A monetáris politika erőltetése a fiskális rovására még sose vezetett ki egy országot sem egy gazdasági válságból. Minket se fog. Sajnos.
A hetekben a magyar gazdaságpolitikával kapcsolatban két meghatározó hír jelent meg. Talán nem meglepő módon mindkettő Matolcsy György nevéhez köthető. Előbb még gazdasági miniszterként sikerült a hiányt történelmi mélységben tartania tavaly (2% GDP arányosan), majd mint frissen kinevezett jegybankelnök szintén történelmi mélységbe nyomta le az alapkamatot (5% - és folytatja). Ráadásként nemrég új lépéseket jelentett be a hitelezés felpörgetése érdekében. Ezek mind bizakodásra kellene, hogy adjanak okot, ám ha a számok mögé nézünk – és amennyiben a történelem és más országok példája bármilyen indikátorként szolgálhatnak – sajnos még sincs miért, sőt a kormány ebből leszűrhető gazdaságpolitikai iránya egy elhúzódó és kínkeserves válság világát vetíti előre.
Elöljáróban le kell szögeznem, hogy a kamatcsökkentés – de valahol a frissen bejelentett 250 milliárdos kamatmentes hitelkeret is - pozitív és követendő lépés. Olyan neves baloldali közgazdászok, mint pl. Róna Péter már nagyon régóta kérik az egymást követő jegybanki vezetést, hogy csökkentse azt, legalább 5% alá mert egy annál magasabb kitermelhetetlen a hazai vállalkozások számára. Persze ugyanezen közgazdászok kézenfekvő megoldásokat javasoltak a devizahiteles probléma megoldására is ahol a kormány már sajnos nem követte a tanácsaikat. Sőt nem egyszer éppen Matolcsy megszólalásai és intézkedései voltak azok melyek tovább nehezítették a helyzetüket.
A probléma összességében azonban nem a monetáris politikával van. Az egyelőre jó irányt vett fel, de sajnos ha sikerülne is tartania azt a Matolcsy vezette jegybanknak akkor is elégtelen lenne ahhoz, hogy tényleges növekedést generáljon. A történelem ugyanis már bizonyította, hogy egy recesszióban lévő ország gazdaságát elsősorban fiskális eszközökkel lehet igazi növekedési pályára állítani, az-az aktív állami befektetésekkel a gazdaságba. Másképpen legjobb esetben is csak konszolidálni lehet azt egy jó monetáris politikával. Matolcsy Györgynél, egy az előző és valószínűleg jelenlegi pozíciójára is sokkal rátermettebb közgazdásznak is egy évig tartott mire felismerte ezt a legutóbbi nagy világválság idején, de ha már megtette érdemes lenne hallgatni rá. John Maynard Keynes egy 1930-ban írt elemzésében a következőt írta az alacsony kamatlábakról, mint válságkezelési módszerről:
„Az olcsó pénz annyit tesz, hogy a rizikómentes, vagy annak vélt kamat mértéke alacsony. De egy igazi vállalkozás mindig magában foglal valamilyen mértékű kockázatot. Könnyen lehet, hogy a kölcsönt adó, a rossz tapasztalata ellenére, továbbra is új vállalkozói kamatlábakat igényel melyeket a kölcsönt felvevő nem várható, hogy vissza fog tudni fizetni… Ha ez bebizonyosodik, akkor nem lesz lehetőség elkerülni egy elhúzódó és talán vége láthatatlan válságot, hacsak nem állami beavatkozással mely elősegíti és támogatja az új befektetéseket” *
Kicsit jobban kibontva az idézet értelmét, Keynes elsősorban három szempontot emel ki, amiért egy egydimenziós, csak a monetáris eszközöket bevető gazdaságpolitika nem lehet önmagában sikeres a válságkezelésben:
1, A bankok nem olyan kamattal adják a hiteleiket amit a központi bankok meghatároznak alapkamatnak. Nagyon jelentős eltérések lehetnek a kettő között, mert ahogy a bankok befektetéseinek értéke csökken úgy próbálják kompenzálni a kieső bevételeket a kamatmarzsok növelésével.
Ez a pont természetesen nem igaz a frissen bejelentett 250 milliárdos csomagra, hiszen ott 2%-ban van maximalizálva a bankok által felszámítható marzs. Ugyanakkor ez alig valamivel több mint a 3%át érinti a hazai KKV-knak és az írás elsősorban az alapkamat csökkentésének vagy egyéb monetáris eszközök bevetésének az önmagukban való elégtelenségére próbál rámutatni.
2, Egy válság általános velejárója, hogy a túltermelés következtében a kereskedők kénytelenek sokkal olcsóbban megpróbálni eladni az addig túlértékelt termékeiket. Amennyiben azonban az árak elkezdenek rohamos tempóban csökkenni úgy nem lehet megállítani a reálkamatok növekedését, mivel a nominális kamatlábak nem mehetnek 0% alá.
3, A vállalkozások befektetési kedve nem csak attól függ, hogy milyen áron tudnak hitelhez jutni, hanem attól is, hogy előreláthatólag képesek lesznek-e azt visszafizetni. Ha várható profit elmarad a hitelhez jutás költségének mértékétől, akkor nincs olyan alacsony alapkamat, ami meggyőzhetné őket arról, hogy hitelt vegyenek fel új befektetésekhez. Márpedig egy válság közepén ahol mindenki csak eladni és megtakarítani próbál nagyon bizonytalan egy új befektetés megtérülése.
Nem meglepő hát, hogy annak ellenére, hogy az EKB vagy az Angol Nemzeti Bank immár évek óta 0% körül tartja az alapkamatot, mégse látszanak a növekedés jelei se az Unióban se a briteknél. Ők is megfeledkeznek ugyanis a GDP recept másik felének szükségességéről: a fiskális stimulusról. Japánban 15 évig próbálkoztak pusztán monetáris eszközökkel látható növekedést generálni, sikertelenül, de már ott is kezdik felfedezni (jobban fogalmazva újra felfedezni) az állami beavatkozás szükségességét.
Ennek a fényében érdemes, még ha csak felületesen is, de nagyító alá venni a rekord alacsony költségvetési hiány „sikerét” is, az ugyanis a kormány fiskális politikájának a következménye. A KSH adatai szerint csak 2011-hez képest, a kiadások 0,6 százalékkal csökkentek tavaly, amit mégis fejlesztésre költünk azt vagy hatékonytalanul (pl. uniós pénzek és vidéki szökőkutak) vagy „mutyira”, korrupcióra, fölösleges atomerőműre és stadionokra. Az utóbbival egyébként a legnagyobb baj, hogy roppant versenyképtelen is így hiába magyar, alacsony a hozzáadott értékbeli tartalma és nem segíti a növekedéshez Schumpeter által létfontosságúnak tartott innovációt. Továbbá az ad hoc típusú törvényhozás, az évközben kivetett adók, a „LexBarátokagazdaságban” törvények mind csak növelik a potenciális befektetők bizonytalanságát. Így már már-már törvényszerű, ha a bankok részéről most is létező – még ha szigorú feltételekkel is – kínálat iránt elmarad a kereslet. Pedig értelmes befektetésekkel, kiszámítható gazdaságpolitikával és egy erős –a Transparency International által már kidolgozott – anti-korrupciós intézményi háttérrel, már rövidtávon is GDP-ben mérhető eredményeket lehetne elérni, akár anélkül, hogy nőne az ország kitettsége. A panelfelújítás, helyi energetikai befektetések vagy a világon az itt egyik legjobban megtérülő oktatásra való jelentős mértékű ráfordítások mind ezt segítenék.
Az Orbán kormánynak volt egy gyenge kezdeményezése az Uniónál még kormányra kerülésük elején annak érdekében, hogy engedje nekik növelni a hiányt, ám süket fülekre talált. Azóta egy éles jobb kanyart véve a hiánycsökkentés élharcosaivá váltak. Vannak olyan vélemények, hogy csupán azért teszik mert szeretnének még ebben az évben kikerülni a túlzottdeficit eljárás alól, hogy a 2014-es választások előtt látványos és rendszertelen osztogatásba kezdhessenek. Legyen akár ez a cél akár nem, az biztos, hogy így nem lesz növekedés az országban és legjobb esetben is egy helyben fog toporogni gazdaság. Ugyanakkor meglepő is lett volna azt várni kormánytól, hogy Keynes tanácsait követve keressenek kiutat a válságból, ugyanis a kirajzolódó irány jobban beleillik egy konzervatív vezetés gazdaságpolitikájába.
A kormány unortodoxnak nevezett ám nagyon is ortodox intézkedései sorának csak egy újabb eleme a monetáris eszközök erőltetése és a fiskálisok mellőzése. Az egykulcsos adóval vagy a flexibilis munkavállalói jogokkal megkezdett tendenciát folytatva ismét a neoliberális iskola eszközeit veti be, amikor a növekedés beindítását szinte kizárólag a piacra bízza. Ha ez sikerrel járna, akkor Matolcsy Györgynek ez lenne a harmadik történelmi eredménye 4 év alatt. Magyarország lenne az első olyan ország ahol a piacfundamentalista gazdaságpolitika közel 40 éves dominanciája után sikert tudna felmutatni.
*eredeti szöveg: „Cheap money means that the riskless, or supposedly riskless, rate of interest will be low. But actual enterprise always involves some degree of risk. It may still be the case that the lender, with his confidence shattered by his experience, will continue to ask for new enterprise rates of interest which the borrower cannot expect to earn … If this proves to be so, there will be no means of escape from prolonged and perhaps interminable depression except by state intervention to promote and subsidize new investment”
Forrás: Activites 1931-9: World Crises and Policies in Britain and America (1982)
Érdekes volt a bejegyzés? Csatlakozz a Gazdpol blog és a Munka.org közös Facebook-oldalához: