Július 15-n aláírni egy ajánlást a bértárgyalásokra – ennek éppen annyi értelme van ilyenkor, mint a hólapátolásnak, hiszen már régen befejeződtek a vállalatoknál a bértárgyalások.

Magyarországra egyáltalán nem jellemző, hogy a munkaadónak különösebben megkötné a kezét a szabályozás, milyen bért adjon a dolgozónak. Nem mindenhol van ám ez így, a társadalmi fejlettségben némileg előrébb lévő országokban bizony ez általában szabályozottabb itt Európában, Németországban például nagyon szélesen, minden ágazatban elterjedt bértarifarendszer van.

 A magyar bérajánlásnak eddig se volt sok értelme, kötelező érvénye nem volt, persze, lehetett rá hivatkozni a szakszervezeti bértárgyalásokkor, na jó, ne vicceljünk, gyakorlatilag mindegy volt. Az Orbán-kormány dicsősége, hogy ezt az eleve üres intézményt is sikerült teljesen lenulláznia. Az OÉT helyett létrehozott gittegylet május végére prezentálta a megállapodást, a  kormány meg július közepén írja alá. Tényleg elhiszi valaki, hogy valahol még bértárgyalások folynak?

 Az idei bértárgyalásokhoz készült ajánlásban tavaly év végéig kellett volna megállapodni – ahogy az történt az elmúlt években.  Ehelyett nyár közepén aláírnak egy olyan dokumentumot, amelyben konkrét szám nem is szerepel, csak annyi, hogy arra „törekedjenek a  felek”, hogy a keresetek megőrizzék a reálértéküket. Az ajánlás tehát éppen annyit ér a munkavállalóknak, amennyit a papír, amelyre írták.

Érthetetlen az is, hogy a május végére már tető alá hozott megállapodást hivatalosan miért csak július közepén írta alá a kormány, ha csak az nem volt a kormány célja, hogy az ajánlásnak semmiféle hatása ne legyen a munkavállalókra nézve. Pedig ennek az ajánlásnak akkor sem lett volna hatása, ha már tavaly decemberre megszületik.

Érdekes volt a bejegyzés? Csatlakozz a Gazdpol blog és a Munka.org közös Facebook-oldalához: