Görögország és Litvánia után nálunk csökkentek leginkább a reálbérek 2009 és 2012 között, de hogyan lehetséges ez?
Szemhéjnyitogató cikket tett közzé a napi.hu arról, hogy Magyarországon 2009 és 2012 között - Görögország és Litvánia után - a harmadik legnagyobb volt a reálbércsökkenés. A cikk beszámol arról, hogy a megszorítócsomagok fő célpontjai a bérek voltak Európa-szerte, az európai országok belső leértékeléssel próbálták kezelni a válságot, így kísérelték meg a versenyképességüket javítani.
Ennek hatása sem a dolgozókra, sem a gazdasági konjunktúrára nem volt túl áldásos, és rávilágít arra, miért is nem képes Európa kikecmeregni a válságból.
De hogyan is értük el a harmadik helyezést ebben a nem túl kellemes reálbércsökkenési rangsorban? Lássuk csak… Világos, hogy elég jelentős összetevő ebben, hogy a Bajnai-kormány a 13 havi bért elvette a közszolgáktól. S ezzel együtt történt egy bérbefagyasztás is, ami immár ötödik éve tart! Igen, a Bajnai-kormány ugyan azt mondta, 2 évre fagyasztják be, az Orbán-kormány azonban továbbra is mélyhűtve tartotta a közszférában a béreket. Az előfordult – különösen mostanában, hogy közelednek a választások – hogy a kormány kedvezett a közszféra egy-egy csoportjának, de általános illetményalap-emelésről szó nincs. Másik nagy összetevője a reálbércsökkenésnek az adójóváírás – ami egy nagy összegű adókedvezmény – kivezetése volt, ez a kis és közepes keresetűeket érintette. Sokaknak nominálisan csökkent a bére (tehát nem pusztán a vásárlóértéke lett kevesebb, hanem maga az összeg is csökkent) annak ellenére, hogy a cégeket ösztönözték bizonyos szabályokkal a béremelésre. A sokat ütött-vágott közszférában a dolgozók csak annyi kompenzációt kaptak, hogy a fizetésük nominálisan ne csökkenjen. A versenyszférában az adóváltozásokon túl a magas munkanélküliség, a munkavállalók kedvezőtlen alkuhelyzete is lefelé hajtotta a béreket.
Külön érdekessége a magyar történetnek, hogy bár a béreken keresztül történő „belső leértékelés” versenyképességi szempontból kiváltja a hazai valuta leértékelődését, a 2009-2012 időszak alatt az forintárfolyam is el-elszállt, ami elsősorban a megoldatlan, rosszul kezelt devizahitelek problémája miatt fokozta a bajokat.
Az utóbbi időben tapasztalható hazai, szerény reálbérnövekedés a „rezsicsökkentésnek” köszönhető, amelyről még alighanem a Fidesszel szimpatizálók többsége is tudja, hogy nem fenntartható politika.
Kérdés, hogy mi van a kormány közelmúltban mutatott harciassága mögött a devizahiteleket illetően. Ha a kormánynak – és a vele most szorosan együttműködő jegybanknak - az a szándéka, hogy gyengébb legyen a forint, annak lehetnek versenyképességi előnyei. (Sőt, a forint jelentős gyengülésének úgy is van esélye, ha a kormány és a jegybank nem akarja.) Szükségtelenné válik a belső leértékelés, némi remény nyílik hosszabb távon a reálbérek nem rezsicsökkentés alapú növekedésére. Persze meglenne az ára is, hiszen például nőne a jelentős részben devizában lévő államadósság. Nyilván lenne inflációs ára is, de ilyen konjunktúra mellett ez aligha lenne vészes.
Ha a harciasság mögött nincs gazdaságpolitikai stratégia, és csak a szemlélődő lát bele – tévesen – rendszert a káoszba, akkor persze nincs miről beszélni. Félő, hogy inkább utóbbiról lehet szó, hiszen érthetetlen, hogy a kormány miért hagyná a ciklus végére a devizahitel-probléma érdemi kezelését. Hiszen amit eddig tett az ügyben - különösen, ha a jó anyagi helyzetű adósokat kimenekítő, a bankok hitelállományának minőségét rontó végtörlesztésre gondolunk - az olykor kifejezetten rontott a helyzeten.
Érdekes volt a bejegyzés? Csatlakozz a Gazdpol blog és a Munka.org közös Facebook-oldalához:
