2013.04.12.
08:00

Írta: Bardócz Iván

Olcsó ország nem lehet sikeres

Az állami elvonás aránya és a gazdasági versenyképesség nem függenek egymástól, többek között ezért is jár teljes tévúton a hazai gazdaságpolitika.

Két, rendkívül tanulságos táblázatot közölt honlapján a német statisztikai hivatal. Az első az EU 27 tagállamának 2012-es, átlagos munkaköltségeit veti össze a magánszférában: ezek szerint a svéd dolgozók kerestek a legjobban, óránként 41,9 eurót, a bolgárok pedig a legrosszabbul, 3,7 eurót. A magyar versenyszféra 7,9 euróval 22. a listán, Észtország, Szlovákia és Csehország mögött.  

A másik táblázat a munkaerő (nem bér jellegű) költségei alapján rangsorolja a tagállamokat, vagyis aszerint, hogy a munkáltatónak 100 euró bruttó bér után mennyi közterhet kell fizetnie. Itt is Svédország vezet, ahol 51 euró közterhet fizet a munkavállaló, majd a hagyományos fejlettségi rangsorokhoz szokott szem számára meglepő káosz következik. Például a gazdag Hollandiában az adók és járulékok 30, Luxemburgban 16, Dániában 15 eurós kiadást jelentenek a munkáltatóknak 100 eurónként; Magyarországon 35, Szlovákiában 36, Ausztriában 37 euró a közteher. Az élőmunka terhe a legkevesebb - 10 euró - Máltán.

A sajtó által közölt magyarázatok a hazai közgazdasági logikán edződöttek számára még sűrűbbé teszik a ködöt. A válság ellenére például a német órabérek nőttek az elmúlt két évben, közben a munkanélküliség történelmi mélypontra csökkent, a német export mégis eléri a GDP 50 százalékát, ami ekkora ország esetén a masszív versenyképesség mutatója. Svédország esete még izgalmasabb, ott ugye nemcsak a munkaerő drága, hanem az adó is nagyon magas, mégis az ipar termelékenysége folyamatosan, az EU átlagánál nagyobb mértékben nő (2007 óta 2,5 százalékkal, míg a közösség egészében 1,6 százalékkal).

Mi következik mindebből? Például az, hogy az állami elvonás aránya és a gazdasági versenyképesség (ennek következtében a jólét) nem függenek egymástól - nem a máltai gazdaság dübörög, és nem a svéd fuldoklik az adósságban. Az is, hogy a fizetési lista élén álló országok általában képzett (tehát drága) munkaerővel fejlett technológiát működtetnek, így nagy hozzáadott értékű, és drágán is piacképes termékeket állítanak elő.

Magyarország döntéshozói hosszú idő óta képtelenek értelmezni ezeket a kevéssé bonyolult statisztikai adatsorokat, a világgazdaság trendjei és logikája iránti fogékonyság ráadásul a Nemzeti Együttműködés Rendszerében tovább csökkent. Itt és most leszállítják a tankötelezettség határát, egyszerűsítik a szakképzést, jelentős pénzeket vonnak ki a köz-és a felsőoktatás rendszeréből, vagyis az ország a képzetlen, és ezért alkalmazkodásra, tanulásra képtelen olcsó munkaerő kibocsátásába kezdett. Az így „előállított” munkások a jó multiknál olcsón dolgozhatnak. Ez a magyar modell, a munka alapú társadalom, amitől fellendülést és jólétet remél az elit.

Összeszerelő üzemektől várják a gazdasági csodát. Nem fog menni.

Érdekes volt a bejegyzés? Csatlakozz a Gazdpol blog és a Munka.org közös Facebook-oldalához

104 komment · 1 trackback

Címkék: politika gazdaság gazdaságpolitika versenyképesség bérek portfolioblogger bérpolitika munkát terhelő adók

A bejegyzés trackback címe:

https://gazdpol.blog.hu/api/trackback/id/tr265217697

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Olcsó ország nem lehet sikeres 2013.04.15. 11:00:01

az állami elvonás aránya és a gazdasági versenyképesség (ennek következtében a jólét) nem függenek egymástól.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Zabaalint (törölt) 2013.04.12. 16:30:48

A dolog fordítva van, Svédország gazdasága annyira hatékony, hogy még azt is megteheti, hogy nagy elvonást, erős szociális hálót tartson fel.

Makkasz 2013.04.12. 16:36:59

@Zabaalint: Teljesen igazad van.

Eloszor ott volt kapitalizmus (moon nem),
Volt tokefelhalmozas (moon nem),
Letrejottek megtakaritasok, nyugdijmegtakaritesok (Moon nem),
Hatekony versenykepes gazdasag alakult ki (Moon nem),
A korrupcio gyakorlatilag ismeretelen (moon normal eljaras resze).

Az allami elvonas jot nem hoz. Milyen modon hozna jot? Meretegazadasagossag?

A nagy allam eredmenye a korrupcio, hatekonytalansag, motivalatlansag jol es alig keresok koreben, elnyomas (allami tulhatalom), kiszolgaltatottsag, felelotlenseg polgarok koreben.

Radio Silicon 2013.04.12. 16:37:19

"Itt és most leszállítják a tankötelezettség határát, egyszerűsítik a szakképzést, jelentős pénzeket vonnak ki a köz-és a felsőoktatás rendszeréből, vagyis az ország a képzetlen, és ezért alkalmazkodásra, tanulásra képtelen olcsó munkaerő kibocsátásába kezdett."

Badarság, hiszen a kormánnyal stratégiai szövetségre lépett cégek százával vesznek fel mérnököket. Nyilván nem lépnének szövetségre, ha a mérnökképzés jövője nem lenne biztosítva.

Makkasz 2013.04.12. 16:38:20

Aki nagy allamot akar, es nem a csucson ul, a kkovetkezok miatt akarhatja:

1. Azt akarja, másoktól elvegyenek, és neki adják. Mivel nem meri orrbavágni a szomszéd Imrét, vagy gyerekétől elvenni, az állam, homályos elvek möge bújik.
Jellemzői irigy, rövidtávon gondolkodó, önző, eltartott. Jelszava: Más faszával csalánt verni.

2. Ő akar többet adni, azt akarja, mások döntsenek arról, mire költsék az ő pénzét. Mindezt a végtelenségig korrupt, hatalmas állammal rendelkező Moon. Pedig csinálhat alapítványt, fizethet több adót (adókedvezmények nem igénybevételéért nem kap büntit, szíve joga), összefoghat a szomszédokkal hogy leburkolja az utcát, adományozhat, de neki jobb, ha kedvenc pártjára bízza. Nem tudom, ebbe a csoportba tartozik-e élő ember, nem lehetetlen, hiszen szektákba is belépnek. Igazhitűek, naivak, szervilisek, vakok.

Érdeke, lelkisimerete, pénze csak az egyénnek van, az államnak egyik sincs. Aki mást állít hazudik, csaló.
@Zabaalint:

Makkasz 2013.04.12. 16:44:20

Miert jo politikusnak lenni?

Hatalom, sajat es masok sorsanak iranyitasa, szoborepites. Ez a felszin, a valosag mas.

Magyarorszagra erkezo EUs milliardok, amit mas, nalunk sikeresebb orszagok adofizetoi dobnak ossze, jelentos igeret. Maffiakormany a gazdasag oligarcha szereploivel mint Simicska, Nyerges ezen a penzcsapon ulnek.

Cseledkedeteiket, az erthetetlenul eros centralizaciot dontesekben, es vegrehajtasban ez okozza. Kar ertelmet keresni egyes dontesekben ezen kivul.

Ez nyomot hagy a moralban, totalis ertekvesztes az eredmeny a tarsadalomban, a gondolkodas feladasa, a "gondoskodo" hatalom elfogadasa, beletorodes, alkalmazkodas.

A hatalomban maradas letkerdes, hiszen ez az eltorzult politizalas, jogserto, korrupt donteshozatal a lebukas kockazatat hordozza.
Senkit nem zavar hogy a foldpalyazatok titkosak? Kovetkezo kormany nyilvanossagra hozza majd. Ettol remegnek a gazemberek.

Ha politikai eroterekrol, partokrol, nemzeti erdekekrol gondolkoztok, ezt tartsatok szemelott.

Étteremkritikus · http://legjobbetterem.blog.hu 2013.04.12. 16:47:02

Van egy olyan trend, hogy a fejlettebb országokban magasabb jövedelemadó kulcsokat vezetnek be, de ez nem törvényszerű.
Azt azért nem ártana figyelembe venni, hogy az állami elvonásnak csak egy részét adják a munkaerőre rakódó adók és járulékok. Azt is érdemes megfigyelni, hogyan változott a versenyképesség, az életszínvonal és az állami elvonások mértéke az utóbbi években.

Makkasz 2013.04.12. 16:51:20

Gazdag es sikeres orszag megengedhet maganak erosebb szocialis halot. Ez a poszt verbaromsag.

Mi az amitol olcso orszag nem lehet sikeres, vagy a nagy allam sikeres?

Ha mar peldakra, statisztikara alapozod, csinalj egy rendes statisztikat, sok allam osszehasonlkitasaval, vizsgald meg a kulonbsegeket, hogz azok szignifikansak/e, utana gagyogj.

Makkasz 2013.04.12. 16:59:09

@Radio Silicon: "Strategiai szovetseg"lol. Ezt hogy lehet benyelni? Maffiaalkuk, ahol a kormany mogott a torvenygyar hatosagok es a balfaszmenet all, masik oldalon a tokejet felto ceg. Ezert 0 a beruhazas. Ezert igaz a tokekivonas.

Nem kellenek egyebkent nem megismerheto "strategiai megallapodasok". Az allamnak vallalkozobarat kornyezetet kell teremtenie es kiszamithatoan fenntartania (ebbe beleertve az alacsony adokat es kepzest). Mindezt transzparensen, minden cegre egyforman, nem kivetelezve, egyedi alkukkal.

Az egyedi alku mereg. olyat csinal a vallalkozo, amit esszeruen nem tenne meg. Veresenytarsai kiszorulnak (akinek nincs maffiamegallapodasa), allam pedig valamit aldoz vagy csak fenyeget.

Vesztes-vesztes.

Mit jelent hogy strategiai? Hol van a szinergia?

Ezek csak mocskos maffiaalkuk. Allam azt varja valamilyen mutatoi javulnak.

Lasd Coca kola 10-ere csokkentette beruhazasat tervezetthez kepest maffiaalku utan, orbi meg vigyorogva szalagot vag. Gratula!

2013.04.12. 17:20:38

@Radio Silicon: Badarság, hiszen a kormánnyal stratégiai szövetségre lépett cégek százával vesznek fel mérnököket. Nyilván nem lépnének szövetségre, ha a mérnökképzés jövője nem lenne biztosítva."

Ez ugyanaz. Az itt levő cégek képeztetnek számukra fontos munkaerőt. Ez nem az ország, hanem az illető cég versenyképességét növeli.
Az Audi nem kutató-fizikusokat fog képeztetni, hanem közlekedésmérnököt, gépészt.

Radio Silicon 2013.04.12. 17:27:08

@Makkasz: Tudom, biztosan én vagyok a hülye, mert benyelem porhintést, de most olvastam a hírekben azt, hogy a Bosch és a Knorr-Bremse is újabb létesítményt épít. Mindkettő komoly fejlesztői laborral.
Knorr-Bremse: www.kecskemeti-hirhatar.hu/hirek/a-knorr-bremse-kecskemeti-beruhazasanak-alapkoletetele

Bosch:
www.bosch.hu/sajto/presstext.phtml?id=865

Ezek a cégek arról híresek, hogy nem képesek hosszú távon jó stratégiai döntéseket hozni, ill. hogy olcsó és szakképzetlen munakerő kell nekik. (Ez irónia volt)

Fejesrob 2013.04.12. 17:27:15

Ehhez képest:

1. Csökken az infláció
2. El lett kerülve a csőd az IMF hitellel együtt, pedig Orbánéknál sokkal szarabb a környezet mint Bajnaiéknál és még az IMF hitelt sem kapja, hanem fizeti.
3. Egészen rendben az államháztartási hiányok.
4. A magyar gazdaság végre, talán már ebben az évben nőni fog.

Nem azt akarom mondani, hogy Orbánék csodát csináltak, de azért az túlzás, hogy nem sikeresek, mert végül is profin csinálják.
2014-tavaszára már könnyen lehetnek egy nagyon jó gazdasági helyzetben, az IMF hitel is akkor jár le.

Blogger Géza 2013.04.12. 17:28:09

Ha már ezt a szóhasználatod erőlteted: A Nemzeti Együttműködés Rendszerében eddig kb 15 milliárd EUR exporttöbbletet produkált az ország, miközben korábban általában deficites volt. Most vagyunk végre abban a helyzetben, hogy leutánozzuk a 80-as 90-es évekbeli Dél-Korát, Szingapúrt és a többi sikeres exportgazdaságot, akik exporttigrisként tettek szert tőkére, és később lettek erősek pl. innovációban is. Szerintem te nem érted a világgazdaságot, nem a kormányzat.

KériSzépen (törölt) 2013.04.12. 17:29:24

Ha a poszt azt szeretné mondani,hogy egyes országok,mondjuk így:egészséges gazdasága vizsgálatakor arra lehet jutni,hogy nincsen recept az állami elvonások,a jövedelemkoncentráció (mondjuk GDP arányos) mérete és az ország egészségessége között,akkor igaza van.
A kérdés azonban szerintem nem ez,hanem az,hogy az adott ország társadalmában mekkora konszenzus tud létrejönni arról, hogy mik az állam feladatai,s hogy ezen feladatok teljesítéséhez mekkora kiadásokra van szükség,amely kiadások világosan meghatározzák a bevételek mértékét.
Ott találunk egészségesnek mondható gazdaságot (valójában társadalmat),ahol ebben a kérdésben nagyjából komoly konszenzus tudott létrejönni.
Ilyen konszenzusnak itthon nyoma sincsen,az állam feladatairól nyílt és őszinte vita nem folyik,nagyjából azért,mert az arról való őszinte beszéd a 2000-es évek eleje óta elmaradt,mert a két nagy politikai erő szépen meggyőzte magát arról,hogy ez a társadalom erre a konszenzusra alkalmatlan, finomabban: nem érett.

Radio Silicon 2013.04.12. 17:31:11

@Könnyen elkaptuk, uram!: De-de fizikusokat is keresnek rendesen. Amúgy a fizikusoknak sohasem könnyű szülőhelyükön állást találni. Az USA-ban is mind Kaliforniában vagy a New York / Boston környékén telepednek le.

Fejesrob 2013.04.12. 17:31:41

@libertard: Ennek nem sok értelme van. Ez inkább a Kelet-Európai sajátosság kihasználása (gyenge saját ipar és szolgáltatások, saját erőforrások hiánya) , mint tudatos terv.

Ki is lehet belőle törni, a hazai gazdaság fejlesztésével. (Szlovénia, Csehország, Lengyelo).

UTurn 2013.04.12. 17:33:05

Talán a térségbeli versenytársakra kellene az összehasonlítást korlátozni...

Makkasz 2013.04.12. 17:56:42

@Radio Silicon: kivetelek, peldak mindig lesznek. Egyaltalan nem cafoljak a maffiamegallapodasok hiabavalosagat, meg nyilvanvalobba teszik. Annal dragabb a kivetel es erosebb a vesztes-vesztes helyzet, minel ritkabb. Annal inkabb hajlando aldozni a politikus is.

Sokkal tobbet mond az, hogy a beruhazasi rata soha nem latott alacsony szinten van (vigyazat, rekor EU penz felhasznalas mellett, kormanyunk dicsekedett is ezzel, tehat rekord allami projekt mellett, a valos ehlyzet meg rosszabb), a csodbement es megszunt vallalkozasok szama soha nem latott magas szintet ert el, a munkahelyek szama es a gdp nominalisan is csokken.

A beruhazasi rata nem fedezi az amortizaciot, ez azt jelenti hogy eszkozeink erteke egyre csokken, ez is egy fajta tokekivonas. Rezsicsokkentes ezen meg nagyt segit - ironia volt.

Pledalozni en is tudok, MLAEV, Kaposvari Hus, hamarosan MAL. Amit strategiai cegge nyilvanitanak, tonkremegy.

Azert ird meg, szerinted mi van egy ilyen strategiai megallapodasban.

Ludovikás Levente 2013.04.12. 18:01:13

Ez így túlságosan steril, legfeljebb valami szellemi laboratóriumban alkalmazható gondolkodásmód

Egy nezetgazdaság teljesítménye és hatékonysága leginkább attól függ, mennyire alakultak ki versenyképes iparágak vagy szolgáltatások a történelme során. Ahol kőbalta gyártásnál ragadtak le a dolgok, ott akárhogy adóztatnak, mégiscsak kőkorszaki lesz az élet. Ahol viszont nagyon hatékony, expanzióképes multik működnek (mert ezek az igazi GDP-csinálók, akármennyire is nem szeretjük őket), ott már lehet variálni az adózással a versenyképesség megtartása mellett

Persze minden ország más modell és minden iparág szintén más egy kicsit, ezért nincs sok értelme az ilyen eszmefuttatásoknak

csárlszbrunzol 2013.04.12. 18:05:32

@Fejesrob: Már egy ideje szeretném Neked mondani, hogy az nem úgy van, hogy az IMF hitelt felvettük és az milyen rossz. És hogy anélkül nem volt adósságunk.
A rossz hír, hogy de bizony volt. Sőt, ha azt visszafizetjük, akkor is lesz. Refinanszírozás a kulcsszó. Vagyis a ~80%-os államadósságból alig valami tőke megy le. Évente olyan 1200-1300 milliárd a kamatkiadás, amit fizetünk is szépen. De abból még tőke nem megy le. A lejáró hiteleket folyamatosan fizetjük vissza; de más kölcsönökből. Az állampapírok piaca erről szól. Lejár - megújítják.
Szóval nehogy abba a tévedésbe ess, hogy az IMF hitel miatt van a fene magas államadósság. Azért van, mert eltapsikáltunk egy rakat lóvét. Az éves 2-3-4-7 %-os költségvetési hiányokból jön össze szépen.
Ezzel egyik balfasz kormányt sem védem, mert mind szar. Csak kicsit másként, mint a másik.

csárlszbrunzol 2013.04.12. 18:06:38

Finman indikálnám, hogy Magyarországon nem lehet 35% a munkára tevődő elvonás, hanem inkább 35+27% lesz a jó megfejtés. Nem tudom, ez hogy jött ki.

KériSzépen (törölt) 2013.04.12. 18:10:16

@Blogger Géza:
A magyar államháztartás egyensúlya fikció.Csak addig tud épen maradni,amíg valaki - akár a Fidesz 2014 után - komolyan nekifog a növekedést serkentő politikának. Az eszközök,amivel ezt az egyensúlyt elérték fenntarthatatlanok.
A tagadhatatlanul nagy exporttöbblet oka a belföldi fogyasztás leállása,és a beruházási ráta soha nem látott mélységbe való zuhanása.
Ennek semmi köze valami ázsia kistigris stratégiához,ennek csak ahhoz van köze,hogy semmiféle szerkezeti reform az államháztartásban nem lett végrehajtva,s ez a (GDP)arányos kiadási szint másképp nem finanszírozható.
Ahogyan a magyar növekedés elindul,úgy fog romlani minden.

Makkasz 2013.04.12. 18:10:21

@Radio Silicon: Kola sztori>

Orban ontomjenezese, a maffiaalkuval elert 2,5 mrdos beruhazason (mit adott?)

www.kormany.hu/hu/miniszterelnokseg/hirek/strategiai-megallapodast-kotott-a-kormany-a-coca-cola-hbc-magyarorszaggal

Mi volt a mult, 100 mrd 2008-ig, az bizony evi 5-10 mrd kormanyaldozat, maffiaalku nelkul (2008-as cikk, kormany nem csillog benne):

www.mfor.hu/cikkek/Coke_szulinap__uj_kampany_es_tobb_milliardos_beruhazas_hazankban.html

Vegul mi lehetett volna, 40 mrd helyett maffiaalkuval 2 mrd beruhazas:

index.hu/gazdasag/magyar/2012/08/24/keson_kezdtek_baratkozni_orbanek_huszszor_annyi_ruhazott_volna_be_a_coca-cola/

Mo es viki tenyleg jobban teljesit.

Strategiai megallapodas:))))))))))))

csárlszbrunzol 2013.04.12. 18:16:27

@Étteremkritikus: "Azt azért nem ártana figyelembe venni, hogy az állami elvonásnak csak egy részét adják a munkaerőre rakódó adók és járulékok."
SZJA-ból jelenleg az éves költségvetésnek mindössze ~8-9%-a jön össze. Korábban ez lehetett 11-12% is. Tehát való igaz, nem az SZJA adja a fő bevételi forrást. A bruttó bérre eső egyéb terhek adják a másik ~9-10%-ot, míg a munkáltató által fizetett 27%-os TB hozzáad még olyan 13-14%-nyit. Tehát összesen az élőmunkára tevődő teher az éves költségvetés ~30-33%-a lehet. Az ÁFA olyan 16-17%-ot jelent. Tehát a bérek és ÁFA után beszedett adók és járulékok még a fele költségvetést sem tudnák összehozni.

csárlszbrunzol 2013.04.12. 18:21:40

@KériSzépen: "A tagadhatatlanul nagy exporttöbblet oka a belföldi fogyasztás leállása,és a beruházási ráta soha nem látott mélységbe való zuhanása."
És ne feldkezzünk meg az exportra termelő cégekről sem. Legtöbbjük multi leánya és (számára)hazai piacra termel. Na, ezel tartják még életben ezt a gazdaságot úgy-ahogy és ezért is javul a külker mérlegünk. Nincs import, mert nincs kereslet, viszont kivitel van, amelyet a multik indikálnak.

Husz_János_Puszita 2013.04.12. 18:22:51

Ennyi zagyvaságot még nem olvastam gazdasági posztban. Szerintem változtassatok címet politikai gazdaságtanra.:D

Magyarország GDP-jét 80%-ban az export adja. Hurrá versenyképesebbek vagyunk a németeknél!

Ne hasonlítsunk már erős gazdasági alapokkal és s struktúrákkal rendelkező, tőkeerős országokat magunkkal össze. A németek és a svédek munkával kezdték, azután osztogattak, amikor már volt miből. Közel 80% a foglalkoztatottság a két országban, szemben a mi 56%-unkkal. Nemár.

Merkel keményen megvágta a kiadásokat kormányra kerülésekor, azért nem viselte meg annyira a válság Németországot.

Reszelő Aladár 2013.04.12. 18:25:12

Na akkor most lássuk, hogy mit számolunk rosszul, esetleg a táblázat téved.
Az átlag kereslet 2012-ben nettó 142ezer Ft.
Kalkulátorral számolva erre 218ezer. Az akkor erre rakódó járulékokkal együtt a munkaerő összköltsége kb 277ezer Ft.
Tavaly 252 munkanap volt ezt napi 8 órával szorozva 2016 órát dolgoztunk tavaly. Ezért kifizetett összköltség 277ezer x 12= 3.324.000,-.

Az átlag óraköltség (nem bér) így a kettő hányadosa: kb 1650 Ft.

1650-et 7,9 el osztva 208 Ft/Eurót kapunk. Hízelgő?
285-tel (ennyi az idei kölségvetés árfolyama) számolva már csak 5,8 €-t kapunk mint költség.
Az eltérés 26,5%, ami pont a kb 26-szorosa a megengedhetőnek.

Innentől kezdve ez egész táblázat megkérdőjeleződik.

A gazdaság problémája, hogy a multik túl sok profitot visznek haza, kb 8-9% ami itt marad. A távozó több mint 90% tartja fenn az ottani jólétet.
Azt itthoni problémák oka pedig lehet a súlyosan alacsony bérszínvonal.
Emiatt nincs fizetőképes kereslet. Cserébe belső piac sem.
Hol tévedek?

anyadmajma 2013.04.12. 18:31:17

@Blogger Géza: Ne haragudj, de hülye vagy.
A kapott pénzt pl, fel kéne használni beruházásra, nem szétlopni. Na, ez az elmúlt 80 évben egyik kormánynak sem sikerült.
A magyar munkaerő azért olcsó, mert nem 2-3000 eur/hó-t keresa, hanem 2-300at. Szakember nincs, azaz van, sok diplomás vezető beosztásra termett ember, meg sok 8 általános szakképzetlen. Meg sok szakma, ahova nem kell két diploma, cserébe középszintű végzettség+szakmai gyakorlat. Nálunk a diploma nélküli szakmunkások a 90 előtt végzettekből adódnak. Utánpótlás nincs. A gazdaság nem fenntartható bérmunkából, az a kizsákmányolás. Annyira meg nem vagyunk olcsók, mint a "kistigrisek".
SZóval ez csak szép álom, sajna.

Husz_János_Puszita 2013.04.12. 18:32:17

Ja és Svédországban rendkívül célzottan és hatékonyan osztja újra az állam a jövedelmeket, magas színvonalú közigazgatással és közszolgáltatásokkal.

Sírköves Slomó 2013.04.12. 18:36:15

Sajna alapjaiban torz az összehasonlítás.

Amíg az aktivitási ráta és a foglalkoztatottsági arány Mo-n drámaian rossz, addig a magas elvonási arány nem opció. Ezen a fidesz sem javított, bár részben a cégekre tette az addig kizárólag az szja-fizetők kis szeletére pakolt közterheket, ami a munkamorált mindenképpen javítja.

Olyan országgal összehasonlítani ezt, ahol 10ből nem 4en hanem 6an dolgoznak értelmetlen.

Mo-n a szokásos KEurópai megkésettség tünetei figyelhetők meg itt nincs idő a polgárosodást kivárni a piacliberalizáció pedig a külföldet segíti. Itt centrális reformok kellenek, mindig is csak ez müködött (Nagy Péter, II. József, II. Orbán). Az irány jó, korporatív államkapitalizmus a magyar út.

Kis Miklós 2013.04.12. 18:47:09

Kemény támadásoknak van kitéve itt a német statisztikai hivatal, korábban a KSH is így járt e blogon:)
A második táblázatban a bruttó fizetésen felüli munkaköltségek vannak. Ennek fő elemei a munkaadói járulékok, de benne van az is, amit a munkaadónak táppénztámogatásként kell kifizetnie. Tudom, erre az lesz a válasz, rossz a módszertanuk, ez akkor sem lehet ennyi. Nem, ezt a fonalat nem fogom elvenni, és nem kezdem el védeni a német statisztikai hivatal módszertanát:)

Husz_János_Puszita 2013.04.12. 18:47:53

Amúgy a 35% úgy jön ki, hogy a munkavállaló 34,5%-ot fizet.
A munkáltató fizet még 28,5%-ot.

A táblázat valószínűleg csak a munkavállaló közterheit tartalmazza, ami semmit nem mond a valós bérköltségről, vagyis a versenyképességről.

csárlszbrunzol 2013.04.12. 18:49:01

@Elli Vízel - The Ultimate Survivor: Bár jobbára egyet tudok érteni Veled (különösen az elejével; a vége nekem kicsit sok), azt azért megjegyezném, hogy két dologról beszélünk. Egyrészt van a munkára terhelődő elvonás (~52%) és van az állami újraelosztás. Gyengébb és erősebb gazdaságú országokban sem tapasztaltni ilyen erős állami újraelosztást, mint nálunk. A GDP fele fölött rendelkezik az állam. Ez túl sok, megfojt mindenkit. Azért (is) csal el mindenki mindent, amennyire csak tud.

Husz_János_Puszita 2013.04.12. 18:55:27

@Kis Miklós:

Lehet, hogy a táppénz hozzájárulás is benne van.
Én viszont olyan statisztikát olvastam, ahol az összterhelés ( munkavállaló + munkáltató ) egyaránt 50% a svédeknél és nálunk, már az egykulcsossal! Előtte nálunk 59% volt. Utóbbival messze vezettük a ranglistát. Ha megtalálom, belinkelem.

Kis Miklós 2013.04.12. 19:04:47

@Husz_János_Puszita: Ok, csak az a szám másra vonatkozik. Arról sem kellene megfeledkezni, hogy a munkajövedelemre és a munkabérre vonatkozó járulékteher között régen nagyobb különbség volt (járulékmentes v, kedvezményes béren kívüli juttatások köre szélesebb volt), és jövedelemre számítottan már más a sorrend. De ez már végképp más történet.

Husz_János_Puszita 2013.04.12. 19:07:05

@Makkasz:

"Azert ird meg, szerinted mi van egy ilyen strategiai megallapodasban."

Mi lenne? Állami támogatás.

Ad Dio 2013.04.12. 19:13:47

"Mi következik mindebből? Például az, hogy az állami elvonás aránya és a gazdasági versenyképesség (ennek következtében a jólét) nem függenek egymástól"

Ez egy téves következtetés. Ez csak annyit jelent, hogy nem ez az egyetlen tényezőpár ami korrelál. Természetesen az állami elvonás mértéke, illetve a munkaerő ára igenis fontos tényező egy gazdaságban. Csak nem az egyetlen. Egy sereg más tényező is akad ami ezeket az adatokat döntően befolyásolja. Ezért szép de tökéletesen haszontalan ilyen kimutatásokat csinálni :(.

Husz_János_Puszita 2013.04.12. 19:19:06

@Kis Miklós:

A béren kívüli juttatások, kismillió kedvezmény csak feleslegesen bonyolítják az adórendszert, megint nem a versenyképesség irányában hatnak.

KériSzépen (törölt) 2013.04.12. 19:20:50

@csárlszbrunzol:
Magyarország soha nem volt ilyen direkt módon kiszolgáltatva néhány (nagyon kevés!) nyugati nagytőkés csoportnak. Nem véletlenek ezek a stratégiai megállapodások,amelyek semmi mást célt nem szolgálnak,csak ennek a tőkének a megnyugtatását: "Nem fogunk bántani!", és erre nagy szükség is van,mert szétverték a jogbiztonságot,a törvényeik ugyanis ezt a biztonságot már nem adják meg.
Ma ezek a megállapodások nem nagy adókedvezményekről,hanem szó szerint Orbán személyes ígéretéről szólnak, hogy nem rabolják ki őket, mint másokat.

kennyking 2013.04.12. 19:35:34

A poszt minden sorával egyetértek.Nekem ez a véleményem már a Bokros-csomag óta.Magyarország nagy bajban van, mert amiről azt hitték, hogy versenyképesebbek leszünk, azzal csak a leszakadásunkat növelték.

HaNa 2013.04.12. 20:00:02

Imádom, hogy a kedves blogerek 2 táblázatból leszűrik mi a jó az országnak és mi a rossz.
Pl: autónak van kormánya és karosszériája-> ha mind2ő jó->jó kocsi? Lehet, de sokezer befolyásoló tényező van még.
Azt is szeretem, hogy mindenki az épp aktuális kormány nyakába varja ha képtelen boldogulni az életben és eszébe sem jut, hogy kivándoroljon Bangladesbe...A nálunk szerencsésebb történelmű országok néha gazdagabbak, nagyobb a jólét. Mondjuk nem rabolták őket ki minden háború és békekötés alkalmával a 20.században, vagy ha mégis, akkor nem voltak megszállva hosszabban, mint amennyit önrendelkezéssel tölthettek.

Makkasz 2013.04.12. 20:02:54

@Husz_János_Puszita:
Hát ez az:
állami támogatás + vállalkozó olyat csinál amit egyébként nem tenne + többi versenyhátrányban = vesztes (adózok) + vesztes (vállakozó) + vesztes (vállakozók) + minimális kommunikációs nyereség (kormány).

Persze viki a vállalkozásbarát környezetet szépen garantálja:
- különadók,
- különadókon különadók (telefon vezetékdíj),
- államosítások,
- állami cégek belökése versenyszférába,
- állandó bizonytalanságban tartás, fenyegetés,
- "jószándékú, bölcs" polgárok hangolása,
- korrupció és udvari szállítók,
- állami kartel.

Klasz.

Posztolókám, ezért is jó a nagy állam.

Étteremkritikus · http://legjobbetterem.blog.hu 2013.04.12. 20:07:12

@csárlszbrunzol: És ez csak Magyarország példája, más országokban teljesen eltérő lehet az adók szerkezete.

Étteremkritikus · http://legjobbetterem.blog.hu 2013.04.12. 20:08:18

@Husz_János_Puszita: Nincsen semmilyen konkrétum a stratégiai megállapodásokban.

Mindfield 2013.04.12. 20:08:46

@Radio Silicon:

"Badarság, hiszen a kormánnyal stratégiai szövetségre lépett cégek százával vesznek fel mérnököket. Nyilván nem lépnének szövetségre, ha a mérnökképzés jövője nem lenne biztosítva."

Ez olyan, mintha azt mondanánk, hogy a Fidesznek biztosan jó a gazdaságpolitikája, hiszen különben nem lenne kétharmaduk.

Étteremkritikus · http://legjobbetterem.blog.hu 2013.04.12. 20:09:36

@Makkasz: Azt nyilvánítják stratégiai céggé, aki tönkrement és pár nap múlva hivatalosan is bejelenti. Ez a státusz csak a csődtörvény alapján jelent kiváltságot, állami felszámolócég intézi az ügyét.

Blogger Géza 2013.04.12. 20:10:03

@KériSzépen: A magyar államháztartás kitűnő egyenlege nem fikció, hanem tény. A fikció az, amit te vizionálsz, hogy majd egy kis növekedéstől összeomlik. Frászt, az (export ill. exportorientált alapú) növekedés még inkább javítja az egyenleget. (Több adóbevétel, kevesebb munkanélküli stb.) Bizony az elmúlt 3 évben az államháztartás összes fontos pénzcsapjához hozzányúltak (oktatásfinanszírozás - lásd posztbeli nyavalygás, gyógyszerfinanszírozás, munkanélküliek finanszírozása, nyugdíjreform, közigazgatás - járási szint stb.), hogy javítsák az egyenleget. No persze még van hova fejlődni, de az irány szembetűnő. Nem véletlen, hogy soha demokratikus Magyarország történetében nem volt ilyen kedvező az egyenleg.

Makkasz 2013.04.12. 20:11:30

@Étteremkritikus: Upsz, ezt nem is tudtam, akkor itt nem a tehetetlenség hanem a mérhetetlen lopási vágy mutatkozott meg.

Blogger Géza 2013.04.12. 20:12:32

@anyadmajma: Ne haragudj, de csupa hülyeséget írtál. Vegyél kézbe egy statisztikát, mennyi szakközépiskolát, szakmunkásképzőt végzettet dob ki évente az oktatás... + OKJ tanfolyamok.

mizrolist 2013.04.12. 20:19:30

@Blogger Géza: ezt már ugyan leírták páran, de megismétlem én is: azért ilyen jó az exportmérleg, mert durván visszaesett az import. Azért nem importál Magyarország, mert a lakosság nem fogyaszt (jóformán csak csak annyit, amennyivel túlél - élelmet, vizet, fűtést, elektromosságot); a cégek meg nem fejlesztenek.

Szerintem ez cseppet sem pozitív helyzet.

Husz_János_Puszita 2013.04.12. 20:21:33

@Makkasz:

A többség win-lose-t akar játszani, nem értik hogy lose-lose lesz a vége. Nem lehet más.

Kis Miklós 2013.04.12. 20:25:02

@Ludovikás Levente: Éppen erről van szó. A kőbaltagyártástól eljutni a fémszerszámok gyártásáig nem lehet, ha a törzsfőnök szerint a képzésre elegendő kevesebb a forrás, mert valójában szerinte a fő az adórendszer átalakítása. Meg a törzs gyengébb tagjaitól az élelmiszeradag részleges/teljes megvonása. Így a törzs megreked a kőbaltás technológiánál.

Blogger Géza 2013.04.12. 20:30:02

@mizrolist: Akkor mind hülye volt, aki leírta, mert ez nem igaz. (Már ha ezt a kormányzati ciklust nézzük)

Import 2009: 55 Mrd EUR
Import 2012: 73 Mrd EUR

www.ksh.hu/docs/hun/xstadat/xstadat_evkozi/e_qkt002.html

A lakossági fogyasztás csökkenése pedig pont hogy 2011-ben állt meg - és ettől mégsem fulladt ki az exportoffenzíva.

"2011-ben az egy főre jutó összes fogyasztási kiadás éves, átlagos értéke
791 ezer forint volt, ami reálértéken stagnálást mutat az előző évhez
képest, így az évek óta tartó kiadáscsökkenés megállt."

www.ksh.hu/docs/hun/xftp/stattukor/haztfogy/haztfogy11.pdf

Blogger Géza 2013.04.12. 20:34:15

@Kis Miklós: Nagyon béna hasonlat, amelynek nem sok köze van való élethez. Az állam pont a büfészakok finanszírozását akarja hallgatókra átterhelni , és a műszaki-természettudományos képzést erősíti. Ne legyünk már annyira demagógok, hogy azt higgyük, ha valami drágább, akkor biztosan hasznosabb is.

Makkasz 2013.04.12. 20:34:59

@Husz_János_Puszita: Egyetértünk. Sajnos ez a játék megy.

Husz_János_Puszita 2013.04.12. 20:44:32

@Kis Miklós:

A régiós országokban mind 40% alatt az újraelosztás. Nem is lehet több, ha fel akarunk zárkózni, persze csak ha az a cél.

Kis Miklós 2013.04.12. 20:47:03

@Blogger Géza: Inkább metaforának mondanám.:) Vagy komplex képnek? No erre jók a humán szakok, hogy ilyen kérdésekben is irányt mutassanak. Vagy ez fölösleges tudás?:)

Természetesen minden metafora sántít. Nem pusztán természettudományos-műszaki szakokra van szükség, vannak más gazdasági területek, és vannak puha skillek, kompetenciák, amikre szintén szükség van.

Rugalmas gondolkodási képesség kell ebben a világban, szakmák tűnnek el, keletkeznek újak. Olyan emberek kellenek, akik életükben több szakmát is képesek megtanulni.

zobod 2013.04.12. 20:49:42

Cáfolatnak rögtön itt van Kína, vagy Észak-Korea. Lehet, hogy ma már nem annyira olcsó, de van egy olyan fázisa a fejlődésnek mikor bizony a munkaerő gusztustalan kizsákmányolása és pofátlan tőkefelhalmozás zajlik. A tőkeintenzív ágazatokba csak aztán lehet majd váltani, ha már van tőke. Ezen átment Nyugat-Európa, átment az USA, és a Távol-Kelet is. Olyan nem nagyon van, hogy egyből a fenntartható, nem eladósodásra és jövőfelélésre alapuló jólétbe ugrunk.

zobod 2013.04.12. 20:50:28

@zobod: nem Észak-Korea, hanem Dél-Korea természetesen.

KériSzépen (törölt) 2013.04.12. 20:52:15

@Blogger Géza:
Az irány szembetűnő. Sajnos az. Szerintem is.
Milyen pénzcsapokhoz nyúltak itt hozzá,ha pont annyit költ az állam, mint pl. 2003-ban ?
Mintha lett volna valami ígéret a kisebb és hatékonyabb állam irányában. Nos, ez irány pont az ellentéte ennek.

KériSzépen (törölt) 2013.04.12. 20:55:01

@Blogger Géza:
Az irány egyértelmű. Semmi se változik.
Ez a kormány pont annyit költ,mint egy másik, pl.2003-ban.
Milyen pénzcsapok lettek itt elzárva ? Semmilyen.
Hol is a megígért kisebb, olcsóbb és hatékonyabb állam...a Holdban, ott.

Kis Miklós 2013.04.12. 20:55:48

@Husz_János_Puszita: Ha korrigáljuk a tanulmány által javasolt tényezőkkel, akkor igaz, 40 % alatt van. De akkor Magyarország is bőven 40% alatt van. Nincs jelentős különbség.

Blogger Géza 2013.04.12. 21:02:57

@KériSzépen: - erősebb versenyeztetés a gyógyszerkasszáknál, szigorúbb rokkantosítás, szigorúbb munkanélküli ellátás, járási szint beiktatásával önkormányzati költséglefargás, stb-stb.

Pont annyit költ az állam? Hm... Pont annyi a nyugdíjas is? Pont ugyanazok az elérhető egészségügyi ellátások? Pont ugyanannyi a felsőoktatásban résztvevők száma? Pont ugyanakkora az államadósság, aminek fizetni kell a kamatait?

Blogger Géza 2013.04.12. 21:06:18

@Kis Miklós: És melyik az a nemzetközi hírű szuperintézményünk, amelyet bezártak, ahol ezeket a szuperembereket képzik, akik jó hosszasan tudnak olyan fontos dolgokról vitatkozni, hogy valami metafora vagy komplex kép? Pfff...

Senkit nem akadályoznak meg abban, hogy annyi szakmát tanuljon, amennyit akar. Csak fizesse is meg a költségét, ennyi.

Behajtó70 2013.04.12. 21:13:13

"...piacképes termékeket állítanak elő."

!!! = "...állítanak elő."

Úgy tűnik, hogy te nem értesz valamit. Meg a szocik sem.

Mi NEM állítunk elő SEMMIT! Mert a szocik eladták vagy ellopták vagy siméán csak tönkretették mindet!

Taurusz, Láng, Csepel, Tiszacipő, Mezőgazdaság, Bor, Rába, Ikarus...nem is sorolom.

A sok hozzád hasonló balfasznak rá kéne végre döbbeni, hogy szart sem érdekel a munkaerő, ha nincs saját iparunk! Amíg a multik szekerét toljuk, nem a sajtot, addig csak csicska szarok vagyunk...ennyi! B+

kennyking 2013.04.12. 22:02:51

@Behajtó70:

" A sok hozzád hasonló balfasznak rá kéne végre döbbeni, hogy szart sem érdekel a munkaerő, ha nincs saját iparunk! Amíg a multik szekerét toljuk, nem a sajtot, addig csak csicska szarok vagyunk...ennyi! B+"
Ez így van !Lehet itt GDP-ről, államháztartási hiányról, qrva jó kis akciós IMF hitelről hadoválni, ha nincs magyar ipar.A külföldi tulajdonú multi leszarja Magyarországot, leszarja a magyarokat és leszarja a magyar munkaerőt.Amíg a magyar munkaerő által megtermelt jövedelem nem marad Magyarországon, addig koldusok és rabszolgák maradunk a saját hazánkban.Ebben az esetben meg is érdemeljük.

Husz_János_Puszita 2013.04.12. 22:07:08

@Kis Miklós:

Köszi a linket, jó kis tanulmány. Kicsit bogarásztam, első blikkre a kiadások szerkezete jóval egészségesebb a V3-aknál. Az egészségügy és az oktatás gyalázat, nyugdíjban bajnokok vagyunk.

Korrigál a kamatkiadásokkal, amiben szintén miénk az aranyérem. Azt is ki kell köhögni az adófizetőknek.

hot-spot (törölt) 2013.04.12. 22:12:01

@Fejesrob: Ez kissé emlékeztet a román múltra és Csaucseszkura.
Akkor sem volt államadósság,csak a nép evett csirke lábat, azt is csak karácsonykor.
Amúgy nagyon messziről (mondjuk a Marsról) sikeresnek is lehetne mondani a Csaucsau politikáját papíron.

hot-spot (törölt) 2013.04.12. 22:14:05

@Husz_János_Puszita: A kérdésem csak az,hogy kikhez akarunk felzárkózni?
É-Koreához már felzárkóztunk lassan.

hot-spot (törölt) 2013.04.12. 22:16:51

@Blogger Géza: Az egyenleg szép,az egyenleg jó, a statisztika kiváló,a műtét sikerült,csak a beteg meghalt.
Csak az emberek zabálnak kutyát meg varjat meg döghúst.
Meg hajléktalan nagy részük.Meg a TBC terjed (majd fog más járvány is,nyugi).
Amúgy minden szép papíron és az univerzum pereméről nézve.

KériSzépen (törölt) 2013.04.12. 22:36:38

@Blogger Géza:
" Pont annyit költ az állam? Hm... Pont annyi a nyugdíjas is? Pont ugyanazok az elérhető egészségügyi ellátások? Pont ugyanannyi a felsőoktatásban résztvevők száma? Pont ugyanakkora az államadósság, aminek fizetni kell a kamatait? "

A nyugdíjellátásban részesülők száma nem nagyon változhatott,az eü ellátások elérhetősége rosszabb lett,a felsőoktat.-ban résztvevők száma szomorúan és durván csökkent..., szóval mintha kisebb ellátási igények merülnének fel, miközben nem tudnak kisebbé válni az állam gdp arányos összkiadásai.
Az államadósság finanszírozási terhe igen érdekes és tanulságos: az több,mint tíz éve ott pockol a gdp kb.4%-nál, szinte mozdulatlanul. Érdemes visszanézni. (Ezt Kármán Andrásnak,aki 2010 után egy ideig államtitkár volt, az egyik tanulmányában olvastam, és bizony meglepő adat.) Most ez kissé magasabb lett,de most sem sokkal.
Szóval,semmi se változott, sőt, brutálisan nagy szociális osztogatást csinál a kormányzat. Ezért hoztam a 2003-as példát.:-)))

Blogger Géza 2013.04.12. 22:57:16

@KériSzépen: Csupa téves állítás, adatok nélkül.

KériSzépen (törölt) 2013.04.12. 23:08:46

@Blogger Géza:
Van feljebb egy ajánlott link. Pl.az államadósság finanszírozási terhét illetően pont az van benne,amit a Kármán-féle írás okán írtam. Érdemes elolvasni.Tedd meg.
Engem is meglepett ez az adat, miközben a kormányzati kommunikációból arra lehetne következtetni,hogy ez valami elképesztő új méretű teher. Nem,nem az.:-))

KériSzépen (törölt) 2013.04.12. 23:11:40

@Blogger Géza:
Olvastad,hogy valami harmincezerrel csökkent idén a felsőoktatásba jelentkezők száma?
Miért is nem zuhan lefelé a gdp arányos magyar államháztartás kiadása ? Minek ekkora újraelosztás ? Ez már magasabb,mint idén a svédeké.:-)))

Husz_János_Puszita 2013.04.12. 23:12:21

@Kis Miklós:

"A kiadások funkcionális dekomponálásának fő tanulsága, hogy a 2002−2006 közötti időszakban jelentős részben azért duplázódott meg a korrigált kiadások közötti eltérés, mert Magyarországon ebben az időszakban 2 százalékponttal nőttek a
szociális kiadások, míg a régió többi országában ehhez hasonló mértékű csökkenés volt. 2006-ot követően viszont Magyarországon a közszolgáltatások, az egészségügyi és a gazdasági tevékenységek esetében jelentősebb kiadáscsökkentésre került sor, ami eredményeképp a magyar korrigált kiadási szint 2010-ben már elmaradt a V3 átlagától."

Husz_János_Puszita 2013.04.12. 23:15:22

@Kis Miklós:

"2010-ben Magyarországon a szociális kiadások jelentősen, az általános közszolgáltatások pedig
kismértékben meghaladták a V3 átlagát. A magyar egészségügyi kiadások ezzel szemben az Eurostat adatai alapján jelentősen, az OECD ettől eltérő tartalmú adatai alapján pedig kisebb mértékben maradnak el a V3 átlagától.
.
.
... közös jellemzőik mellett eltéréseik is vannak. A legszembeötlőbb az államadósság és ebből adódóan a kamatkiadás eltérése. Mivel ennek szintje Magyarországon a legmagasabb, ezért a középtávú egyenlegcél elérése érdekében a kamatkiadás többletét az elsődleges kiadások alacsonyabb vagy a bevételek magasabb szintjével szükséges ellentételezni. Az elsődleges kiadás csökkentése irányába mutathat az is, hogy fejlettségi szintünk elmarad a V3 átlagától."

Husz_János_Puszita 2013.04.12. 23:29:04

A korrekciókat elvégezve valóban nincs eltérés a GDP arányos újraelosztásban a V4-ek között, már csak ezért is érdemes volt elolvasni az egészet. Még egyszer kösz a linket.

Különbség a kamatszolgálatban van, amihez nekem az olvasottak alapján úgy tűnik, hogy a 2002-2006 közötti túlköltekezés vezetett elsősorban.
Utána visszavágták a kiadásokat, viszont nagyon egészségtelen szerkezetben. Az inproduktív kiadások 2010.-ben meghaladják a produktív kiadásokét, míg a V3-nál ez fordítva van.

Husz_János_Puszita 2013.04.12. 23:29:50

"produktívnak minősített kiadások közé sorolható például az oktatás, egészségügy, közlekedés, míg a nem produktív kiadások közé a szociális kiadások. Kneller et al. (1999) huszonkét OECD-országot vizsgáló tanulmánya szerint a GDP-növekedésére kedvezőbb hatású a produktív kiadások növelése, mint a nem produktív kiadásoké. Ebben jelentős szerepet játszik, hogy míg az egészségügy vagy oktatási kiadások a bérjövedelmeken, beruházásokon
és fogyasztáson keresztül közvetlenül megjelennek a GDP-ben, addig a szociális kiadásoknak csak az abból fogyasztásra költött része növeli a GDP-t."

És lőn, a GDP alakulásán gyönyörűen látszik a 4 országban.
A legnagyobb vesztes az oktatás és az egészségügy.

Husz_János_Puszita 2013.04.12. 23:33:33

Az idézetek értelemszerűen a Kis Miklós által linkelt MNB tanulmányból vannak. Amely alapvetően megerősített az eddigi véleményemben. Strukturális reformokra és az inproduktív kiadások csökkentésére van szükség, hogy kinövekedhessük az irdatlan államadósságot. Anélkül lassú agónia vár ránk.

Husz_János_Puszita 2013.04.12. 23:47:35

Korrekció nélkül a GDP arányos kiadások 2010.-ben:

Csehország: 45,2%
Magyarország: 48,9%
Lengyelország: 45,7%
Szlovákia: 41%

Lengyelország azóta kilőtt, talán nem véletlen, hogy pont ott 20% a bruttó bér közterhe? 2012.-ben mi produkáltunk egyedül recessziót.

Magyarország - V3 átlag = 4,9%
Ami durván 1.370 milliárd forintot jelent. Államadósságot csak a GDP növelésével lehet csökkenteni.
Na megyek aludni.

01234567 2013.04.13. 00:06:32

Megpróbáljátok gazdaságpolitikai oldalról taglalni egy ország, kirablása, szétlopása utáni helyzetét? Vicces. Nálunk nem gazdaságpolitika van, hanem szabad rablás, a gazdasági és politikai elit részéről.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2013.04.13. 00:14:39

@Blogger Géza: Magában mit ér az idei egyenleg szépsége, ha elfogyott a nyugdíjpénz, amitől szép lett? Jövőre már nem lehet azzal a 3000 milliárddal eltakarni, hogy az állami kiadások nem csökkentek és óriásiak a bürokrácia költségei más országokhoz viszonyítva.

Radio Silicon 2013.04.13. 02:10:18

@Makkasz: Jó, jó, akkor eljön az apokalipszis, és vér fog folyni, és dögöt fogunk enni, amíg le nem váltják az Orbánt. A pár cég, amelyek kivételek, és itt maffiamegállapodások védelme mellett beruháznak (mint a vergődő Bosch, és a világ 70%-át vasúti fékekkel ellátó Knorr Bremse) meg mennek a trágyadombra. Én rugalmas vagyok, simán elfogadom a véleményedet, ha már olyan fontosnak tartod, hogy itt több hozzászóláson keresztül mondod. Így jó?

Blogger Géza 2013.04.13. 05:51:03

@KériSzépen: Hogyne. Csakhogy a jelentkezők száma =/= ott tanulók száma.

Blogger Géza 2013.04.13. 05:52:57

@KériSzépen: Melyik link? De akármilyen is ez a link, 52%-nyi adósság finanszírozása nem lehet azonos teher 82%-nyi adósság finanszírozásával, a kamatláb annyit nem javult sajna.

KériSzépen (törölt) 2013.04.13. 08:53:44

@Blogger Géza:
Ennek a tanulmánynak a 14.oldalán van egy jó grafikon. Ott van a kamatkiadások gdp arányos mértéke,és pont az látszik, amit feljebb írtam: az 2002-től szépen áll, szinte fiixen 4%-on.
(De ismét, ezt az általam korábban mondott Kármán András-féle anyag is tartalmazza.)
Sőt, a szövegben ott a válasz arra is,amit ezek szerint nem értesz,vagy nem tudsz elképzelni. Nézd meg.

www.mnb.hu/Root/Dokumentumtar/MNB/Kiadvanyok/mnbhu_mnbtanulmanyok/MT99.pdf

Blogger Géza 2013.04.13. 11:16:59

@KériSzépen: Hát én bizony ott is emelkedést látok, 2003-2008 között még mondjuk rá lehet fogni a "stabil" jelzőt, de és sajna ez a tanulmány 3 évvel ezelőtt véget ér. A fix 4% már a múlté, lásd:

A kamatkiadás GDP-hez mért értéke pedig tavaly szeptemberben 4,27 százalék, míg Oszkó Péter minisztersége alatt 4,68 százalék volt.

www.mfor.hu/cikkek/Bukta_a_kormany__de_Oszko_idejen_meg_rosszabb_volt.html

Azért itt ezek olyan számok, hogy a tizedszázalékoknak is jelentősége van.

Kis Miklós 2013.04.13. 11:26:40

@Husz_János_Puszita: Örülök, hogy érdekesnek találtad. Nem szabad arról sem megfeledkezni, hogy a kiadási szerkezet nem pusztán elhatározás, hanem adottságok kérdése is. pl. Magyarország sokkal elöregedettebb társadalom, mint Szlovákia, ennek szerepe van a nyugdíj- és egészségügyi kiadásokban.

Makkasz 2013.04.13. 12:20:23

@Radio Silicon: Egyedi példákat hozol, érték nélkül. Nevekkel dobálózol.

Közben az igazság az, hogy mélyponton a beruházás, úgy, hogy még soha ennyi EU pénzt nem költöttek el (másutt adófizetők teszik össze, míg meg nem unják), mélyponton a munkanélküliség, a gazdaság, a Ft, az államadósság. Sikerült elverni 2 év alatt 3000 milliárd Ft magánpénzt is. Ennek ellenére nincs beruházás. Egyedi példákat én is mondhatok neked: Eon, RWE, Telenor, Cora, Malév, ELmű. Ezek is beruháznak moora, ugye?

Olvasd el a kólás példát. Magyarország jól teljesít. Mihez képest? Venezuela vagy Észak Korea? Igen azokhoz képest kiválóan.

Makkasz 2013.04.13. 12:23:43

@Radio Silicon: Ezt olvasd el, elkerülte figyelmedet:

@Radio Silicon: Kola sztori>

Orban ontomjenezese, a maffiaalkuval elert 2,5 mrdos beruhazason (mit adott?)

www.kormany.hu/hu/miniszterelnokseg/hirek/strategiai-megallapodast-kotott-a-kormany-a-coca-cola-hbc-magyarorszaggal

Mi volt a mult, 100 mrd 2008-ig, az bizony evi 5-10 mrd kormanyaldozat, maffiaalku nelkul (2008-as cikk, kormany nem csillog benne):

www.mfor.hu/cikkek/Coke_szulinap__uj_kampany_es_tobb_milliardos_beruhazas_hazankban.html

Vegul mi lehetett volna, 40 mrd helyett maffiaalkuval 2 mrd beruhazas:

index.hu/gazdasag/magyar/2012/08/24/keson_kezdtek_baratkozni_orbanek_huszszor_annyi_ruhazott_volna_be_a_coca-cola/

Mo es viki tenyleg jobban teljesit.

Strategiai megallapodas:))))))))))))

KériSzépen (törölt) 2013.04.13. 12:51:25

@Blogger Géza:
a GDP 0,4 százaléka ugye kb. 100-120 milliárd forint. Ennyi kb. a különbség az éves,adósság finanszírozásban,amit említesz.
Miközben kb. 15000 milliárd az államháztartás...
Ez tisztelettel: morzsa ahhoz a pénzszóráshoz és vagyonfeléléshez képest,ami folyik.
És különösen morzsa ahhoz a kommunikációhoz képest,amely az államadósságról,mint teherről ömlik.

Radio Silicon 2013.04.13. 14:01:06

@Makkasz: szarok a kólára, soha nem ittam. Lassan mennem kell, mert pakolom a koffert, nehogy itthon érjen az apokalipszis.

Annyit még megjegyeznék, hogy a felsorolt (Eon, RWE, Telenor, Cora, Malév, ELmű) cégek, amelyek semmilyen vagy csak nagyon minimális hozzáadott értéket termelnek. Ezeknek az elhalása engem nem aggaszt. Majd jön helyettük más, akik ugyanazt a szintet hozzák. Ezeket olyanokkal összehasonlítani, akik mind, a maguk területén világpiaci vezetők, eléggé nagy badarság. De beismerem, hogy nem vagyok gazdasági szakértő, és ha a számok az ország pusztulását jelzik előre, akkor nincs más hátra, le kell váltani az Orbánt.

Husz_János_Puszita 2013.04.13. 14:37:53

@Kis Miklós:

A nyugdijasok fele nem korbetoltott, az aktivitas nalunk a legalacsonyabb. A tanulmany kiszuri az adohatasokat, nem mond semmit arrol, honnan hova tortenik jovedelem atcsoprtositas, igy arrol sem, hogy fenntarthato-e. A jolet szintje nem erdekes csak a koltsegvetes egyenlege. Valahogy forditva kellene lennie a koltsegvetesnek az orszag lakoinak joletet szolgalnia.

A posztban feltett kerdesre, ha marad az ujraelosztas szintje ebben a strukturaban, maxium a mai eletszinvonalat konzervalja, de meg azt sem. Lecsuszas var rank.

Husz_János_Puszita 2013.04.13. 14:44:51

@Kis Miklós:

A tanulmany 2010-re csak becsleseket tartalmaz. Akkor indult utjara az unortodoxia. Azota kivontak 1600 milliardot a versenyszferabol, a legkartekonyabb modon novelve az ujraelosztast. Nott a lemaradasunk a V3-hoz kepest. Nott a belso adossag a nyugdijvagyon elzabralasaval. Ebbol a helyzetbol mar nem jovunk ki langyos lebecolassal.

Geo_ 2013.04.15. 11:16:36

A svéd példa azt mutatja, hogy a kulturális szempontoknak milyen nagy a hatása.
süti beállítások módosítása