2019.05.25.
20:39

Írta: Kis Miklós

Mi a valódi tétje az EP-választásnak?

A kormánypropaganda azt a képet vetíti a választók elé, hogy az Európai Unió pusztán azért jó nekünk, mert pénzt ad, de egyben veszélyt jelent nemzeti szuverenitásunkra.  Jó lenne, ha nem csak azok mennének el szavazni, akik ezt el is hiszik.

 Orbán Viktor számtalanszor elmondta, hogy az európai parlamenti választás tétje, hogy Magyarország „bevándorlóország” lesz, avagy nem – az országgyűlési választásokon már bevált módon.

A valódi tét ezzel szemben – maradva a legfontosabbnál – az, hogy az Európai Unió az elkövetkező öt évben horgonyt jelent-e az autokrácia felé lassan, de kitartóan araszolgató magyar politikai rendszernek. Megáll-e a demokrácia romlása vagy csúszunk tovább egy orosz típusú politikai rendszer felé?  Jogállam maradunk (legalább messziről és hunyorítva), vagy fokozatosan elfogy a maradék szabadság is?

Az alkotmányozó többségű Orbán-kormány hatalmának intézményi ellensúlyát ma már szinte csak az EU intézményei jelentik. Kevés, de ennyi maradt. Lehet még ennél rosszabb is. A tét az, hogy ez megmarad-e és ki tudunk-e küldeni legalább egy olyan képviselőt, aki az Orbán-kormány ellensúlyaként tud működni. Jávor Benedek (MSZP- Párbeszéd) például ilyen képviselő volt: ő robbantotta ki a Tiborcz-Elios ügyet, ő érte el a korábban titkolt Paks2 szerződések nyilvánosságra hozatalát is.

Ha már Paks 2: az elkövetkező években egyre inkább a közérdeklődés középpontjába kerülhet Paks 2 ügye, amiben a tisztánlátás rendkívül fontos lenne. Egy elrontott gigaberuházás tönkreteheti Magyarországot – gondoljunk akár a Kádár-rendszer értelmetlen eocén programjára, vagy a Bős-Nagymaros beruházásra. Ezek a hibák Magyarország eladósodásához, illetve a végül a Kádár- rendszer bukásához (és az utána következő mély recesszióhoz és ugyancsak mély, tömegeket érintő emberi szenvedésekhez) is hozzájárultak.  Hogy mi történik végül a Paks 2 beruházással, az nagyban befolyásolja az ország sorsát, így semmiképp nem ártana, ha maradna egy „ügygondnok” Brüsszelben.

Persze, számtalan ügyről lehetne még írni, amelyek e választás valódi tétjei a klímaproblémától a negyedik ipari forradalom társadalmi következményeiig. Ami mégis talán a legfontosabb szempont lehet a szavazáskor: olyan képviselőt küldeni az Európai Parlamentbe, aki elég szorgalmas és kitartó ahhoz, hogy kihasználja azokat a lehetőségeket, amelyek korlátait jelentik az itthon a hatalommegosztást gyakorlatilag csaknem teljesen felszámoló, hatalmát központosító magyar kormánynak. Ebben a tekintetben az elmúlt öt évben Jávor Benedek (MSZP- Párbeszéd) teljesített a legjobban.

61 komment

Címkék: EP Jávor Benedek

2016.03.24.
12:02

Írta: Veres Máté

Uniós pénzek Magyarországon: a nyersanyagátok politikai közgazdaságtana és a Fidesz népszerűsége

A Korrupció Kutató Központ friss tanulmánya szerint a 2009-2015 között Magyarországon elköltött uniós fejlesztési pénzek beruházásaihoz nagyobb arányban volt köthető korrupció, mint az azok nélkül megvalósulóakhoz.  A fejlődés tudományoknak (development studies) van egy elmélete, ami ezt segítheti megmagyarázni, és még többet is Magyarország jelen gazdaságpolitikáját illetően.  Úgy hívják, hogy nyersanyagátok.

Nyersanyagátok és következményei

Szemben a neoklasszikus közgazdaságtan minden tanításával már régen egyértelmű, hogy a gazdaság – különösen makroszinten – és a politika leválaszthatatlanok egymásról. Sőt oda-vissza kölcsönösen hatnak egymásra. Erre az egyik legjobb példa a bevezetésben szereplő nyersanyagátok koncepciója.  Maga a fogalom viszonylag újnak nevezhető, először 1993-ban használta Auty azóta elhíresült könyvében, amely azt vizsgálta, hogy miért voltak a nyersanyagban gazdag dél-amerikai és afrikai országok annyira lemaradva a Kelet Ázsiában kiemelkedő fejlődésen átment országokhoz képest. Mindezt ráadásul úgy, hogy az utóbbiaknál pont a legsikeresebbek nem is rendelkeztek kiemelkedő nyersanyag készletekkel.  Az elmúlt években ugyanezt a kérdést több másik szerző is körüljárta, és ha körbenézünk nem minden ok nélkül. Oroszország, Venezuela, jó pár Öböl-menti ország és Afrika nem egy állama esetében is feltehető a kérdés. Természetesen vannak eltérések, van, ahol polgárháború folyik és van, ahol csak egyszerűen nem történt különösebb fejlődés az elmúlt évtizedekben. Ami biztos, hogy korreláció mutatható ki a legtöbb nyersanyaggazdag ország és egyrészt gazdaságuk diverzifikáltsága, másrészt demokratikus (alul)fejlettségük között.  

Ami a gazdaságot illeti, a teória nagyon egyszerű,és egy Auty könyve megjelenésének időpontjánál jóval régebben történt eseményre utal, méghozzá az 1959-ben Groningen környékén talált Európa legnagyobb gázmezőjére és annak hatására a holland iparra. Az azóta csak holland betegségnek elkeresztelt koncepció szerint egy kicsi és nyitott gazdaság exportszerkezetére és így bevételeinek diverzitására végzetes hatással lehet a nyersanyag nyújtotta – főleg ha az energiával kapcsolatos – hirtelen jött gazdagság. Miért? Mert az hirtelen megnöveli a gazdaságban a pénzforgalmat  (hisz az embereknek hirtelen több pénzük van az új bevételek után költeni is), ennek következtében nő a kereslet a pénz iránt is, ez hirtelen nagyon megemeli a pénzük értékét más valutákkal szemben, aminek hatására a nem nyersanyag jellegű export termékek veszítenek versenyképességükből  (miután ugyanazért a termékért, ugyanazon előalítási költségen - ha nem magasabbon - hirtelen kevesebb valutát kapnak). Ha egy nyersanyagban gazdag államról hallunk, érdemes rögtön megnézni, hogy az export bevételeinek mekkora részéért felelős az abból származó bevétel, így percek alatt megállapítható, hogy részese-e a nyersanyagátoknak. Az igazi probléma gazdasági szempontból egyébként a holland betegséggel, hogy a nyersanyagok ára nagyon változékony. Pár éve elképesztően drága volt az olaj, most pedig nagyon olcsó. Ráadásul sok múlik a keresleten is, így pl. a tény, hogy előbb az USA energiaönellátóvá vált, majd Kína is egyre kevesebbet kezdett importálni, a közelmúltban nagyon sokat ártott az nyersanyag exportfüggő országok gazdaságának. És jelenleg minden eszközüket bevetve is csak reménykedhetnek, hogy az olaj ára ismét emelkedni kezd.

Az átok alatt jelentkező problémák ugyanakkor nem csak gazdasági, hanem legalább annyira politikai jellegűek is.  Amennyiben egy ország vezetése bevételeinek nagyobb részét függetleníteni tudja gazdasága egyéb szegmenseitől a nyersanyaggal való kereskedésének köszönhetően, úgy onnantól nem is feltétlen érzi szükségét annak fejlesztésére.  Gazdaságtörténészek szerint, a gazdasági növekedés és annak minden velejárója (pl. osztályok a társadalmon belül és a politika maga, ami ezeket kontrollálja) annak volt köszönhető, hogy a vezetőknek (királyoknak) szükségük volt egy erős gazdaságra, amin keresztül finanszírozhatták hadseregeiket, hogy megvédhessék magukat. Ehhez természetesen pénzre és élelemre volt szükség, aminek a legfőbb forrása az adó volt, melyet a különböző trükkökön túl elsősorban úgy tudtak növelni, ha fejlesztették gazdaságukat ezzel növelve a megadóztatható jövedelmek/termékek bázisát és mértékét. Ami történelmileg igaz volt, az igaz ma is. Csak esetleg a kritériumok változtak. Már nem a hadsereg fejlesztése, hanem a vezető legitimitása a tét. Egy globalizált világban, ahol könnyedén bemutatható társadalmaknak akár vizuális elemekkel is, hogy milyen szinten vannak lemaradva más országokhoz képest, azok csak egy adott ideig tűrik, hogy az ő adójukból tartson fent a vezetés egy korrupt diktatúrát. Ugyanakkor, ha úgy alakul, hogy többé nincs szükségük az adókra, csak a nyersanyag bevételekre, egy szűk klientúra támogatására és egy erős titkosszolgálatra rendszerük biztos működtetéséhez, úgy annak hosszú távú politikai következményei vannak. A többségi társadalom felhatalmazása kiiktathatóvá válik, mint hatalmi tényező, így jelentősen csökkentve egy demokratikus átalakulás esélyét is. Nagyrészt ennek az ok-okozati összefüggésnek volt és köszönhető ma is nem egy véreskezű közel-keleti és afrikai diktátor évtizedeken át tartó uralma. De csak nagyrészt.

orban_szaud_arabia.jpg

A másik nagyon fontos tényező megértéséhez a kevéssé ismert, de nagyon is létező fiskális szociológia segíthet közelebb kerülni. Mint a neve is mutatja, a szociológia ezen ága az állami bevételeket vizsgálja, és mint ilyennek, a leginkább központi alanya az adó és annak társadalmi vonatkozásai. A fiskális szociológia irodalma a nyersanyagból származó bevételekre csak mint ’meg nem szolgált/termelt bevételekre’ (unearned income) utal. Ennek az oka, ahogy azt az előbb bemutattam, hogy egyes országok nem a gazdasági fejlesztéseknek, hanem szerencsés (ha ezek után még lehet annak nevezni) földrajzi helyzetüknek köszönhetik azokat. Ugyanakkor, ahogy azt Mick Moore, a Sussex egyetem kutatója bemutatja, van egy különlegességük az ilyen típusú állami jövedelmeknek*, méghozzá, hogy az embereket kevésbé érdekli a hozzájuk köthető korrupció. Ennek két oka van: egyrészt, hogy direkt adók hiányában a választók kevésbé érdekeltek a nyersanyagból származó bevételek elköltésének a felügyeletében, mert azt nem kezelik ’sajátjukként’; másrészt, hogy az adópolitika küzdelmeivel járó problémák hiányában, más, inkább politikai jellegű területek kerülnek előtérbe. Ezek alapvetően morális és értékalapú kérdésekhez köthetőek. Ugyanakkor az ilyen jellegű viták nagyobb ellentéteket is szülnek a társadalmon belül, sokkal több konfliktushoz vezetve, mert nem igazán lehet őket olyan kompromisszumos módon megoldani, mint az adópolitika ’ki és milyen mértékben fizessen’ típusú kérdéseit.

Nyersanyagátok és az uniós pénzek: párhuzamok

Érdekes paradoxon számomra már a fejlesztési pénzek léte is, mert szembe mennek az Unió liberális gazdasági alaptételével is, ami szerint teljesen nyílt és szabad kereskedelmen keresztül várhatjuk az elmaradottabb országok felzárkózását. Ehhez képest az uniós pénzek léte egy fajta beismerése az állam központi szerepének a gazdaság fejlesztésében. Túllépve ezen, azonban érdekes párhuzamokat figyelhetünk meg az általam fent bemutatott nyersanyagátok és az uniós pénzek társadalmi vonzatai között.   
Természetesen a magyar gazdaság egyike a fejlettebbeknek. Diverzifikált az export struktúrája, ráadásul egy modern gazdasági modell követelményeinek megfelelve, a szolgáltatások felelősek a megtermelt GDP több mint kétharmadáért, míg a maradékért nagy részben az ipari termelés. Azt meg pláne nem mondhatjuk, hogy a forint túlértékelt lenne. Szigorúan gazdasági szempontból tehát nem hasonlítható az ország a nyersanyagátok által terheltekhez. De gazdaságpolitikaiból már annál inkább. Ahogy az előző szekcióban láthattuk, a nyersanyagban gazdag országok gyakran elkövetik azt a hibát, hogy gazdaságaikat függővé teszik egy bevétel sikerétől. Nincs ez nagyon másképpen Magyarországon sem, ugyan mi két külső tényező befolyásától függünk: egyrészt az EU-s pénzektől, másrészt a multik idetelepülő összeszerelő üzemeitől és kisebb mértékben szolgáltató központjaiktól. Ezek nélkül lehalna az egész hazai közbeszerzési piac és az elmúlt évek uniós – de nem régiós – átlagot meghaladó GDP növekedése is. Az elmúlt hat év tapasztalatai alapján a kormány ennek fényében alakítja gazdaságpolitikáját: amíg az egészségügyben, az oktatásban és általában az állami szociális kiadások minden területén megszorított és a munkavállalók béralku pozícióját gyengítő munkatörvénykönyvet vezetett be, addig a multiknak összeszerelő üzemeik idetelepítésért cserébe hatalmas adókedvezményeket és állami támogatást biztosított a stratégiai megállapodásokon keresztül. 

20121218-orban-viktor-es-a-multik1.jpg

 

Továbbá az uniós pénzek folyamatos áramlása érdekében két szám folyamatos javulásáért áldoznak be minden más területet, ezek a költségvetés hiánya és a GDP/arányos állami adósság mértéke. Se az összeszerelő üzemek, se az uniós pénzek nem olyan változékonyak, mint a nyersanyagok ára. Bár az előbbinél akár csak egy üzem hirtelen távozása is egy egész régiót tud nagyon nehéz helyzetbe hozni, nyomot hagyva GDP növekedésünkön is, míg az utóbbi visszatartásával már többször fenyegetőzött – és ritka esetben tett is konkrét lépéseket – az Unió a kormány egy-két egzotikus gazdasági és politikai lépése után. Összességében azonban kiszámíthatóak. Olyannyira, hogy az uniós pénzekről már most tudjuk, ha a kormány reményei teljesülnek, akkor 2018-as választásokig elköltjük mind. Ami nagyon fontos, mert mint azt a pár mondattal ezelőtt linkelt bejegyzés írója, Dedák István, kiemeli: „Az elmúlt évek fiskális pályáját adottnak véve a felgyorsult EU-s támogatások nélkül a magyar gazdaság lényegében véve semmiféle növekedést nem tudott volna felmutatni, s megrekedtünk volna a 2009-es mélypont körüli szinten”. Tehát megállapítható, hogy az ország gazdasága függ egy bizonyos pénzforrástól, amit nem belső fejlesztések révén termel ki és ennek a forrásnak a biztos eléréshez igazítja annak vezetése a teljes gazdaságpolitikáját a társadalom kárára. Ehhez képest külön félelmetes kérdés, hogy mi lesz gazdaságunkkal és az azon alapuló társadalommal, amikor 2018 végére elköltjük 3 év alatt a 7 évre szánt uniós pénzeket, melyek az alapjai a növekedésnek. Úgy, hogy közben nem nőtt a gazdaság termelékenysége 2008 óta.

maxresdefault.jpg

A nyersanyagátok hasonlóságai politikai szinten is megjelennek.  Mint az az előző részben kiemeltem a fiskális szociológia kutatásai szerint az embereket kevésbé zavarja, ha olyan pénzt költenek el a szőnyeg alatt – korruptan – amit egyébként nem ők termeltek meg.  Magyarországon sose volt túl alacsony a korrupció, de a második Orbán kormány alatt tombol. Ezt nem (csak) én állítom, hanem a magyar lakosság érzi így a Transparency International Kutatásai szerint. 2010-óta 10 helyet estünk vissza az ezt mérő indexen. Eközben szakemberek is azt mondják, hogy olyan szintű mára az állami lopás, hogy az egyrészt gátolja a növekedést, és még a kormánynak oly fontosnak titulált –és saját törvényei által előírt – adósság visszafizetést is megrekeszti. Ehhez képest a Fidesz még mindig a legnépszerűbb párt, és 2014-ben (egy erősen a javára átszabott választási rendszerben) kétharmados győzelmet aratott. Eközben a társadalom soha nem látott mértékig van megosztva politikai jellegű kérdések mentén, amelyiknek a bevándorlóellenesség csak egy a legismertebb példái közül. A Fidesz folyamatos ellenséggyártása jól működik, a polarizáció teljes és a saját tábort mindig sikeresen összezárja. Ezzel szemben a gazdagabbak társadalmi szerepvállalásáról szóló kérdésekben indított aláírásgyűjtés már az elején elhal, szintén elsősorban politikai preferenciáknak köszönhetően. Összességében az látható, hogy a választók egy jelentős részének még mindig az a fontosabb, hogy hogy lehet egy menekültnél iPad, mintsem, hogy hogyan lehet, hogy soha nem látott mértékben tűnnek el pénzek, nő a szegénység és szolgálja elsősorban a felsőbb rétegek érdekét a kialakított gazdasági rendszer. Ennek az okai egy összetett kérdés, de azt gondolom, hogy egy részére képes választ adni nyersanyagátok hatásait vizsgáló politikai és szociológiai tanulmányok eredményei, ha az Uniós pénzeket is csak, mint nyersanyag bevételeket kezeljük.  


*Moore papírja egy kategóriaként kezeli az Afrikai országoknak juttatott hivatalos segélyeket – pláne pénzügyeiket – a nyersanyagokhoz köthető politikai hatásokkal. Nem egy afrikai ország bevételeinek több mint egyharmadáért felelősek az ilyen nyugatról érkező támogatások és sok esetben legalább olyan mértékben is lopják el, mint Magyarországon. Sok szempontból pontosabb is lenne ehhez hasonlítani a magyar helyzetet, mert mindkét esetben keresztülmennek a beérkező pénzek különböző bürokratikus csatornákon mielőtt ellopják őket, de a tudományban csak a nyersanyaghoz köthető problémáknak van hivatalos megnevezése és az itt vizsgált hatásukat tekintve nincs igazán különbség a kettő között. Ezért döntöttem úgy, hogy nem emelem ezt ki külön az írásban.

Szólj hozzá!

Címkék: korrupció fejlesztés gazdaságpolitika mutyi portfolioblogger Fidesz Orbán Viktor Orbán uniós támogatások Európai unió nyersanyagátok korrupció kutató központ

2016.03.10.
17:28

Írta: Kis Miklós

Miért őrültség Orbán javaslata a cafeteriáról?


A miniszterelnök javaslata a cafeteriáról két óriási sebből vérzik.

 A cafetéria mostani rendszerét az unió miatt úgysem tudjuk fenntartani, a legjobb az lenne, ha ezt készpénzben adnánk oda, de a cafetériához tartozó adókedvezménnyel – mondta Orbán Viktor a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) gazdasági évnyitóján.

Milyen bajok is vannak ezzel? (Már azon túl, hogy a készpénzes cafeteria fogalmi ellentmondásosságához képest a négyzet alakú kör vagy a fából készült vaskarika kifejezetten könnyen értelmezhető.)

1. A javaslatot a miniszterelnök azzal adta el a közönségnek, hogy „ez egy nagy bérnövekedést eredményezhetne”. Ez Orbán Viktor verziója, de mi is történne valójában? Érdemes abból kiindulni, hogy a bér nem váltható ki cafeteriával, ez a hatályos szabályozás (nem mondhatja a munkáltató törvényesen, hogy a munkabéred csökkentem, s ezzel növelem a cafeteriaalapod). Ez valószínűleg így is marad.
A hatás tehát az új szerződéseknél jelentkezik. Evidens, hogy mindenki, akit minimálbér felett foglalkoztatnak, úgy vesznek föl majd, hogy a szerződésében munkabér + cafeteria szerepel, hiszen adózásilag így előnyös – ott is, ahol most nincs cafetéria. S ez lassan elterjed a munkapiacon, hiszen előbb-utóbb a többség munkahelyet vált. Aki állásban van, az megtapasztalja, ha már kap cafeteriát, hogy jegyek helyett készpénzt kap. Ennek talán örül is - de az ő általános szabályok szerint számított bére is könnyen stagnáló marad jövőre, hiszen a béralkuban a munkáltatónál az adu: „de hát amúgy is nő a jövedelmed!”

Az intézkedés tehát az általános szabályok szerint adózó bér csökkenését/stagnálását idézi elő rövid,és főleg középtávon - és természetesen a költségvetési bevételek csökkenését. (Az általános szabályok szerint adózó bér csökkenése/stagnálása persze kihat a jövőbeni nyugdíjra is, hiszen csak ez a bérrész képez TB-alapot.)

Ha eltörlik a szabályt, hogy a bér nem váltható ki cafeteriával, akkor az általános szabályok szerint adózó bér csökkenése még gyorsabb és intenzívebb lesz, hiszen akkor a már meglevő szerződések is átírhatók.

2. A vájt fülűeknek az intézkedés azzal a sokat hallott kifejezéssel adható el, hogy munkát terhelő adók csökkentése. Annyian mondták már el, hogy ez szükséges, hogy már-már kétségbevonhatatlan igazságnak tűnik. Valóban magas az adóék nemzetközi összehasonlításban. De vajon mekkora a társasági adó effektív (tényleges) kulcsa nemzetközi összehasonlításban? Rendkívül alacsony. Valójában azért kell TB (és áfa) ágon annyi adót beszedni, mert tao ágon nagyon sokról lemond az állam. S nem véletlenül, hiszen a gépipar jelentősen része éppen azért jött Magyarországra, s ezért is marad itt, mert itt kedvezők az adózási feltételek.

„A kelet-európai uniós tagországokban általában magasabbak a társadalombiztosítási költségek, mint a nyugatiakban, de a társasági adók annyira alacsonyak, hogy ezt ellensúlyozzák” - ezt nem más mondja, minta FedEE, az európai munkaadóknak a szövetsége a tagjainak, amely ezt annak kapcsán közli tagjaival, hogyan is tudnának minél több bérköltséget megspórolni. A munkát terhelő adók csökkentése egyben azt is jelenti, hogy az állam kevesebb adót szed be ezektől a betelepült iparvállalatoktól ezen az ágon is (a TB-terhek a magyar kkv-knak valóban magasak, egy ésszerű gazdaságpolitikának kedvezményeznie kellene őket, például úgy, hogy a KIVA-t –ami elvileg erre lenne való – életszerűbbé teszik).

Újabb adócsökkentés a TB ágon két következménnyel jár (körülbelül azokkal, amikkel az eddigi adócsökkentések): új lakossági adókat kell bevezetni, a meglevőket emelni/magas szinten tartani (ld. 27 százalékos áfa, ld. önkormányzatok forrásmegvonással történő terelgetése saját adók kivetésérése), az állami szolgáltatások színvonalát kell csökkenteni (ld. pl. halálcsapdává váló kórházaink).

84 komment

Címkék: cafeteria gazdaságpolitika portfolioblogger járulékcsökkentés

2016.03.01.
19:09

Írta: Veres Máté

Miért lett Bernie Sanders népszerű Amerikában?

Tavaly ősz óta teljes erővel száguld a kampány Amerikában ugyanis ebben az évben elnököt választ magának a világ legnagyobb gazdasági és katonai hatalma. Ennek a demokrata oldalon két igazán kiemelkedő résztvevője van: egyrészt, a 90es évekből még Bill Clinton feleségeként és az Obama kormány első külügyminisztereként ismert Hillary Clinton, másrészt Vermont szenátora, egyben az elmúlt évtizedek washigntoni politikai élet egyik legszínesebb figurája, Bernie Sanders. Clintont valószínűleg nem kell bemutatni, ugyanakkor, ha Sanders neve ismeretlenül cseng nem meglepő, mert a szenátort még Amerikában is alig ismerte a többség . A legjobb esetben is Vermontban és néhány újbalos körben volt igazán népszerű. Ezt jól mutatják azok a felmérések is, amelyek szerint, még tavaly októberben is a szavazók támogatásának csupán 3%-át tudhatta magáénak országosan. Mindeközben Hillary Clinton, akkor még toronymagasan legnépszerűbb demokrata elnökjelölt volt és kb. 60%-kal dicsekedhetett. Ám azóta nagyot fordult a világ, ami február 1-én tartott iowai előválasztáson odáig vezetett, hogy első egymás elleni megmérettetésük, egy tulajdonképpeni döntetlennel zárult. Míg a február 9-én, New Hemsphirben rendezettet már toronymagasan nyerte Sanders. Az elmúlt egy évben amíg Sanders népszerűsége ugrásszerűen nőtt, addig Clintoné, ha csak lassan is, de csökkent. Ennek az okai sokrétűek. A politológiával foglakozóak sokszor mutatnak a volt külügyminiszter levelezési botrányára, kézzelfogható, saját üzenetek hiányára vagy Robby Mook, Clinton kampánymenedzserének rossz stratégián alapuló döntéseire, mint lehetséges magyarázat. Ezek ugyanakkor elsősorban csak a volt külügyminiszter népszerűségének a visszaesését tudják megmagyarázni és nem Sanders előretörését.

young-voters-for-sanders.jpg

Az írás nagyban támaszkodik a Business Insider egy 2011-es bejegyzésére, amely akkor az Occupy Wall Street mozgalom létrejöttének okait próbálta feltárni. Ehhez a szerző közel 40 grafikont és diagramot használt fel, én csupán párat emelek ki és összességében kategóriánként nézem át, hogy miben változott azóta a helyzet – ha egyáltalán. Az eredetivel megegyezően a 3 leglényegesebb vizsgálatba vont tényező: munkavállalók, vállalti vezetők (CEOk) és a bankok. Sanders sikerét a legtöbb elemző rendszerkritikus politikájának tudja be. De azt, hogy ez miért járhat pont ma széleskörű népszerűséggel Amerikában, a következőkben bemutatott ábrák értelmezése útján keresztül lehet csak igazán megmagyarázni.

 

Munkavállalók

A munkavállalókat leginkább érintő kérdésben, a munkanélküliség terén pozitívan alakultak a dolgok a 2011-es cikkhez képest. A ráta akkor 9% körül volt, ami kb. 14 millió munkanélküli embert jelentett. Ezt azóta az Obama adminisztrációnak sikerült  5% alá csökkentenie, ami ma kb. 7 millió ember és megegyezik Milton Friedman – ma már vitatott  - természetes munkanélküliségi  rátájával.

 


Amerikai Munkanélküliségi Ráta 1950 - 2016 (Y: Százalék, X: Év)

Az Obama kormány lépései azonban másodlagosnak tekintetőek az Amerikai Központi Bank, a FED ezen a téren tett erőfeszítéseihez képest. Ez elsősorban annak tudható be, hogy Obama fiskális mozgástere limitálva volt a republikánusok uralta szenátus és kongresszus által. Így a klasszikusabb, New Deal típusú munkahelyteremtő állami infrastrukturális beruházásokat nem tudta kivitelezni. Kénytelen volt a FED segítségét igénybe venni, ami egy lassúbb és a piacra jobban támaszkodó technikát követelt, két fő eszközt alkalmazva: mennyiségi lazítás és tartósan 0%-os kamatláb. Az akkor még Ben Bernanke által vezetett FED hangsúlyozta, hogy mindkettőt addig folytatja, amíg munkanélküliség nem csökken tartósan egy gazdaságilag elfogadható szintre. Ezt a vonalat a nemrég Bernanke helyét átvevő, Jenet Yelen vezette FED is követi és sokak szerint pont a kedvező foglalkoztatási eredményeket látva döntött úgy, hogy megemeli az alapkamatot.

Ugyanakkor a számok mögé nézve közel sem ennyire rózsás a helyzet. Már a Business Insider cikke is rámutat, hogy munkanélküliségi ráta úgy lenne teljes, ha fél-munkaidőben (part-time), de teljes munkaidőben dolgozni vágyókat és azokat, akik egy ideje feladták a munkakeresést is  figyelembe vennék. Ugyanis az előbbiből nem lehet, az utóbbiból pedig pláne nem lehet megélni. Egy ilyen munkanélküliségi ráta kb 14%-os volt 2011-ben, míg ma 9-10% körül van. Tehát továbbra is közel 14 millió dolgozni (és szavazni!) képes, de rendes vagy akármilyen munkát találni képtelen embernek nincs biztos megélhetése, ami rögtön 21 millió embert érint, ha csak minden másodiknak van legalább egy gyereke is.

Azok sincsenek feltétlen jobb helyzetben, akiknek van munkájuk. Az egyik dolog, amit ’nem mondanak el neked a kapitalizmusról’ az, hogy Amerikának közel sincs az egyik legmagasabb életszínvonala a világon. Ennek az egyik oka a szociális juttatások nagyon alacsony szintje. Ha (Nyugat) Európában az ember talál magának egy stabil munkát, akkor abból az egyéb juttatásokkal viszonylag kényelmesen meg tud élni. Amerikában ugyanakkor kiemelkedően magas az úgynevezett ’dolgozó szegények’ száma. azaz, azon emberek, akik teljes idős munkájuk fizetéséből is alig-alig tudnak csak kijönni havonta, nemhogy félrerakni. A Working Poor Families Prjoect NGO számításai szerint  az amerikai lakosság 27,7%-a, avagy közel 127 millió 18 év feletti ember dolgozik alulfizetett állásokban. Ez főleg annak a fényében kiemelkedő, hogy -2010es adatok alapján - az átlag amerikai  többet dolgozik, mint bármelyik másik olyan ország lakosa, amelyiknek meghaladja az egy főre jutó éves jövedelme a 30.000 dollárt. Ezt a bizonyos 30.000 dolláros éves szintet egyébként a dolgozók több mint 51%-ának(!) a fizetése nem is éri el, miközben az országos szegénységi küszöb 28.000 dollár körül van – ez az adat már 2015-ös. Ezen lehangoló számok hátterében két fő ok található: egyrészt a tény, hogy folyamatosan csökken a dolgozói érdekképviseletek, kiváltképpen a szakszervezeteket súlya a gazdaságban köszönhetően az állam és a magánszektor ez irányú törekvéseinek; másrészt, hogy ugyanebben az időszakban a minimálbér folyamatosan veszített hazai vásárlóerejéből, ugyanis az USA azon kevés országok egyike az iparosodottak közül, ahol az nem követi automatikusan az inflációt.


Piros vonal: Szakszervezeti tagság ; Kék vonal: Középosztály részesedése az országos jövedelmekből (Ybal: Szakszervezeti tagság; Yjobb: Középosztály részesedése az országos jövedelmekből; X: Év)

Sanders kampányában mindkét terület kiemelkedő szerepet játszik. Egyrészt mind korábbi, mind a mostani kampánya során a legnagyobb egy összegű kampánytámogatást a szakszervezetektől kapta, másrészt az országos minimálbér 15 dollár/h-ra emelése az egyik legtöbbet ismételt témája nyilvános szerepléseikor.

Ha Sandersből mégse lenne elnök a végén, azért nem minden Amerikában dolgozót kell majd egyformán ’félteni’. Ahogy a következő részben majd láthatjuk, amíg a középosztálytól lefelé a többség alul van fizetve, addig a legnagyobb vállalatok vezetői (CEOk) itt keresik a legtöbb pénzt az egész világon.

 

Vállalatvezetők (CEO)

Folytatva a Business Insider grafikonjainak az összehasonlítását nézzük meg, hogy miként alakultak 2011 óta a vállalti profitok. Mint ahogy az alábbi grafikon jól mutatja 2011-ben, még bőven a válság éveiben, történelmi magasságokat értek el.

És a helyzet azóta se változott. Olyan szempontból, hogy ezek a profitok ma is történelmi csúcsokat döntenek. Ez a jelenség egyébként a Goldnam Sachst, a válság alatt az egyik legtöbb kritikát kapó befektetési bankot is arra ösztökélte, hogy alapjaiban értelmezze újra a kapitalizmus működését.


Adózás Utáni Vállalati Profit 2015 (Y: Milliárd Dollár; X: Év)

A rekordbevételeknek azonban nem örülhettek egyformán az alkalmazottak és a management, mert alapvetően csak az utóbbiak voltak annak a haszonélvezői. Amíg a 60-as években kb. átlagosan harmincszor keresett többet egy CEO egy átlag munkavállalóhoz képest, a 2000-es évekre ez a különbség meghaladta az 500-at is. A dot.com buborék kipukkanása és a 2008-as válságot követően valamelyest konszolidálódtak a különbségek és 2008-ra már „csak” 350-szeres volt a különbség egy CEO és egy átlag dolgozó fizetése közt. Ugyanakkor, ha a kilengésektől eltekintünk, - ismételten csak az 1980-as évektől - egy fölfelé ívelő tendenciát figyelhetünk meg.


CEO/átlag dolgozó fizetés aránya (X: Arány; Y: Év) (Forrás: AFL-CIO Paywatch Report)

Ezen a ponton érdemes kiemelni egy újabb sajátosságát az amerikai rendszernek, azaz, hogy sehol a világon nem keresnek arányaiban ilyen jól vállalati vezetők, mint ott, legyen a versenytárs Európai vagy Japán multinacionális cég vagy bank. A szabadpiac hirdetői szerint ezzel egyébként nincs is különösebb gond, hisz egy 350 szeres különbség csupán arra utal, hogy a CEO-k ennyivel több értéket adnak hozzá vállalatuk termeléséhez. Folytatva ezt a gondolatmenetet mindez azt jelenti, hogy az amerikai CEO-k a 60-as évek óta valamilyen módon több mint megtízszerezték a termelékenységüket. Más szóval a mai CEO-k Amerikában ennyivel ügyesebbek, képzettebbek és okosabbak, mint elődeik voltak. Érdemes ehhez képest az alábbi grafikont megnézni, mely az átlagdolgozók ugyanebben az időszakban történt reálbérének az alakulását mutatja be.


Teljes időben foglalkoztatott (Y: Fogyasztói Árindexhez Igazított Dollár; X: Év)

Stagnált és stagnál ma is. Pedig a dolgozók se lettek butábbak vagy kevésbé képzettek. Hacsak nem direkt olyat kerestek, mindenhol, de akkor minek a sok HR-es ezeknél a cégeknél. Fontos tehát megjegyezni, hogy a probléma nem elsősorban a rekord profittal van – bár kiváltképpen a válság éveiben azért az is kérdéses – hanem, hogy abból aránytalanul nagy szeletet hasított magának egy szűk réteg, akiknek több mint valószínű, hogy nem volt egyébként akkora szerepe annak megtermelésében. Ennek eredményeként a 70-es évektől a legtöbb család megszokott életszínvonalát, az tartotta fent, hogy a nők is elkezdtek munkába állni és így két ember keresete nagyjából ugyanakkora vásárlóerőt biztosított, mint a háborút követően egyé.

Egy külön írást érdemelne, hogy miért is alakult úgy, hogy ma még Európai társaik is „csupán” valamivel több, mint a felét keresik Amerika vállalat és bankvezetőinek, miközben nem egy iparágban jobban teljesítenek, mint azok és nem mellékesen, nem okoztak válságot 2008-ban. Ha egy tényezőt kellene kiemelni, ami megmagyarázhatja ezt a hatalmas különbséget, akkor az amerikai CEO-k gazdasági hatalmából származó politikai hatalmuk lenne a választottam. Ennek egyik formája az úgynevezett ’forgóajtó probléma’, ahol cégvezetők sokszor minisztériumok élére kerülnek, majd mandátumuk lejártakor visszatérnek régi pozícióikba. A kettő között meg úgy alakítják a szabályokat, hogy ők és tárasaik azzal jól járjanak, de legalábbis semmiképpen ne rosszul. A másik, legalább ilyen fajsúlyú probléma, a kampányfinanszírozás kérdése. Nagyvállalatok dollár milliókkal támogatták az elmúlt évtizedekben az amerikai elnökök választási kampányát és mára sokan gondolják, hogy ez nagyban befolyásolta őket a későbbi vállalatokat segítő és munkavállalókat hátrányosan érintő döntéseikben.

Nem véletlen, hogy Sanders híveinek az egyik legfontosabb támadási pontja Clintonnal szemben az utóbbi állttal a múltban –és ma is - elfogadott milliós nagyságrendű támogatások az ország legnagyobb bankjaitól, cégeitől és ügyvédi irodáitól. Eközben Sanders kategorikusan elutasít minden vállalati felajánlást. A szenátor hívei egyébként gondoskodtak is róla, hogy a különbség kettejük közt lévő finanszírozói hátteret illetően, minél látványosabb formában, a lehető legtöbb emberhez el is jusson és összeállítottak egy táblázatot, ami nagy sikerrel kering a szociális médiában is. Ez sokat megmagyaráz arról is, hogy Sanders miért teljesít sokkal jobban a fiatalok között, mint Clinton.   

Zárásként itt egy minden szónál többet elmondó grafikon, ami egyrészt kiválóan foglalja össze a vállalatvezetők alpont lényegét, másrészt bemutatja az amerikai gazdasági rendszer jelenleg legnagyobb problémájának forrását: az iparosodott országok között a legnagyobb társadalmon belüli egyenlőtlenséget. Erről Pogátsa Zoltán írt bővebben itt.


Piros vonal: Vállalati Profit/GDP; Kék vonal: Dolgozói Fizetések/GDP (X: Milliárd dollár; Y:Év)

 

Bankok

Első ránézésre ezen a területen is pozitív változás ment végbe 2011 óta. Egyrészt életbe lépet a Dodd-Frank törvénycsomag legtöbb rendelkezése, amely a bankok felelőtlen hitelfolyósítását fékezni és a fogyasztók szélesebb körű tájékoztatását segíteni volt hívatott. Másrészt megindult a hitelezés az országban. A Business Insider szerzője 2011-ben kiemelte, a bankok hiába kaptak több milliárd dolláros állami mentőcsomagokat, a kihelyezett hitelek mérete csak csökkent vagy stagnált. Mint az alábbi ábra is jól mutatja ez azóta sokat változott.


Összes kihelyezett hitel (Y: Milliárd dollár; X: Év)

A válság óta azonban így is megtriplázták a FED-nél elhelyezett ’többlettartalékaikat’, melyek elsősorban a mentőcsomagoknak és a mennyiségi lazításoknak voltak köszönhetőek. Ennek azért van jelentősége, mert még a válság elején hoztak egy olyan döntést a törvényhozók, hogy a FED a nála tartott tartalékokra kamatot fizet a bankoknak. Ennek hiába vannak egyébként összetett okai IS, az átlag választó, ha ezt meglátja, akkor csak azt gondolja, hogy az adójából kaptak egy nagy adag pénzt a válság okozói, hogy aztán az adójából fenntartott központi banknál tartsák és még kamatot is kapnak érte. Az ország egyik legolvasottabb hírlapja, a New York Times publicistája például ezt egyenesen úgy értelmezte, hogy a bankoknak azért fizetnek, hogy ne hitelezzenek és ezt a véleményt osztja Nobel Díjas Joseph Stiglitz is.


Letéti Intézmények Többlettartaléka (Y: Milliárd dollár; X: Év)

Az alábbi ábra és hozzá kapcsolódó cikk ehhez képest csak tovább borzolják a választói kedélyeket. Ugyanis azt mutatják be, hogy a válság kellős közepén és az elmúlt években is történelmi rekordot döntött a Wall Streeten dolgozók fizetésének mérete, együtt a menedzsmentnek kiosztott bónuszokkal.


Átlag fizetés New Yorkban; Sötétkék vonal: Értékpapír ipar; Szürke vonal: Minden egyéb privát (Y: Ezer dollár; X: Év)

Amiről azonban még a Business Insider 2011-es cikke sem szól arról, az az elképesztő változás, amin a bankok méretüket tekintve mentek végbe. Mára kevesebben vannak, koncentráltabbak és nagyobbak, mint valaha. 

Hillary Clinton hívei ennek nem tulajdonítanak különösebb jelentőséget, szerintük nem a bank, hanem a tőkeáttétel mérete és minősége a fontos és ezek valóban javultak.

Bernie ezzel szemben a már előző alpontban is felvázolt módon gondolkodik: ha túl nagy a bank, akkor túl nagy a politikai befolyása is. És mint azt már írtam, ez sokszor jár befolyással a törvényhozás felett is. Így egyetlen megoldás a bankok feldarabolása lehet, úgy, hogy közben a klasszikus kereskedelmi banki funkciójukat leválasztják a befektetési célúaktól. Az utóbbira azért van szükség, mert mint azt a válság megmutatta a pénzintézetek nagyon sokszor használták ügyfeleik letétjeit azok tudta nélkül és fektették be magas hozamú, de nagyon rizikós spekulatív jellegű eszközökbe vagy adták oda kölcsön formájában munkával és bevétellel nem rendelkező embereknek (NINJA). Ezentúl Bernie sokat hangoztatja azt a szintén népszerű tételét is, hogy a válságért felelős bankárok és politikusok közül senki nem került börtönbe, sőt mint láthattuk rekord fizetéseket tettek zsebre a pénzügyi szakmában dolgozók.

 

Szóval miért is Bernie?

bernie-sanders-f50-1446062955.jpg

A 2011-es Business Insider cikk írásakor az Occupy Walstreet mozgalom még javában demonstrált New Yorkban, mára azonban eltűntek az utcákról. Annak ellenére, hogy láthatólag nem sok minden változott és ezzel együtt az emberek ellenérzése a rendszerrel szemben sem. Amikor elfogytak a tüntetők a Wall Streeten található központjukból, a Zuccotti Parkból, akkor sokan a bukásukról írtak. Pedig ma már láthatjuk, hogy bizony komoly sikereket értek el. Nélkülük talán ma se lenne a köztudat része országszerte az elképesztő jövedelem és vagyoni különbség, ami az elmúlt 40 évben kialakult Amerikában. Szlogenjük a „Mi vagyunk a 99%” volt az, ami sokaknak felnyitotta a szemét azzal kapcsolatban, hogy az elmúlt évtizedekben az országban megtermelt profit nagy része a leggazdagabb 1%-hoz (pontosabb lett volna egyébként a 0,1%) került, míg a népesség 99%-nak reálkeresete alapvetően stagnált. Ezen felül az Occupy mozgalom volt az, ami a legnagyobb hangerővel követelte, hogy az elmúlt fél évszázad legjelentősebb gazdasági válságáért vonjanak felelősségre bankárokat, bankvezetőket és politikusokat. És ma ők azok, akik Bernie Sanderst a hatalom közelébe juttatják. Merthogy az Occupy mozgalom lehet, hogy fizikailag megszűnt, de szellemében ma Sandersben éled újra annak minden üzenete.

Sanders egész életében a dolgozói jogok mellett és a túlburjánzó tőke ellen emelete fel a szavát. És nem pusztán gazdasági szempontból, hanem a környezetre vagy a társadalomra gyakorolt destruktív hatása miatt is. Ugyanakkor a több mint 120 millió szegénységi küszöb környékén élő és dolgozó ember közel se mind az ő szavazója. Ha így lenne nem nagyon kéne aggódnia semmilyen kihívójától. Annak ellenére, hogy Sanders kampányában nagyrészt ezekre az emberekre koncentrál, nagyon sok van köztük, akik nemhogy nem egy másik Demokrata jelöltre voksolnának (akik alapvetően szintén ennek a csoportnak próbálnak imponálni gazdasági programjaikkal), hanem inkább valamelyik republikánusra, akik alatt az elmúlt 40 évben a legtöbbet veszítették. Azt, hogy ez miért van így meghagyom a politikatudomány és a társadalom pszichológia szakértőinek, hogy kielemezzék. Én személy szerint Sanders-el értek egyet az okokat illetően, azaz, hogy az elmúlt évtizedekben a politika, és azon belül is a konzervatív oldal elsősorban, kismillió, főleg identitás és kultúralapú kérdésekben osztotta meg társadalmat. Vallás, melegek jogai vagy nacionalizmus, mind olyan területek, amik fontos, de alapvetően csak szimbolikus értékkel bírnak, ugyanakkor nem járulnak hozzá közel sem olyan mértékben egy gazdaságilag igazságosabb társadalomhoz, mint pl. a munkavállalói érdekképviseletek. Hogy Chomskyt idézzem (saját fordítás): „Egy ügyes módja az emberi engedelmesség fenntartásának, az elfogadható vélemények spektrumának szigorú korlátozása, úgy, hogy közben nagyon élénk vitát engedsz azon a spektrumon belül” .

Amit fontos látni a fenti adatok alapján, hogy a düh forrása, ami anno az utcára vitte az embereket, a szegények elkeseredettsége és a középosztály felmorzsolódása továbbra is fennáll és folytatódik. Eközben a rendszer a leggazdagabbakat szolgálja ki és szinte napi szinten érkeznek hírek arról, hogy hogyan koncentrálódnak a javak és a hatalom egyre kevesebb cég  és család kezében. Bernie kampánya pontosan ezekre a területekre koncentrál. Ezt a rendszert támadja egyszerű és érthető üzenetekkel és az emberek saját sorsukat is féltve felfigyelnek rá. Amikor G.W. Bush anno megnyerte magának második mandátumát az emberek a terrortól féltek. Ma az egyre nagyobb méreteket öltő (relatív) szegénységtől. Az adatok azt mutatják, hogy a legnehezebb helyzetben lévő baloldali szavazók többségben Sanderst választják. Az iowai választást követően Sanders és Clinton támogatói között a legnagyobb különbség a korukon túl, a keresetük volt: míg a gazdagabbak Hillaryt, addig a szegényebbek Berniet választották, amivel a vermonti kormányzó döntetlenre hozta első párharcukat. Eközben az országos felmérésekben is utolérte az egy éve még sokkal népszerűbb vetélytársát.

Természetesen messze még a vége és Sanders hiába győzte le nagyon demokrata riválisát New Hempshirben, Clinton még nagyobbat nyert South Carolinaban. Az egyik legfontosabb megmérettetés ma este jön az úgynevezett Szuperkedd keretében több mint 11 államban tartanak előválasztást. Aki, ezt eddig megnyerte, az alapvetően megnyerte a versenyt pártja elnökjelölti posztjáért is. Azonban bármi is lesz az eredmény, az tagadhatatlan, hogy már Sanders mostani népszerűsége is váratlanul érte a legtöbb elemzőt, hisz nem mond mást ma se, mint 40 éve vagy tavaly október előtt, amikor még alig 3%-on mérték. De Bernie mára egy eszmét képvisel, a rendszerben csalódottak eszméjét. És mint ilyen, könnyen lehet, hogy Victor Hugonak lesz igaza, aki szerint nincs annál nagyobb erő, mint az eszme, aminek eljött az ideje. Így ha fél éve nem is, négy év múlva minden demokrata jelöltségért induló politikusnak számolnia kell ezzel az eszmével, ha nyerni akar.

7 komment

Címkék: amerika válság elnökválasztás hillary clinton 2008 válságkezelés szabadpiac 2016 portfolioblogger előválasztás business insider occupy wall street Stiglitz bernie sanders

2016.02.28.
12:59

Írta: Veres Máté

„A Mi Éveink” – Magyarország számokban 2010-2016

parliament-1546792-1279x852.jpgA 2010-es választások előtt sok ismerősöm és még több blog, portál osztotta meg az alábbi videót. A szerzőként megjelenítetett Dogbytról ma már semmit nem találni a neten, csupán egy blogot, ahol 2010-óta nem volt bejegyzés. Kissé érthetetlen, hogy miért nem vállalta fel akkor a Fidesz, hogy az ő megrendelésükre készült az egyébként vérprofi munka, mert jól bemutatta, hogy 2002-2010 között milyen mértékben maradt le Magyarország világ és régiós viszonylatban is köszönhetően elsősorban Gyurcsány – SzDSz kormány gazdaságpolitikájának, bár valahol igazságtalanul – lévén, hogy egy válság közepén voltunk. Sokan ezzel a videóval igazolták, hogy váltásra volt szükség és joggal.


 

Azóta eltelt 6 év, így kellő távlatból lehet rátekinteni, hogy miként alakultak dolgaink a Fidesznek és szavazóinak akkor oly fontos területeken. A bejegyzés a következőkben erre tesz kísérletet megtoldva azokat kiegészítő információkkal.

Munkanélküliség: 2010: 10.3%; 2016: 6.2% (KSH) – 7.3% (Eurostat) – látszólag javult a helyzet, de érdemes hozzátenni, hogy a pocsék 2010-es adatokban nagy szerepet játszott a válság, míg a javuló 2016-os adatok olyan, a Fidesz alatt gyakorlattá vált statisztikai kozmetikázásnak köszönhetők, mint a külföldön vagy az éhbérért (nettó 50 ezer forint) közmunkában dolgozók beszámítása, amik nélkül kb. 8% körül lenne ez a szám ma is. A beígért 10 év alatt 1 millió új munkahelytől  6 év után mindenképp fényévekre vagyunk.

Háztartások hitelállománya: 2010: 7844 milliárd Ft; 2016: 5683 milliárd Ft - ezen a téren egyértelműen siker könyvelhető el. Bár az eladósodottság nem feltétlen probléma, és a túl kevés is lehet gond, hisz az meg a befektetések hiányára utal. Azonban inkább az adósság minősége a fontos. Ezt a válság megtanította a magyar középosztály jelentős részének is. 2010-ig régiós léptékben mérve is kiemelkedő mértékben adósodott el a magyar lakosság devizában, ami elsősorban a rossz jegybanki kamatpolitikának volt betudható. Pontosabban a Gyurcsány Ferenc által kinevezett Simor András vezetett jegybanknak és legalább olyan mértékben az őt megelőző, Orbán Viktor által kinevezett Járai Zsigmondnak.

Cégfelszámolások száma: 2009: 15.087 2015: kevesebb, mint 8000 – itt is kiemelendő, hogy problematikus egy jelentős mértékben külső válság által befolyásolt számokat összehasonlítani egy válság utánival, de ugyanakkor, ha a válság előtti éveket nézzük, akkor is jobbnak mondhatóak a 2016 körüli eredmények. Igaz, a számokat nehezen összehasonlíthatóvá teszi, hogy 2012-ben (ebben az évben a felszámolások száma csaknem 23000 volt, ami a 2010. évi 1,5-szerese) bevezették a kényszertörlés intézményét, így feltehetően a hatóságok töröltek számos olyan céget, amelyet különben felszámoltak volna.

Államadósság: 2010: 20.420 milliárd Ft. ami kb. 78.8%-os GDP arányos adósságot jelentett; 2016: 25.393 milliárd Ft, ami kb. 75,5%-os GDP arányos adósággal egyenlő  – alapvetően ingadoztak ezek az értékek a második Orbán kormány alatt, volt 80% fölött is a GDP arányos adósságunk, de év végén 'trükkök százaival' – a legtöbben a nyugdíjpénztárasat ismerik - mindig sikerült azt az előző évhez képest csökkenteni. Nagyon sok a bizonytalanság azzal kapcsolatban, hogy fent tud-e tartani egy csökkenő tendenciát az államadósság mérete, azonban ha a pénzforgalmi hiányt sikerül nullán tartani, akkor ezen a fronton akár egyértelmű győzelmet arathat a kormány.

Elvonások mértéke: 2010: 54.1%; 2015: 49.0% - itt is csökkentek az értékek bár a videó inkább az OECD-s összehasonlítást emeli ki. Ott 2010-ben másodikak voltunk, mára javult a helyzet és csupán a 4-ik legmagasabb mértékű elvonást tudhatja magáénak az ország a 34 tagot számláló szervezetben. Ez a siker elsősorban annak köszönhető, hogy egykulcsos lett az szja. Azonban kiemelendő, hogy Fidesz házi elemző irodája, a Századvég kutatói szerint az addig használt progresszív adórendszer leváltása egykulcsosra, 444 milliárdos lyukat vágott a büdzsén és csupán a leggazdagabbaknak kedvezett. Mindemellett még soha nem terhelte ilyen sokféle adó az élőmunkát Magyarországon, mint ma, sőt, nálunk a legrosszabb a helyzet a régióban. Arról egyébiránt vita van, hogy minden politikus örökzöldjeként ismert járulékcsökkentésre miért és mennyire van szükség a gazdaság versenyképessége szempontjából, de az biztos, hogy a 2010-es ígérettel szemben, nem kerültünk közelebb a söralátét méretű adóbevalláshoz.   

Nemzeti össztermék növekedése: 2004 – 2009: 9.9%, ami számokban azt jelentette, hogy 114,2 milliárd dollárról, 129,4 milliárd dollárara nőtt (15,2 milliárd Ft különbség); 2010-2015: 129,4 milliárd dollárról ugyanennyi idő alatt az Orbán kormány 138,8 milliárd dollárra tornázta fel (9,4 milliárd Ft különbség). Itt egyértelműen a jobboldal teljesített gyengébben. Ugyanakkor ezek a számok is csalókák lehetnek, mert nagyon sok múlik külső tényezőkön is. Azonban ha csupán a régiós versenytársainkat nézzük – ahogy a videó is –szinte minden Kelet-Európai tagállam jobban teljesített, még Románia is, mint mi (kivéve a cseheket és a bolgárokat).

Tömegközlekedés: jegyár Budapest 2010: 320 Ft; jegyár Budapest 2016: 350 Ft. Itt nem is a növekedés a lényeg, hanem a videóban is megjelenő összehasonlítás. Volt szerencsém 2012-ben már egy ilyen összehasonlításon dolgozni és akkor is az derült ki – az akkor tervezett emelés előtt -, hogy európai viszonylatban továbbra is nálunk volt a legdrágább egy menet a fővárosi közlekedés bármelyik járatán. Ezt a képet azóta sokat torzította az euróhoz képest jelentősen mértékben gyengült forint. Ennek köszönhetően sok városnál úgy lett olcsóbb Budapesten mára egy menetjegy, hogy közben azok egyáltalán nem vagy csak alig emelték az áraikat. Inkább az átlagkeresetekhez kellene viszonyítani ezeket az árakat, félek, nem Magyarország jönne ki győztesen. Azonban azon városokban, amelyeket a video kiemel, és továbbra se használnak eurót , ennyibe kerül egy menetjegy 2016-ban: Szófia: 158 Ft; Bukarest: 90 Ft; Varsó: 240 Ft; Prága: 275 Ft. Tehát a helyzet keleten továbbra is változatlan, mi vagyunk a legdrágábbak.

Metróhálózat hossza: Teljesen érdektelen kérdés. Ugyanakkor kijelenthető, hogy statisztikailag javult a helyzet a 4-es metrónak köszönhetően, de az elsősorban a Demszky Gábor által felügyelt időszaknak az eredménye. Bár a javulás egy alapvetően felesleges metrónak tudható be és ráadásul, ha ez szám tényleg fontos a Fidesznek (szavazóinak) akkor érthetetlen, hogy miért nem akarják tovább növelni egy valóban fontos 5-ös metróval. Egyébként Budapest tömegközlekedése jó és a Fidesz alatt jobb lett. Éppen ezért fájdalmas, hogy akinek ez elsősorban köszönhető volt, VitézyDávid-tól pusztán politikai és hatalmi szempontok miatt váltak meg.

Villamosított vasútvonalak aránya: Erre nem találtam adatot, mert ugyanannak az anyagnak, amiből a videó a számait nyerte 2010-ben, legutolsó 2014-es változata már nem említi meg. Lehet, hogy ez annak is betudható, hogy 2012-ben több mint 400 vonatot kihúztak a MÁV menetrendjéből, lecserélve a lassúbb, kisebb és még pontatlanabb Volánra (vagy néha semmire).

Egy kilométer autópálya ára: 2002 – 2010: 3.5 milliárd Ft; 2010-2016: nem igazán egyértelmű – és nem csak a második Orbán kormány által épített autópályák költsége, de már a videóban idézett időszak költsége is. Németh Lászlóné, 2010 – 2014 fejlesztési minisztere szerint a Magyarországon épített autópályák kilométerenkénti ára folyamatosan csökkent a Gyurcsány kormány alatt és 2010-re átlag 1.8 milliárd Ft-ba került (közel sem 3.5 milliárdba Ft-ba). Ehhez képest a szintén Németh Lászlómé vezette minisztérium szerint az autópálya-építések fajlagos kilométerköltsége 2013-ra 2,3 milliárd Ft-ra nőtt. De voltak szakaszok ahol majdnem elérte a 4 milliárd Ft-ot is. Mindeközben a videóban kiemelt német autópályák költsége a legalacsonyabb Európában és senki sem tudja igazán, hogy miért. Két dolog azonban biztos: egyrészt a videóban szereplő adatok megtévesztőek már a Fidesz saját számai szerint is, másrészt időközben biztosan nem lettek olcsóbbak az autópályák kilométerenkénti költségei.

X perc munka/1 Big Mac: 2009: 59; 2015: 44 – válság ide vagy oda a változás egyértelműen pozitív. Igaz, ezzel továbbra sem előzünk meg senkit sem a régióban,  Bukaresttel vagyunk egy szinten. Fontos azt is kiemelni, hogy a Big Mac index a városokra koncentrál és amíg Budapest egyértelműen felzárkózik, addig a vidék folyamatosan lemarad az Unió többi tagállamához képest. És ez a romló tendencia ugyanúgy fennmaradt az elmúlt 6 évben mint előtte bármikor.

Import élelmiszerek aránya: 2010: 30%; 2015: 22% - sajnos a videóban hivatkozott számhoz tartozó kutatás már nem elérhető, így az sem egyértelmű, hogy hogyan jutottak arra a 30%-ra. Ugyanakkor szerencsére a Corvinusnak van egy viszonylag friss kutatása, amely szerint 2010-ben 24,5% volt az import élelmiszerek aránya az ország boltjaiban, míg 2015-ben 22%. Így már sokkal szerényebb a változás 5 év távlatában, azonban megkérdőjelezhetetlenül pozitív.

Nyugdíjak reálértéke: Nagyon csalóka a videó, mert külön kezeli a válság előtti és alatti időszakot, ahol a válságot megelőző időszakban a Gyurcsány-kormány alatt egyértelműen emelkedett 16,3%-al a nyugdíjak reálértéke, míg a válság alatt a megszorításoknak köszönhetően csökkentek azok kb. 10%-al. A második Orbán kormány időszakában azonban egyelőre ismét nőnek, ami azonban egyrészt köszönhető annak, hogy tavaly harmadik éve volt tartósan alacsony az infláció, másrészt még a Gyurcsány-kormány idején bevezették a nyugdíjak inflációkövető indexálását, amit a Fidesz vezette kormány kisebb trükkökkel sokszor túl is teljesített. Külön csel a videóban, hogy szándékosan megfeledkezik a szintén az MSZP-SZDSZ által vezetett két évről, azaz a Medgyessy kormányról , amikor is soha nem látott mértékben nőtt a nyugdíjak reálértéke és együtt a válság előtti Gyurcsány kormánnyal bőven túlszárnyalja mind az első, mind a második Orbán kormány ezen a téren eddig elért eredményeit .

GYES: Elképzelésem sincs, hogy honnan vette a videó a 121 Eurós tételt – ami állítólag a második legalacsonyabb volt akkor az Unióban. Ez kb. 230Ft-os Euró árfolyamon jönne ki, de 2010 körül már rég 260 Ft fölött mozgott. Ami azonban bizonyos: 2008-ban 28.500 Ft volt a GYES összege, míg 2016-ban ugyancsak 28.500 Ft (mindkét összeg bruttó ráadásul). Ha 8 éve a másodikak voltunk hátulról, akkor jó eséllyel mára sem változott a helyzet semmit pozitív irányba.

Általános iskolai tanár éves bruttó keresete: A videó nettóval számol, de célszerűen igyekszem ugyanazokra forrásokra  támaszkodni, amiket a videóhoz is használtak annak készítői. Ez ebben az esetben nem más mint a UBS Prices and Earnings című éves riportja, amelynek legfrissebb számában már csak a bruttó összeg található ezen a téren. Egyébként, mint arra már utaltam, a kereseteket érintő legnagyobb változás az elmúlt időszakban, az egykulcsos SZJA volt, amely elsősorban  a gazdagabbakat érintette pozitívan. Szóval 2009: 9.500 dollár; 2015: 9.149 dollár. A tanárok bruttó fizetése, amit a videó már akkor megalázóan alacsonynak titulált, tehát az elmúlt 6 évben csak csökkent  dollárban számítva – nyilván forintban kifejezve sem sokkal  jobb a helyzet árfolyam különbségtől függetlenül.

Mélyszegénységben élők:  2010: 3 millió; 2016: 3.6-3.8 millió. Itt nincs nagyon mit magyarázni. Talán csak annyit, hogy a KSH 2011 óta – közel negyedszázad után – nem közli, hogy pontosan hányan is élnek létminimum alatt. Továbbá, hogy a szintén a KSH-által számolt létminimumhoz 87.351 Ft-os havi nettó jövedelem szükséges (és ez az adat 2014-es), ehhez képest a minimálbér még 2016-ban is bruttó 111.000 Ft, ami az elvonások után 73.815 Ft, merthogy Magyarországon a legmagasabbak a minimálbért sújtó terhek az összes OECD ország közül.

Kórházi ágyak száma: 2009: 70.971 (bár a megjelölt forrás alapján én nem látom, hogy honnan vették ezt a számot); 2014: 66.000 - ezen sincs nagyon mit magyarázni, az egészségügyre meg még külön kitérek.

Sportolók aránya a teljes lakosságban: Erre nem találtam friss hivatalos adatot, pláne, hogy a hivatkozott intézmény az elsők egyike volt, amit az Orbán kormány megszüntetett 2010-ben. Tételezzük fel, hogy nem romlott a helyzet, főleg ha beszámítjuk a tornaterem híján iskolai folyosókon tartott kötelező napi testnevelésórákat.

1000 lakosra jutó halálozási arány: Ismét egy szám, aminek a megjelölt dokumentumban nem találom a bizonyítékát, így inkább egy másik területet hasonlítanék össze, amiben fejlődés történt az elmúlt években: átlagos várható élettartam. Ez 2008-ban 73 év volt, míg 2013-ban 75. A videó egyébként kiemeli, hogy az alcímben megjelölt kategóriában a harmadik világnál is rosszabbak a mutatóink. Az általam választottban legalább csak az OECD országai között vagyunk majdnem a legrosszabbak, mert azért Mexikó minket is alulteljesít (igen, feltűnt az OECD és a WHO adat közötti eltérés, azonban a 73 is abból WHO-s anyagból származik, amit a videó idéz, így én csak követtem a példáját).

Az úgynevezett kórkép részt a kedves olvasó fantáziájára bízom, hogy szerinte mekkora előrelépés történt ezeken a területeken (már csak azért is, mert nem egy adatot ismét nem találtam sehol a hivatkozott anyagokban, nemhogy azok legfrissebb verzióiban):

5.4 millió túlsúlyos, 3 millió dohányos, 1 millió alkoholbeteg, 1 millió depressziós , 1 millió cukorbeteg, 800 ezer rokkantnyugdíjas, 650 ezer tüdőbeteg, Nők harmada nem szül gyereket. Évente egy városnyival fogyunk, 70% nem bízik senkiben, 1.5 milliónak nincs barátja, Naponta 7 ember öli meg magát (ebben pl. ma nyolcadikak vagyunk a világon).

A videóban valamiért ez nem jelenik meg, de a hivatkozási lista legalján a „korrupciós világrangsor” szerepel, aminek a pontosabb neve korrupcióérzékelési index, hiszen ez pont egy olyasmi,amiből minket kihagynak, így pontos számaink sincsenek róla sehol. Azonban az emberek mindennapi tapasztalatai alapján 2009-ben a nem túl előkelő 46-ik helyen voltunk a listán, míg 2015-re – számomra meglepő módon -  csak az 50-ik helyre csúsztunk le. Ennél Szaúd-Arábia, Botswana, Qatar és régiós társaink 4/5-e is kevésbé érzi korruptnak kormányát.

Ennyit az eredeti listáról. Mögöttem nem áll semmilyen Simicska Lajos, mint akkor a Fidesz mögött, így nem tudtam én is egy jól elkészített videóban rögzíteni az elmúlt 6 év eredményeit. Ha mégis így döntöttem volna, valószínűleg kibővíteném a listát.

Először is kiemelném, hogy a környezetvédelemre ilyen magasról még nem tett egy kormány sem. A globális felmelegedés napról-napra súlyosbodó problémájára az Orbán kormány első válasza az volt, hogy megszüntette a környezetvédelmi minisztériumot, majd azon kevés konkrét ígéretéből, amit a választások előtt tett, többek közt a zöld bank létrehozását nem teljesítette. Továbbá a világ talán egyetlen olyan országa vagyunk, ahol adót vetettek ki a napelemekre, miközben minimum az éves GDP-nk 10%-ának megfelelő hitellel adósítjuk el – ha nem többel - magunkat Paks 2-vel, egy 20-ik századi technológia kedvéért, ami ráadásul teljesen biztos, hogy soha nem fog megtérülni

Közben minden zászlólengetés és szabadságharc ellenére a magyar gazdaság külső kitettsége nem csökkent egy jottányit sem. És itt nem elsősorban az államadósság devizában nominált értékének a súlyára gondolok, vagy arra, hogy az export-import volumene meghaladja a GDP 200 százalékát. Hanem a tényre, hogy az exportunk, a hozzáadott értékkel rendelkező Magyarországon gyártott termékek kevesebb, mint fele magyar. Más szóval hozzáadott érték több, mint 50 százalékát a külföldi tulajdonban lévő vállalatok állítják elő Magyarországon, ami egyedülálló az Unióban. Sőt még kelet európai régiós szinten is, pedig mind ugyanabban a csónakban evezünk, amit a szakirodalom csak függő piacgazdaságnak hív. Azaz, gazdaságaink függenek a nyugati befektetésektől. Ez Magyarországon különösen igaz az idetelepülő autógyártásra, mert az a magyar export több mint 20 százalékáért felelős, és ez a helyzet 2000 óta változatlan. Eközben a Fidesz vezető politikusa azt mondja, hogy nincs mit tenni, mert „Magyarország egy determinált ország, itt nem lehet másmilyen gazdaságpolitikát folytatni”. Pedig pont az Orbán-rendszer mutatta meg, hogy mennyire lehetne. Az elmúlt 50 év egyértelmű gazdasági fejlődésén átment országok, mint Dél-Korea, Tajvan vagy Szingapúr mind jelentős állami segítséggel jutottak oda ahol ma tartanak. A Samsung, LG vagy a Hyundai nagytőkéseit nagymértékben támogatta az állam, de cserébe export elvárásokat támasztott feléjük, akik így folyamatosan kénytelenek voltak költeni az innovációra. Időközben elterjedt az a nézet, hogy a nemzetközi szabályok ellehetetlenítették az ilyen típusú állami beavatkozásokat, ugyanakkor láthatjuk, hogy az Orbán-rendszer minden további retorzió nélkül támogathatja saját nagytőkéseit. A probléma azonban az, hogy innováció helyet csupán politikai lojalitást vár el. 

Már azzal nagy előrelépést érhetnénk el, ha az itthoni vállalkozások számára elérhető humán tőkét fejlesztenénk. Ehhez képest GDP arányosan soha nem költöttünk ilyen keveset oktatásra, mint az Orbán kormány alatt. Az utolsó előttiek vagyunk Európában is, úgy hogy közben nálunk hozná és hozza az egyik legnagyobb hozamot az erre fordított pénz az OECD országok között. Ennek meg is van az eredménye: hatodikak vagyunk hátulról az OECD-s világranglistán az országban foglalkoztatott kutatók számát tekintve és tizenhét éve nem tanultak ennyire kevesen a felsőoktatásban. Az elmúlt évek kevés pozitív lépéseinek az egyike, hogy végre ingyen továbbképez az állam, ha nem találsz munkát, de az OKJ-s képzések nem éppen a legmagasabb hozzáadott értékel bíró termelést fogják elősegíteni. Pedig szükséges lenne a jelenleg már a növekedésünket gátló elképesztően alacsony átlagfizetések emelkedéséhez.

Ha már humán tőke. A másik nagyon fontos adat, amit kiemelnék a videómban, hogy GDP arányosan ismételten csak nem költött még ilyen keveset az állam egészségügyre, mint az elmúlt évekbenMárpedig az egészséges munkaerő alapfeltétele egy jól működő és sikeres gazdaságnak.

A fenti adatok fényében talán nem meglepő, hogy soha ennyien nem akartak még kivándorolni az országból. Eközben a középosztály erodálódik, és egyre nőnek a vagyoni különbségek a leggazdagabb és a legszegényebbek között.

Pedig pénz lenne, eddig 300 milliárd forintot költetett az állam a cégekkel és további 100 milliárdokat saját maga (azaz mi) focira. Összességében négyszer annyit költünk a miniszterelnök hóbortjára, mint útfelújításra ,miközben csak egyre csökken a nézőszám. Vannak egyéb félrement költéseink is, eddig ugyanis a Matolcsy vezette MNB 250 milliárd forintot tapsolt el kétes nevű alapítványokra és műkincsekre. Emellett 850 millió forintba került a szintén soha meg nem térülő felcsúti kisvasút és 6,7 milliárd forinttal támogattuk meg Andy Vajnát a TV2 megvételében. Ha már Andy Vajnánál tartunk érdemes kiemelni mind közül a legnagyobb tételt, ami ellen semmit nem tett a kormány, az offshoret. Pedig egy alig pár éves tanulmány szerint, forintban szinte kifejezhetetlen összeg, 247 milliárd dollárnyi adózatlan jövedelem hagyta el az országot az elmúlt kb. 20 évben. Ezzel az offshoron a második legtöbbet vesztő ország vagyunk Európai szinten.

Végezetül sok, elsősorban gazdasági adat után két inkább politikai jellegű: Magyarországon található az OECD-ben a harmadik legkevesebb nő a kormányzatban és 2010-hez képest több mint 10 helyet estünk vissza az Economist demokráciákat rangsoroló listáján, 43-ikról, 54-ikre Az utóbbi adat tükrében talán nem meglepő, hogy a Freedom House tavaly nem megszilárdult demokráciának minősítette vissza Magyarországot.

Mi következik mindebből?

A számokat elnézve a kormány igazán komoly sikereket a 2010-hez képest elsősorban az államháztartás és az államadósság terén tudta felmutatni. Esetleg a GDP-növekedést lehetne még idesorolni, de azt elsősorban az uniós beruházások felpörgetésének köszönhetjük és nem annak, hogy a honi gazdaság elkezdett jobban teljesíteni. Sőt a termelékenységünk 2008 óta stagnál. Szerencsére már többen kielemezték, hogy a fenti eredmények milyen gazdaságpolitikára jellemzőek, legutóbb itt, így nekem nem kell.

Befejezésként megjegyezném, hogy nem is annyira az elkeserítő adatok a legfélelmetesebbek – azokat helyre lehet hozni jó kormányzással - hanem, hogy mennyire egyszerű volt ezeket a számokat megtalálni az interneten. Bárki számára elérhetőek és a tanulság elég egyértelmű. Ennek ellenére hiába van soha nem látott mértékű bizonytalan szavazó a társdalomban, a Fidesz továbbra is kb. másfélmillió biztos választóval számolhat. Nehéz nekem ennek az okait megmagyarázni és nem is próbálom meg. Ugyanakkor azt remélem, hogyha valakit a fenti videóban található adatok arról győztek meg, hogy ne szavazzon az MSZP-re 2010-ben, akkor így hat év után, a jelen írásban szereplő számoknak is meg kellene, hogy legközelebb a Fideszre se.

125 komment

Címkék: oktatás fidesz hitel korrupció nyugdíj egészségügy környezetvédelem gazdaságpolitika egyenlőtlenség munkanélküliség államadósság mutyi export hozzáadott érték adók bérek offshore létminimum kivándorlás egykulcsos stadionok oktatáspolitika mélyszegénység paks2 portfolioblogger cégfelszámolások KSH LMP Orbán Viktor Orbán GDP Matolcsy FIDESZ Paks SZJA PM GYES 2010-2016 export-import

2016.02.22.
11:09

Írta: Kis Miklós

17509 nyugdíjas él havi 30 ezer forintnál kevesebből

17509 magyar nyugdíjas él havonta 30 ezer forintnál kevesebből - ez derül ki egy nemrégen közzétett KSH-táblából.

Miért is őket ragadom ki a 2 022 905 öregségi nyugdíjjal rendelkező sokaságából? (2015 január elsejei adatok)

Mert 30 ezer forint reménytelenül kevés. A minimálnyugdíj összege mégis 2008 január elseje óta 28500 forint. A megemelése soha, ötlet szintjén sem merült föl 2008 óta. 

Persze, minimálnyugdíjat emelni nem éppen látványos. Nem épül föl semmi, sem stadion, sem kisvasút, nincs mód szalagot átvágni, sem emléktáblát elhelyezni. Ráadásul a minimálnyugdíjhoz kötött a gyes, ha megemelik, többet kellene fizetni a kismamáknak, sőt, jövedelempótló támogatásokra is többet kellene fizetni. 

2008 január elseje óta nem emelkedtek a szociális ellátások, a jövedelempótló támogatás még csökkent is 28500-ről 22800 forintra.

Emlékszünk, Zsiga Marcell fideszes képviselő szerint meg lehet élni 47 ezer forintból. Azt még ő sem állította, hogy 28500 forintból meg lehet élni. Ám a még MSZP-kormányzat alatt befagyasztott nyugdíjminimum nem változott az immár 6 éve tartó Fidesz-kormányzás alatt sem. 

Szólj hozzá!

Címkék: nyugdíj portfolioblogger minimálnyugdíj

2014.02.12.
21:18

Írta: Kis Miklós

2016-ban 4, idén 7 százalékos GDP-növekedés

Megdöbbentő, mennyire szeretne az Orbán-kormány növekvő GDP-t, s mennyire nem jön ez össze nekik.

Négyszázalékos gazdasági növekedést tűz ki célul 2016-ra a magyar kormány – derül ki az Index beszámolójából.

2010-ben ígértek idénre 7 százalékot.

Tegyük hozzá, a GDP széles körben elterjedt fetisizálása önmagában is hiba. Ez nem egy jóléti mérőszám, akár úgy is tud nőni, hogy a foglalkoztatás és/vagy a munkajövedelmek stagnálnak, vagy csökkennek közben.

A kormány tehát nem a megfelelő, társadalmilag hasznos gazdaságpolitikai célokat tűzi ki, s azokat nem is éri el. Ez reményt keltő, mert logikailag az következik belőle, hogy így olykor véletlenül akár jó dolgok is történhetnek.

Érdekes volt a bejegyzés? Csatlakozz a Gazdpol blog és a Munka.org közös Facebook-oldalához:

5 komment

Címkék: politika gazdaság gazdaságpolitika portfolioblogger GDP

2014.02.05.
06:30

Írta: Kis Miklós

A magyar nép nem szegényellenes

A magyar kormány szegényellenes politikát folytat, ám szó nincs arról, hogy a magyar nép többsége ezt a politikát támogatná – még akkor sem, ha felületes szemlélő szempontjából a többség támogatni látszik azt azzal, hogy az ellenzék egyelőre még a kormánynál is népszerűtlenebb.

Hogy a kormány szegényellenes politikát folytat, az eléggé nyilvánvaló, erre kár sok szót vesztegetni: 3 év alatt 3 százalékponttal nőtt a szegénységi küszöb alatt élők aránya, a 3, vagy annál több gyereket nevelő pároké 20 százalékponttal. Nőtt az alacsonyabb keresetűek adóterhe, elinflálták a családi támogatások értékét, a segélyeket még nominálisan is csökkentették, és így tovább.

Nem kétséges, hogy vannak olyanok, akiknek tetszenek ezek az intézkedések, akik úgy vélik, hogy helytelen a szegényekre állami forrásokat pazarolni.

Egyes magukat „liberálisnak” mondók úgy vélik, aki szegény, az biztosan a maga hibájából az, s az államnak feladata mondjuk a közvilágítás biztosítása, de nem az, hogy segítse a szegényeket mások pénzéből, ugye. „Aki nem dolgozik, ne is egyék” – vallják ők. Egyes publicisták egész egzisztenciájukat ennek az elvnek a bővített mondatokban történő hangoztatására építik, elfeledkezve arról, hogy legalábbis vitatható, hogy önnön tevékenységük lényegileg kimeríti-e a produktív munka fogalmát.

Más, magukat „magyar érzelműnek” mondók szerint a szegények segítése valójában a cigányok segítését jelenti, akik nem akarnak dolgozni. Az igazság ezzel szemben az, hogy a teljes roma aktív népesség dolgozott, amíg erre lehetőségük volt, a rendszerváltásig, majd jelentős részük – a magyar népesség ugyancsak jelentős részével együtt – kiszorult a munkapiacról, mert nem kapott a munkát. Másrészt a szegények és romák csoportjának nagy a közös metszete, de messze nem azonosíthatók egymással: a szegények harmada roma, kétharmada nem roma. Emellett az összes romának a fele tekinthető szegények.

(Itt a jövedelmi szegényekről – relatív szegényekről - van szó, akik a medián 60 százaléka alatt élnek, a létminimum alatt élő csoportja népesebb.  Magyarországon annyira alacsonyak a bérek, hogy a létminimum alatt élő jelentős része nem számít jövedelmi szegénynek.)

Tegyük hozzá gyorsan: az igazi liberális elismeri másnak az élethez és az emberi méltósághoz való jogát – s azt sem tagadja, hogy ennek vannak bizonyos minimális anyagi előfeltételei -, s egy valóban magyar érzelmű pedig befogadó azokkal is, akiknek esetleg csak az egyik identitása magyar, s semmi esetre sem más csoportok lenézéséből meríti az erőt ahhoz, hogy a magyarságára büszke legyen.

No, de a lényeg a lényeg: nem tagadható, hogy vannak olyanok, akiknek tetszik a kormány szegényellenes politikája. A kérdés csak az, hogy mennyien vannak?

Egyes baloldali közírók szerint nagyon sokan.”Mivel az elszegényedéstől veszélyeztetett társadalmi periférián folyamatos és egyre tömegesebb a lemorzsolódás, a társadalom jelentős részében semmiféle szolidaritás nincs a szegények iránt. Az uralkodó értelmezés szerint elsősorban maguk a szegények felelősek helyzetükért. Érzékelhetően erősödik velük szemben a félelemből fakadó düh. Ezért a politikai közösség jelentős része nem is támogatna olyan politikát, amely érzékelhetően segíteni próbálna rajtuk.”- írta Schein Gábor a Kettős Mércén.

Ferge Zsuzsa a Dinamón árnyaltabban, de hasonlóképp fogalmaz: „Az értelem és a szenvedélyek harcában a közvélemény nagy részét is olyan szenvedélyek mozgatják, amelyek nehezen fogadják be a közös biztonság eszméjét.”(…) Az utóbbi években a politika számtalan eszközzel tartósítja és mélyíti a szegénységet, illetve szítja a szegényellenességet.”

Hogy a kormány szítani próbálja a szegényellenességet, az nem kérdés. De vajon sikeres lehet ebben?

2010-ben készült egy tanulmány két finn kutató – Kainu és Nimelä – által, amelyből kiderült, hogy a magyarok 60 százaléka  - mondjuk ki: csaknem kétharmada - a szegénységet a társadalmi igazságtalanságnak tulajdonítja. Ez nemzetközi összevetésben az egyik legmagasabb arány. Jó egyötödük az egyént hibáztatja, a többiek a szegénység létét elkerülhetetlennek, sorsszerűnek tekintik.

Nem, egyáltalán nincs olyan nagy tábora Magyarországon a szegényellenes politikának. A csendes többség elutasítja ezt a fajta kegyetlen politikát. Természetesen van egy agresszív, hangos kisebbség, amelyik helyesli – képviselőik bizonyára a poszt hozzászólói között is bőven lesznek majd. Aktívak, hangosak – mégsem ők a többség.

A magyar társadalom nem barátja az egyenlőtlenség növelését célul kitűző aktuális kormányzati politikának. Ezt erősíti meg a TÁRKI azon kutatása is, amely egyik megállapítása szerint a magyar társadalom nagyon kevéssé fogadja el az egyenlőtlenséget. Bár a zárótanulmány szerzője ezt kedvezőtlennek láttatja, nehéz erre mást mondani, mint amit Hankiss Elemér mondott a tanulmány bemutatóján: pozitív, hogy a magyarok érzékenyek az egyenlőtlenségre, bármi is legyen ennek az oka. 

Mindezen túl pedig gondoljunk bele egy pillanatra: hogyan lehetne szegényellenesség egy olyan országban, ahol szinte mindenki szegény? A háztartások háromnegyedének nincs fedezete arra, hogy kicserélje a hűtőgépet, ha az elromlik. Nem tudja kölcsön nélkül megoldani! Miről beszélünk?

De ha ez így van, miért népszerűbb a kormány az ellenzéknél?  A válasz többrétű.

Először is az Orbán-kormány rendkívül sokat vesztett a népszerűségéből a kormányzásának a kezdete óta. Nem arról van szó, hogy a kormány népszerű, ugyanis a kormány népszerűtlen. A helyzet az, hogy az ellenzék még a kormánynál is népszerűtlenebb.

Másrészt az ellenzék mindmáig adós egy igazán átütő erejű, lelkesítő és hiteles alternatíva bemutatásával. Vannak már valamiféle programok a tarsolyokban, de nem is ütnek, nem is lelkesítenek. 2010-ben a Fidesznek nem volt programja, de akkor nem is volt szükség rá. Mondtak két ígéretet: adócsökkentés és egymillió új munkahely. Egyiket sem tartották be, de legalább mondtak valamit. Az ellenzéknek viszont ma a többkulcsos adón kívül nincs erős, sokakat érintő üzenete, s ez önmagában kevés.

Harmadrészt, aki undorodik Orbánék szegényellenes politikájától, az sem kap világos biztosítékokat arra nézve az ellenzéktől, hogy lényegi változás történne a kormány bukása után. Sőt, éppen ellenkezőleg! Az Összefogás már politikai hullának hitt, utóbb feltámadott alakja nemrégiben azt fejtegette nyilvánosan, hogy a szegényeknek csak szimbolikus gesztusokat lehet tenni. Mert hát miből, ugye.

Így például a foglalkoztatást helyettesítő támogatás lehet mondjuk 22800 helyett 25000 – mondta. Ami korábban 28500 volt, az Orbán-kormány csökkentette 22800-ra. Ez a költségvetésben jelenleg százmilliárd forintos tétel. Az államháztartás idei tervezett bevétele jóval 15 ezer milliárd forint fölött van. A stadionokra és a közmédiára szánt pénz együttesen másfélszerese a foglalkoztatást helyettesítő támogatásokra szánt összegnek. Egyszerűen hazugság, hogy a jelenlegi erőforrásoknál ne lehetne lényegesebben többet fordítani a szegénység csökkentésére.

A nép nem akar szegényellenes politikát. De elég fejlett a demokratikus intézményrendszer ahhoz, hogy ez az akarat megjelenjen a törvényhozásban?

Érdekes volt a bejegyzés? Csatlakozz a Gazdpol blog és a Munka.org közös Facebook-oldalához:

17 komment · 1 trackback

Címkék: politika gazdaságpolitika szegénység szociálpolitika portfolioblogger szegényellenesség

2013.11.18.
07:00

Írta: Kis Miklós

Kiskeresetűek adócsökkentése?

A kormány hétfőn fogadtatja el a "kiskeresetűek adócsökkentését". De mit is ért rajta?

E hétfőn is van zárószavazás - zárószavazásnak nevezik azt, amikor a kormánypárti többség elvben vita után, valójában gondolkodás nélkül, a pártfegyelemnek megfelelve megnyomja az igen gombokat, s a kormány javaslata törvénnyé válik. E sors éri utol hétfőn a kormány adójavaslatait is, benne azt, amit a kormánypártok szívesen neveznek "kiskeresetűek adócsökkentésének". Oly szívesen, hogy még egy kalkulátort is fabrikáltattak a kormany.hu oldalára, s azt a címet írták föléje: "kiskeresetűek adócsökkentése".

Vessünk egy pillantást a kalkulátorra: http://www.kormany.hu/hu/hirek/kiskeresetuek-adocsokkentese

Először is: nincs  a kalkulátorban egy gyermek választására lehetőség. Nem véletlen: az egygyermekeseknél az adókedvezmény nem jár nettó növekedéssel. A "kiskeresetűek adócsökkentése" nem érinti tehát a gyermekteleneket, és az egygyermekeseket. Meg persze azokat sem, akik már felnevelték a gyerekeiket. Ők ezek szerint helyből nagykeresetűek.

Ha megnyitjuk az oldalt, akkor alapbeállításon a következő jön be: 90 ezer forint, 2 gyerek, alatta nagy vörös számokkal: 5600 Ft/hó többlet, amely az Ön családjánál marad. Ez nagyon szép, csak ma 98 ezer forint a minimálbér. Felugratjuk az összeget 100 ezerre: már csak 4 ezer forint a kedvezmény. 120 ezer Ft-nál 800 Ft, följebb semmi. Két minimálbéres keresőnél tehát már marad a jelenlegi nettó bér.

Akiknél tényleg hoz valami érdemit a kedvezmény, azok a 3 gyerekesek, bruttó 100 ezernél 17 ezer a kedvezmény, ami nő bruttó 300 ezerig, ott 51 ezret hoz, majd újra elkezd csökkenni. A 4 gyerekeseknél a "kiskeresetűek adócsökkentése" bruttó 400 ezernél hozza a legtöbbet.

Hát így támogatja a magyar kormány a kiskeresetűeket. Erre szokták mondani: akinek ilyen támogatója, barátja van, annak már nincs is szüksége ellenségre...

Érdekes volt a bejegyzés? Csatlakozz a Gazdpol blog és a Munka.org közös Facebook-oldalához:

96 komment

Címkék: politika gazdaság gazdaságpolitika szja bérek portfolioblogger kiskeresetűek adócsökkentése

2013.11.16.
18:45

Írta: Bardócz Iván

Ferenc pápa üzen Orbánnak

Megkerülhetetlen gazdaságpolitikai üzeneteket küld Ferenc pápa hívők és nem hívők felé. A magyar kereszténydemokrata kormány ezeket nem hallja, nem érti, vagy nem is kereszténydemokrata.

Ferenc pápa és a Világbank is olyan típusú növekedést szorgalmaz, amelynek a végső célja nem a pénz, hanem az emberek, az úgynevezett "inkluzív növekedést". 

"A pápával ugyanazt valljuk, nincsen növekedés, ha nem az emberekbe fektetünk be" - ezt mondta Jim Yong Kim, a Világbank elnöke, miután október végén találkozott a pápával.

Az inkluzív növekedés ismérve, hogy több és jobb munkahelyeket teremt, a képzésbe való befektetéssel kívánja megteremteni a munkaerő-piaci rugalmasságot, a jóléti rendszerek modernizálására, a gazdasági és a szociális különbségek kiegyenlítésére összpontosít.

Vegyük sorra. A kormány a versenyszférában alig teremtett munkahelyet, a többletfoglalkoztatás döntő hányada a közmunkának köszönhető, ahol a tavalyi hivatalos létminimumnál 35 ezer forinttal kevesebbet (nettó 50 904 forintot) lehet keresni havonta, a gyakori napi 6 órás foglalkoztatás esetén pedig 48 ezer forinttal kevesebbet, tehát még a létminimum felét sem (csak kb. 45 százalékát).

A felső- és a közoktatás kiszárítása a kormányváltás óta tart, idén például 80 milliárd forintot vontak ki a felsőoktatásból, amivel párhuzamosan intenzíven butítják a szakképzést (csak 3 évig tart, közismereti tárgyaktól kevéssé zavartatva), és 18-ról 16 évesre csökkent a tankötelezettség korhatára.

Tekintsünk külön a szociális egyenlőtlenségekre, amelyekről a pápa minden alkalommal hangsúlyosan szól. Legutóbb a héten, Napolitano olasz államfővel való találkozója után azt mondta: a gazdasági válságban a szegényekkel, a munkanélküliekkel, a bevándorlókkal vállalt szolidaritás adhat csak reményteli jövőt.

A családi adókedvezmény 2011-es bevezetése, illetve jövő évi szélesítése első pillantásra összhangban áll Ferenc pápa gondolataival, különösen azért, mert a gyerekvállalás az egyik legkomolyabb szegénységi kockázat. Azonban a Tárki adataiból látható, hogy a 3 gyermekesek szegénységi aránya csaknem megduplázódott 2009-ről 2012-re, tehát a kormány családi adókedvezménye a szegénységi kockázat csökkentésére nem alkalmas.

Az is kétséges, hogy a családi kedvezmény jövő évi kiszélesítése orvosolhatja-e a bajt, hiszen az egygyermekeseknél például egyáltalán nem javítja a nettó pozíciót, a kétgyermekeseknél is kevés családnál és alig, s a háromgyermekeseknél sem a legnehezebb helyzetűekre célzott a támogatás. 

Azt is tudjuk Tóth G. Csaba és Virovácz Péter mikroszimulációs vizsgálatából, hogy az alsó hét jövedelmi tized adóterhelése összesen 134 milliárd forinttal emelkedett 72 milliárd forinttal mérséklődött, míg a legmagasabb jövedelműek - a felső 10 százalék - adója 501 milliárd forinttal zsugorodott.

Halljuk is az ellenérvet: az adórendszerben nincs helye szociálpolitikának. Oké, ne legyen. A munkanélküli-ellátásban viszont volna: ott a segély időtartama 3 hónaposra csökkent, miközben a munkanélküliségé átlagosan több mint másfél évesre nőtt.

A társadalom páratlan polarizációja nem is maradt el: a Tárki mérése szerint (pdf) tavaly a magyarok 47 százaléka élt olyan háztartásban, amelyben a szegénység és társadalmi kirekesztettség legalább egy tényezője jelen volt. Honfitársaink 17 százalékának jövedelme nem érte el a medián jövedelem 60 százalékát, úgynevezett jövedelmi szegénynek számított; az arány a rendszerváltás óta nem volt ilyen magas.  

Mindezek alapján leírhatjuk: a hazai, munkaalapúnak mondott gazdaság a Szentatya iránymutatásával ellentétesen épül, és a magát kereszténydemokratának mondó kormány nem azonosul a pápa által hirdetett értékekkel.

Érdekes volt a bejegyzés? Csatlakozz a Gazdpol blog és a Munka.org közös Facebook-oldalához:

54 komment

Címkék: politika gazdaság pápa gazdaságpolitika kereszténydemokrácia bérek egykulcsos kereszténydemokrata portfolioblogger KDNP bérpolitika

süti beállítások módosítása