2013.07.15.
19:57

Írta: Kis Miklós

Bérajánlás? Röhej!

Július 15-n aláírni egy ajánlást a bértárgyalásokra – ennek éppen annyi értelme van ilyenkor, mint a hólapátolásnak, hiszen már régen befejeződtek a vállalatoknál a bértárgyalások.

Magyarországra egyáltalán nem jellemző, hogy a munkaadónak különösebben megkötné a kezét a szabályozás, milyen bért adjon a dolgozónak. Nem mindenhol van ám ez így, a társadalmi fejlettségben némileg előrébb lévő országokban bizony ez általában szabályozottabb itt Európában, Németországban például nagyon szélesen, minden ágazatban elterjedt bértarifarendszer van.

 A magyar bérajánlásnak eddig se volt sok értelme, kötelező érvénye nem volt, persze, lehetett rá hivatkozni a szakszervezeti bértárgyalásokkor, na jó, ne vicceljünk, gyakorlatilag mindegy volt. Az Orbán-kormány dicsősége, hogy ezt az eleve üres intézményt is sikerült teljesen lenulláznia. Az OÉT helyett létrehozott gittegylet május végére prezentálta a megállapodást, a  kormány meg július közepén írja alá. Tényleg elhiszi valaki, hogy valahol még bértárgyalások folynak?

 Az idei bértárgyalásokhoz készült ajánlásban tavaly év végéig kellett volna megállapodni – ahogy az történt az elmúlt években.  Ehelyett nyár közepén aláírnak egy olyan dokumentumot, amelyben konkrét szám nem is szerepel, csak annyi, hogy arra „törekedjenek a  felek”, hogy a keresetek megőrizzék a reálértéküket. Az ajánlás tehát éppen annyit ér a munkavállalóknak, amennyit a papír, amelyre írták.

Érthetetlen az is, hogy a május végére már tető alá hozott megállapodást hivatalosan miért csak július közepén írta alá a kormány, ha csak az nem volt a kormány célja, hogy az ajánlásnak semmiféle hatása ne legyen a munkavállalókra nézve. Pedig ennek az ajánlásnak akkor sem lett volna hatása, ha már tavaly decemberre megszületik.

Érdekes volt a bejegyzés? Csatlakozz a Gazdpol blog és a Munka.org közös Facebook-oldalához:

12 komment · 1 trackback

Címkék: politika gazdaság gazdaságpolitika bérek portfolioblogger bérpolitika bérajánlás

A bejegyzés trackback címe:

https://gazdpol.blog.hu/api/trackback/id/tr885406168

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2013.07.16. 14:26:05

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Husz_János_Puszita 2013.07.15. 21:31:03

Még szerencse. Egy döglődő gazdaságban bért emelni, mire, hol?

Kivlov 2013.07.16. 10:06:45

a bérajánlásnak alapvetően semmi értelme mivel nem kötelező érvényű.

Kiábrándító valóság · http://goo.gl/IoXK6 2013.07.16. 11:56:49

Csinálhatna céget a cikkíró és ott kedvére emelhetné a béreket.

2013.07.16. 12:07:21

Ha az EU ennyire egységes gazdaságot akar, akkor egységes legyen a fizetés is! Vagy a britek vigyenek haza átlag 300 fontot, vagy mi keressünk félmilliót.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.07.16. 13:01:40

Miről szóljon egy felesleges intézmény, ha nem felesleges dolgokról?

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.07.16. 13:02:40

@HUN_Sector:

Ehhez előbb marxizmus kellene, ugyanis egy piacgazdaságban még régiónként is eltérőek a bérek.

Most megint hogy fog csalni a fidesz Baján? 2013.07.16. 13:02:56

Kamu, porhintés, szarháziság!

Te aljas Orbán Viktor! Miért vonod meg a tartósan beteg gyerekek emelt családi pótlékát, miért adtad utasításba, hogy 150 ezer rokkantat vissza KELL terelni a munka világába? A lefizetett fideszes orvosaid teljesítik a parancsaidat, "meggyógyítják" a betegeket?
Soha nem dolgoztál a versenyszférában, a munkaerőpiacon sose méretted meg magad. Pártmunkás vagy belőlünk éltél és lettél milliárdos!

Jellemtelen, sunyi, gőgös, álszent sunyi, szar alak vagy, a fél világ utál! Takarodj!

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.07.16. 13:35:05

de az összes szereplő végighaknizza az összes tv-t rádiót, újságot, hogy mit sikerült elérniük!

Muad\\\'Dib 2013.07.16. 13:41:30

Már miért lenne alap, hogy a bértárgyalások év elején vannak? Cégenként eltérő.
Egyébként meg úgy sem ér semmit az egész, lehet nyugodtan klotyópapírnak használni.

Netuddki. 2013.07.16. 13:52:06

"arra „törekedjenek a felek”, hogy a keresetek megőrizzék a reálértéküket"

Akkor most van infláció vagy nem-e van infláció? Az orbán rezsim több pénzt hagy-e a zembereknél vagy nem-e hagy több pénzt a zembereknél?

SemBoga 2013.07.16. 14:23:23

A fejlett Németországban van esetleg törvényileg meghatározott minimálbér? Tudtommal mintha nem lenne - ellenben erős szakszervezetek vannak...

2013.07.16. 16:12:25

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:
De nem azonos árszint mellett 25x szorzóval...
süti beállítások módosítása