2013.04.28.
14:09

Írta: Kis Miklós

Mire jó a munkanélküli segély?

Három hónapig jár álláskeresési járadék, miközben az álláskeresés átlagos ideje közelít a másfél évhez.

Három hónapig adni munkanélküli segélyt körülbelül annyi értelme van, mint 3 évben maximálni a nyugdíjak folyósítási idejét – köszönő viszonyban sincs a folyósítási idő az átlagos ténylegesen szükséges idővel.
Olyannyira nincs, hogy ez még az Európai Bizottság szőrösszívű közgazdászainak is feltűnt, legutóbbi országjelentésükben (pdf) kitértek arra, hogy három hónap túl kevés képzettséget igénylő munka találásához, így a kormány azzal, hogy csökkentette a folyósítási időt,  gátolta a munkapiac hatékony működését.

Arról az EB közgazdászai sem írtak, hogy az álláskeresési járadék összege a közelében sincs annak a szintnek, hogy valamelyest helyettesíteni tudná a munkajövedelmet.  Nincs ott most, de nem volt 2010-ben sem. Jelenleg a járadék maximuma a minimálbér, korábban a minimálbér 120%-a volt az első 3 hónapban, utána a minimálbér 60 %-a még legfeljebb 6 hónapig. Ezekből az összegekből még adózni is kell, szja előleget és nyugdíjjárulékot fizetni.

Matolcsy eredeti tervei szerint a harmadára csökkentett folyósítási időben legalább magasabb összegre lett volna jogosult a munkanélküli, mint korábban. Ez utóbb úgy módosult, hogy kevesebbre lett jogosult.

Valójában tehát nincs és nem is volt korábban sem a munkavállalónak lehetősége megvárni a képzettségének megfelelő munkaalkalmat.  Az álláskeresési járadék egyszerűen nem töltötte be régen, és nem tölti be most sem az alapvető funkcióját, hogy pénzügyi támaszul szolgáljon az álláskeresőnek.  (Az úszni nem tudó alatt a mélyvíz már nem 3 méter, hanem 5 méter az Orbán-kormánynak köszönhetően.)

Nem több az álláskeresési járadék, mint egy kis kiegészítés az álláskeresés idejének egy töredéke  alatt azoknak, akiknek van tartalékuk, esetleg komolyabb végkielégítést kaptak és/vagy a családjuk képes őket segíteni. A többiek éhezhetnek/elvállalnak bármit, ami szembejön. Világos, hogy ezzel a munkapiac keresleti oldala, a munkaadók is veszítenek, nem a megfelelő emberek kerülnek a megfelelő helyekre (és nem csak a minisztériumokra kell gondolni, mert ott ugye már régóta így van).

Varga Mihály, az új nemzetgazdasági miniszter adott a HVG-nek egy interjút,  ahol úgy érvelt: „azért jár csak 3 hónapig a segély, hogy az állásukat elvesztők mielőbb visszatérjenek a munkaerőpiacra”.  Arra az újságírói felvetésre, hogy ez Brüsszel szerint 3 hónap alatt lehetetlen, Varga a közmunkaprogramra hivatkozott, ami szerinte „azt jelenti, nem kell kiesni a munka világából”.  Sőt, ezt fokozta is azzal: „inkább a közmunkát finanszírozzuk, mint olyan átképzéseket, amelyek sehová nem vezetnek”.

Az érvrendszer ismerős. De vajon mindazok a dolgozók és vállalkozók, akik fizetik a munkaerőpiaci járulékot (és az egészségügyit, mert onnan is megy pénz a foglalkoztatási alapba), ők is ezt akarják? Azért fizetni a járulékot, hogy azután el lehessen menni közmunkára  1-2-3, vagy akár 6 hónapra, nettó 49 ezerért? Erre kell elkölteni csaknem 154 milliárd forintot az idei költségvetésben?

Nem lenne jobb inkább tovább kapni egy magasabb összegű  álláskeresési járadékot? Nem lenne jobb lehetőséget kapni a tanulásra, még ha ez nem is garancia, csak nagyobb az esély a sikeres elhelyezkedésre? Magam járulékfizetőként inkább az utóbbi lehetőségeket választanám. 

Érdekes volt a bejegyzés? Csatlakozz a Gazdpol blog és a Munka.org közös Facebook-oldalához

65 komment · 2 trackback

Címkék: politika gazdaság gazdaságpolitika állás munkanélküli segély portfolioblogger foglalkoztatáspolitika álláskeresési járadék Európai Bizottság Varga Mihály

A bejegyzés trackback címe:

https://gazdpol.blog.hu/api/trackback/id/tr635250967

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2013.04.29. 16:26:11

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Trackback: Mire jó a munkanélküli segély? 2013.04.29. 16:26:02

Az álláskeresési járadék egyszerűen nem töltötte be régen, és nem tölti be most sem az alapvető funkcióját, hogy pénzügyi támaszul szolgáljon az álláskeresőnek.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dörnyei József · http://dornyeij.blog.hu 2013.04.29. 00:11:39

Ebben a kérdésben véletlenül helyes a kormány álláspontja. Az államnak csak minimálisan kell segíteni a dolgozót, a dolgozó felelőssége az, hogy legyen tartaléka.

Az ajánlott mérték 1 év tartalék.

Ez pont úgy van, ahogy kell.

exkalibur 2013.04.29. 13:17:40

Az az 1 millió fellelőtlen munkanélküli eldorbézolta a pénzt amíg volt munkája most meg kevesli a 3 hónap segélyt. Közmunka mellett is lehet továbbképezni magát. Mondjuk az állás interjúra járás az árokszélről vagy az erdő írtásról kicsit körülményes de biztos meg lehet egyezni a munkafelügyelővel.

encir 2013.04.29. 13:25:06

Egy év tartalék???
Szűzanyám, hát hol élsz Te?
Hó végéig is művészet kihúzni a legtöbb embernek...természetesen tisztelet a kivételnek (a nagyon okos/nagyon előrelátó/nagyon szerencsés emberkének, bár aki ilyen, az válogat az állások közt és hírből se ismeri a munkanélküliséget).

Wintermoots (törölt) 2013.04.29. 13:53:27

@Dörnyei József:

te vagy humorizálsz vagy hülye vagy
melyik?

t0thl 2013.04.29. 13:56:54

Eldorbézolni ? Egy év tartalék ? Menj te a k.... tudod hova...És érezd magad kibaszott szerencsésnek, ha neked nem probléma másik állást találni, ha a jelenlegi nem tetszik, és ott a tartalék a számládon.

Mária 2013.04.29. 13:58:38

A fideszes politikusok magukból indulnak ki.

Azt hiszik, hogy ha nekik büdös a munka, ami nyilvánvaló, hiszen egész életükben kerülték a tényleges szakmai feladatokat, mert jól megéltek a közpénzekből, amit a pofázásért kaptak, azt hiszik, hogy nyilván másoknak is ugyanúgy büdös, és hozzájuk hasonlóan mások is csak potyázni akarnak a jóból.

Eltévelyedés · http://gumimacik.blog.hu/ 2013.04.29. 14:08:14

Kivételesen egyet értek a rendelkezéssel.
Egyrészt, legyen az embernek tartaléka, ha meg nincs, akkor valszeg eddig sem agysebész volt, alap szintű munkát meg lehet találni 3 hónap alatt.

A komoly mértékű segély egy dologra motivál: nem dolgozni, mert úgyis jön a segély, és minek melóózzak 20 ezerrel többért, ha munka nélkül is megvan a kicsit kevesebb.

Másrészt meg látom, mi folyik itt Angolföldön, ahol a munkanélküli segély az idők végezetéig jár, lakhatási támogatással együtt, gyerekek esetén megtöbb. Arra, hogy minek doglozni, az állam eltart. Meg lehet nézni, a segélyes házak előtt (Errefelé egész háztömbök épülnek az önkörmányzatnak, ahol ellakatják a segélyeseket) milyen verdák sorakoznak. 1-5 éves csodaautók, nem ám 15 éves szakadt twingók. Pedig, ha valaki segélyből él, az autó lenne az első, amit ki kell kukázni, főleg egy ilyen jó tömegközlekedésű városban.

balkon-úr 2013.04.29. 14:17:42

@Dörnyei József: Ha így van jól, akkor nem kéne beszedni a munkaerőpiaci járulékot. Amilyen magasszintű a bérezés nálunk, nagyon sokan napról napra, de becsületesen élnek, álmodni sem mernek holmi tartalékról, lehetőség híján. A dolgozó felelősségének a felvetése így nagyon demagógnak tünik. Egyébként biztos nem próbált munkát keresni mostanában. Narancsszinű pártkönyv nélkül elég nehéz.

kvadrillio 2013.04.29. 14:30:57

"Varga Mihály, az új nemzetgazdasági miniszter adott a HVG-nek egy interjút, ahol úgy érvelt: „azért jár csak 3 hónapig a segély, hogy az állásukat elvesztők mielőbb visszatérjenek a munkaerőpiacra”. "

HOVA TÉRJENEK VISSZA MINÉL ELŐBB TE ÁLLATKA ??? A NEM LÉTEZŐ MUNKAHELYEKRE ???
2 MILLIÓ M.NÉLKÜLIRE 30 EZER MEGHIRDETETT BEJELENTETT ÁLLÁSHELY ?????
TE IS MEGZAKKANTÁL, MINT A FŐNÖKÖD ORBÁN ??,
JAHHH..., MERT PERSZE TE KIEMELT BANKÁRJUTTATÁSBÓL ÉLSZ ???!!! és még soha nem álltál mun káért sorba 5-6 éven keresztül, amíg végül föladod és megöngyilkolod magad ????!!!!!

te is oka vagy a fiatalok öngyilkossági hullámának !!!!!VARGAMIHÁLY !!!!!

álfirkász · http://narancsosliba.blog.hu/ 2013.04.29. 14:40:57

@Eltévelyedés: kivételesen az első hozzászóló másodnickje vagy, igaz, te barom? Pláne, hogy külföldről ugatsz... Gyere haza és próbálj meg az itteni körülmények közt, az itthoni átlagemberek béréből megélni! (bár lassan az átlagos a munkanélküli lesz :( )
Addig meg a kurvaanyádnak pofázz ilyesmiről, jó?
(mert az anyanyelveddel nem vagy tisztában, az látszik)

Elijah_Baley 2013.04.29. 14:45:48

monnyuk én utoljára 2009-ben voltam munka nélkül, de úgy emléxem, akkor is valami 120% minimálbér és három hónap jáccott.

Eltévelyedés · http://gumimacik.blog.hu/ 2013.04.29. 14:59:47

@álfirkász: Fenébe, lebuktam. Több nicket tartok fenn, hogy meggyőzzek mindenkit az igazamról. De te éles eszű gyerek vagy, átlátsz rajtam!
Amúgymeg, hogy érezd: Nemsokára valószínűleg hazaköltözöm. Nem kell félni, nem előled fogom elvenni a munkahelyet.
Amúgy előted is nyitva áll a világ, ha szar a helyzet, meg lehet próbálni máshol is.

newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2013.04.29. 15:04:47

@Eltévelyedés: Ja valszeg egy itthon bedőlt hiteles munkanélküli, akit kiraktak az állásából fogja megvenni 80.000 Ft-os repjegyet, és kiperkálni a 100.000 Ft-os kétheti szállást előre, mi?

Eltévelyedés · http://gumimacik.blog.hu/ 2013.04.29. 15:10:44

@newtehen (egyszerű mint a faék - de működik): Nos.. ez egy másik blog témája, de ha valaki nagyon akarja, megoldja...

Az én repjegyem kereken 11 ezer forintba került. csomagostul.
Igen, a szállás előre komoly teher, de megintcsak.. aki igazán akarja... cinikusan hangzik, de láttam már példákat, sőt rengeteget.

álfirkász · http://narancsosliba.blog.hu/ 2013.04.29. 15:19:04

@Eltévelyedés: előlem biztosan nem, mert ötödik éve abból élek, amit az előző tizenöt alatt megkerestem. És nem, nem áll nyitva mindenki előtt a világ, azt csak a magadfajta nagypofájúak mondják, mert még nem szembesültek akadályozó tényezőkkel.

newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2013.04.29. 15:26:40

@Eltévelyedés: "Az én repjegyem kereken 11 ezer forintba került. "

2013.03.27. -én még arról hazudoztál a "sorok között" blogon, hogy milyen jól is keresel idehaza alkalmazottként. Ezek szerint max egy hónapja vagy kint, és már a hazaköltözést tervezed?

Eltévelyedés · http://gumimacik.blog.hu/ 2013.04.29. 15:27:56

@álfirkász: Csudajó, hogy találtál valakit, akire minden gyűlöletet ki lehet vetíteni.
Valóban, a világ csak annak áll nyitva, aki kinyitja magának, de legalább nincs ellene nemzetközi elfogatóparancs. Téged persze nyilván ellehetetlenítenek, direkt személy szerint vagy tudjukkiknek(de komolyan, mondja már el valaki kik nevét nem szabad soha kimondani?) a feketelistáján, így még önkéntes munkára sem vesznek fel sehová. Szép napot!:)

Eltévelyedés · http://gumimacik.blog.hu/ 2013.04.29. 15:29:41

@newtehen (egyszerű mint a faék - de működik): Nem, de van egy úgy nevezett memória nevű dolgom, így tudom mibe került 3 éve. Korrigáljuk inflációval, legyen az ma 15 ezer. És igen, tényeg nem szar itt, nem anyagi természetű a hazamenetel oka. (sőt, az az egy, ami miatt húzom a szám, mert tudom, hogy otthon nem lesz annyi)

Sorcerer86 2013.04.29. 15:31:15

Én, mint a nickemből is látszik a 80-as végén születtem. 2000-es évek második felében álltam munkába. Nem volt szülői segítség, mindketten már nyugdíjasok, sokat dolgoztak. Egyedül kellett végig taposnom mindent, az igaz hogy egyetemen állami képzésben vettem részt, azt nem én fizettem ki, nem voltak ilyen lehetetlen feltételek mint ma, de a munkaerőpiacra önerőből, minden utolsó megalázó munkát is elvállalva léptem be. És most 7 év után elmondhatom hogy lehet félre tenni, és munkanélküliség esetén abból tengődni ha;

1. Az ember egyedülálló és egy szobát fizet nem egy egész lakást, kocsit, két-három gyereket stb.

2. Volt annyi esze hogy már egyetem/főiskola, szakmunkás képző mellett elkezdett nyaranta, szabadidejében dolgozni így "bedolgozva" magát az aktuális munkahelyekre majd ugyanott folytatta az iskolák után a karrierjét és 4-5 év alatt eljutott egy olyan szintre ahol a havi 80-100 ezres megtakarítás már nem akadály. (mindezt még mindig az aktuális szobában lakva sokadmagával, gyerek, kocsi stb nélkül.)

3. Külföldre ment ösztöndíjjal és a 2. pontot valósítva meg 4-5 év után hazajött a külföldi cég magyar leányvállalatához magasabb beosztásba.

4. Több nyelvet is hajlandó volt megtanulni a középiskolai / egyetemi tanulmányai alatt így nagy előnyhöz jutva a munkaerőpiacon.

Az a tapasztalatom az én korabeli ismerőseim, barátaim között, azt várják hogy a sült galamb a szájukba repüljön, nem mennek a munka után, de panaszkodnak. Csak sajnálni tudom őket és biztatni, hogy tanulj nyelveket, menj külföldre, képezd magad!

Nekem mind a 4 pont megvolt önerőből, maguknak?

álfirkász · http://narancsosliba.blog.hu/ 2013.04.29. 15:31:36

@Eltévelyedés: te egy barom vagy és ezen semmi sem változtat. Honnan tudod te kretén faszkalap, hogy nem jártam önkéntes munkára? Honnan tudod, hogy most miért nem dolgozom? Ja, ez épp olyan, mint az első behányásod? Akkor már értem!
Csak ismételni tudom magamat: anyádnak ugass plíz!

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.04.29. 15:32:05

És a 3 hónapra is csak annyit adnak ami éppen éhen halni nem hagyja a munkanélkülit, de többre semmiképpen se elég. :S

álfirkász · http://narancsosliba.blog.hu/ 2013.04.29. 15:33:05

@Sorcerer86: erre térjünk vissza úgy 15-20 év múlva, mikor esetleg te is munka nélkül fogsz álldogálni a Blahán az ételért sorba állók között!

Eltévelyedés · http://gumimacik.blog.hu/ 2013.04.29. 15:35:57

@álfirkász: Most mélyen magamba néztem. Tényleg egy barom vagyok. Picit kretén is. Igazi látnok vagy!
Na, ne izgasd fel magad, infarktusból nehéz felgyógyulni.

nem megfelelő 2013.04.29. 15:44:47

A munkakeresés idejére kifizetett segélyt, támogatást nem az állam adja, hanem a munkavállalóktól beszedett járulékból fizetik. Legalábbis remélem, ha a célhoz kötött járulékot másra használnák, az törvénybe ütközne.

@posztoló,
1. Ebböl következik, hogy minél több ember keres és/vagy nagyobbak a bérek, annál többet lehet szétosztani a munkakeresök között.

@Dörnyei József: @Eltévelyedés:
2. Másfelöl aki többéves munkaviszony után kerül az utcára, az a jelenlegi szabályozás szerint még akkor is csak a töredékét látja viszont annak a pénznek, amit levontak töle erre a célra ha minimálbéres volt.

Ez a 3(+3) hónap vicc. Ha jól értem, gyakorlatilag a munkakeresö 4 év folyamatos munkaviszony után 3 havi keresetére lesz max. jogosult, ha elveszti az állását. Mindezt úgy, hogy elötte 48 hónapon levonták töle (munkáltatójától) a 27% munkaeröpiaci járulékot, vagyis durván számolva is négyszer annyit fizetett (ill. nem kapott kézhez) a munkaviszonya alatt, mint amennyit maximálisan megkaphat.

Akkor már én is azt mondom, hogy le a járulékkal, és mindenkinek emelkedjen 27%-al a bruttója! Sokkal könnyebb lesz félretenni azt az 1 év tartalékot ...

csepke 2013.04.29. 15:46:07

@Sorcerer86: Ügyes vagy! Ám vannak olyan becsületes szakmák is ahol összesen lehet 80-100 ezret keresni, nem pedig félrerakni, esetleg külföldre nem is lehet vele menni, és nincs távoli kilátás sem ilyen gyorsan felívelő anyagi karrierre aminek reményében az ember boldogan elviseli a pár évig tartó vegetálást. Van, akinek a munkájáért járó fizetés örök életében csak a vegetálásra elég. És ez a fő baj. Jó tudom, tetszett volna olyat tanulni ami jó fizetéssel jár. De egyfelől azt gondolom mindenki aki jól választott nagyrészt csak utólag mondhatja el ezt magáról, inkább mondjuk úgy, ami perpillanat jó szakmának látszik, kérdéses hogy az az iparág 40 év múlva is olyan prosperáló lesz-e, másfelől nem mindenki alkalmas minden szakmára. De alapvetően persze igaz, hogy az ember küzdjön magáért.

Dörnyei József · http://dornyeij.blog.hu 2013.04.29. 15:50:28

Re: álfirkász - Dolgozni kell és nem a neten anyázni...

Ha otthon nem megy neked, akkor nagy az EU, itt mindenkinek van munka, aki hajlandó dolgozni is...

Angliában v. Németországban egy SM 1 hét alatt talál munkát, a diplomást meg már felveszik elöre, a kezében van a szerzödés, mikor felül a repülögépre.

Segélyt meg csak annyit kell adni, amit feltétlenül muszáj, te egy jó példa vagy arra, hogy miért.

anyahajókabinajtóhajtogató 2013.04.29. 15:51:01

A munkaügyi hivatalban halálba szívatnak és aláznak. Aztán nagyon nehezen 1-2 hónap alatt elintézed, hogy jogosult legyél a 3 havi könyöradományra. Eddigre már majdnem le is telik az idő ami az első regisztrációdtól (amióta szívatni kezdtek) ketyeg úgyhogy egyben átutalják a 3 havi viccet ami így egyben sem éri el egy szar átlagfizetés összegét. Aztán adnak egy papírt amivel az önkormányzathoz kell menned ahol újra szívatnak, megaláznak hónapokig mire megítélik (vagy nem) a "foglakoztatást helyettesítő támogatást" ami egy még nagyobb vicc: 22.000 Ft persze hamarosan hívnak majd havat lapátolni vagy árkot ásni és ha nem mész akkor az is ugrott... Köszönjük ennek a kibaszott kormánynak meg az előző impotens bandának!

nem megfelelő 2013.04.29. 15:56:58

@Dörnyei József: Azért ha lényegesen többet vonnak le egy célra (közvetlenül a munkáltatóktól, közvetve a munkaválallóktól), mint amennyit erre a célra kifizetnek, akkor felmerül a kérdés, hogy hova lett a különbözet.

Vagy a boltban sem számolod meg soha a visszajárót?

(Mi az az SM, ami 1 hét alatt talál munkát?)

álfirkász · http://narancsosliba.blog.hu/ 2013.04.29. 16:00:56

@Dörnyei József: jó neked, hogy ennyire tudod, te fasz! Te miből élsz te szarházi, hogy ennyire tudod, mire vagyok jó példa?
Remélem, rövidesen látlak még... amint segélyért kuncsorogsz... (te féreg! Ötödik éve abból élek, amit megkerestem! Milyen segélyről hörögsz? Nem anyádról van szó!)

Eltévelyedés · http://gumimacik.blog.hu/ 2013.04.29. 16:04:48

@Dörnyei József: Játsz álfirkásszal nyugodtan, de vigyázz, az érvelés nem erős oldala:)

álfirkász · http://narancsosliba.blog.hu/ 2013.04.29. 16:06:11

@Eltévelyedés: sok nickű, hazug gazemberekkel szemben minek az érvek, he? :D

Eltévelyedés · http://gumimacik.blog.hu/ 2013.04.29. 16:09:12

@álfirkász: Nagyot röhögnék, ha valójában igazi értelmiségiek lennénk mind a ketten trolljelmezben:)

Mint amikor két pedofil chatel egymásnak, mindeketten nyolcéves kisfiúnak kiadva magukat:)

encir 2013.04.29. 16:09:27

Nosza, akkor mindenkinek irány külföld (még a végén Gyurcsánynak lesz igaza :-)- de akkor ki marad itthon?
Ha meg külföldön mindenki talál állást, akkor ott miért vannak munkanélküliek? Nem egyszerűbb lenne saját állampolgáraikat alkalmazni?
Szóval, nem olyan egyszerű ez.... de mindig csodáltam azokat, akik feketén-fehéren látják a dolgokat és jól megmondják a tutit.

room_101 2013.04.29. 16:14:20

Az álláskeresési járadék nem kegy, hanem a havi bruttódból 1,5% levonás által megfizetett biztosítási juttatás. Ha nem költenék el ezt (is) évtizedek óta a költségvetési lyukak, meg a haveri vállalkozások zsebeinek betömésére.

csepke 2013.04.29. 16:15:33

@encir: hihi és ugye mennyivel jobban hangzik az el lehet menni, mint az hogy nem lehet elmenni ;)

Rive 2013.04.29. 16:35:34

Fidesz-logika:

A munkanélküli elégedetlen -> az elégedetlen rossz választó -> a rossz választó menjen a francba az országból vagy dögöljön éhen.

Ennyi.

nem megfelelő 2013.04.29. 16:35:36

@room_101: most látom, tényleg csak annyi, a fentebb tehát hülyeséget írtam, visszaszívom.

Tessék külföldre menni.

különvélemény 2013.04.29. 16:41:33

Eddig 6 hónap volt, nyilván abból remekül meg lehet élni.

Sajnos nagyon sokan, főleg a kisebbség körében, eljátszották azt, hogy kamura be voltak jelentve egy tehetősebb ismerősnél (ő vette fel a fizetést) pont addig, ameddig a következő segély nem lett aktuális, utána menetrendszerűen megjelentek a munkanélküli hivatalban.

csepke 2013.04.29. 16:49:18

@különvélemény: ezt azért nem tartom hihetőnek mert ki az a munkaadó, aki egy fiktív alkalmazott után a minimálbérnek megfelelő járulékokat bármekkora időszakig is kifizette volna annak valós munkavégzése nélkül? Másfelől azt az 50 eFt-nyi(nem tudom csak tippelek) havi járulékot azért csak ki kellett volna termelnie neki mindeközben valami valós tevékenységgel is. Aki pedig manapság nem csak a vállakozását tudja folyamatosan működtetni, és maga megélni belőle, sőt ezen felül puszira fiktív alkalmazottak után még járulékot is fizetni hááát... létezik ilyen?

különvélemény 2013.04.29. 16:58:26

@csepke:
Ameddig a minimálbér más adózás alá esett, egy élelmes vállalkozó, aki nem akart számlával trükközni, az bejelentette az összes rokonát, mivel úgy kevesebbet adózott.
Ma már 1 kulcsos adó van, annyira nem éri meg a dolog.

01234567 2013.04.29. 17:01:16

@Eltévelyedés: Ez hihetetlen! Te űberelni tudtad @Dörnyei József: "urat" Találkoznotok kéne. Mondjuk munkanélküliként egy munkaügyi hivatalban.

01234567 2013.04.29. 17:03:35

@Eltévelyedés: Ja! Hogy te külföldön? Most jössz haza? Hátha nem valami nagykövetségről, akkor sok szerencsét, marha sokat! Majd rájössz. Én tavaly júliusban jöttem haza végleg. Meséljek?

Netuddki. 2013.04.29. 17:11:40

Ha az állam rekord mennyiségű adót szed be a munkánk után, akkor rekord mennyiségű álláskeresési járadék járna. Az úgy nem megy, hogy qrva sok adót szedtek be misi, oszt ha ugrik a meló akkor meg szartok a fejünkre. De hát a fidesztől minden kitelik. Mindenesetre könnyen dumálnék én is 1-2milkás havi fizetéssel...

Netuddki. 2013.04.29. 17:15:06

@különvélemény: Ostoba faszkalap! Ki a tökömet érdekel, hogy a kisebbség trükközik a munkanélküli járadékkal! Ott az orbán vajda, oldja meg! Itt becsületes emberek szorult helyzetéről van szó, amikor elveszítik az állásukat és sajna a havi bérükből nemigen tudnak félretenni. De ilyen adók és fizetések mellett hogyan is tudnának...

01234567 2013.04.29. 17:17:01

@Sorcerer86: Először is, te ebben szocializálódtál, és fiatal vagy, ami állapot, nem erény. Leszel te még 45 éves, két középiskolát épp végző, egyetemet kezdő gyerekkel. Nagyon gyorsan rájössz majd, egyik napról a másikra ilyen dolgok mennyire beszűkítik a lehetőségeket. És akkor még ki sem próbáltad milyen 50 felett, na az lesz élmény neked te adrenalin junkie! :)

különvélemény 2013.04.29. 17:18:13

@kovi1970:
Erre telik kedves kovi elvtárs.
Nem a vágyak alapján osztunk segélyt, hanem a realitások alapján.

mh1973 2013.04.29. 17:33:54

Lehetne folytatni a cikket, uis szétverték a felnőttoktatást, szerintük értelmetlen az elavult szakmát megújítani, mert az nem vezet sehova, pedig ez az egyetlen út, ezt tudják ők is, csak sokkal jobb statisztika javító közmunkára költeni, ami viszont sehova nem vezet, mert nem ad szakmai tapasztalatot. Ne mondja nekem senki, hogy a közmunkában árkot takarító embereket pikk-pakk felveszik a versenyszférába.
Aki ma képeztetni akarja magát heti 40 órás képzéseken részt vehet, amiért kap kemény 32.000 Ft-ot, amiből éhen halni sem lehet.

Aztán lehetne folytatni a cikket a 12%-os munkanélküliségi rátával, pedig a tényleges ennél jóval magasabb, a foglalkoztatottak között már benne van idén is közel 150.000 közmunkás, amit meg akarnak duplázni, illetve a külföldre ingázó munkavállalók.

01234567 2013.04.29. 17:35:47

@Eltévelyedés: Itthon semmi nincs. Hetente változnak a szabályok, naponta viaskodhatsz a legkülönfélébb állami, önkormányzati intézmények egyenruhás, civil, álruhás ellenőreivel, ha nem vagy csókos. Ebben az esetben a konkurencia havonta fog feljelenteni emellett, csak passzióból, ha csókos ki is nyír, ebben biztos lehetsz. Ha kitalálsz valamit ami megy, igyekezz sutyiban, vagy mutyiban, nagy az esély kipöccentenek és elviszi egy csókos. Ez a vállalkozás (most az indulás pénzigényével, bürokratikus hercehurcájával hagylak, az legyen a meglepi).
Dolgozni alkalmazottként? Ha nem IT-s, vagy valami műszaki mérnök vagy, esetleg valami szerencsés most éppen kurrens szakma művelője vagy akkor b@szhatod. Érettségi, szakképesítés..stb.. az éhbérre és a rabszolgaságra jó csak. Felsőfokú végzettséggel ha nincs protekciód szerencsés esetben lehetsz 120ezres nettójú csicska valahol túlóraözönnel egy csomó munkával töltött hétvégével. Ha 40 elmúltál és állást akarsz, amit erről írtam felejtsd el, semmit nem kapsz, sehova nem kellesz. Az állásinterjúk nevetségessége, megaláztatása, értelmetlensége, nyomora meg ebben a szegmensben legyen neked a meglepi. :) No mára ennyi a mese, aludj el szépen kisBalátzs... :)

Cica7 2013.04.29. 17:47:11

@01234567:
Diplomás, jól képzett , mondjuk 40-es volt alkalmazott, meg letagadja a végzettségeit, diplomáját is, csak találjon valami állást.
És beáll a tanulatlan, 8 általánossal rendelkező, nem az idén barnultak közé...munkát keresni!
( itt tartunk sajnos )

Dörnyei József · http://dornyeij.blog.hu 2013.04.29. 18:08:04

@álfirkász: Nem látsz te engem sehol kuncsorogni, már régen külföldön vagyok. Ha meg neked már 5 éve van melód, akkor minek rinyálsz...

Dörnyei József · http://dornyeij.blog.hu 2013.04.29. 18:12:31

@nem megfelelő: SM segédmunkás. Egy ismerősöm 1 hete jött ki és már dolgozik, pincérként - átszámolva nettó 500K-ért. Felesége kap nettó 400K-t. Abból már nagyon jól megélnek. A feleség otthon 50K-t keresett.

01234567 2013.04.29. 20:08:29

@Cica7: Hát sajnos ez is egy perspektíva....

01234567 2013.04.29. 20:09:50

@Dörnyei József: @Eltévelyedés: Már ne haragudjatok, de nekem kilenc év külföld alatt volt annyi eszem, ne osszam az észt hazafelé.

2013.04.29. 20:12:31

@Dörnyei József: Akkor te gondolom, Lázár "semmije nincs, az annyit is ér" János vagy, Zsiga "meg lehet élni 47 ezer forintból" Marcell a rokonaid vagy a barátaid? Csak kíváncsiságból kérdezem! Amúgy hagyjuk már ezt a liberális "öngondoskodás" lózungot!

2013.04.29. 20:18:05

@Dörnyei József: Örülök, hogy egyeseknek ilyen jól megy, én legalább 100 ellenpéldát tudok, amikor kimentek és a végén örültek, hogy kölcsönből haza tudtak jönni! Ezzel a "külföldön milyen jó, mert ott kolbászból van a kerítés" dumával nem altasd itt az embereket. Igen ott is van akinek bejön, de a többség ott is ugyanúgy szív! Albérlet, árak, rezsi átszámítva ott több! Azt meg kétlem, hogy pincérként egyből 500-at keres!

Dörnyei József · http://dornyeij.blog.hu 2013.04.29. 20:43:49

@01234567: Pedig pont ez az egyik, amit otthon nem kap meg a nép, az igazság...

Dörnyei József · http://dornyeij.blog.hu 2013.04.29. 20:46:39

@ariskerase: Látom, te a FIDESZ bérlistáján vagy... Ti híresztelitek, hogy az EU-ban nincs munka...

01234567 2013.04.29. 20:59:56

@Dörnyei József: Az emberek tudják itthon, hogy mi az igazság. A megoldást, hogy érvényre jusson még nem fogadják el. Megértem őket, én sem kultiválom az erőszakot, és itt az lesz. Mert sajnos nincs más megoldás.

Dörnyei József · http://dornyeij.blog.hu 2013.04.29. 21:10:18

@01234567: Nagyon remél, hogy nem így lesz, mert az erőszak nem old meg semmit.

Az_Öszvér 2013.04.30. 00:41:15

Arról, hogy milyen könnyű kijutni külföldre.
Két hónapja próbálgatok irodákat, hogy kijussak Angliába. Az elsőnél raktári betanított munkára jelentkeztem, ott a közvetítő hölgy megsértődött, amikor mertem megemlíteni, hogy az interjún még egész másról volt szó, mint a mailben küldött feltétellistában. A második helyen szállodai munkára jelentkeztem. Oda bekérték az önéletrajzomat, aztán semmi. A harmadiknál a kiutazási időpont előtt egy héttel a cég váratlanul visszamondta a munkát. Ember legyen a talpán, aki kinti ismerős segítsége nélkül el tud jutni bárhova is.

2013.05.15. 15:47:17

@Dörnyei József: Szerintem ezt a megjegyzést megspórolhattad volna magadnak, vagy legalább megtanulhatnál olvasni. Olyat nem írtam, hogy nincs külföldön - jobban mondva Európa nyugati felén - munka, de van, és aki elég kitartó, kockáztat és vállalja a megpróbáltatásokat, annak sikeres is lehet az élete. De ez nem azt jelenti, hogy aki kimegy az egyből kacsalábon forgó palotában fog élni, hogy ott mindenki szerencsés. Ott is van akinek, jobban megy és van akinek nem. Én erről beszéltem. Lehet példákat hozni a sikerekre, meg lehet a kudarcokra. És ehhez nem kell fideszesnek lenni, mert történetesen nem vagyok az, viszont te olyan vagy, aki mindenből bal meg jobboldali vitát kreálsz és vizionál. Én azt mondom, hogy aki elég tehetséget és bátorságot érez és lát magában az menjen lásson világot, próbáljon szerencsét, de vállalja annak minden következményét, akár a negatívat is!

2013.05.15. 15:51:53

@csepke: Számlagyár és fantomcég! Mondjuk!
süti beállítások módosítása