A Korrupció Kutató Központ friss tanulmánya szerint a 2009-2015 között Magyarországon elköltött uniós fejlesztési pénzek beruházásaihoz nagyobb arányban volt köthető korrupció, mint az azok nélkül megvalósulóakhoz. A fejlődés tudományoknak (development studies) van egy elmélete, ami ezt segítheti megmagyarázni, és még többet is Magyarország jelen gazdaságpolitikáját illetően. Úgy hívják, hogy nyersanyagátok.
Nyersanyagátok és következményei
Szemben a neoklasszikus közgazdaságtan minden tanításával már régen egyértelmű, hogy a gazdaság – különösen makroszinten – és a politika leválaszthatatlanok egymásról. Sőt oda-vissza kölcsönösen hatnak egymásra. Erre az egyik legjobb példa a bevezetésben szereplő nyersanyagátok koncepciója. Maga a fogalom viszonylag újnak nevezhető, először 1993-ban használta Auty azóta elhíresült könyvében, amely azt vizsgálta, hogy miért voltak a nyersanyagban gazdag dél-amerikai és afrikai országok annyira lemaradva a Kelet Ázsiában kiemelkedő fejlődésen átment országokhoz képest. Mindezt ráadásul úgy, hogy az utóbbiaknál pont a legsikeresebbek nem is rendelkeztek kiemelkedő nyersanyag készletekkel. Az elmúlt években ugyanezt a kérdést több másik szerző is körüljárta, és ha körbenézünk nem minden ok nélkül. Oroszország, Venezuela, jó pár Öböl-menti ország és Afrika nem egy állama esetében is feltehető a kérdés. Természetesen vannak eltérések, van, ahol polgárháború folyik és van, ahol csak egyszerűen nem történt különösebb fejlődés az elmúlt évtizedekben. Ami biztos, hogy korreláció mutatható ki a legtöbb nyersanyaggazdag ország és egyrészt gazdaságuk diverzifikáltsága, másrészt demokratikus (alul)fejlettségük között.
Ami a gazdaságot illeti, a teória nagyon egyszerű,és egy Auty könyve megjelenésének időpontjánál jóval régebben történt eseményre utal, méghozzá az 1959-ben Groningen környékén talált Európa legnagyobb gázmezőjére és annak hatására a holland iparra. Az azóta csak holland betegségnek elkeresztelt koncepció szerint egy kicsi és nyitott gazdaság exportszerkezetére és így bevételeinek diverzitására végzetes hatással lehet a nyersanyag nyújtotta – főleg ha az energiával kapcsolatos – hirtelen jött gazdagság. Miért? Mert az hirtelen megnöveli a gazdaságban a pénzforgalmat (hisz az embereknek hirtelen több pénzük van az új bevételek után költeni is), ennek következtében nő a kereslet a pénz iránt is, ez hirtelen nagyon megemeli a pénzük értékét más valutákkal szemben, aminek hatására a nem nyersanyag jellegű export termékek veszítenek versenyképességükből (miután ugyanazért a termékért, ugyanazon előalítási költségen - ha nem magasabbon - hirtelen kevesebb valutát kapnak). Ha egy nyersanyagban gazdag államról hallunk, érdemes rögtön megnézni, hogy az export bevételeinek mekkora részéért felelős az abból származó bevétel, így percek alatt megállapítható, hogy részese-e a nyersanyagátoknak. Az igazi probléma gazdasági szempontból egyébként a holland betegséggel, hogy a nyersanyagok ára nagyon változékony. Pár éve elképesztően drága volt az olaj, most pedig nagyon olcsó. Ráadásul sok múlik a keresleten is, így pl. a tény, hogy előbb az USA energiaönellátóvá vált, majd Kína is egyre kevesebbet kezdett importálni, a közelmúltban nagyon sokat ártott az nyersanyag exportfüggő országok gazdaságának. És jelenleg minden eszközüket bevetve is csak reménykedhetnek, hogy az olaj ára ismét emelkedni kezd.
Az átok alatt jelentkező problémák ugyanakkor nem csak gazdasági, hanem legalább annyira politikai jellegűek is. Amennyiben egy ország vezetése bevételeinek nagyobb részét függetleníteni tudja gazdasága egyéb szegmenseitől a nyersanyaggal való kereskedésének köszönhetően, úgy onnantól nem is feltétlen érzi szükségét annak fejlesztésére. Gazdaságtörténészek szerint, a gazdasági növekedés és annak minden velejárója (pl. osztályok a társadalmon belül és a politika maga, ami ezeket kontrollálja) annak volt köszönhető, hogy a vezetőknek (királyoknak) szükségük volt egy erős gazdaságra, amin keresztül finanszírozhatták hadseregeiket, hogy megvédhessék magukat. Ehhez természetesen pénzre és élelemre volt szükség, aminek a legfőbb forrása az adó volt, melyet a különböző trükkökön túl elsősorban úgy tudtak növelni, ha fejlesztették gazdaságukat ezzel növelve a megadóztatható jövedelmek/termékek bázisát és mértékét. Ami történelmileg igaz volt, az igaz ma is. Csak esetleg a kritériumok változtak. Már nem a hadsereg fejlesztése, hanem a vezető legitimitása a tét. Egy globalizált világban, ahol könnyedén bemutatható társadalmaknak akár vizuális elemekkel is, hogy milyen szinten vannak lemaradva más országokhoz képest, azok csak egy adott ideig tűrik, hogy az ő adójukból tartson fent a vezetés egy korrupt diktatúrát. Ugyanakkor, ha úgy alakul, hogy többé nincs szükségük az adókra, csak a nyersanyag bevételekre, egy szűk klientúra támogatására és egy erős titkosszolgálatra rendszerük biztos működtetéséhez, úgy annak hosszú távú politikai következményei vannak. A többségi társadalom felhatalmazása kiiktathatóvá válik, mint hatalmi tényező, így jelentősen csökkentve egy demokratikus átalakulás esélyét is. Nagyrészt ennek az ok-okozati összefüggésnek volt és köszönhető ma is nem egy véreskezű közel-keleti és afrikai diktátor évtizedeken át tartó uralma. De csak nagyrészt.
A másik nagyon fontos tényező megértéséhez a kevéssé ismert, de nagyon is létező fiskális szociológia segíthet közelebb kerülni. Mint a neve is mutatja, a szociológia ezen ága az állami bevételeket vizsgálja, és mint ilyennek, a leginkább központi alanya az adó és annak társadalmi vonatkozásai. A fiskális szociológia irodalma a nyersanyagból származó bevételekre csak mint ’meg nem szolgált/termelt bevételekre’ (unearned income) utal. Ennek az oka, ahogy azt az előbb bemutattam, hogy egyes országok nem a gazdasági fejlesztéseknek, hanem szerencsés (ha ezek után még lehet annak nevezni) földrajzi helyzetüknek köszönhetik azokat. Ugyanakkor, ahogy azt Mick Moore, a Sussex egyetem kutatója bemutatja, van egy különlegességük az ilyen típusú állami jövedelmeknek*, méghozzá, hogy az embereket kevésbé érdekli a hozzájuk köthető korrupció. Ennek két oka van: egyrészt, hogy direkt adók hiányában a választók kevésbé érdekeltek a nyersanyagból származó bevételek elköltésének a felügyeletében, mert azt nem kezelik ’sajátjukként’; másrészt, hogy az adópolitika küzdelmeivel járó problémák hiányában, más, inkább politikai jellegű területek kerülnek előtérbe. Ezek alapvetően morális és értékalapú kérdésekhez köthetőek. Ugyanakkor az ilyen jellegű viták nagyobb ellentéteket is szülnek a társadalmon belül, sokkal több konfliktushoz vezetve, mert nem igazán lehet őket olyan kompromisszumos módon megoldani, mint az adópolitika ’ki és milyen mértékben fizessen’ típusú kérdéseit.
Nyersanyagátok és az uniós pénzek: párhuzamok
Érdekes paradoxon számomra már a fejlesztési pénzek léte is, mert szembe mennek az Unió liberális gazdasági alaptételével is, ami szerint teljesen nyílt és szabad kereskedelmen keresztül várhatjuk az elmaradottabb országok felzárkózását. Ehhez képest az uniós pénzek léte egy fajta beismerése az állam központi szerepének a gazdaság fejlesztésében. Túllépve ezen, azonban érdekes párhuzamokat figyelhetünk meg az általam fent bemutatott nyersanyagátok és az uniós pénzek társadalmi vonzatai között.
Természetesen a magyar gazdaság egyike a fejlettebbeknek. Diverzifikált az export struktúrája, ráadásul egy modern gazdasági modell követelményeinek megfelelve, a szolgáltatások felelősek a megtermelt GDP több mint kétharmadáért, míg a maradékért nagy részben az ipari termelés. Azt meg pláne nem mondhatjuk, hogy a forint túlértékelt lenne. Szigorúan gazdasági szempontból tehát nem hasonlítható az ország a nyersanyagátok által terheltekhez. De gazdaságpolitikaiból már annál inkább. Ahogy az előző szekcióban láthattuk, a nyersanyagban gazdag országok gyakran elkövetik azt a hibát, hogy gazdaságaikat függővé teszik egy bevétel sikerétől. Nincs ez nagyon másképpen Magyarországon sem, ugyan mi két külső tényező befolyásától függünk: egyrészt az EU-s pénzektől, másrészt a multik idetelepülő összeszerelő üzemeitől és kisebb mértékben szolgáltató központjaiktól. Ezek nélkül lehalna az egész hazai közbeszerzési piac és az elmúlt évek uniós – de nem régiós – átlagot meghaladó GDP növekedése is. Az elmúlt hat év tapasztalatai alapján a kormány ennek fényében alakítja gazdaságpolitikáját: amíg az egészségügyben, az oktatásban és általában az állami szociális kiadások minden területén megszorított és a munkavállalók béralku pozícióját gyengítő munkatörvénykönyvet vezetett be, addig a multiknak összeszerelő üzemeik idetelepítésért cserébe hatalmas adókedvezményeket és állami támogatást biztosított a stratégiai megállapodásokon keresztül.
Továbbá az uniós pénzek folyamatos áramlása érdekében két szám folyamatos javulásáért áldoznak be minden más területet, ezek a költségvetés hiánya és a GDP/arányos állami adósság mértéke. Se az összeszerelő üzemek, se az uniós pénzek nem olyan változékonyak, mint a nyersanyagok ára. Bár az előbbinél akár csak egy üzem hirtelen távozása is egy egész régiót tud nagyon nehéz helyzetbe hozni, nyomot hagyva GDP növekedésünkön is, míg az utóbbi visszatartásával már többször fenyegetőzött – és ritka esetben tett is konkrét lépéseket – az Unió a kormány egy-két egzotikus gazdasági és politikai lépése után. Összességében azonban kiszámíthatóak. Olyannyira, hogy az uniós pénzekről már most tudjuk, ha a kormány reményei teljesülnek, akkor 2018-as választásokig elköltjük mind. Ami nagyon fontos, mert mint azt a pár mondattal ezelőtt linkelt bejegyzés írója, Dedák István, kiemeli: „Az elmúlt évek fiskális pályáját adottnak véve a felgyorsult EU-s támogatások nélkül a magyar gazdaság lényegében véve semmiféle növekedést nem tudott volna felmutatni, s megrekedtünk volna a 2009-es mélypont körüli szinten”. Tehát megállapítható, hogy az ország gazdasága függ egy bizonyos pénzforrástól, amit nem belső fejlesztések révén termel ki és ennek a forrásnak a biztos eléréshez igazítja annak vezetése a teljes gazdaságpolitikáját a társadalom kárára. Ehhez képest külön félelmetes kérdés, hogy mi lesz gazdaságunkkal és az azon alapuló társadalommal, amikor 2018 végére elköltjük 3 év alatt a 7 évre szánt uniós pénzeket, melyek az alapjai a növekedésnek. Úgy, hogy közben nem nőtt a gazdaság termelékenysége 2008 óta.
A nyersanyagátok hasonlóságai politikai szinten is megjelennek. Mint az az előző részben kiemeltem a fiskális szociológia kutatásai szerint az embereket kevésbé zavarja, ha olyan pénzt költenek el a szőnyeg alatt – korruptan – amit egyébként nem ők termeltek meg. Magyarországon sose volt túl alacsony a korrupció, de a második Orbán kormány alatt tombol. Ezt nem (csak) én állítom, hanem a magyar lakosság érzi így a Transparency International Kutatásai szerint. 2010-óta 10 helyet estünk vissza az ezt mérő indexen. Eközben szakemberek is azt mondják, hogy olyan szintű mára az állami lopás, hogy az egyrészt gátolja a növekedést, és még a kormánynak oly fontosnak titulált –és saját törvényei által előírt – adósság visszafizetést is megrekeszti. Ehhez képest a Fidesz még mindig a legnépszerűbb párt, és 2014-ben (egy erősen a javára átszabott választási rendszerben) kétharmados győzelmet aratott. Eközben a társadalom soha nem látott mértékig van megosztva politikai jellegű kérdések mentén, amelyiknek a bevándorlóellenesség csak egy a legismertebb példái közül. A Fidesz folyamatos ellenséggyártása jól működik, a polarizáció teljes és a saját tábort mindig sikeresen összezárja. Ezzel szemben a gazdagabbak társadalmi szerepvállalásáról szóló kérdésekben indított aláírásgyűjtés már az elején elhal, szintén elsősorban politikai preferenciáknak köszönhetően. Összességében az látható, hogy a választók egy jelentős részének még mindig az a fontosabb, hogy hogy lehet egy menekültnél iPad, mintsem, hogy hogyan lehet, hogy soha nem látott mértékben tűnnek el pénzek, nő a szegénység és szolgálja elsősorban a felsőbb rétegek érdekét a kialakított gazdasági rendszer. Ennek az okai egy összetett kérdés, de azt gondolom, hogy egy részére képes választ adni nyersanyagátok hatásait vizsgáló politikai és szociológiai tanulmányok eredményei, ha az Uniós pénzeket is csak, mint nyersanyag bevételeket kezeljük.
*Moore papírja egy kategóriaként kezeli az Afrikai országoknak juttatott hivatalos segélyeket – pláne pénzügyeiket – a nyersanyagokhoz köthető politikai hatásokkal. Nem egy afrikai ország bevételeinek több mint egyharmadáért felelősek az ilyen nyugatról érkező támogatások és sok esetben legalább olyan mértékben is lopják el, mint Magyarországon. Sok szempontból pontosabb is lenne ehhez hasonlítani a magyar helyzetet, mert mindkét esetben keresztülmennek a beérkező pénzek különböző bürokratikus csatornákon mielőtt ellopják őket, de a tudományban csak a nyersanyaghoz köthető problémáknak van hivatalos megnevezése és az itt vizsgált hatásukat tekintve nincs igazán különbség a kettő között. Ezért döntöttem úgy, hogy nem emelem ezt ki külön az írásban.
