabb adóékkel bevezetni, mintsem kétszer bonyolultabb és továbbra sem működő rendszert tákolni. az aktívak fele így is minimálbér környékén fizet be, ezt egyetlen cafeteria sem oldja meg.
a 27%os áfa meg szükséges a fiktív áruszállításokhoz és csalásokhoz, azt mégsem lehet csökkenteni.

dunántúli gyerek 2016.03.11. 03:09:51

@Sieg: Mindenkinek bevezettek egy nagyobb adócsökkentést, ha kiesett volna a memóriádból.

A munkáltató meg majd eldönti, hogy bért ad vagy pénzes cafeteriát. De jobban megéri majd pénzes cafeteriát adni, a munkáltatónak is, meg a melósnak is, meg az államnak is közvetve (ÁFAként visszafolyik).

Miért nincs mindenhol? Mert a szar cégeknél meg a szar munkahelyeken eddig sem volt, de nem kötelező ott dolgozni.

Sieg 2016.03.11. 03:16:18

@dunántúli gyerek:
Mellébeszélsz. Tök mindegy, ki és mikor vezetett be milyen adócsökkentést. Nem politikai alapon kell ezt megítélni, mint az itt kommentelők nagy része teszi (vagyis az a véleménye, amit A vagy B mond, csak attól függően, épp kinek szurkol).

Arról beszélek, hogy a mostani kedvezmény sokkal egyszerűbben, igazságosabban és költségek nélkül megadható, egyszerűen a munkát terhelő kulcsok csökkentésével.
Nagy szarban van az ország, ha az dönti el, hogy mi a "szar" munkahely és aszerint vált munkát, hogy az állami adóelkerülés rendszerébe becsatlakozik-e.

dunántúli gyerek 2016.03.11. 03:16:40

@adamskij: Nem tom mitől nem müködött eddig a cafeteria, aki kapott az nemigen sírt miatta, aki nem az meg le van szarva, ne pofázzon bele.

Az ÁFA az nagyon magas, tényleg. Ezzel együtt igazságos, csökkenteni esetleg ott lenne érdemes ahol ezzel a hazai ipart lehetne támogatni (nem az általános kulccsal), erre meg vannak próbálkozások.

Mo. a legmagasabb ÁFÁval is az egyik legolcsóbb EU tagország, ez tény. Legyen még olcsóbb? Ált. kulccsal? Hogy megint vigye a paraszt a külföldi autót/plazmaTV-t részletre? Annak eccer már rossz vége lett.

Szerintem a járulékokat kéne levinni (vagy az SZJA-t tovább), esetleg a családi adókedvezményt emelni a 2 gyerekeseknél is, a melós szempontjából mind1.

dunántúli gyerek 2016.03.11. 03:23:35

@Sieg: Szerintem azért nem sima adócsökit csinálnak, mert a most kiosztott cafeteriából még 1%os SZJA-csöki sem férne ki, ami nem kommunikálható túl jól.

És az is fontos!

Sieg 2016.03.11. 03:24:35

@dunántúli gyerek: Igen, ez pontosan így van. Attól még nem lesz jó lépés gazdaságpolitikailag, csak politikailag. Sajnos ez így működik.

adamskij · http://adamskij.bandcamp.com 2016.03.11. 03:24:56

@dunántúli gyerek: javaslom, térj be egyszer egy tetszőleges német közértbe - kaufland, edeka, aldi - és át fogod értékelni ezt.
Mo. az albérletet leszámítva mindenben drága ország, pláne ha a szomszédos országokkal hasonlítod.
hazai ipar ;) ah, könnyek a szememben! persze, vas és acél.

nem az olcsóság a cél, hanem az átláthatóság és kiszámíthatóság. csak így kevesebbet lehetne lopni az állami pénzből. túl átlátszó már ez és sokunknak elege lett ebből.

dunántúli gyerek 2016.03.11. 03:31:16

Különben hosszú távon az kell a normális adócsökihez, hogy SOKAN FIZESSENEK befelé. Mo-n vmivel több mint 4 millió SZJA befizető van, Csehországban majdem 5 millió, alig több lakossal.

MO szja16 áfa27
CZ szja21 áfa21

Csehországban 300 bruttóból hazaviszel 220-230at, Mo-n mennyit is? Szóval az SZJA kulcs hazudik, mert a melóst nem érdekli csak az amit hazavisz, semmi más.

Több melós kell és kevesebb here!

dunántúli gyerek 2016.03.11. 03:34:10

@adamskij: Hagyjuk a baromságokat. Minden szomszéd drágább Magyarországnál (még Románia is), Németország meg teljesen más liga:

www.napi.hu/magyar_gazdasag/azt_hiszi_draga_hely_magyarorszag_nagyot_teved.611414.html

Flea 2016.03.11. 05:24:27

1. Ha nem lesz bérszínvonal emelkedés megdöglik ez az ország mert minden szakma valamire való része elhagyja az országot! Ez már ma érezhetö! Az ismert járulék terhekkel a versenyképes fizetés kigazdálkodhatatlan.
2. Ha nincs boríték, az fehéríti a gazdaságot, javítja az adómorált

Szóval lesz emelés

gyongyi70 2016.03.11. 05:53:20

Várjuk meg a részletszabályokat, de az biztos, hogy veszáélyes útnak tűnik. Ez az irány ugyanis a szürkefoglalkoztatás legalizálása. Lehet, hogy rövid távon jó a melósnak, mert többet kap, de amikor nyugdíjas tömegek kotorosznak a kukában, mert minimálbér utáni nyugdíjat kapnak, az nem lesz olyan vidám. Vagy bevezetjük az aktív eutenáziát 65 felett?

gyongyi70 2016.03.11. 05:57:27

@Flea: szerintem ettől nem jönnek haza a már kint dolgozók. Még ha ugyanannyit is fizetnének, mint Londonban, Bécsben, amit kétlek, te hazajönnél, ha a kinti munkád után angol/osztrák nyugdíj jár majd, itthon meg 30-40 ezer/hó?

1ghost 2016.03.11. 07:47:29

@dunántúli gyerek:

"Mo. a legmagasabb ÁFÁval is az egyik legolcsóbb EU tagország, ez tény."

Na orbán buta bérdisznaja, ez egyszer igazat szóltál. Ugyanis minél fejletlenebb egy ország, az általános árszínvonal annál alacsonyabb. (Ez az ún. B-S hatás.)

És mivel ti, narancsbarbárok, szétkúrták a hazát, így hát az árszint is alacsony.

És te, mint méreten felüli narancsseggfej erre még büszke is vagy.

pali923 2016.03.11. 07:53:01

@dunántúli gyerek: "Mindenkinek bevezettek egy nagyobb adócsökkentést, ha kiesett volna a memóriádból."

Ezt a propagandaszöveget sokan beszopták (vagy csak te tovább nyomatod most). Az adócsökkenés csak a gazdagoknak valósult meg, a kisebb keresetűeknek éppen hogy adónövekedés történt az egykulcsos adó bevezetésekor. Csak a cégek kénytelenek voltak emelni a fizetéseken, hogy legalább a nettó jövedelmek ne csökkenjenek ezeknél a szegényebb embereknél. A többi adóemelés, ami valójában történt viszont minden embert sújt, ott van pl. az áfa, meg még sok más apróság.
Csak hogy ragaszkodjunk a tényekhez.

A fő gond az, amit Sieg felvetett: ezzel megint csak bonyolultabb lesz az adórendszer, miközben az adóterhelés változása tizedszázalékokban lesz mérhető. Ergo értelmetlen.

2016.03.11. 08:06:16

A SZÉP kártya bevezetése óta - kényszerűségből - rendszeresen járok étterembe. Ha kp-t kapok, sokkal ritkábban fogok járni - mint gondolom sokan mások is. Ezt a vendéglátás nagyon meg fogja érezni.

felcsutisuttyo 2016.03.11. 08:19:04

Fegyverbe Magyarok, MERT EZ A CSUTI SUTTYÓ ÉS BANDÁJA MINDENNEL ÁTVERI A MAGYAR NÉPET, LOPJA A PÉNZÜKET...ELÉG VOLT VEZESSÜK BE A LÁZ-ADÓ-t!

gyongyi70 2016.03.11. 08:27:16

@nemorino: pontosan, a cafetériának épp az az értelme, hogy a kedvezményes közteherviseléssel célzott fogyasztásra ösztönözzön. Növelje a hazai turizmus/vendéglátás bevételét. Öngondoskodásra ösztönözzön (egészségpénztár/önkéntes nyugdíjpénztár)stb. Ha ez megszűnik, tényleg csak egy újabb adósáv lesz belőle.
Egyébként hibás az orbáni kommunikáció, mert ebbe az EU nem szól bele, az adórendszer, járulékrendszer nemzeti hatáskörben van, mindenki úgy rontja el, ahogy akarja. :-( Amibe beleszólt a szabad verseny, ugyanis monopolizálták az utalványokat és kártyákat.
De mondom, még nem tudjuk, mi lesz pontosan és az ördög a részletekben lesz: lesz-e felső korlát, mennyi lesz stb. De pont itt a bibi: ha kis összeg lesz, ami így adható, adnak egy pofont annak a bizonyosnak. Ha viszont a lovak közé vetik a gyeplőt, akkor hipp-hopp fejreállhat a tb kassza, költségvetés és a hosszú távú hatásai (nem lesz normális nyugdíj, legalábbis azoknak, akik magyar kkv-knál dolgoznak) beláthatatlanok. Ez mehint amolyan, most gyorsan találjunk ki vmit, hogy mi lesz 10-15 év múlva már nem érdekel mentalitás... persze, fogjuk fel pozitívan: legalább nem akarnak örökre berendezkedni, már csak rövid távra terveznek.

Netuddki. 2016.03.11. 09:33:12

@dunántúli gyerek: "A valóság az érdekeink védelméről szól."

Pontosan. A fideszes, és azon belül is pár volt kollégiumi haver és azok haverjainak az érdekének a védelméről. Távolról se Magyarország, a magyar emberek érdekeinek a védelméről.

Mi lenne a magyar emberek érdeke? Az, hogy közelítsenek a bérek a nyugati színvonalhoz. Ezért is kapja Magyarország az EU-s felzárkóztatási pénzeket, bárhogy is próbál az orbán belehazudni a képünkbe, miközben elszórja stadionokra és kisvasutakra.

Netuddki. 2016.03.11. 09:40:26

@gyongyi70: Óriási tévedés. A kafetéria rohadt nagy üzlet azoknak akik működtetik. Nem véletlenül nem akar az orbán külföldit, hanem inkább a saját haveri körének mutyijával működtetné az egészet.

Milyen turizmus? Ahol ugyanaz a szolgáltatás többe kerül ha kafetériával fizetsz?
De nem emlékszem, hogy valaha a teszkón, mekdonaldszon, éttermen és a fürdőn kívül kafetériával fizettem volna más szolgáltatásért. Amikért ugyanúgy fizettem volna forinttal is ha nem lenne a kafetéria.

Ez a legnagyobb átbaszása a jónépnek. Ugyanis mivel kevés a lovetta, ha jegyben kapod a fizetést kénytelen vagy olyasmire költeni amit nem biztos, hogy igénybe vettél volna. Ez a legálszentebb és legpofátlanabb beavatkozás a kormány részéről abba, hogy mire is költsem a fizetésemet. A jó qrva annyukat azt!

dez01 2016.03.11. 09:42:14

Nem értek egyet. A vállalkozó most is csökkenthet bérköltséget úgy, hogy a nettó értékben ad bruttó utalványt. Van amelyik meg is teszi, van amelyik meg nem... Nyilván a fekete bérkiegészítés a legelterjedtebb/legegyszerűbb, és az is marad.

Szerintem a bérköltségbe épített TB finanszírozást át kellene tenni a vállalkozótól az alkalmazottakhoz, az sokat egyszerűsítene a rendszeren, és az egészségtudatosságot is nagyban növelné már középtávon.

gyongyi70 2016.03.11. 09:43:33

@___________Tibi___________: én még sohasem fizettem többet sehol, mert utalvánnyal/szép kártyával fizettem. Ez gondolom szintén a kis vendéglátóhelyeken dívik, mert "okosba" csinálnak mindent és ha utalvánnyal fizetsz, az látszik, ergo adózni kell utána.
Látod, egyébként erre is jó a rendszer: fehérít. A magyar gazdaságnak pedig első- és utolsósorban erre lenne szüksége. Azért nem halad semmi, mert a feketézés sokak egyetlen versenyelőnye.

Netuddki. 2016.03.11. 09:43:55

Mellesleg belegondolt valaki is abba, hogy ez a kafetéria mekkora átbaszás? Egyrészt ugye valamennyi adókedvezmény van rajta, ergo csökkenti az állam bevételét. Másrészt ahol elköltöd jócskán lehúzza a kereskedőt, szolgáltatót is. 4%-5% jutalék rohadt nagy összeg ám a végén ha összeadod!
Mindezt miért? Azért, hogy pár csókosnak megint meglegyen az átlagon felüli életszínvonala. Annyukat, azt!

gyongyi70 2016.03.11. 09:47:01

@dez01: végső soron a fehérítésnek két szélsőséges módszere van. Vagy mindenki mellé odaállítasz egy adóellenőrt, vagy minimalizálod az elvonásokat, de mindent piaci alapra helyezel, és tessék, ki lehet gazdálkodni a bérből az oktatás, orvost, nyugdíjat.

E két szélsőség között kellene okosan lavírozni, de mindenképp abban az irányban kellene/érdemes tapogatózni, hogy érdekeltté tenni a zembereket az adó/járulékfizetésben. Több pénzért jobb ellátás, kisebb várólista stb. Vagy legalább okosan vegyíteni a magán/állami rendszert. Vannak erre jó elképzelések, de a kormány épp az ellenkező irányba halad.

Netuddki. 2016.03.11. 09:48:52

@gyongyi70: Nem bazmeg! A magyar gazdaságnak normális adókra lenne szüksége, és arra, hogy ezt az állam be is szedje. A XXI. században simán meg lehetne oldani. Csak ehhez meg kellene szüntetni a készpénzforgalmat és bekötni a vállalkozások számlázását a NAV-hoz.
Meg lehetne oldani? Meg. Meg fogják oldani? NEM. Miért? Mert az egész magyar gazdaság az adócsalásra épül, elsősorban versenyelőny biztosításával azoknak akik közel vannak bizonyos személyekhez. Ezért rossz a rendszer és ezért csal adót itt mindenki aki megteheti, és ezért nem fehérít se az onlájn kassza, se a kafetéria.

Netuddki. 2016.03.11. 09:53:22

@gyongyi70: Érdekeltté tegye? Muhaha!
Egyféleképpen teszel érdekeltté valaki. Ha tudja, hogy ha cigánykodik, akkor 100% a lebukás.
A fejlett világban se azért alacsony az adócsalás és korrupció mert annyival becsületesebbek a zemberek. Olyan a rendszer ahol nem tehetik meg!
Pár rohadt alma mindenhol van a kosárban, csak van ahol időben kiválogatják, van ahol meg hagyják megrohadni az egészet. Főleg ha a mindenkori törvényhozó hatalomnak ez az érdeke. Ez megy már idestova 26 éve, lassan véget kéne neki vetni!

gyongyi70 2016.03.11. 09:53:54

@___________Tibi___________: egyetértünk, én is úgy ltom, hogy nem is érdekeltek benne, hogy fehérítsenek. De az, hogy eddig lehetett csalni, most meg kvázi kötelező lesz (mert a járulékmentesen adható, sőt, javasolt pénz az bizony szürkefoglalkoztatást jelent) óriási különbség.

gyongyi70 2016.03.11. 09:57:12

@___________Tibi___________: de, lehetne érdekelEBBé tenni a zembereket. Régen, ha normális fizetéssel voltál bejelentve, normális táppénzt kaptál, normális nyugdíjat, normális munkanélküli ellátást. Most a táppénz maximálva, a munkanélküli nevetséges összeg nevetséges ideig, a nyugdíjról meg hetente olvashatunk, hogy aki 30-40-es korosztály, az gyorsan felejtse el.
Ha ilyen a rendszer, akkor lassan az a hülye, aki bejelentett módon dolgozik. Tényleg nem éri meg szabályosan foglalkoztatni és foglalkoztatottnak lenni.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2016.03.11. 10:04:52

Nekem azért szarul esett,mikor vikiék miatt 12500-ról "felcsökkent" 5000-re a cafeteriám.
A többiről nem is beszélve!

dunántúli gyerek 2016.03.11. 10:05:22

@gyongyi70: Senki nem fog neked itthon soha ugyanannyit fizeti mint Londonban természetesen, mert ha annyit fizetne Bp-en akkor 2x élnél jobban, ha meg vmi fatornyos faluban akkor 3x.

Persze ezt nem is várja el senki aki kiment.

dunántúli gyerek 2016.03.11. 10:07:48

@pali923: 'A fő gond az, amit Sieg felvetett: ezzel megint csak bonyolultabb lesz az adórendszer, miközben az adóterhelés változása tizedszázalékokban lesz mérhető. Ergo értelmetlen.'

Bonyolultabb lesz? Miért, eddig nem volt Cafeteria?

gyongyi70 2016.03.11. 10:19:47

@dunántúli gyerek: ha ugyanannyit fizetnének, akkor hamarosan felzárkózna az árszínvonal a londonihoz. Tudod, piacgazdaság, kereslet, kínálat és egyéb okosságok...

dunántúli gyerek 2016.03.11. 10:36:22

@gyongyi70: Orbán most ismerte el először nyilvánosan, hogy a fiatalok külföldi munkavállalását nem tudja megállítani.

Nem is lehet, és nincs is baj ezzel. Addig menjenek amíg van EU, mert kezd szétesni.

Bár ezt úgy kellene megoldani, hogy a KKE régió profitáljon vmit a dologból, mert az qrvára nem üzlet (nekünk), hogy magyar állami pénzen oldjuk meg a nyugat munkaerő-gondjait.

Netuddki. 2016.03.11. 10:48:13

@dunántúli gyerek: "Addig menjenek amíg van EU, mert kezd szétesni."

Ócska fidesz agitprop.
Szétesik, ja, legfeljebb az orbán miatt kirakják Magyarországot belőle.

Netuddki. 2016.03.11. 10:51:19

@gyongyi70: "ha ugyanannyit fizetnének, akkor hamarosan felzárkózna az árszínvonal a londonihoz."

Annyira, hogy aki itt mosogatna a mekdonaldszban összegyűjthetne annyit, hogy egy évben egyszer Ibizára menjen el nyaralni. De biztos szar lenne ha ennyire felzárkózna a bér és az "árszínvonal".

fidesz maszop dk egykutya 2016.03.11. 10:52:54

@dunántúli gyerek: adócsökkentést? Lol miről beszélsz "elvtárs"? A szaros szja csökkentésről, ami mellett ezeket emelték, vezették be: áfa, telekomadó, kamatadó, tranzakciós adó, "baleseti" adó, bankadó, chipsadó, stb

mikerbiker 2016.03.11. 12:03:14

Szép. Nem érteni vagy nem akarni érteni?
A poszt írója vagy segghülye, vagy sosem dolgozott magyarországon,és ahogy elnézem a kommenteket ott is akad ezekből bőven.
A világon semmi más nem történik mint hogy Orbán három legyet üt egy csapásra.
1.Mivel az EU. multijainak kurvára nem áll érdekében hogy itt az emberek fizetése megközelítse az ottani szintet,ezért kilobbitzák a kafeteria rendszer halálát.Ezt kivédendő kesben kapod majd amit eddig kafetériában,már aki kapott.
2.Pontosan tudja mindenki,így aztán nem meglepő módon a kormány is, hogy a lakosság jelentős része még mindíg fű alatt kapja a fizetése egyik felét.Mivel ezt megszüntetni nem lehetett,ezért most egyszerűen legalizálják és kész.Probléma megoldva.
3.Mivel a bérek emelkednek pár év múlva "Adócsökkentés" következik be,csak éppen ami most a 'free' része fizudnak,az is adózás köteles lesz,vagyis a végeredmény: Legalizáltuk a (teljes)béreket,megoldottuk az emelést,megszopattuk az EU-t, meg a sok sikítozó multibérencet.
ennyi. Ezt kellene felfogni.

Kivlov 2016.03.11. 12:52:56

Cafeteria-nak alapvetően addig nincs értelme, amíg nincsenek tisztességes fizetések. Ha zok megvannak, akkor lehet ráció a béren kívüli juttatásokban: hogy pihenni menjen az ember, hogy gyógyászathoz, kultúrához, szórakozáshoz, utazáshoz hozzájáruljon a cége.

Kivlov 2016.03.11. 12:54:40

@fidesz maszop dk egykutya:
Jól tették. SZJA csak a dolgozó ember fizet, a többit meg mindenki a segélyestől kezdve a nyuggerig, mindenki! Ez a lényeg.

dunántúli gyerek 2016.03.11. 13:08:30

@Kivlov: 'Cafeteria-nak alapvetően addig nincs értelme, amíg nincsenek tisztességes fizetések.'

Elképzelem ahogy a tisztességtelen fizetésüek tüntetőleg lemondanak arról a szaros 10-15ezerről, mert túl kevés a péz. De nem megy.

Kis Miklós 2016.03.11. 13:11:34

@mikerbiker: Erre fentebb már valaszoltam, az uniónak nem a cafeteriaval van gondja. Ha sejtem, hogy ez nem mindenkinek nyilvánvaló, erről is írtam volna a posztban. Elnézést, ez az én hanyagságom.

Kivlov 2016.03.11. 13:41:42

@dunántúli gyerek:
Inkább azt képzeld el, hogy akinek nettó 80 a fizetése, az mi a f*szt kezd a SZÉP kártya szállásával. Semmit, nem megy wellness-ezni belőle. Elfeketézi valakivel 70-80% KPért. Ennyi.

aegithalos 2016.03.11. 15:01:02

A te4ljes cafeteriamat lakashitel torlesztesere hasznalom. Ennek jelenleg 0%-os kamata van, a penz meg ugy jelenik meg a zsebemben, hogy atutaljak... Namost ha ezentul is igy fog megjelenni, csak adozok belole, akkor hol jartam jobban? :)

fidesz maszop dk egykutya 2016.03.11. 17:13:06

@Kivlov: meg az a lényeg, hogy ugyan annyit fizetsz, de azt hiszed, hogy kevesebbet, mert nem tudsz számolni, meg az adóemeléseket nem reklámozzák :D

@dunántúli gyerek: jó lesz az 5 ezernek is, amikor szétbaszták az elvtársaid a rendszert, szépen csökkentek a béren kívüli juttatások IS.

fidesz maszop dk egykutya 2016.03.11. 17:13:54

@aegithalos: a kormánypropagandában. Ott mindig mindenki jól jár... papíron.

Omnisapient 2016.03.11. 18:39:13

Szerintem a cafeteria nem egy rossz ötlet. Legalábbis nem volt az akkor amikor megszületett. De bizonyos elemei még mindig helytállóak.

Nem emlékszem, hogy melyik évben kezdték bevezetni, de úgy rémlik, hogy úgy jó 10 éve a szocik követték el. Akkor nemcsak a bért terhelő TB elvonások voltak óriásiak, hanem az SZJA is. Nem beszélve a munkáltató által a bruttó bérre fizetett járulékok tömkelegéről. Így akkor jó ötletnek tűnt, hogy legyen olyan juttatási forma, amit nem terhel adó. Úgy emlékszem kezdetben a munkavállaló nettó kapta meg a bruttó cafetéria összeget, de nem tudom, hogy a munkáltató mennyit fizetett utána.
Az egész viszont elég tetemes adminisztrációs költséggel járt. A munkaadónak havonta, a munkavállalónak évente.
Aztán később elkezdték a cafetéria adóztatását is, témától függően különböző szorzók alkalmazásával. Így néhány évvel ezelőttre oda jutottunk, hogy a cafetériában választható elemek többségénél a bruttó cafeteria keretből kijövő nettó alig volt több, mintha azt bérben kaptam volna meg. Ez a munkavállalói oldal. Nem tudom, hogy az egész hogyan változott a munkaadói oldalon. Ugyanakkor a szükséges adminisztráció meg csak évről évre nőtt. Már legalább néhány éve méltatlankodom, hogy az a rengeteg adminisztráció, amivel az egész jár, könnyen lehet, hogy többe kerül, mint a rajta elérhető megtakarítás.
A 2011-től bevezetett egykulcsos SZJA pedig még tovább erodálta a cafetéria által nyújtott előnyöket, legalábbis azoknál a munkvállalóknál, akik a felső SZJA kulcs szerint adóztak.
Röviden: úgy gondolom, hogy a munkavállaló oldalán már csak minimális előnyt ad a cafetéria a bruttó bérrel szemben.
Ami viszont szerintem nagyon tuti az állam és az ország gazdasága számára, az a szálláshely, vendéglátás és még valami harmadik ide tartozó tétel, aminek a neve most nem ugrik be. Alacsony keresetűeknél nem nagyon fenyeget az a veszély, hogy az így kapott pénzt külföldön akarják elkölteni, magasabb fizetésűek esetén viszont igen. Szóval a cafetériában kioszott pénz csak Magyarországon használható fel, így nem fog kimenni az országból, legalábbis első körben nem. Másrészt, mivel a cafetériában kioszott pénznek lejárata van, ami után elvész, ez arra ösztönzi az embert, hogy lejárata előtt elköltse, ezzel némi fogyasztásra ösztönözve a népet. Aki rendszeresen nem költ nyaralásra, az így közelebb kerül ahhoz, hogy mégis költsön rá, ezzel talán sikerül "rákényszeríteni" arra, hogy olyanra költsön, ami a regenerálódását szolgálja.
És végül, korrupcióval bőven átszőtt országunkban nem mehetünk el szó nélkül a dolog azon vetülete mellett, hogy az utalványok kibocsátásának korlátozásával valószínűleg ismét sikerült (ha csak időlegesen is) néhány havert helyzetbe hozni. Ha a Fidesznek és vagy a kormánynak sikerülne ezutóbbiról lemondania, akkor szerintem az egész cafetéria rendszer beszántásával és elfelejtésével összességében többet nyerne az ország, mint veszítene.

Buchhalter 2016.03.12. 16:15:54

@Kis Miklós: úgy látom elég sokan beszóltak neked.Nekem már felesleges,de tényleg a verseny szellemében nem a hazai piacokat kéne védeni?Szerinted nem.Együk és viseljük a nyugat szarát,igaz?!ami pénzt kapunk tőlük azt meg kihordták előtte privatizáció címszó alatt.

Kis Miklós 2016.03.13. 16:02:14

@Buchhalter: Nem azzal vitatkozol, amit én írtam. Elolvastad a posztot?

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2016.03.15. 12:37:29

@Omnisapient: Nekem egy évig volt 15000 a cafeteria,aztán fecó/bajnai,akárki megadóztatta.
Aztán lett 125000.
aztán vikiék ezt úgy megb.szták,hogy lett belőle 5000 bözsi utalvány.
De legalább a fizum is kevesebb lett mellette.:((

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2016.03.15. 12:39:51

@Buchhalter: A nyugat szarát 12500-ért,vagy az itthonit 5000-ért.
Ami pénz-minő csoda-kinti offshore számlán landol.

Kivlov 2016.03.16. 10:56:01

@fidesz maszop dk egykutya:
Nem fizetek ugyanannyit. Nagyságrendekkel kevessebbet SZJA-ban. :D

fidesz maszop dk egykutya 2016.03.16. 13:03:46

@Kivlov: épp erről írtam, hogy még számolni sem tudsz, az alapműveleteket sem(nem tudod összeszámolni az szja csökkentéssel az áfa, és a megszámlálhatatlan egyéb adóemelést, amit fizetsz), és azt sem hogy mit jelent az hogy "nagyságrend". Olyan vagy mint a kutya az orra elé lógatott husival ;)
Ennyi ésszel te milyen munkakörben dolgozol, hogy szja-t fizetsz?

Kivlov 2016.03.16. 13:35:54

@fidesz maszop dk egykutya:
kb a dupláját nyertem SZJA-val, mint az ÁFA bukója.
bankszámlámon minden ingyenes, megyei matricákkal is nyertem évi 30at. csipszadót nem fizetek, benzin 150 Ft-tal csolcsóbb, mint régen.
akkor ki bukott? f*sz.

fidesz maszop dk egykutya 2016.03.16. 14:23:52

@Kivlov: kamu, nemrég szűnt meg az utolsó ingyenes bankszámla, köszönhetően a fasz "nem hárítják át" adóknak.

Aztán ott van még a telekomadó, a szar forint árfolyam miatti jelentős importcikk drágulás, az olcsóbb benzinhez meg köze nincs a kormányodnak. Kamatadó(bár gondolom hitelből élsz, neked ez nem számít), EÜ adó, baleseti adó, kereskedelmi láncok különadója(amit szintén a vásárló fizet), stb. Megy még az energia "adó" mivel az energiahordozók ára folyamatosan csökken, de a végfelhasználói ár nem, csak választásokkor(akkor se eléggé).

Kivlov 2016.03.16. 14:33:31

@fidesz maszop dk egykutya:
nem kamu. ingyenes minden tranzakció, 2 évente 6e kártyadíj oszt jónapot. lóf*sz.
telekom kit érdekel? céges teló.
hitelkamatok a pincében. baleseti senkit nem érdekel, párszát Ft többlet.
mondom a lényeg: egy negyed fizetéssel több marad, arra költi az ember, amire akarja. Nem veszik el, mielőtt még megkerested volna.

fidesz maszop dk egykutya 2016.03.16. 15:25:23

@Kivlov: hanem utána veszik el, miután megkerested így mindjárt más ugye? :D Optikai tuning.
baleseti adó pedig 3000 évente biztosításonként, méghozzá a semmiért.

Kivlov 2016.03.16. 15:36:38

@fidesz maszop dk egykutya:
persze, hogy más. Én döntöm el mikor és mennyit fizetek.
Aki sokat fogyszt, többet fizet, ennyi.
A baleseti adó meg 30%-a KGFB-nek, fateromnak kb 800 Ft / év. haljál bele. :D

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2016.03.17. 08:16:15

@Kivlov: Akkor te kurva jól jártál vikiékkel.
Neked gratula!
süti beállítások módosítása