A tartósan 3 százalék alatti magyar államháztartási hiány mára vágyott, de elérhetetlen és romantikus céllá változott. Sziszüphosz, Don Quijote és Lorca lovasembere elbújhatnak a magyar gazdaságpolitika irányítói mellett.
„Córdoba.
Álmom távola.
Telehold, fekete kanca,
ismerős az út oda,
van olíva tarisznyámban,
s nem érlek el, Córdoba”
A tartósan 3 százalék alatti hiánycél a magyar gazdaságpolitika fő céljává lett az utóbbi időben. Egy vágyott célt az elérhetetlensége csak még vonzóbbá tesz, így válhatott a hiánycél egyre forróbban óhajtottabbá, egyre szexibbé. S a vágynak e titokzatos tárgya kacérkodik, már-már mintha meglenne (tavaly 1,9 százalék!), azután mégis elszalad, vidáman, megtört szíveket hagyva.
2010 májusban még az Orbán-kormány sem vágyott erre a tüneményre, Matolcsy 5-6 százalékos hiánycélról beszélt, majd jött az ősz, az Ecofin-ülés, és lett 3 százalék. „(…)a 3 százalék alatti 2011-es költségvetési hiányhoz az Európai Unió minden támogatást megad, minden segítséget megad, az ennél magasabb hiányhoz nem. Ez egészen egyértelművé vált a Task Force ülésén, a tegnapi néppárti pénzügyminiszterek reggelijén – amely sokkal szűkebb és elég befolyásos társaság – és az Ecofin ülésén”- mondta erről Matolcsy.
Így jutottunk el oda, hogy a hiánycél elérése rendkívüli módon fölértékelődött a gazdaságpolitika célrendszerében. Egyik megszorító csomag követte a másikat, jöhetett recesszió, reálbércsökkenés, bármi más, a hiánycél mindig ott lebegett a döntéshozók szemei előtt.
„Síkon szél, fekete kanca.
Látom, hogy a halál bámul
tornyaidról, Córdoba.”
Hazai kereslet szinte már nincs is, a kiskereskedelem romokban, a vendéglátóipar döglődik. A költségvetési hiány csökkentése politikájának iszonyatosan nagy ára volt.
Ha másban nem is, de Varga Mihálynak abban igaza van, hogy "más kontinensek sokkal könnyebben lépnek túl a válságon, mint Európa, mert az EU olyan receptet választott a válságkezelésre, ami nem kezelte, hanem mélyítette azt".
S az európai válságkezelés – mint utóbb kiderült – hibás számításokon is alapult, így például 1 százaléknyi adóemelés vagy kiadáscsökkentés nem 0,5, hanem 1,3 százalékkal csökkenti a GDP-t.
Ez az összefüggés működteti a megszorítások ördögi spirálját: a megszorítások miatt zsugorodik a gazdaság, csökkennek az adóbevételek, s ezért újabb megszorítások válnak szükségessé – és így tovább.
„Jaj, lovam, te kedves kanca,
Jaj, te út pora!
Jaj, a halált, azt elérem,
téged soha, Córdoba!
Córdoba.
Álmom távola.”
Most a kormány megszorító politikájának uniós jutalma, a deficiteljárásból való kikerülés is elmaradni látszik, vagy legalábbis kérdéses.
Talán emlékszünk rá, hogy amikor a „kell-e az IMF” kérdés volt napirenden, akkor sokszor elhangzott, hogy az IMF nem ragaszkodna mereven a 3 százalékos hiánycélhoz, mint az EU, a növekedés a fontosabb a számukra (ld. pl. itt)
Az Orbán-kormány azért kerülte el az IMF-megállapodást, hogy önállóan alakíthassa a gazdaságpolitikáját. Ez praktikusan annak a szabadságát is jelentette, hogy még annál is keményebben bánhasson el a kormány a leszakadókkal, mint azt az IMF közgazdászai még ésszerűnek tartották volna.
Most azt láthatjuk, az uniónak az IMF-hez hasonlóan sem pusztán csak mennyiségi elvárásai vannak a magyar gazdaságpolitikával szemben, viszont merevebben ragaszkodnak az alacsony hiányhoz.
Orbán Viktor joggal beszélhetne kettős mércéről, meg nagyvállalati lobbiról az üggyel kapcsolatban, ha a kormány nem váltana ki azzal is nemzetközi bírálatokat, hogy leépíti, kiüresíti a modern demokrácia – egyébként amúgy sem túl tartalmas - intézményeit. Ha például nem nevettetné ki magát azzal, hogy diplomáciai szinten tiltakozik a magyar kormány egy Orbán Viktort kifigurázó rajzfilm miatt. Önleleplező gesztus.
Egy tekintélyelvű tendenciák nélküli Magyarország kormánya hitelesen hivatkozhatna arra, hogy pusztán a magas bankadó, illetve ágazati adók miatt „pikkel” rá az unió néhány nagyhatalmú szervezete. Egy ilyen Magyarország tekintélye, hírneve, nemzetközi érdekérvényesítő képessége ha nyilván nem is nagyhatalmi, de a jelenleginél azért jobb lenne.
(A közbeékelt vers Federico García Lorca Lovasember dala, Nagy László fordítása)
Érdekes volt a bejegyzés? Csatlakozz a Gazdpol blog és a Munka.org közös Facebook-oldalához
Az utolsó 100 komment: