Megkerülhetetlen gazdaságpolitikai üzeneteket küld Ferenc pápa hívők és nem hívők felé. A magyar kereszténydemokrata kormány ezeket nem hallja, nem érti, vagy nem is kereszténydemokrata.
Ferenc pápa és a Világbank is olyan típusú növekedést szorgalmaz, amelynek a végső célja nem a pénz, hanem az emberek, az úgynevezett "inkluzív növekedést".
"A pápával ugyanazt valljuk, nincsen növekedés, ha nem az emberekbe fektetünk be" - ezt mondta Jim Yong Kim, a Világbank elnöke, miután október végén találkozott a pápával.
Az inkluzív növekedés ismérve, hogy több és jobb munkahelyeket teremt, a képzésbe való befektetéssel kívánja megteremteni a munkaerő-piaci rugalmasságot, a jóléti rendszerek modernizálására, a gazdasági és a szociális különbségek kiegyenlítésére összpontosít.
Vegyük sorra. A kormány a versenyszférában alig teremtett munkahelyet, a többletfoglalkoztatás döntő hányada a közmunkának köszönhető, ahol a tavalyi hivatalos létminimumnál 35 ezer forinttal kevesebbet (nettó 50 904 forintot) lehet keresni havonta, a gyakori napi 6 órás foglalkoztatás esetén pedig 48 ezer forinttal kevesebbet, tehát még a létminimum felét sem (csak kb. 45 százalékát).
A felső- és a közoktatás kiszárítása a kormányváltás óta tart, idén például 80 milliárd forintot vontak ki a felsőoktatásból, amivel párhuzamosan intenzíven butítják a szakképzést (csak 3 évig tart, közismereti tárgyaktól kevéssé zavartatva), és 18-ról 16 évesre csökkent a tankötelezettség korhatára.
Tekintsünk külön a szociális egyenlőtlenségekre, amelyekről a pápa minden alkalommal hangsúlyosan szól. Legutóbb a héten, Napolitano olasz államfővel való találkozója után azt mondta: a gazdasági válságban a szegényekkel, a munkanélküliekkel, a bevándorlókkal vállalt szolidaritás adhat csak reményteli jövőt.
A családi adókedvezmény 2011-es bevezetése, illetve jövő évi szélesítése első pillantásra összhangban áll Ferenc pápa gondolataival, különösen azért, mert a gyerekvállalás az egyik legkomolyabb szegénységi kockázat. Azonban a Tárki adataiból látható, hogy a 3 gyermekesek szegénységi aránya csaknem megduplázódott 2009-ről 2012-re, tehát a kormány családi adókedvezménye a szegénységi kockázat csökkentésére nem alkalmas.
Az is kétséges, hogy a családi kedvezmény jövő évi kiszélesítése orvosolhatja-e a bajt, hiszen az egygyermekeseknél például egyáltalán nem javítja a nettó pozíciót, a kétgyermekeseknél is kevés családnál és alig, s a háromgyermekeseknél sem a legnehezebb helyzetűekre célzott a támogatás.
Azt is tudjuk Tóth G. Csaba és Virovácz Péter mikroszimulációs vizsgálatából, hogy az alsó hét jövedelmi tized adóterhelése összesen 134 milliárd forinttal emelkedett 72 milliárd forinttal mérséklődött, míg a legmagasabb jövedelműek - a felső 10 százalék - adója 501 milliárd forinttal zsugorodott.
Halljuk is az ellenérvet: az adórendszerben nincs helye szociálpolitikának. Oké, ne legyen. A munkanélküli-ellátásban viszont volna: ott a segély időtartama 3 hónaposra csökkent, miközben a munkanélküliségé átlagosan több mint másfél évesre nőtt.
A társadalom páratlan polarizációja nem is maradt el: a Tárki mérése szerint (pdf) tavaly a magyarok 47 százaléka élt olyan háztartásban, amelyben a szegénység és társadalmi kirekesztettség legalább egy tényezője jelen volt. Honfitársaink 17 százalékának jövedelme nem érte el a medián jövedelem 60 százalékát, úgynevezett jövedelmi szegénynek számított; az arány a rendszerváltás óta nem volt ilyen magas.
Mindezek alapján leírhatjuk: a hazai, munkaalapúnak mondott gazdaság a Szentatya iránymutatásával ellentétesen épül, és a magát kereszténydemokratának mondó kormány nem azonosul a pápa által hirdetett értékekkel.
Érdekes volt a bejegyzés? Csatlakozz a Gazdpol blog és a Munka.org közös Facebook-oldalához: