2013.04.09.
08:00

Írta: Veres Máté

Matolcsy "kis eszközei" nem lesznek elegendőek

A monetáris politika erőltetése a fiskális rovására még sose vezetett ki  egy országot sem egy gazdasági válságból. Minket se fog. Sajnos.

A hetekben a magyar gazdaságpolitikával kapcsolatban két meghatározó hír jelent meg. Talán nem meglepő módon mindkettő Matolcsy György nevéhez köthető. Előbb még gazdasági miniszterként sikerült a hiányt történelmi mélységben tartania tavaly (2% GDP arányosan), majd mint frissen kinevezett jegybankelnök  szintén történelmi mélységbe nyomta le az alapkamatot (5% - és folytatja). Ráadásként nemrég új lépéseket jelentett be a hitelezés felpörgetése érdekében. Ezek mind bizakodásra kellene, hogy adjanak okot, ám ha a számok mögé nézünk  – és amennyiben a történelem és más országok példája bármilyen indikátorként szolgálhatnak  – sajnos még sincs miért, sőt a kormány ebből leszűrhető gazdaságpolitikai iránya egy elhúzódó és kínkeserves válság világát vetíti előre.

Elöljáróban le kell szögeznem, hogy a kamatcsökkentés – de valahol a frissen bejelentett 250 milliárdos kamatmentes hitelkeret is -  pozitív és követendő lépés. Olyan neves baloldali közgazdászok, mint pl. Róna Péter már nagyon régóta kérik az egymást követő jegybanki vezetést, hogy csökkentse azt, legalább 5% alá mert egy annál magasabb kitermelhetetlen a hazai vállalkozások számára. Persze ugyanezen közgazdászok kézenfekvő megoldásokat javasoltak a devizahiteles probléma megoldására is ahol a kormány már sajnos nem követte a tanácsaikat. Sőt nem egyszer éppen Matolcsy megszólalásai és intézkedései voltak azok melyek tovább nehezítették a helyzetüket.

A probléma összességében azonban nem a monetáris politikával van. Az egyelőre jó irányt vett fel, de sajnos ha sikerülne is tartania azt a Matolcsy vezette jegybanknak akkor is elégtelen lenne ahhoz, hogy tényleges növekedést generáljon. A történelem ugyanis már bizonyította, hogy egy recesszióban lévő ország gazdaságát elsősorban fiskális eszközökkel lehet igazi növekedési pályára állítani, az-az aktív állami befektetésekkel a gazdaságba. Másképpen legjobb esetben is csak konszolidálni lehet azt egy jó monetáris politikával. Matolcsy Györgynél, egy az előző és valószínűleg jelenlegi pozíciójára is sokkal rátermettebb közgazdásznak is egy évig tartott mire felismerte ezt a legutóbbi nagy világválság idején, de ha már megtette érdemes lenne hallgatni rá. John Maynard Keynes egy 1930-ban írt elemzésében a következőt írta az alacsony kamatlábakról, mint válságkezelési módszerről:

„Az olcsó pénz annyit tesz, hogy a rizikómentes, vagy annak vélt kamat mértéke alacsony. De egy igazi vállalkozás mindig magában foglal valamilyen mértékű kockázatot. Könnyen lehet, hogy a kölcsönt adó, a rossz tapasztalata ellenére, továbbra is új vállalkozói kamatlábakat igényel melyeket a kölcsönt felvevő nem várható, hogy vissza fog tudni fizetni…  Ha ez bebizonyosodik, akkor nem lesz lehetőség  elkerülni egy elhúzódó és  talán vége láthatatlan válságot, hacsak nem állami beavatkozással mely elősegíti és  támogatja az új befektetéseket” *

Kicsit jobban kibontva az idézet értelmét, Keynes elsősorban három szempontot emel ki, amiért egy egydimenziós, csak a monetáris eszközöket bevető gazdaságpolitika nem lehet önmagában sikeres a válságkezelésben:

1, A bankok nem olyan kamattal adják a hiteleiket amit a központi bankok meghatároznak alapkamatnak.  Nagyon jelentős eltérések lehetnek a kettő között, mert ahogy a bankok befektetéseinek értéke csökken úgy próbálják kompenzálni a kieső bevételeket a kamatmarzsok növelésével.

Ez a pont természetesen nem igaz a frissen bejelentett 250 milliárdos csomagra, hiszen ott 2%-ban van maximalizálva a bankok által felszámítható marzs. Ugyanakkor ez alig valamivel több mint a 3%át érinti a hazai KKV-knak és az írás elsősorban az alapkamat csökkentésének vagy egyéb monetáris eszközök bevetésének az önmagukban való elégtelenségére próbál rámutatni.

2, Egy válság általános velejárója, hogy a túltermelés következtében a kereskedők kénytelenek sokkal olcsóbban megpróbálni eladni az addig túlértékelt termékeiket. Amennyiben azonban az árak elkezdenek rohamos tempóban csökkenni úgy nem lehet megállítani a reálkamatok növekedését, mivel a nominális kamatlábak nem mehetnek 0% alá.

3, A vállalkozások befektetési kedve nem csak attól függ, hogy milyen áron tudnak hitelhez jutni, hanem attól is, hogy előreláthatólag képesek lesznek-e azt visszafizetni. Ha várható profit elmarad a hitelhez jutás költségének mértékétől, akkor nincs olyan alacsony alapkamat, ami meggyőzhetné őket arról, hogy hitelt vegyenek fel új befektetésekhez. Márpedig egy válság közepén ahol mindenki csak eladni és megtakarítani próbál nagyon bizonytalan egy új befektetés megtérülése.  

Nem meglepő hát, hogy annak ellenére, hogy az EKB vagy az Angol Nemzeti Bank immár évek óta  0% körül tartja az alapkamatot, mégse látszanak a növekedés jelei se az Unióban se a briteknél. Ők is megfeledkeznek ugyanis a GDP recept másik felének szükségességéről: a fiskális stimulusról. Japánban 15 évig próbálkoztak pusztán monetáris eszközökkel látható növekedést generálni, sikertelenül, de már ott is kezdik felfedezni (jobban fogalmazva újra felfedezni) az állami beavatkozás szükségességét.

Ennek a fényében érdemes, még ha csak felületesen is, de nagyító alá venni a rekord alacsony költségvetési hiány „sikerét” is, az ugyanis a kormány fiskális politikájának a következménye. A KSH adatai szerint csak 2011-hez képest, a kiadások 0,6 százalékkal csökkentek tavaly, amit mégis fejlesztésre költünk azt vagy hatékonytalanul (pl. uniós pénzek és vidéki szökőkutak) vagy „mutyira”, korrupcióra, fölösleges atomerőműre és stadionokra. Az utóbbival egyébként a legnagyobb baj, hogy roppant versenyképtelen is így hiába magyar, alacsony a hozzáadott értékbeli tartalma és nem segíti a növekedéshez Schumpeter által létfontosságúnak tartott innovációt. Továbbá az ad hoc típusú törvényhozás, az évközben kivetett adók, a „LexBarátokagazdaságban” törvények mind csak növelik a potenciális befektetők bizonytalanságát.  Így már már-már törvényszerű, ha a bankok részéről most is létező – még ha szigorú feltételekkel is – kínálat iránt  elmarad a kereslet. Pedig értelmes befektetésekkel, kiszámítható gazdaságpolitikával és egy erős –a Transparency International által már kidolgozott – anti-korrupciós intézményi háttérrel, már rövidtávon is GDP-ben mérhető eredményeket lehetne elérni, akár anélkül, hogy nőne az ország kitettsége. A panelfelújítás, helyi energetikai befektetések vagy a világon az itt egyik legjobban megtérülő oktatásra való jelentős mértékű ráfordítások mind ezt segítenék. 

Az Orbán kormánynak volt egy gyenge kezdeményezése az Uniónál még kormányra kerülésük elején annak érdekében, hogy engedje nekik növelni a hiányt, ám süket fülekre talált. Azóta egy éles jobb kanyart véve a hiánycsökkentés élharcosaivá váltak. Vannak olyan vélemények, hogy csupán azért teszik mert szeretnének még ebben az évben kikerülni a túlzottdeficit eljárás alól, hogy a 2014-es választások előtt látványos és rendszertelen osztogatásba kezdhessenek. Legyen akár ez a cél akár nem, az biztos, hogy így nem lesz növekedés az országban és legjobb esetben is egy helyben fog toporogni gazdaság. Ugyanakkor meglepő is lett volna azt várni kormánytól, hogy Keynes tanácsait követve keressenek kiutat a válságból, ugyanis a kirajzolódó irány jobban beleillik egy konzervatív vezetés gazdaságpolitikájába.

A kormány unortodoxnak nevezett ám nagyon is ortodox intézkedései sorának csak egy újabb eleme a monetáris eszközök erőltetése és a fiskálisok mellőzése. Az egykulcsos adóval vagy a flexibilis munkavállalói jogokkal megkezdett tendenciát folytatva ismét a neoliberális iskola eszközeit veti be, amikor a növekedés beindítását szinte kizárólag a piacra bízza. Ha ez sikerrel járna, akkor Matolcsy Györgynek ez lenne a harmadik történelmi eredménye 4 év alatt. Magyarország lenne az első olyan ország ahol a piacfundamentalista gazdaságpolitika közel 40 éves dominanciája után sikert tudna felmutatni.

*eredeti szöveg: „Cheap money means that the riskless, or supposedly riskless, rate of interest will be low. But actual enterprise always involves some degree of risk. It may still be the case that the lender, with his confidence shattered by his experience, will continue to ask for new enterprise rates of interest which the borrower cannot expect to earn … If this proves to be so, there will be no means of escape from prolonged and perhaps interminable depression except by state intervention to promote and subsidize new investment”

Forrás: Activites 1931-9: World Crises and Policies in Britain and America (1982)

Érdekes volt a bejegyzés? Csatlakozz a Gazdpol blog és a Munka.org közös Facebook-oldalához:

25 komment

Címkék: politika gazdaság gazdaságpolitika fiskális politika neoliberalizmus monetáris politika matolcsy portfoliblogger

A bejegyzés trackback címe:

https://gazdpol.blog.hu/api/trackback/id/tr815212584

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rodolfo63 2013.04.09. 21:06:30

és az állam miből fektessen be?

mazolika 2013.04.09. 21:58:08

@Rodolfo63: szerinted nincs rá pénze? Lenne rá, hidd el.

Rodolfo63 2013.04.09. 22:03:56

@mazolika: pénze nincs az államnak, maximum hitelt tud felvenni, azzal viszont az a gáz, hogy maximálva van a hiány - egyszerre kellene megszorítani, adót emelni és beruházni, úgy, hogy a gdp se csökkenjen, és a beruházások pedig növekedést okozzanak

Kerek négyszög 2013.04.09. 22:14:27

@komissarlajos:

Ki a faszt érdekel hogy milyen származású Király Tamás feltételezett gyilkosa? Basszus, már egy ember halála sem szent a rasszisták előtt?

Kerek négyszög 2013.04.09. 22:16:37

"Az egykulcsos adóval vagy a flexibilis munkavállalói jogokkal megkezdett tendenciát folytatva ismét a neoliberális iskola eszközeit veti be, amikor a növekedés beindítását szinte kizárólag a piacra bízza."

Hát a másik megoldási út a Kádár rendszer bukását okozta. Inkább legyen a piaci változat.

zobod 2013.04.09. 22:16:55

Hiteltelen a kritika. Ha ezeket az intézkedéseket valamelyik (bal)liberális holdudvarbeli csinálná, akkor most ájult gyönyörükből kellene fellocsolni a bloggazdához hasonló véleményezőket. A hozamcsökkenések, a portfolio befektetések magas szintje mind azt jelzi, hogy szónincsen itt arról hogy bárki komolyan venné az ellendrukkereket. Talán másnak is feltűnt, de mostanában már a főkárogók is lemezt cseréltek, nem csődről, összerogyásról, finanszírozhatatlanságról fantiziálnak, hanem a ködös távoli jövőre vonatkozó, igazából semmivel meg nem alapozott feltevéseiket puffogtatják. Illetve egyre agresszívabb, nyíltabb politikai és világnézeti alapú - egyelőre csak verbális - erőszakot vetnek be.

Egyébként egy merkantilista gazdaságpolitika igenis lehet stratégia egy ilyen kis országnak mint mi. Legfeljebb nem azok lesznek a fő kereskedelmi partnerek, mint eddig (talán ez az ellenségeskedés forrása?) Kicsiségünk pont annyiban hátrány, mint amennyiben előny is. Egy ilyen apró, alig pár millió fős munkaerőbázisú országban akár teljes foglalkoztatás is lehetne, ha nem kötné a gazdaságpolitika kezét a baloldali szociálpolitika, és mindenki annyiért kellene megjelenjen a piacon, amennyit a munkaereje ér. Mert más forrása nem lenne, legfeljebb elvándorol. Ilyen rugalmas és vállalkozóbarát országban még az alacsony migrációs hajlandóság sem lenne gond, házhoz jönnének a befektetők.

Béka53 2013.04.09. 22:24:45

@zobod: de hol van itt vállalkozóbarát ország?

zobod 2013.04.09. 22:33:36

@Béka53: az anyagilag sikeres vállalkozókkal barátságos országra gondolok. Az eladósodásra, túladóztatással megvalósított jövedelemátcsoportosításra, és hasonló kamu forrású vásárlóerőre alapozott vállalkozások talán nem is nagy baj, ha kihullanak. A kamuvállalkozásokról, a vállalkozásnak álcázott foglalkoztatásról stb nem is beszélve. A magas közterheknek, a folyamatosan emelt minimálbérnek meg a még leginkább a még mindig erős balos belföldi és külföldi attitűd a fő oka, amíg az nem változik, addig ez a kolonc is marad. Azért nézzed már meg, hogy még _külföldről_ is milyen támadásokat kell a kormánynak elviselni, mert a nyugdíjrendszerből kipaterolja a nem oda valókat, vagy mert idős bírókat nyugdíjba küld, vagy választás elé állítja a nyugdíjra jogosult és állami fizetést is kapó polgárokat, hogy válasszanak.

Nehogy azt gondold, hogy a társadalomnak, közigazgatásnak nincsen egy tehetetlensége, ellenállása és pikk-pakk végig lehet vinni amúgy üdvös dolgokat.

komplikato 2013.04.09. 22:41:50

@zobod: " az anyagilag sikeres vállalkozókkal barátságos országra gondolok."

Melyik ország ez? :D Oda költözöm ...

"Hiteltelen a kritika. Ha ezeket az intézkedéseket valamelyik (bal)liberális holdudvarbeli csinálná, akkor most ájult gyönyörükből kellene fellocsolni a bloggazdához hasonló véleményezőket."

Ha a bloggazdának ez a VÉLEMÉNYE, akkor miért függne a regnáló hatalomtól? Ja mert TE az állítod? Mert különben még ÉRVELNI kéne azokkal szemben amit írt? Vagy el se olvastad, mert a Fáraót bántják?

Rodolfo63 2013.04.09. 22:47:32

@kerek négyszög: a baj, hogy miközben a piacra bizza, a piacot meg is ijeszti, a bizalmat pedig szétrombolja - egymást kioltó lépéseket tesz a kormányzat

gnme 2013.04.09. 22:56:28

kívánok neki jó egészséget és sok hasonló intézkedést

..mielőbb falnál szeretném látni, mint Ceausescu-t

KériSzépen (törölt) 2013.04.09. 23:09:42

A jegybanki alapkamat és az az alatti kereskedelmi banki kamat közötti különbség(implicit)állami támogatás. Így nézve az egész akár fiskális akció is lehet.

vkaresz6 2013.04.09. 23:42:03

A legszomorúbb az egészben hogy egy olyan felhatalmazással, pofátlansággal és arroganciával rendelkező kormány mint a Fidesz (vagyis bármit megtehet és meg is tesz) ami még akár érti is a dolgát akár egy végtelenül abszurd esetben még nem is teljesen korrupt talán el is hozhatta volna azt a tündérmesét ami ma mesének mese de nagyon nem tündéri.
@kerek négyszög: Mégis mivan????????????????

Béka53 2013.04.10. 00:08:50

@zobod: anyagilag sikeres vállalkozó, aki tud megbízásokat szerezni - erre most csak a kiválasztottaknak van esélye. A többi majd kivándorol:)
Pikk-pakk végbevitték az iskolák államosítást ld elsősök sorsolása. Szóval vannak dolgok, amik pikk pakk mennek:)
A többihez nem is szólok hozzá, de azt azért látni kell, hogy több polgártársunk a pikk-pakk intézkedések hatására elérte teherbíró képességének határait. Tudom, ez nem szempont, ők majd az út szélén maradnak. Bevallom őszintén, kerestem a gazdaságélénkítő intézkedeseket és azok hatásait, tudom 20 év múlva, én speciel nem vagyok benne biztos, hogy ezt megélhetem

MarbleC 2013.04.10. 01:04:45

@zobod: "és mindenki annyiért kellene megjelenjen a piacon, amennyit a munkaereje ér."

Mondod egy olyan országban, ahol a melós kérésére fix áras taxi tarifát rendelnek el.
Verseny, a szolgáltatásért fizetők érdeke, meg ilyesmi az smafu?

Tamás Csacsicska 2013.04.10. 04:49:21

Nem kell bekajolni ezt a 2 százalékos hitelt….

Ennyiért ugyanis csak a Simicska alapszervezet kapja majd a hitelt, ők ugyanis „jó adósok”. Mennek az OTP-hez, jövő hétfőn elvisznek 200 milliárdot, a maradékot kapja a többi bank. Na most 2 százalékért nemhogy kinyitni, de becsukni sem érdemes a bankot. Szóval a nagyobbik hányad a bankok tulajdonolta pénzügyi szolgáltatókhoz (pl. leasing cégek) kerül – természetesen 2 százalékért – és ők majd tovább adják nektek 12 százalékon. Rájuk ugyanis nem vonatkozik a korlátozás, csak az anyabankjukra.

Nem lehettek olyan nagyfiúk, hogy ne ez történjen veletek.

Tamás Csacsicska 2013.04.10. 05:04:12

Zobod:

Sok a fellengzős duma…

Egy Marx nevű pali közel 200 éve beszélt tőkéről, munkaerőről és profitról. (Ha valaha is vállalkoztál – és nem otthonról adtál tanácsot, a konyhából – akkor tudnod kell, mi a tőke, mi a munkaerő és mi a profit. Marx meg nemcsak kommunista volt, hanem közgazdász is. Annak elég jó.)

Na most tőke az nincs. Hitelből is lehet vállalkozni, de ez egyfelől csak a haveroknak megy, másfelől a hitel költséges és türelmetlen valami. A tőkéből és a hitelből való vállalkozás nem versenyképes egymással. A magyar gazdaságnak a tőke hiányzik - az nem volt neki sohasem - ezért jöttek be a külföldi cégek – és ez az alapvető probléma. Most már a tőke és a munkaerő inkongruenciája is nagy baj (ami azt jelenti, hogy ha van tőke, ahhoz nincs megfelelő munkaerő, amihez meg lenne munkaerő, ahhoz nincs tőke).

Pénzügyi flikk-flakkokkal nem lehet egy gazdaságot vezetni, pláne, ha ez a vezetés nem más, mint szabad rablás. Mert nézd meg: kiket sarcol Orbán? Azokat, akik a korábbi befektetéseik miatt nem tudnak elpucolni az országból. De lassan a sor végére ér – és akkor jössz te. Imádni fogod ezt a "gazdaságpolitikát", amikor kivetik majd az ingatlanadót – mert az ingatlant sem lehet elvinni az országból – végül majd megadóztatják a nyuggereket.

És amikor becsődöl az ország, akkor Orbán rád fog mutogatni, hogy ez azért van, mert hülye és lusta vagy.

2llkedő 2013.04.10. 05:48:46

A probléma ott van, hogy adott egy Trabant karosszéria. A mi Gyurink elkezd világot járni, oszt ami megtetszik neki, megpróbálja bele építeni ebbe a karosszériába. Beteszi a Merci motort, hozzá egy Velorex féket, Toyota váltót, rallykormányt, stb. Azt felejti csak el, hogy az adott szerkezet egy rendszer része, és az csak akkor fog működni rendesen, ha a kapcsolódó részek is összhangban vannak vele. Egyébként egy Mekk Elek féle tákolmány sül ki belőle.

Netuddki. 2013.04.10. 08:13:39

@zobod: "Hiteltelen a kritika. Ha ezeket az intézkedéseket valamelyik (bal)liberális holdudvarbeli csinálná, akkor most ájult gyönyörükből kellene fellocsolni a bloggazdához hasonló véleményezőket."

Hülyék! Nektek baloldal komplexusotok van? vagy csak mellébeszéltek és tereltek?
Qrvára nem érdekel a baloldal esetén mi lenne ha egyszer nem a "baloldal" van hatalmon. Mellesleg a fidesz kormány nagyon erősen balos beütésű, ha már előhoztad...

Reszelő Aladár 2013.04.10. 10:40:44

Nekem ez a kiszámíthatóság dolog izgatja a fantáziámat.
Reformokat követelünk és kiszámjtahatóságot. Nincs olyan IMF jelentés bármely ország esetén, ami ne fogalmazna meg szerkezetátalakítást, nagyjából mindenhol.
A foglalkoztatás költségei csökkennek, aboszút nem lehet mondani, hogy magasak lennének. A fogyasztási adók emelkednek. Ezt tudjuk nagyjából 2010 óta. Mi ebben a fura?
Szektor különadók? Megmondták előre, hogy az extraprofitot vissza fogják venni (akár volt akár nem), és a multik fognak fizetni az emberek helyett direktbe. Az áthárítás már más kérdés, de egy árbevételre kivetett adómértéket nem lehet 100%-ban továbbtolni.
Eddig a monetáris és fiskális politika 2 különböző irányba ment, egymás ellen húztak. Már-már elhittük, hogy ez a normális.
Magas az állami újraelosztás aránya? Így szoktuk meg, cserébe ingyen az oktatás, az egészségügy, egy rakás gyógyszert támogat a TB, segélyért meg csak gereblyézni kell pár órát. Mi nem voltunk hajlandóak elmozdulni erről az arányról. (a népszavazás eredménye ugye szent és sérthetetlen).
Egy statégiai megállapodás nem jelent kiszámíthatóságot? "Akit termelni akar, és munkahelyet teremt, azt látjuk nagy szeretettel, állami támogatással. Aki nyerészkedni akar, trükközni, majd pént elvinni, azt pedig nem." Szerintem nem nehéz megállapítani ki a "jó" és ki a "rossz" multi.
Persze ha valaki támogatja a pénzszivattyú működését, lelke rajta.

Kamatmarzs? Nyugaton miért tudnak bankok 1-2% marzson megélni? Ott nem magasabbak a költségek? Egy ügyintéző nálunk is 1500€ körül keres? A kamatláb felár a legtöbb banknál MNB plusz 4-5 %. Nem fogom sajnálni őket, hogy a portfólió 1%-án "csak alig" keresnek.
Nyernek eleget a MNB kéthetes betétekkel, folyamatosan megújítva kockázatmentes 7% volt korábban, most már kevesebb. Többet hozott be mint amit a bankadó elvitt.

Abból kiindulva, hogy a hitel a magas kamatok mentén kitermelhetetlen volt, a kereslet is visszaesett. Nyugaton talán azért nem megy, mert ott az 1% kamat is sok. Itthon ilyet még nem próbáltunk.

Szomorú, hogy a Közgép szinonimája a korrupciónak. Foglalkoztat, épít, de ha haver a tulaj akkor tuti nem stimmel. Inkább legyen a stabag, mert az legalább nem is magyar. Az építőipar elvileg munkahelyet teremt nem?

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2013.04.10. 10:51:36

Egy kis update: a keynesianizmust azért váltotta fel a neokeynesianizmus, majd a posztkeynesiazmus, mert megbukott gyakorlatban.
Eleinte úgy tűnt, mintha működne, de idővel kiderült, hogy az állam nem tud valódi és értelmes befektetéseket eszközölni a piaci szereplők helyett. Ennek oka baromi egyszerű:
1. más pénzét költik másokra, tehát nincs személyes érdeke a befektetés sikerességében
2. nincsenek tisztában azzal, hogy mik az igények. A kereskedő tisztában van, mert ő van napi kapcsolatban a vevőkkel. A hivatalnok nincs.
3. az állam a pénzt a befektetésekre nem szüli, hanem elveszi másoktól. Az a módszer, hogy elveszem a cipésztől a pénzt és odaadom a péknek, nem teremt hatékonyabb elosztást, mint az, hogy ha maguktól keresték volna meg.

A kamatcsökkentés kétélű fegyver. Egyrészről valóban olcsóbbá teszi a hiteleket, másrészről viszont kockázatosabbá is teszi őket.
És itt hívnám fel a 2%-s kamat veszélyére. Ez negatív reálkamatot jelent. A negatív reálkamatú hitelt _bármire_ érdemes felvenni. Ez pedig a rossz befektetéseket ösztönzi, ami összességében sérülékennyé teszi a gazdaságot.

"a piacfundamentalista gazdaságpolitika közel 40 éves dominanciája után"
Mi van? Hol tetszett lenni az elmúlt 20 évben? Hol volt itt piacfundamentalizmus?

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.04.10. 11:02:00

"Az egykulcsos adóval vagy a flexibilis munkavállalói jogokkal megkezdett tendenciát folytatva ismét a neoliberális iskola eszközeit veti be, amikor a növekedés beindítását szinte kizárólag a piacra bízza. Ha ez sikerrel járna, akkor Matolcsy Györgynek ez lenne a harmadik történelmi eredménye 4 év alatt. Magyarország lenne az első olyan ország ahol a piacfundamentalista gazdaságpolitika közel 40 éves dominanciája után sikert tudna felmutatni."

Mit javasolsz ehelyett? Marxot?

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2013.04.10. 11:08:27

@Rodolfo63: Van most is van bőven állami befektetés: MOL, Rába, egerszalóki fürdő és Saliris hotel, stb.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2013.04.10. 11:12:24

@Lord_Valdez: A keynesianizmus abban hasonló az összes többi közgazdasági irányzathoz, hogy eddig mind megbukott, mert a világot egyik elmélet sem tudta jól leírni. Ahogy jön egy válság vagy éppen vége lesz előzőnek, újra elővesznek egy régi irányzatot, leporolják, csinosítanak rajta és használják a következő válságig.

osztrák piktor 2013.04.10. 13:12:21

A belső fogyasztás csökkenése miatt megtorpant a gazdasági növekedés, hallom sok közgazdásztól, pénzügyi elemzőtől. A kormány, kormánypárt ideológiai felvetési ("nyugati típusú" fogyasztói társadalom hanyatlása, munka alapú társadalom víziója...) azt mutatják, valami más úton akarnak elindulni.
Nemrégiben hallottam egy elemzőtől a rádióban, hogy a 2008 előtti gazdasági rendszerek már soha nem fognak teljesen helyreállni, ha ez igaz, tényleg itt az ideje, új utakat keresni.
Szerintem a kormány a földbirtoklásban, élelmiszer termelésben látja a felemelkedés lehetőségét. Ez is rendben lenne, de szerintem környezetbarát energiatermelés és erős feldolgozóipar nélkül ez, néhány kiválasztott felemelkedését, kevesek tisztes megélhetését, sokak nyomorult tengődését eredményezi (feudálkapitalizmus). Rövidre fogva, nem gondoljátok, hogy ennek a jegybanki programnak határozott célközönsége, az "új földbirtokos" réteg?
süti beállítások módosítása