2013.05.04.
11:54

Írta: Kis Miklós

Soha nem érjük el tartósan a hiánycélt

A tartósan 3 százalék alatti magyar államháztartási hiány mára vágyott, de elérhetetlen és romantikus céllá változott. Sziszüphosz, Don Quijote és Lorca lovasembere elbújhatnak a magyar gazdaságpolitika irányítói mellett.

Córdoba.
Álmom távola. 

Telehold, fekete kanca,
ismerős az út oda,
van olíva tarisznyámban,
s nem érlek el, Córdoba”

A tartósan 3 százalék alatti hiánycél a magyar gazdaságpolitika fő céljává lett az utóbbi időben. Egy vágyott célt az elérhetetlensége csak még vonzóbbá tesz, így válhatott a hiánycél egyre forróbban óhajtottabbá, egyre szexibbé. S a vágynak e titokzatos tárgya kacérkodik, már-már mintha meglenne (tavaly 1,9 százalék!), azután mégis elszalad, vidáman, megtört szíveket hagyva.

2010 májusban még az Orbán-kormány sem vágyott erre a tüneményre, Matolcsy 5-6 százalékos hiánycélról beszélt, majd jött az ősz, az Ecofin-ülés, és lett 3 százalék. „(…)a 3 százalék alatti 2011-es költségvetési hiányhoz az Európai Unió minden támogatást megad, minden segítséget megad, az ennél magasabb hiányhoz nem. Ez egészen egyértelművé vált a Task Force ülésén, a tegnapi néppárti pénzügyminiszterek reggelijén – amely sokkal szűkebb és elég befolyásos társaság – és az Ecofin ülésén”- mondta erről Matolcsy.

Így jutottunk el oda, hogy a hiánycél elérése rendkívüli módon fölértékelődött a gazdaságpolitika célrendszerében. Egyik megszorító csomag követte a másikat, jöhetett recesszió, reálbércsökkenés, bármi más, a hiánycél mindig ott lebegett a döntéshozók szemei előtt.

„Síkon szél, fekete kanca.
Látom, hogy a halál bámul
tornyaidról, Córdoba.” 

Hazai kereslet szinte már nincs is, a kiskereskedelem romokban, a vendéglátóipar döglődik. A költségvetési hiány csökkentése politikájának iszonyatosan nagy ára volt.

Ha másban nem is, de Varga Mihálynak abban igaza van, hogy "más kontinensek sokkal könnyebben lépnek túl a válságon, mint Európa, mert az EU olyan receptet választott a válságkezelésre, ami nem kezelte, hanem mélyítette azt".

S az európai  válságkezelés –  mint utóbb kiderült – hibás számításokon is alapult, így például  1 százaléknyi adóemelés vagy kiadáscsökkentés nem 0,5,  hanem 1,3 százalékkal csökkenti a GDP-t. 

Ez az összefüggés működteti a megszorítások ördögi spirálját: a megszorítások miatt zsugorodik a gazdaság, csökkennek az adóbevételek, s ezért újabb megszorítások válnak szükségessé – és így tovább.

„Jaj, lovam, te kedves kanca,
Jaj, te út pora!
Jaj, a halált, azt elérem,
téged soha, Córdoba!

Córdoba.
Álmom távola.”

Most a kormány megszorító politikájának uniós jutalma, a deficiteljárásból való kikerülés is elmaradni látszik, vagy legalábbis kérdéses.

Talán emlékszünk rá, hogy amikor a „kell-e az IMF” kérdés volt napirenden, akkor sokszor elhangzott, hogy az IMF nem ragaszkodna mereven a 3 százalékos hiánycélhoz, mint az EU, a növekedés a fontosabb a számukra (ld. pl. itt)

Az Orbán-kormány azért kerülte el az IMF-megállapodást, hogy önállóan alakíthassa a gazdaságpolitikáját. Ez praktikusan annak a szabadságát is jelentette, hogy még annál is keményebben bánhasson el a kormány a leszakadókkal, mint azt az IMF közgazdászai még ésszerűnek tartották volna.

Most azt láthatjuk, az uniónak az IMF-hez hasonlóan sem pusztán csak mennyiségi elvárásai vannak a magyar gazdaságpolitikával szemben, viszont merevebben ragaszkodnak az alacsony hiányhoz.

Orbán Viktor joggal beszélhetne kettős mércéről, meg nagyvállalati lobbiról az üggyel kapcsolatban, ha a kormány nem váltana ki azzal is nemzetközi bírálatokat, hogy leépíti, kiüresíti a modern demokrácia – egyébként amúgy sem túl tartalmas - intézményeit. Ha például nem nevettetné ki magát azzal, hogy diplomáciai szinten tiltakozik a magyar kormány egy Orbán Viktort kifigurázó rajzfilm miatt. Önleleplező gesztus.

Egy tekintélyelvű tendenciák nélküli Magyarország kormánya hitelesen hivatkozhatna arra, hogy pusztán a magas bankadó, illetve ágazati adók miatt „pikkel” rá az unió néhány nagyhatalmú szervezete. Egy ilyen Magyarország tekintélye, hírneve, nemzetközi érdekérvényesítő képessége ha nyilván nem is nagyhatalmi, de a jelenleginél azért jobb lenne.

(A közbeékelt vers Federico García Lorca Lovasember dala, Nagy László fordítása)

Érdekes volt a bejegyzés? Csatlakozz a Gazdpol blog és a Munka.org közös Facebook-oldalához

186 komment

Címkék: politika gazdaság gazdaságpolitika portfolioblogger hiánycél IMF EU Matolcsy Varga Lorca

A bejegyzés trackback címe:

https://gazdpol.blog.hu/api/trackback/id/tr115280685

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Makkasz 2013.05.04. 19:11:36

Az alacsony hiány, az államadósság csökkentése nem ostoba dolgok. Megteremtik a bizalmat, az olcsó finanszírozási lehetőséget, a kevesebb teher viselését előző nemzedék pazarlásából.

A probléma abból adódik, hogy Moon. mindig adból, bevtel növelésből próbálják megoldani. Ez eredményez recessziót, munkanélküliség növekedését, spirált ami újabb megszorításokat tesz szükségessé. Miért így történik? Mert a kormány (kormányok) döntési szférájukat, ellopásra és szavazatszerzésre fordítható pénzeket nem kívánják csökkenteni.

A valódi megoldás, a szigorú, ütemezett kiadáscsökkentés, a saját zsírból leadás, adócsökkentés amivel egyszerre lehet hiányt, adósságot csökkenteni és GDP-t növelni.

A 2/3-al, jobboldali programmal lehetett volna szigorú kiadáscsökkentés:
- minisztériumok, hatóságok, politikai és kapcsolódó személyi állományok 50%-os csökkentése,
- állami beruházások lecsökkentése, EU kasszáról EUval megegyezés (átmenetileg kiszállás a hibás újraelosztási rendszerből, vagy csökkentés),
- MÁV, BKV, VOLÁN, MALÉV privatizáció,
- közmédia 90%-os csökkentése,
- nyugdíjreform (korhatáremelés, sávosan befagyasztás),
- Eü reform -magánbiztosításra áttérés,
- oktatási reform, magán felsőoktatás engedélyezése, támogatása.

Nagyon sok mindent lehetett volna tenni úgy, hogy a hiánycél ésszerűen, könnyedén hozható legyen, hosszútávon, miközben rendszereink fenntarthatóvá válnak.

De a lopási vágy, a népszerűség vásárlási vágy, a minden uralásának agyréme ezt nem engedte.

Miért nem gátak épültek stadionok helyett? 2013.05.04. 19:18:34

Ha nem Orbán Viktornak hívnák Magyarország miniszterelnökét, már egész más lenne. De ott sem szeretik ezt a pökhendi, gőgös, kivagyi, hazug, sunyi alakot, ezért szívunk!

Orbánnak mennie kell, neked meg szavazni!

HajraFidesz (törölt) 2013.05.04. 19:30:25

Mert ti ott voltatok mindegyik dontesnel es mindent tudtok, mi? Elvakult baloldalisagotokban csak ugy ertelmezitek a dolgokat ahogy ti latjatok a vilagot. En bejelentett fizetesbol eltem mindig is, es csak az Orban kormanyok alatt nem szivtam a szaros balosok miatt.

2013.05.04. 19:32:00

Én azt látom, hogy balfék ellenzék nagyon örül annak, hogy az EU kettős mércét alkalmaz, hazánkkal szigorú, a nagy deficites államokkal meg elnéző.

Nem csoda, hogy az ellenzék magyar ellenes. Ezek a liberálisok sohasem érezték hazájuknak az mi országunkat. Szemét hazaáruló bagázs, ki kéne söpörni az egész mocsok brancsot!

paraszttibor 2013.05.04. 19:33:15

Ritka szar ez a böffenet. A korrekt az lenne liberálbolsikám, ha nem lenne hiány. A hiány azt jelenti kedves liberálbolsikám, hogy amit te elmaszturbálsz, azt a gyerekeid kell visszafizessék.

zobod 2013.05.04. 19:34:32

Kezdjük azzal, hogy ez a szocik által felvállalt konvergencia programban lefektetett, és Brüsszelből kímélet nélkül betartatott peremfeltétel. Viszont azzal folytathatjuk, hogy jó cél. Alapvetően nullás költségvetések kellenének. Nem csak Magyarországon, hanem szerte Európában. Igen jó dolog lenne végre megszokni, hogy annyi közkiadás engedhető csak meg, amennyinek fedezetét adott évben az adó és járulékfizetők befizetik. A tőkepiacok meg ne az állam kiadásait finanszírozzák, bőven elég ha csak éven belüli hitelek vannak az egymástól időben elváló bevételek és kiadások miatti finanszírozási lukak lefedésére. Ha nullás ktsgvetésnek van egy szociális hatása, akkor azt vállalni kell. Ha az állam forrásigény csökkenése miatt befektetők is komoly pénzektől esnek el, akkor azt a konfliktust is fel kell vállalni.

Kis Miklós 2013.05.04. 19:35:14

@Makkasz: Olvastam már én is nem egyszer azt az elemzői bölcsességet, hogy adóemelő megszorítás rossz, kiadáscsökkentő megszorítás jó. A GDP-t mindkét fajta megszorítás csökkenti, ebben a bölcsességben én nem hiszek. Nem hiszem, hogy mondjuk a nyugdíjbefagyasztás jobb lenne a tranzakciós adónál.
Jelzem, hogy ilyen típusú megszorítások is vannak, a közszféra bérei pl 5 éve be vannak fagyasztva.
A Malévot ne privatizáljuk, mert ugye megszűnt, de a többi közlekedési céget se. Ha ezt piacosítjuk, szabadárasítjuk, akkor végképp lőttek a munkaerő mobilitásának, ezen az albán bérszinten nem lehet megfizetni valódi piaci áron a menetjegyeket. Arról nem is beszélve, hogy elég speciális piacokról van szó, lesznek falvak, ahol nem lesz busz egyáltalán, lesz, ahol több járat is egy teljes liberalizációnál - ezt azért nem kellene. Magán felsőoktatás engedélyezése - ez tudomásom szerint engedélyezett. Eu kassza- ezt nem értem. A közmédiának kevesebb pénz - no ezzel az eggyel egyetértek.

Kis Miklós 2013.05.04. 19:42:33

@zobod: Ez okos gondolat, de talán nem egy recessziós időszakban. Konjunktúra idején kár volt hiányt csinálni, ezzel mélyen egyetértek.

kennyking 2013.05.04. 19:58:08

@Makkasz: Az én véleményem az, hogy amit megoldásnak vázoltál, az egy szélsőségesen liberális gazdaságpolitika lenne, ami a problémákat nem megoldja, hanem mélyíti.

Makkasz 2013.05.04. 20:01:19

@Kis Miklós: "A GDP-t mindkét fajta megszorítás csökkenti"
Ez igaz, én a kicsi államban hiszek, és abban, hogy aki megtermeli az értéket, pénzt, az jobban fel tudja használi további értékteremtésre, mint mások, főleg mint a pazarló, korrupt állam. A versenyben is hiszek, aminek nem tesz jót sem a korrupció, sem az egyedi maffiamegállapodások, sem a protekcionizmus, sem az állam gazdasági szerpevállalása.

"a nyugdíjbefagyasztás jobb lenne a tranzakciós adónál"

Eü és nyugdíjrendszert fenntarthatóvá kell tenni. Nem lehet immár 50. éve jövő nemzedékeinek terhére jól élni. Javasoltam már, legyen két rendszer, egy amiben az adósságot felhalmozók és jelenleg aktívak vannak (mint én), szenvedjék együtt végig amit csináltak, a fiatalok pedig legyenek egy fenntartható rendszerben.

"Jelzem, hogy ilyen típusú megszorítások is vannak, a közszféra bérei pl 5 éve be vannak fagyasztva."

Valójában bizonyos területeken az 50%os leépítés sem elég. A közszférában hibás a bérbefagyasztás, erősíti a kontraszelekciót, legitimálja a lógást, demotiváló. Kihat erősen a versenyszféra bérekre is, szja bevételre, vásárlóerőre, GDP növekedésre. Normális helyen a versenyszférában dolgozók max. '0%-a lehetne közalkalmazott (800.000 helyett 200.000), így pl. ha állam szjából bevételnövekedést akar, csak emelint a közalkalmazotti béren, ami igazodást indít el a piacon).

"A Malévot ne privatizáljuk, mert ugye megszűnt,"

Mit lehett volna tenni, írtam. Volt amikor nem szünt meg. Ha nem sikerül eladni (voltak sikertelen kísérletek), akkor is a belepumpált állami milliárdok nem húzódtak volna le a WCbe.

"de a többi közlekedési céget se. Ha ezt piacosítjuk, szabadárasítjuk, akkor végképp lőttek a munkaerő mobilitásának,"

Ha valamit nem tudnak, nem akarnak megfizetni, az értelmetlen. Te azért szedsz adót az emberektől, hogy abból közlekedési céget tarts fönn olcsó jeggyel, kockáztatva, támogatva hogy sok helyen sok ember értelmetlen távolságból járjon be értelmetlen alacsony értékteremtéssel dolgozni, mert nincs valódi mérée hogy megéri-e. Ráadásul pazarlásra ösztökélsz. Ráadásul nincs verseny, hatékonytalan, korrupt állami cégeket üzemeltetsz, amik még tőkehiányosak is, színvonaltalanok(MÁV egyszerűen politika kifizetőhelye). Ehelyett lehetne minden családnak 1-2 autója, 160 Ftos benzin.

Egyébként a privatizáció tőkebevonást, színvonal emelkedést, hatékonyságnövekedést hoz, tehát ha te szociálpolitikát csinálsz a jegyárból, kevesebbe kerül ha a kedvezmények árát magáncégnek fizeted meg, nincs kockázat, könnyen szabályozható, megszűnik az állami bénázás.

Amúgy vasúti személyszállításra Moon szerintem nincs szükség, de a piac megmondaná, intercity és elővárosi maradna csak, de nem csináltam modellt.

"ezen az albán bérszinten nem lehet megfizetni valódi piaci áron a menetjegyeket."

Pontosan, azért van albán bérszint, 80%-os adóék, munkaerő túlkínálat, nagy állam, mert "államilag" akarsz megoldani olyat, amit nem úgy kell.
A 21. században, mai autóiparral, magyar úthálózattal nem kell "gondoskodni a munkások gyárbajutásáról".

"Arról nem is beszélve, hogy elég speciális piacokról van szó, lesznek falvak, ahol nem lesz busz egyáltalán, lesz, ahol több járat is egy teljes liberalizációnál - ezt azért nem kellene."

Aki ilyen helyen lakik, azok összefognak vagy saját autóval járnak dolgozni. Firenzében több városon kívüli szálloda közösen üzemeltetett kisbuszt. Valójában még Budapesten is az egy lakóparkban élők simán meg tudnák oldani. Van erre példa, nem nagy dolgok ezek, csak a hangyaboly államban.

"Magán felsőoktatás engedélyezése - ez tudomásom szerint engedélyezett."

Nem tudnak akreditálni. Nincs verseny felsőoktatásban. Végül amikor már van fizetőképes kereslet, be kell vezetni a tandíjat.

"Eu kassza- ezt nem értem."

2012-ig Mo nettó befizető volt. Rengeteg korrupt, értelmetlen, pazarló beruházás azért valósul meg, mert arra van EU forrásból(ami jelentő részben magyar forrás) pénz (M6 alagút, völgyhíd, városok főterei....)

"A közmédiának kevesebb pénz - no ezzel az eggyel egyetértek."

A közmédiára valójában nincs is szükség, csak ne egy lépésben történjen.

Makkasz 2013.05.04. 20:05:24

@kennyking:
Nem éppen, a mai egyre növekvő állam, csökkenő szabadság ami a problámát válságig fogja fokozni.

Annyira béna senki nem lehet, mint az állam.
A valódi motivációja a politikusnak a lopási vágy, korrupció, amin nem az oldalak váltogatása, hanem valódi demokrácia, beleszólás, civil kontroll, transzparencia és iciripciri állam segít.

Furcsa dolgog, aki nagy, gondoskodó államot akar, két féle ember lehet.

1. Azt akarja, másoktól elvegyenek, és neki adják. Mivel nem meri orrbavágni a szomszéd Imrét, vagy gyerekétől elvenni, az állam, homályos elvek mögí bújik.
Jellemzői irigy, rövidtávon gondolkodó, önző, eltartott. Jelszava: Más faszával csalánt verni.

2. Ő akar többet adni, azt akarja, mások döntsenek arról, mire költsék az ő pénzét. Mindezt a végtelenségig korrupt, hatalmas állammal rendelkező Moon. Pedig csinálhat alapítványt, fizethet több adót (adókedvezmények nem igénybevételéért nem kap büntit, szíve joga), összefoghat a szomszédokkal hogy leburkolja az utcát, adományozhat, de neki jobb, ha kedvenc pártjára bízza. Nem tudom, ebbe a csoportba tartozik-e élő ember, nem lehetetlen, hiszen szektákba is belépnek. Igazhitűek, naivak, szervilisek, vakok.

Érdeke, lelkisimerete, pénze csak az egyénnek van, az államnak egyik sincs. Aki mást állít hazudik, csaló.

na4 2013.05.04. 20:14:18

Ez hülyeség. A válságot éppen az ész nélküli, felelötlen költekezés okozta, ami azt a pénzt költötte, amit meg sem termelt (hitel). Akkor most ehhez a bukott gyakorlathoz térjünk vissza ismét? Frászt, gyerünk takarékoskodni. Aki nem termel pénzt, azt kirúgni!

Makkasz 2013.05.04. 20:18:16

@kennyking: egyébként nem "szélsőségesen liberális", hanem jobboldali, polgári, kapitalista, szabadságpárti, és humánus.

Hogy hihetitek el hogy állandó küzködés kell legyen az élet?
Hogy holtfáradtan kell hazaérni és figyelni a híreket, milyen kedvezményekben részesülhetsz, vagy mi fordult épp rosszabbra?

Másutt 600.000-700.000 Ft nettót keres egy postás vagy egy tanítónő, 3 m Ft-ért új négykerekes nagy autót vesz, 160 Ftos benzinnel furikáz, és 8 órás munkája után szórakozni jár. Amit vesz azért 7% áfát fizet.

70 éve tarja a politikai vezetés ebben a hitben a polgárokat, és hogy a mindenkori vezetés nélkülözhetetlen, ők költik el jól a pénzt. Hihetetlen mértékű önállótlanásg, felelősség kerülés és kiszolgáltatottság az eredmény .

Nem csak így lehet.

Makkasz 2013.05.04. 20:21:48

@na4: Igen, hagyni egyszer 115 év után hogy a gazdaság dolgozzon. Annak van értelme ami hoz, amit az emberek szabadon hajlandóak megfizetni. Nem amit csak a NAV be tud hajtani, állandóan lesöpörni a padlást, nemzeti burzsoáziát építeni közpénzből.

Sir Galahad 2013.05.04. 20:29:10

Erre a 3 százalékos pályára az EU terelte Orbánt. Mostanra 2 dolog lett nyilvánvaló. 1: ennek az elvárásnak a teljesítése óriási károkat okoz, 2: ráadásul tökéletesen hiábavaló is, mert a várt eredményt (az eljárás megszüntetését) nem érte el. Szerintem a kormány EU-ellenessége jelentős részben ennek a felismeréséből ered. Köznapira lefordítva: Brüsszel 3 évig szopatta Orbánt. Remélhetőleg tanult belőle.

hot-spot (törölt) 2013.05.04. 20:36:07

@Sir Galahad: No de ha bevállalja a 3%-ot az is súlyos károkat okoz,meg az is ha nem teljesíti és tovább büntet minket Brüsszel.Melyik az ótvarabb megoldás?

Kard 2013.05.04. 20:38:13

@Kis Miklós: Persze, mert a gazdaság megfojtása az jobb. Igenis csökkenteni kell a állam méretét? Magyarországon az egész világon szinte a legnagyobb az újraelosztás mértéke. Több mint 50% azaz minden megtermelt érték felét elveszi az állam és odaadja valaki másnak. Ez a FŐ probléma itthon (szlovákoknál ez 38%, nem véletlenül vannak jóval előttünk).
Ez pedig egy alapvetően erősen balos, mondhatnám kommunista felfogás(bizony a liberális gazdaságpolitika másik oldalán a bal oldal van, szélsőségként pedig a kommunizmus). Az egész pedig azért van, hogy minél több ember függjön a politikustól ő pedig ezzel befolyásolni tudja a választási eredményt.

Kard 2013.05.04. 20:39:34

@Sir Galahad: Leírta a cikk és szerintem teljesen helyesen. Nem a 3% a probléma, hanem a megszorítás szerkezete mivel az főleg adóemelésből fakad az pedig teljesen lefolytja a gazdaságot. Ha kiadást csökkentenének akkor teljesen más lenne a helyzet.

hot-spot (törölt) 2013.05.04. 20:39:40

@na4: Muhaha!Azonnal kezdhetnéd az egész közszférával majd folytathatod a MÁV-val és a BKK-val a BKV-val ésígytovább.D

hot-spot (törölt) 2013.05.04. 20:43:44

@Kard: Én máshogy látom.Eltaposták a kis hangyákat,kinyírták őket hogy nem kellenek jelszóval,elüldözték őket,hogy menjenek a fenébe,ne kérjenek segélyt a kis családi vállalkozások a holdudvarnak kellettek (trafikügy),most pedig miután azok a kurva számok erős lejtmenetbe kezdtek,kapkodnának,csak hogy egy olyan ember felett nincs hatalma senkinek,akinek nincstelen!
A fagyi visszanyalt.A bűnözés nem fog megállni a Rózsa-domb küszöbjénél,hamarosan olvashatod a hírekben majd az olyan típusú híreket mint hogy kirángatták az illetőt a merdzsójából és megették az M=-es mellett meg hasonlók.
Ez lesz,vagy már inkább ez van!

hot-spot (törölt) 2013.05.04. 20:48:05

Ha nettó befizetők vagyunk és a demokráciát hírből sem ismerjük,az állampolgárok szarul élnek, a fizetések pedig béka picsája alatt,akkor felteszem a kérdést;
Minek kell nekünk ez a nyomorék EU egyáltalán?

Kard 2013.05.04. 20:48:49

@kela-bá: Egy adósság mögött mindig áll valaki a másik oldalon. Például a magyar devizahitelesek mögött jó eséllyel egy-egy svájci nyugdíjas áll aki közvetve a megtakarított pénzét adta ide kölcsön. Ez főleg Magyarországra meg még néhány országra jellemző, hogy mindenki hitelből él.

hot-spot (törölt) 2013.05.04. 20:49:05

@kela-bá: Végül is magától is megoldódnak a problémák,az már igaz.
Valami végkifejlet lesz,az biztos.A kérdés csak az,hogy mi?

hot-spot (törölt) 2013.05.04. 20:50:08

@Kard: Csak a kormány él hitelből,az emberek azok nem.Ők csak fizetnek hiteleket de nem abból élnek,ne keverd.

Kard 2013.05.04. 20:50:17

@hot-spot: Nettó befizetők? Nevettetsz? Egy főre esően Magyarország kapja a legtöbb támogatást az egész EU-ban. www.money-go-round.eu/

Kis Miklós 2013.05.04. 20:50:53

@Kard: @Makkasz: A túl nagy magyar államról szóló mítosz kiirthatatlan, pedig a számok nem igazolják vissza, sem uniós, de még régiós viszonyításban sem, ha kiszűrjük a magas kamatkiadásokból adódó különbséget.
www.mnb.hu/Root/Dokumentumtar/MNB/Kiadvanyok/mnbhu_mnbtanulmanyok/MT99.pdf

KömKel · http://komkel.blog.hu/ 2013.05.04. 20:56:10

@Makkasz: @kennyking:

Azon röhögök, hogy vernyákolnak a közszolgák, hogy mennyi munkájuk van és nem lehet őket leépiteni ennél jobban.

A járási rendszerrel gyakorlatilag kibaszták a felét, és duplájára gyorsult az épitési engedélyek kiadása.
El kellett telnie 3-4 hónapnak, mire utolérték magukat, de mostanában már tudják tartani a határidőket...

A manyup pénzekből kellett volna arra áldozni, hogy mondjuk megnyirbálni a fentebb leirt közcégek létszámát, és adni nekik 1 évnyi támogatást, hogy keressenek a piacgazdaságban munkahelyet.

Kard 2013.05.04. 20:56:31

@hot-spot: Van egy alap közgazdasági összefüggés. V + Á + L + K = 0. V a vállalatok, Á - állam, L - lakosság, K külföld. Ennek a négynek az összege nulla. Nálunk a múlt évtizedben az Á folyamatosan negatív volt(évtizedek óta az), a V az törvényszerű, hogy mindig negatív, ha nem az gáz van (ugye egy cégnek magától sose lesz pénze, azt mindig valakinek be kell tennie, tulajdonos, hitel, részvény kibocsátás stb.) és az L. No ennek kéne pluszosnak lennie mivel jobb esetben az Á nulla, a K nulla azaz az emberek pénzéből vannak új beruházások (ez az egészséges gazdasági pénzáram). No nálunk az L is nagyon erősen mínuszos volt (ugye emlékszünk a 3 gyerek, 4 kerék, 5 szoba szlogenre - azaz mindenki költse a pénzét ha nincs vegyen fel hitelt). Ebből jön, hogy a K volt plusz, azaz a külföldiek tettek be lóvét a magyar gazdaságba, hogy az működjön.
No erre értettem, hogy a magyar alapvetően hitelből él(t). Most már fordul lassan a kocka, a lakosság átment hitel visszafizetőbe.

hot-spot (törölt) 2013.05.04. 20:57:39

@Kard: Az a támogatás sajnos nem valós.Nem itt végzi be 1000 melós zsebében minden hónapban,bér formájában,hanem, valamelyik külföldi bankszámlán,illetve német szolgáltatónál,vagy német vállalkozónál az EU-s pályázatokon.

Töredéke marad meg nekünk csak,és ez nyílt titok.

Makkasz 2013.05.04. 21:01:18

@Kőmíves Kelemen: Ráadásul rengeteg felesleges, értelmetlen hatóságosdi van, engedélyezések szakhatóságik, amin megfeszülsz, rengeteg időd elmegy, beruhzásokat hátráltat értetlenkedve (feladatát komolyan véve), végül a kiadott engedéllyel semmilyen felelősséget nem vállal, tehát feleslegesen okoskodik.

kb 10 éve tartottam egy perzentációt, levezettem, a lassú és értelmetlen hatóságosdi legalább 1%-al csökkenti a GDPt évente.

2%-os létszámleépítésről is beszéltek már. Az nagyon kemény, azt jelenti, hogy nem minden nyugdíjbamenő helyére vesznek fel. Naggyon kemény.

Ennyit a létszámról.

Tamás Csacsicska 2013.05.04. 21:01:27

A hiánycél betartatása koki-sorozat Orbán fejére, semmi más. Ilyen az, amikor a motoros kapa elszabadul és aratni kezd.

A hiánycél maximumot az Euro-övezeti országok számára találták ki. Miután a közös valuta (az Euro) minden tagországban fizetőeszköz, nem lehet megengedni, hogy a tagországok gazdaságai között monetáris feszültségek alakuljanak ki és a közös valuta miatt a jól teljesítő ország a gyengébben teljesítőt finanszírozza. Ennek EGYIK – hangsúlyozom: EGYIK - eszköze a maximált hiánycél előírása.

Magyarország ugyan sohasem volt az Euro övezet tagja, de – érthetően – szeretett volna oda bekerülni. Több belépési időpont is forgott a köztudatban és a belépés még akkor is hasznára lett volna az országnak, ha nem jön közbe a válság. Övezeten kívüli országként Magyarországnak ez a bizonyos hiánycél elérése lett volna a fő feladata.

Orbán kormányzásának első pillanatától kezdve először Európa-szkeptikus volt, majd kifejezetten Európa-ellenessé vált. Már régen lekerült a napirendről az Euro-övezetbe való belépés (mostanában 2030-at emlegetnek!), de Orbán fejéből már nem lehet kiverni a hiánycél elérését. Persze az alacsony hiánycél betartása minden normális gazdaság alap-követelménye, de nehezen érthető, hogy az Orbán szerint széthullóban lévő Európához miért éppen ebben az egyetlen mutatóban akar idomulni. Őt viszont féken lehet ezzel tartani, mert ezen a címen tartató vissza a EU-s támogatások folyósítása. (És a nagy szabadságharcos így teheti nettó befizetővé Magyarországot…)

Orbán közgazdasági tudatlansága - lényegében nulláról beszélünk - párosul a holdudvarában sütkérező tanácsadók szánalmas teljesítményével. A sok hazudozás oda vezetett, hogy a lényeget nem értik Orbán gazdasági „szakemberei”. Ellenben a trükközésben élen járnak – ennek legjobb példája a közelmúltban kibocsátott 10 éves futamidejű állami devizakölcsön esete. Ami miatt Magyarország akár napokon, heteken belül is fejre állhat. Erről kellene egy kicsit többet beszélni!

hot-spot (törölt) 2013.05.04. 21:04:02

@Kard: A lakosság elmenekült.Vagy a nyugdíjasokra gondolsz mint lakosság?Sajnos még azt sem érzékelni,hogy a fiatalok akik kimentek külföldre,azok néha hazajönnének és elköltenék a lét a gazdaságba.Hátra sem néznek,le sem tojják az országot.Nem értem,mitől lenne K pluszos,téged valaki nagyon becsapott.
K max akkor lehet pluszban, ha a bankoknak nem fizeti a hitelt,azok végrehajtanak, a lakosság meg összeköltözik egyetlen hajléktalan szállóra netán mindenki földönfutó lesz, a pénz a fekete gazdaságból pedig valami rejtélyes módon még is a felszínre kerül idővel.

Kard 2013.05.04. 21:05:04

@Kis Miklós: Érdekes tanulmány és lehet igazad van. Majd végigolvasom ha lesz időm. Kíváncsi vagyok most, hogy ilyen erősen csökkennek a kamatkiadások vajon csökkenni fog-e ez az 50%. Van egy gyanúm, hogy ez is szépen el lesz költve valami támogatásra.

Kard 2013.05.04. 21:06:21

@hot-spot: Azért van még itt pár millió munkavállaló. A K akkor van pluszban amikor a lakosság hitelt vesz fel és akkor mínuszban ha hitelt fizet vissza. Most épp az utóbbi történik.

hot-spot (törölt) 2013.05.04. 21:07:34

@Tamás Csacsicska: Nem lehet hogy azért akarja ennyire,mert ha széthullik az EU,akkor aztán nem hogy 3% hiány nem lesz,hanem inkább azonnal meg fog oldódni a hiánycél probléma?

Makkasz 2013.05.04. 21:14:43

@Kis Miklós:
Folyamatosan 50%, EU középmezőny. Abban mi a jó?
Azt sem értem, hogy mind az unortodoxok, mind a tradicionálisok hoznak példákat, a válságban szenvedő EU-ból, mindig arra, amit bizonyítani akarnak.
A nagy állam betegség, hogy mások jobban megoldják a te pénzedből mint te magad, soha nem válik be.

Beszélhetünk 20%-nál nagyobb államnál inkáb kommunizmus vagy kollektivizmus mértékéről.

Sajnos tragikus a 80%-os adóék.
GDP 50%-a az állam, önmagában ettől nagy különbségek lehetnek, pl. az állami beruházás is beleszámít a GDP-be. Ahol csak az van, hitelből, múlt megtakarításának feléléséből (3000 mrd nyugdíj), a valósnál kedvezőbbnek tűnik a GDP szám és az arány is. A vasútra értelmetlenül elköltött pénz is megjelenik mint GDP a résztvevő cégek munkájának eredményeként.

A magyar GDP egy jelentős része EU lélegeztetőgépből jönn, nem a gazdaság termeléséből, versenyképes tevékenységbőlhanem gyakorlatilag egyszeri, értelmetlen, semmit nem hozó projektekből.

Mindig azt mondom, amit ma látunk, tényadatok ilyesztőek, de a valódi helyzet sokkal rosszabb.

A kamatkiadás nem a mi hibánk? Élvezkedés a jövő nemzedékeinek terhére. Ez is kb. 53 éve.

Makkasz 2013.05.04. 21:20:39

@Tamás Csacsicska: Elfelejted 2008-at. A hatalmas adósság, a nyitott, pici gazdaság (ami én megítélésem szerint versenykptelen is) nagy hiánnyal a hitelezés megszüntetését eredményezheti.

Abban igazad van, hogy a 3% egy mesterséges valami, és erős gazdaságok ezt fel is ismerték, kevésbé törődnek a hiánnyal (USA, Japán), mert úgy is hiteleznek nekik. Mo nem ilyen.

Orbán azért akart mindenáron kikerülni a túlzottdeficit eljárás alól, hogy szarrákölthesse magát választás előtt, jelentős részben EU pénzből. Pénzszivattyúit is (közgép és társai) három fokozattal följebb nyomhatta volna.

hot-spot (törölt) 2013.05.04. 21:23:05

@Makkasz: És is ettől félek.
Olyan érzésem van folyton,hogy vihar előtti csend van.
Ma kimentem a piacra,szinte csak az árusok voltak és alig lézengett egy két vásárló,pedig máskor mindig tömve van.
Az emberek behúzódnak vagy elmenekülnek.Nem is érdekel semmi senkit,ezért van ez a politikai passzivitás is az emberek részéről.
Érezni hogy valami szar jön,de nem tud az ember rákészülni sehogy sem (lehet hogy nem is lehet).

Makkasz 2013.05.04. 21:29:15

@hot-spot: Igen, ez a kép is mesterségesen fenntartott, Eu pénzek rekordfelhasználása nélkül semmi nem lenne.
Kommunikáció az van, csak önmagának is ellentmond:
Multik extraprofitja - hordták ki a milliárdokat
(tény, jelentős tőkebeáramlás válság előtt, azóta egyre gyorsuló kiáramlás, tőkekivonás, 0 beruházás)

Magyarországon óriási beruházások valósultak meg EU pénzből, soha nem látott mértékben - még így is GDP csökkenés (te úristen, mi lehet a versenyszférban???)

Hurrá, hazaiak, lakosság és intézményi egyre több államkötvényt jegyeznek (kivonják a pénzt a gazdaságból) - MNB gazdaságélénkítő csomagot vet be (banánköztársaságból menekül a tőke, gyakorlatilag baráti cégek hitelcseréje lesz olcsóbbra).

Végtelen a sor, szerintem a potenciálunk sokkal rosszabb mint ami jelenleg van, folytatódik a vera csődig.

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2013.05.04. 21:33:11

azért azt szögezzük le, hogy a kamatrabszolgaság nélkül MO. költségvetése pozitív lenne, elég vastragon.
szóval szívják ki a pénzt, a hitel megfizetése nem cél, csak a kamatot szedik be, naná, nehogy már megszabaduljon az aranytojást tojó (valamennyi) ország...
ez az alapgpnd..és még az hogy a bankok rég nem bankként viselkednek, elnyelik az ÁLLAMI - EUs csilliárdokat, és basznak a reálgazdaságba hitelezni. mert spekizni és államokat kamatrabszolgságba dönteni jobb, mint a termelést finanszírozni. ja és ha a spekizés bebukott, futás apuhoz az amúgy is szarrá nyomorhatott államokhoz kórincsálni az újabb csilliárdokat.
ki van ez találva szépen.

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2013.05.04. 21:38:02

@Makkasz: Hurrá, hazaiak, lakosság és intézményi egyre több államkötvényt jegyeznek (kivonják a pénzt a gazdaságból) "
szerinted ha magyar kapja a kamatot az baj? ha külföldi hitelez és viszi el az állam pénzét az jó?

Makkasz 2013.05.04. 21:43:07

@FILTOL: Nem dehogy. Az nem baj, sőt. Erről nem írtam, honnét veszed hogy szerintem baj.

Az ellentmondásra világítottam rá: a lakosság, vállalkozások hitelezik az államot (jobb kamattal mint kereskedelmi banki), ahelyett hogy direktbe vagy kereskedelmi bankon keresztül a gazdaságot hiteleznék, tehát pénzt vonunk ki a gazdaságból (nem gáz eddig még), közben meg MNB pénzt akar juttatni a gazdaságba, mert szerinte a magas tőkeköltség miatt nem nő a GDP, nincs beruházás.

Kommunikációs ellentétpárokat tettem fel, részletesebb kifejtés nélkül, elnézést ha nem voltam világos.

A hangzatos "extraprofit" és "multik millirádokat vittek ki az országból" is egy ilyen ostoba ellentmondás, nemcsak a tényekkel, hanem önmagában. Ahol extraprofit van, ott nemhogy a megkeresett pénzt visszaforgatják, hanem még tesznek oda.

Tisztán az ostoba, önellentmondó kommunikációt kritizáltam a hivatkozott kommentben.

M_R 2013.05.04. 21:45:41

Addig amíg egyszemélyes vezetése van az országnak, nem lesz fellendülés. Tök mindegy hogy azt az egyszemélyi vezetőt Kádárnak, Ceausescunak vagy Orbánnak hívják és ha kizárólag "bólogató kutyusokkal" veszik körül magukat - a végeredmény azonos.

Orbán sok szempontból emlékezet a 80-as évek közepének Kádár Jánosára: a valóságtól szinte teljesen elszakadt, de a körülötte levők ezt nem merik megmondani neki. Elég megnézni az új BKK buszok átadásának videóját: Orbán kb. egy 70-es évek beli TSZ-elnök színvonalán "poénkodik"....

Tamás Csacsicska 2013.05.04. 21:48:10

@hot-spot:

Az EU-t ötven éve építik – a francia/német Szén- és Acélközösséggel kezdődött – mert ebben látják a politikusok az európai béke egyik kulcsát (okulva a két világháborúból).
.
Orbán a közösség-építés ellen lép fel és ha jobban kiélezi a dolgot – tehát éppen az EU alap-céljaival ellentétes dolgot tesz - , ki fogják léptetni Magyarországot az EU-ból. Mert ugye nem hagyják veszni ötven év eredményeit egy szar kis mitugrálsz ország miatt.
.
Ez a dolgok „nagy” kerete, ezen belül beszélhetünk gazdaságról és a hiánycélról. De egy ilyen kis fityfasz, mint Orbán nem fogja megváltoztatni a folyamatokat. A víz – mint a hordalékot – partra fogja vetni. A szerb háborúk után nincs szükség egy újabb háborús gócra a térségben. Nincs szükség Kövér és Orbán idióta provokatív politikájára, nemzetek szembeállítására. Alighanem ez a lényeg.

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2013.05.04. 21:50:09

@Makkasz: ahelyett hogy direktbe vagy kereskedelmi bankon keresztül a gazdaságot hiteleznék,"
de egy hsz-el efelett PONT ezt írom, a bankok nem hiteleznek...
teljesen megszűnt a klasszikus banki működés, a bank nem végzi el az alapfunkcióit. a pénzed behappolja (nem beteszed - hanem oda utal a munkáltatód), kurva drágán végez minden egyszerű funkciót (utalás, számlavezetés stb.), alig fizet betéti kamatot, és nem hitelez, hanem alapokban játszik, sőt ami a legrosszabb másodlagos hitel konstukciókat ad vesz (és jellemzően hatalmasat zakózik - a profitból fujta új lambóra, ha nem zakózik, ha meg bukó van? fizessen az állam mentőcsomagot.)

Tamás Csacsicska 2013.05.04. 21:55:39

@Makkasz:
Biztosan van ilyen célja is, amit írsz. Orbán a „tehetséges politikus” éppen a lényeget nem érti és főként a gazdasághoz nem ért. A Fidesz egyedüli módszere a rablás.

Figyeld meg alaposan: kizárólag elvesznek, semmihez sem tesznek hozzá (talán csak a saját boltjukhoz). Mindent lerabolnak, amit a tulajdonosok nem tudnak időben elvinni az országból (távközlés, manyup, közművek, üzletláncok, stb.). Aki tudja, szedi az irháját, vagy legalább is készül rá.

Azért még maradnak tartalékaik az EU nélkül is: meg lehet adóztatni az ingatlanokat és a nyugdíjakat – amíg el nem szakad a cérna. De tény: eddig semmit sem tettek hozzá a gazdasághoz és a demokráciához, csakis elvettek. Előbb-utóbb azért ennek vége lesz és akkor Orbán szét fogja tárni a kezét: hát kedves népem, alighanem az a bajotok, hogy hülyék és lusták vagytok, ezért jutottunk ide.

Makkasz 2013.05.04. 21:58:04

@FILTOL: Mondom, a tartalomba nem mentem bele, csak maga a kommunikáció önellentmondásába.

Nézzük a tartalmat:
Beleköthetsz a kereskedelmi bankon keresztüli hitelezésbe, de most úgy néz ki, kivonsz pénzt a gazdaságból államnak több kamatért mint a bankok fizetnek.
Ezután MNB ad ingyen pénzt a bankoknak hogy hitelezzenek.
Mivel nincs beruházás, és ez nem a tőkeköltség miatt van (ha nem hiszel az okoban, kérdezd meg, miért ne beruházhatna egy cég Moon rekord olcsó európai hitelekből???), MNB ingyen hitelével piacon lévő hitellel rendelkező vállalkozások hitelcseréjét fogja hozni, tovább rontva kereskedelmi bankok helyzetét (MNB előírt alacsony marzsot számukra).

A két dolog így együtt egymás ellen dolgozik.
Önmagában MNB hitelezéssel és állam lakossági hitelezésével sincs baj. Nem nagy dolog egyik sem, csak dilettáns így együtt. Ennyi.

Makkasz 2013.05.04. 22:03:07

@FILTOL: Egyébként banki hitelezés erősödését erősen szolgálták a mentőcsomagok, különadók, tranzakciós illetékek, a gazdaság lerombolásán túl. Ez mind vonzóvá teszi Moszágot bankok, befektetők számára:)

lássuk be, orbán az egész gazdaságot saját uralma alatt akarja tudni, ezért vannak a maffiaalkuk, államosítások, kiszórítósdi. Legyen az OTP az egyetlen bank. Vagy állami. Orbán ezt szeretné. Csak akkor EU, nem csak EU támogatások, hanem kereskedelmi kapcsolatok és hitelezés révén is szívóágra tenné az országot rövid úton. Ezért fojtja magába orbán a vérkommunistát, bár esténként otthon Hyde-ként rohangál fel alá dühöngve (vagy közgép tárgyalójában), hogy ezek a barom elmüsök, nem megírták hogy szétadóztattunk mindent.

Makkasz 2013.05.04. 22:05:48

@Tamás Csacsicska: Igazad van teljesen, de nem csak a nép, hanem az elmúlt nyolc (vagy rég elmúlt 8) év is hibás lesz, meg EU is.
Csak ők csináltak mindent jól.
Ennyi balfaszt hordában egyébként ritkán látni.

Tamás Csacsicska 2013.05.04. 22:41:14

@Makkasz:

Nem mindenben balfaszok…

Ez az MNB mentőcsomag is egy nagy átverés. A kiválasztott bank – ezért kellenek „kisebb” bankok, mert a nagyobbak nem esznek Orbán tenyeréből – 2,5 százalékon fog adni a Közgépnek 200 milliárdot, a többiek pedig a leányvállalataik közbeiktatásával osztják szét a hitel maradékát, persze nem 2,5 százalékon. Egészen pontosan a banki leányvállalatok (pénzügyi szolgáltatók) majd 2,5 százalékon jutnak forráshoz – ők pedig jó 10 százalékon adják azt tovább.

2.5 százalékon – kockázat-mentesen – hitelezni nem lehet, pláne nem Magyarországon. Ahol az EU-s pénzeket térkövezésre, meg város-rekonstrukcióra (dísz tér kialakítása) költik, ott csak kockázat van és nincs visszafizetés…

Makkasz 2013.05.04. 22:46:33

@Tamás Csacsicska: Igazad van, mikor az ember azt hinné, elloptak mindent amit lehet, találnak új lehetőséget, kibontakozik a kreativitás.
Szerintem reális a jövőképet a hitelkihelyezés helyét illetően.
De ki gondolta volna, hogy 3000 mrd-t el lehet tüntetni (ugye államadósság ugyanott).
Vagy hogy még a függőkön is lehet nyerészkedni (trafik).
Mindig találnak valamit, a mi és a jövő nemzedékei terhére.

OrangeOrder · http://orangeorder.blog.hu 2013.05.04. 23:19:10

Már megint okosabbak a bloggerek + kommentelők, mint az összes politikus, főleg persze a jobboldaliak, Bajnai meg Oszkó persze igazi szakember-technokraták.

Lehet ellendrukkerkedni (egyelőre), de másnak tényleg már nem tudtok szurkolni, csak ennek meg a triplabóvlinak.

Viktor meg 2014-et is kétharmaddal húzza be. Aztán lehet írogatni meg tüntetgetni. Majd megunjátok és hazamentek. Akárhova is.

2013.05.05. 00:25:59

Soha nem érjük el a hiánycélt? Mintha a zeu 2,5 %-os hiányt jósolt volna a tavalyi évre , aztán lett 1,9%.

Az online média szinte csak rossz hírekkel meg gúnyolódással van tele.
Mintha annak drukkolnának, hogy Magyarországnak rosszabb legyen.
Lehet kritizálni Matolcsy-t, de sikerült neki, ami az EU-ban sok ortodox országnak nem, és a nagy szakértő Bajnainak sem.

2013.05.05. 00:28:12

@Tamás Csacsicska: "egy szar kis mitugrász ország" Te a hazádról beszélsz, ember!?
Ezzel én semmiképpen nem tudok azonosulni, még ha a kormánnyal sok mindenben nem is értek egyet, a hazámat akkor sem ócsárlom.

Makkasz 2013.05.05. 00:34:13

@SontPent: :))) vagy :((((

Az siker, és teljesítmény hogy többet veszel el másoktól hogy saját lopási vágyad és pazarlásod kielégítsd? A hiányon kvül milyen pozitívum van?

- adósság növekszik, 3000 mrd nyugdíjpénz ellopása elenére (csak ezzel, minden teljesítmény nélkül 10%-al kellett volna hogy csökkenjen az államadósság),
- rekord szinten a munkanélküliség, és még ez is meterséges szám, közmunkások tömegével,
- >500.000 emigrált,
- 80%os adóék,
- folyamatosan csökkenő lakosság és adófizető,
- gyakorlatilag 0, amortizációt sem fedező beruházás,
-csökenő GDP.

Rendkívüli siker, valóban.

A hiánycél teljesítéséért azért feszítették keresztre a polgárokat, mert orbán remélve hogy kikerülünk a túlzott deficit eljárás alól, még több pénzt fordíthat lopásra és voksok vásárlására, EU pénzek elvesztésének kockázata nélkül.

Makkasz 2013.05.05. 00:40:51

Kedves Miklós!

Valójában sokkal kisebb hiánnyal is fellendülőben lehetne a gazdaság, mindössze az állami pazarlást és a korrupciót kéne megszüntetni.
Hogy hogyan, korábban leírtam.
Nem a hiánycél miatt szenvednek az emberek, hanem mert a politikai elit így akarja, és el tudja játszani, minsezt a mi érdekünkben teszi.

Jól kereső családban, ha nem pazarolnak, befektetnek, egyre nő a jövedelmük, egyre jobban élnek és nő a vagyonuk is.

Magyarország az "ostoba" háztartás (egyébként tipikus devizahiteles:)), ahol drágán hitelt vesznek föl a fogyasztásra (hiány az ez), pazarolnak, közben vagyonukból eladnak, saját munkavégzési, keeseti lehetőségüket rombolva (lásd oktatás leépítése).

Azt várni, hogy nagyobb arányú pazarlástól jobb lenne, nagy tévedés.

soproni1 2013.05.05. 01:34:10

Ami most van, azt az emberek akarták. Államháztartási százalékokon vitatkozik a taxis meg a műkörmös, közben egyiknekmsincs munkája. Ez a kormány és gazdaságpolitika már csak a tünet. Ilyen felhatalmazás mellett hülyék lennének jól kormányozni.

Tamás Csacsicska 2013.05.05. 01:34:23

@SontPent:

Igazad van: kicsit vulgáris volt a megfogalmazásom. Elnézésedet kérem. Helyesen: jelentéktelen ország.

A teljes lakosságának száma nem éri el egy nyugati nagyváros agglomerációjának méretét, a lakosság száma – reprodukció - csökken, továbbá jelentős az elvándorlás. Gazdasági teljesítménye gyenge, aktuálisan visszaeső. Saját ipara lényegében nincs, mezőgazdasága fejletlen, építőipara agonizál, közlekedése válságban, szolgáltatásaira nincs igény. Egészségügye anyagi és erkölcsi csődben, oktatási rendszere válságban. A második gazdaság virágzik, mert az első gazdaság döglődik. A munkanélküliség jelentős, lényegében változatlan évek óta. Fizetőeszköze gyenge és folyamatosan leértékelődik a stabilnak tekinthető devizákhoz képest. A korábbi külföldi befektetések megszűntek, a működő tőke ahol csak tud, menekül. A kormány azok kifosztásával éli túl saját magát, akik képtelenek elmenekülni, tőkéjüket mobilizálni. A külső és belső államadósság magas, a lakosság eladósodottsága nagyon jelentős. A társadalmi különbségek igen jelentősek: az ország lakosságának harmada létminimumon, vagy alatta él.

Nemzetközileg elszigetelt ország vagyunk, vezetőink lejáratták politikai rendszerüket. Európa nemcsak lenézi, de egyre nyíltabban bírálja őket. Már nincsenek barátaink, legfeljebb bírálónk és ellenségeink. Belföldön a tájékoztatást lényegében monopolizálta – és tájékoztatás helyett folyamatosan hazudik. A korrupció minden vonatkozásban általánossá vált. A polgári szabadságjogok megsérültek és visszaszorulóban vannak.

Országon belül a népek megosztottak, irigyek egymásra és ingerültek. Jövőképe senkinek sincs, a túlnyomó többség túlélni szeretne és a csodára vár. A válság miatt felerősödött a rasszizmus, paramilitáris szervezetek jöttek létre, kezd elterjedni a nyílt erőszak.

Szóval nem vagyunk egy „szar kis ország” – legfeljebb jelentéktelenek lettünk. Magunknak éppen úgy, mint a külföldnek.

Tamás Csacsicska 2013.05.05. 01:55:58

@OrangeOrder:

Igazad van, de 2014-ben nem fogtok győzni. Orbán – ilyen gazdasági-társadalmi viszonyok mellett – nem fog megkockáztatni egy választást. Viszont a hatalomról sem fog lemondani, mert fél a kötéltől. Jogosan.

Orbán győzelem nélkül próbálkozik majd a hatalom megtartásával, ami a kisebb baj. A nagyobb gond, hogy minden ugyanígy megy majd tovább (tönkre) – és egyszer csak összeomlik a rendszer magától. Vagy a nép akaratából.

Végre meg kellene értenetek, hogy szinte minden romlik – nem arról van szó, hogy az országban van húsz remek dolog és egy, ami nem jött be, hanem van húsz rossz dolog és egy jöhet be: kirepül Széles madárkája a kalitkából…

Azért az utóbbira még ne vegyél fel kölcsönt – Széles már két nagy iparvállalatot tett tönkre. Módszere ugyanaz, ami Orbáné: elvenni és semmit sem hozzátenni. És még mielőtt felkapod a vizet: írd meg, hol vannak a Videoton Elektronikai Vállalat termékei, szakemberei és az Ikarus buszok? Széles nem egyszerűen kókler, hanem Magyarország egyik legnagyobb gazembere. És akkor most Orbánról említést sem tettem.

kpityu2 2013.05.05. 05:57:36

Emlékeim szerint nem a kormány hajszolja a hiánycélt, sőt, komoly konfliktusokat vállalt, hogy magasabb lehessen a hiány, de az EU nem engedett.
Mivel az EU ragaszkodik a hiánycélhoz, már csak egy kérdést kell megválaszolnia a blogírónak:
Mi történne, ha a kormány nem tudná tartani a 3%-ot?

GMMG 2013.05.05. 06:49:50

2770 milliárdos nem megszorítás 3 év alatt
+
3000 milliárd mnyp eltapsolása
+
az eddigi mnyp befizetések ami 2010-ben 300 milliárd/év volt
=
nemzeti együttműködés + nem megszorítások kormánya + tündérmese + gyorsnaszád + európa sikerállama

Oszt jónapot!

redriot77 2013.05.05. 07:12:26

@Sir Galahad: szerintem direkt arra játszik Orbán hogy minél többször konfrontálódjon az EU-val. Hogy minél gyakrabban mondhassa a tévében hogy "lám, teljesítünk minden feltételt, mégis kettős mércét alkalmaznak Magyarország ellen". Magyarellenes EU, liberál-bolsevik EU, nemzeti önállóságot ellehetetlenítő EU - ezt sulykolják a lakosság fejébe minden hullámhosszon. Ügyelnek rá hogy egy pozitív nyilatkozatot se mondjanak az Unióról.
Szerintem benne van a pakliban hogy a következő ciklus végig Orbánék kilépnek az EU-ból. Lesz majd ilyen hogy:
" Magyarország nem tűri el a belpolitikájába való sorozatos beavatkozást, a magyar nemzet szuverenitásának durva megsértését, a kettős mércét, stb. Ezért hogy Magyarország folytathassa a felemelkedés programját, le kell ráznia a brüsszeli béklyókat! Mi magyarok a szabadságunkért küzdöttünk 1848-ban, 1956-ban, és 2010-ben is. 2010-ben leszámoltunk belső ellenségeinkkel, 2014-ben ismét móresre tanítottuk őket, most pedig eljött az a pillanat, amikor megszabadítjuk Magyarországot a külső ellenségek szorításától! Mi magyarok együtt képesek vagyunk erre! Hajrá Magyarország, hajrá magyarok!"

hot-spot (törölt) 2013.05.05. 07:17:27

@kpityu2: Valami azt súgja,hogy akkor sem basznának ki minket az EU-ból.A görögök is kilépnének szívesen és még sem engedik el őket.
Valamiért kellünk nekik.

kistukesz 2013.05.05. 07:23:02

Az a legnagyobb baj, hogy a rezsicsökkentéssel megvásárolja az idióták tömegét és a végén még újra hatalomra kerül ez a semmihez se értő, tehetségtelen banda!
Vagyis javítom, egy-két dologhoz értenek, pl. a pénz eltüntetéséhez, a törvények kijátszásához, hazudozáshoz, cinikus viselkedéshez, nagyképűséghez, de nem folytatom, mert nem férne ki a megadott karakterszámmal!

hot-spot (törölt) 2013.05.05. 07:29:26

@kistukesz: Engem nem tud és a környezetemet sem fogja tudni.

na4 2013.05.05. 07:30:20

@hot-spot: Pontosan. Tintanyalók 90%-t kirúgni, és bevezetni az elektronikus digitális államot. 70 pazarló, sz@r és felesleges kórházat azonnal bezárni. Kb. ugyanennyi gagyi diplomát adó, munkanélküli diplomásokat termelö egyetemet bezárni. Állami nyugdíjat fokozatosan megszüntetni, a nyugdíját mindenkinek magának kell összegyüjtenie, bökezü, és pazarló szociális juttatásokat drasztikusan megvágni. A megtakarított pénzeket egyrészt adósságcsökkentésre, másrészt müszaki és szakmunkás oktatásra, átképzésre, innovációra fordítani. Mindezekkel drasztikus adó- és bürokráciacsökkentés, és száguldó gazdaságot, végsösoron jólétet lehetne elérni. Egészen röviden: rendet kellene vágni ebben az országban.

kpityu2 2013.05.05. 07:45:45

@hot-spot: Az igaz, de mi van az EU-s pénzekkel?

hot-spot (törölt) 2013.05.05. 07:52:55

@na4: No,ha ezt így végigjátszanák,akkor max annyit érnének el vele,hogy még kevesebb pénz lenne a gazdaságba,következményeként a kivonulhatna az összes multi ebből az országból,mivel a nullás vásárlóerő mínuszos lenne,aminek a következtében még több munkanélküli lenne és iparűzési adó meg vállalkozó.

Én máshol kezdeném.
Lecsapnék a MÁV-ra,annak székházát és gigantikus bürokráciáját minimum lefelezném,majd vagy a Rumbach palotát,vagy a BKV székházat szüntetném meg (megjegyzem hogy az árából már az 5-s metró is megépülhetne lazán),a kihasználatlan kórházakat én is megszüntetném mint ahogy a kihasználatlan iskolákat is.Feltámasztanám a vonat és járműgyártást,a Vasművel szerződést kötnék és egy rakás embernek adnék ezzel munkát.Rendeletbe hoznám,hogy aki állami földpályázaton nyer földet,az bérbe nem adhatja senkinek (egyébként 1-től 8 évig terjedő szabadságvesztés) illetve 20 évig nem adhatja el,nem ruházhatja át és nem ajándékozhatja el.Rögtön nem lenne érdekes a föld azoknak,akik csak bérbe adnák tovább vagy pedig nyerészkednének rajta.A művelése pedig kötelező lenne,egyéb esetben ha 1 évig nem művelné,azonnal újra pályáztatnám.
A BV-seket is hasznosítanám valahogy,vagy minimum önfenntartóvá tenném.
Hirtelen ennyi.
A bürokráciát le kellene építeni azonnal.

hot-spot (törölt) 2013.05.05. 07:54:25

@kpityu2: Az EU-s pénzek mindig visszavándorolnak az EU-ba,azoknak csak elenyésző része marad a gazdaságban.
Vagy úgy megy vissza hogy főfütyi lenyúlja egy nokiás dobozba és kiviszi a bankszámlájára,vagy úgy megy vissza hogy a pályázaton egy EU-s cég nyer.
Ámen.

hot-spot (törölt) 2013.05.05. 07:57:24

Minden nem az Magyarországon gyártott termékre különadó adóját vetném ki 50%-s áfa formájában!
Azokra a termékekre,amiket igazoltan itthon gyártanak vagy gyártatnak le,5 % áfa terhelné.

hot-spot (törölt) 2013.05.05. 08:00:46

Minden kínai és keleti eredetű árura 50% áfát raknék vagy még többet,annyit,hogy hiába gyártaná le a kínai olcsón szaré húgyé,mire ide hozná a cuccát 50x annyiba kerülne és ne érje meg neki elindulni sem Kínából a sok szeméttel.

hot-spot (törölt) 2013.05.05. 08:04:37

Megyénkét 1 db polgármesteri hivatalt csinálnék 1 db jegyzővel,2 db titkárnővel,2 db portással,és max 10 db ügyintézővel.A bérszámfejtésüket meg beolvasztanám valamelyik fővárosi hivatalba.

hot-spot (törölt) 2013.05.05. 08:10:58

Ezzel párhuzamosan az élő munka terhét azonnal lefelezném,majd fokozatosan csökkenteném,míg csak egy alacsony adó maradna rajta.Az öngondoskodásra kényszeríteném a lakosságot(nyugdíj és tb),felhúznám a minimálbért az osztrák szintre.
Ez egészségügyi intézményeket fizetőssé tenném mint a közösségi közlekedést.

Reszelő Aladár 2013.05.05. 08:15:06

Azért ne feledjük, hogy a 3% mizéria nálunk már 9 éve megy. Ebben pedig akad "elmúltnyolcév" gazdagon. Veresék-Gyurcsányék pedig ha kellett hazudtak, ha kellett mérleget hamisítottak, ha kellett tömegbe lőttek. Ez mind mind belefért Reading biztosasszonynál.
Milyen érdekes, hogy pont az új kormánynál fogyott el a cérna... Voltak akik már a választás előtt diktatúrát kiabáltak.

Hogy nem kértünk az IMF-ből talán érthető. Ahol megjelennek ott kormányok buknak, nagyon gyorsan. Kétlem, hogy bármely országnak jót tesz, ha évente kell választani. Új választás, új kormány/patthelyzet, megszorítás, tüntetés+sztrájk, bukás. Új választás...

A 3% mindenhatóvá vált. Országok felemelkedése, emberek millióinak sorsa múlt egy hibás excel képleten?
Kinek érdeke, hogy az egész Unió felbomoljon a pénzügy törések mentén? Egyátalán, miért nálunk van válság, mikor odaát omlott össze az ingatlanpiac?

Lassan kijelenthető, hogy néhány kapzsi bankár és figyelmetlen professzor (Reinhart és Rogoff) egy egész generáció lehetőségeit vágta haza, és 100milliók megélhetését vette takarékra. Felvetném a felelősség kérdését, dehát feleslegesnek tűnik, inkább beszéljünk az útmenti pázsitfüvek jogairól, az is van olyan fontos.

hot-spot (törölt) 2013.05.05. 08:19:42

@xvxvxv: Ne zavarjon egyáltalán,hogy a kommenista diktatúra épp itt van a nyakadon,csak más a neve.

valaki senki 2013.05.05. 08:20:41

@hot-spot: Természetesen, nem vagyunk nettó befizetők, kifejezetten sok lét kapunk az EU - tól, még úgy is, ha a befizetéseinket levonjuk belőle. . Az EU-s pénzek egy része, persze tényleg visszavándorol az EU-ba, de egy sokkal nagyobb része itt marad( na) és még több is lehetne, ha bírnánk arra törkedni, hogy ne egy-egy örök nyertes páláyzó legyen kivitelezéskor. ( Egy -e gy beruházásnál, minimum az Áfa, a munkabérek adója/ járulékai és az esetleges TÁNYA közvetlenül a költségvetésbe megy vissza, miközben a nemzeti hozzájárulás mértéke eddig 15- idéntől 5% -ra csökkent. Ha ezeket a tételeket összeadod, akkor láthatod, hogy azonnal ment a büdzsébe vagy 20- 30% minden egyes beruházásból!) A cikk írójával értek egyet, én is ezt a lefelé menő spirált látom a legnagyobb bajnak. Sajnos úgy látom, a kiválasztott cél, és a hozzárendelt eszközrendszer egyaránt hibás! Igaz, annak lehetne örülni, hogy tavaly 2% alatti volt a hiány, de ennek az ára túságosan magas volt! A 6 db nem megfszorító csomag mintegy 1500-2000 MRd-os nem megszorítását akkor is mi csengetjük, ha arról próbálnak meggyőzni, hogy ezt holmi fránya multikkal fizettetik meg. Ennek nyomán, nem csak recesszióba estünk újfent, de ennél is nagyobb baj, hogy immáron a növekedési potenciálunk is 1% alatti, vagyis ha ismét konjunktúrába kerülne a világ gazdasága, mi akkor sem tudnánk a hullámot meglovagolni! Ennek egyik legfontosabb oka, hogy a teljes oktatási rendszerünket szisztematikusan szétverjük! Ez a folyamat évek óta tart ugyan, de a kegyelemdöfést a két éve elindított változások adják majd meg neki. Ha csak azt az egyetlen elemét megnézzük, hogy az alap-és középszintű oktatásból az informatika oktatását kilövik, akkor az igenis húzóágazatanak számító tehetségek fejlesztésén rúgnak egy nagyot, holott talán ez volt az az ágazat, ahol néha még sikerre is tudtunk vinni a piacon is egy-egy ötletet, találmányt! Lsd. pl Graphisoft, a navigációs programok, a vagy a PREZI program, ...stb. De a sort valszeg számtalan példával lehetne folytatni. A másik nagy hiba az volt, hogy ahogyan a kis jövedelműektől vettek el pénzt, az pont a magyar termékek piacán rúgott egy jó nagyot! A gazdag nem fog több kenyret enni, a szegény meg már anniyt sem tud venni, mint 3 éve. ( minden terméken végig lehetne menni, ne köss bele a kenyér példába!) Ennek hatására, a 2/3 foglalkoztatását adó KKV berogy, nő a munkanélküliség, és még tovább csökken a fogyasztás. Vagyi nő az adósság, ergo, emelni kell az adókat! ...és így tovább, a végtelenségig! Csak a most botrányba fulladó tarfik tv. miatt, várhatóan 50.000 munkahely tűnik majd el a kereskedelemben, és a vendéglátóiparban! A kisboltok e nélkül nem tudnak majd fennmaradni, kiesok a "mágnes" termékük. Persze, utána majd el lehet mondani, hogy teremtettünk 5.000 új munkahelyet ( az új trafikok melósai) de az egyenleg, mégiscsak 45.000 megszűnő munkahely lesz! És ezek, csak óvatos becslések! Nem is akartam ilyen hosszan írni, de számtalan példa van még arra, miért nem lehet sikeres ez a gazdaságpolitika,m és én, még azt sem szeretném megkérdőjelezni, hogy az alapvető szándék, jó volt! De hogy pozitív kimenete lesz, azt igen!

Mindfield 2013.05.05. 08:23:11

"A megszorítások miatt zsugorodik a gazdaság, csökkennek az adóbevételek, ezért újabb megszorítások válnak szükségessé. "

Na, akkor most ha maszop szorít meg az jó, ha a Fidesz akkor rossz?

hot-spot (törölt) 2013.05.05. 08:23:54

@Reszelő Aladár: Egyátalán, miért nálunk van válság, mikor odaát omlott össze az ingatlanpiac?
Válasz erre;
Tényleg,miért?
Tipped van?

Az én tippem az,hogy áttolták az Atlanti-óceánon egy hajóval Európába,hogy az összeomoljon,háború legyen,és ezzel a szaros dodójuk látszatértéke megmaradjon az euro-hoz képest,továbbá el tudják adni a sok fegyvert majd ide.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.05.05. 08:25:21

A hiánycélt nagyjából senki nem éri el tartósan. Csak ha nem lenne megpróbálva, akkor meg a kintről jövő lóvé esne ki, az meg megint nem jó.
Nem a hiánycél tartása volt a gond, hanem az idióta módszerek, amivel elérték.

nincs1itt 2013.05.05. 08:29:45

Akkor gondolkoggyunk, Béláim!
Amit ma "gazdaságnak" neveznek ott Mo.-on, az viccnek is gyenge. Hiszen csak azok a vállalkozások üzemelnek, amelyek az állami - tehát az EU-s pénzekből - tudnak kapni, a működésükhöz. Ezek pedig a legtöbbször elcsalják a munkát, a béreket, alvállalkozói díjakat nem fizetik meg, az államnak járó adókat sem. Kimentik a pénzt, éppen az irgalmatlan adóterhek miatt. Ezzel körbe is értünk, ugyanis a hiánycél, többek között, azért is fontos, mert az EU azt szeretné, hogy NE CSAK ezekből a pénzekből létezzen egy ország. De ameddig a 67 év gyakorlatával nem szakítanak a politikusok és a gazdasági döntéshozók, addig folyamatos lesz a gazdasági recesszió. Minden kormány munkahely teremtésről álmodozott. DE valódi lépések nem történtek ebbe az irányba.
Szóba került Széles, bizony az az ember iskolapéldája, hogyan lehet bármit tönkretenni, ami képes lehetne termelni. Mert ez a bűvös szó: TERMELÉS. Nem fiskális és/vagy monetáris eszközök és jogszabályok fogják kiemelni Mo.-t a xarból, hanem a termelés, az ehhez kapcsolódóoktatás, kutatás, fejlesztés. Igen erre kellene sok-sok pénz, de ezeket a pénzeket elköltik másra. Egész pontosan szavazat vásárlásra és természetesen a politikusok saját érdekeltségeire. Nem utolsó sorban önmagukra, autók, juttatások, fizetések, eszközök.

hot-spot (törölt) 2013.05.05. 08:33:43

@nincs_itt: Megoldás?

Mindig azon csámcsogunk hogy mi volt és mi van,de a megoldást kevesen mondják.
Mi a megoldás a problémára?

nincs1itt 2013.05.05. 08:42:08

@hot-spot: Leírtam, termelés, kutatás, fejlesztés és oktatás. Nem gyors, de hatékony folyamat. Lásd még az újra egyesült Németo.-t, azon belül is München-t. De híresebb német példát is hozok, a solingeni kések történetét. Gyenge minőségű, bugylik voltak, főleg Angliába exportálták, mégpedig Made in GB. felirattal, ezt észrevették az angolok, és megtiltották. A sok dajcs nem kezdett el trükközni, hanem épp ellenkezőleg, nekilátott ki-bebaxott jó késeket és acélárut gyártani, majd gondosan rábiggyesztették, hogy Made in Germany. Ez csak egy példa volt, de elég a Bayer-re gondolni, vagy VW, Audi, Mercedes, Opel... De ott a Junkers, Vaillant, Krupp, Linde. Ezeknek sem a legyek hordták össze, hanem a fejlesztés, befektetés és a durva sok munka.
A varázsszavak: TERMELÉS, KUTATÁS, FEJLESZTÉS, OKTATÁS

mojszipupi 2013.05.05. 08:42:15

Ilyen központosított állami kézi vezérléssel sehova nem jutunk. Nem olcsó hitel kell a vállalkozásoknak, hiszen azok már azt sem tudják fizetni így sikertelen is lesz ez a program. Persze a nagy kutyáknak szinte ingyen pénz lesz az akár 3mrd ig felvehető pénz 2.5% os kamatra. Csak sajnos a kkv-k még ezt sem fogják tudni használni. Persze ezt se látják a fidesz birkák. Tökéletesen megfelel nekünk ha a hűbérúr majd ad munkát...teljesen felesleges önmagában a hiány mértékéről papolni, pont annyit ér mint a rezsicsökkentés önmagában

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.05.05. 08:46:03

" Ha például nem nevettetné ki magát azzal, hogy diplomáciai szinten tiltakozik a magyar kormány egy Orbán Viktort kifigurázó rajzfilm miatt. Önleleplező gesztus."

Miért? Ugyanaz az ember vezeti a külkapcsolatokat, mint a gazdasági minisztériumot? :D
Meg mint láttuk, a diplomáciai bakik nem sokat számítanak, csak a lóvé (Szlovákiát a nyelvtörvényért, meg a magyarverésért mennyire bántották?)

hot-spot (törölt) 2013.05.05. 08:46:45

@nincs_itt: A termelést megöli Kína és az EU.Utóbbi a lapok leosztásával (cukorgyár,vasmű stb),a kutatásra sosincs pénz,a fejlesztéseken mindig spórolnak,az oktatásba ölt pénz pedig megint csak külföldre vándorol.
Véleményem szerint nem jó az ötlet,azaz inkább úgy fogalmaznék,hogy ebben az elmélyült gazdasági helyzetben ez már nem működne.

Netuddki. 2013.05.05. 08:58:28

@Makkasz: "Az alacsony hiány, az államadósság csökkentése nem ostoba dolgok."

Adósságcsökkentés??? A fidesz kormány semmilyen adósságot nem csökkent. Kötvénykibocsájtással a piacról fedezi az állam költségeit. Ezt a pénzt jobb helyeken befektetik és a profitból fizetik vissza. A fidesz kormány ezt a pénzt feléli. Hogyan és ki fogja kamatostul visszafizetni?

nincs1itt 2013.05.05. 09:02:23

@hot-spot: Pedig, ez a lehetséges megoldás. Abból elegem volt, hogy "mit, hogyan NEM lehet megoldani", mert KIFOGÁS az van dögivel... Ezért is nincs_itt a nickem. Mert nem vagyok ott. Szerencsére! A németeknek nem konkurencia Kína?

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2013.05.05. 09:03:19

@Tamás Csacsicska: ezt a hüjeséget már 2002ben is nyomatták a komcsik, sőt az mdf kormány alatt is....mármint hogy nem lesz választás a gonosz orbán, vagy boross szükségállapotot fog kihirdetni.
nem szégyellitek magatokat????

Netuddki. 2013.05.05. 09:03:30

@hot-spot: A fideszeséknél divat mindent a külföldre fogni. Nem kell bedőlni nekik! Magyarország számára óriási lehetőségek lennének ha nem ilyen balfasz kormányok lennének "hatalmon". Szerintem óriási potenciálok vannak az eltitkolt jövedelmekben és az ellopott közpénzekben. Kezdetnek mindjárt le lehetne csökkenteni az adókat és mindenkitől beszedni. Aztán megszüntetni a közpénzek ellopását és újragondolni az állam szerepét. Teljesen felesleges ennyi állami intézményt és bürokratát eltartani. Ez kicsit durván hallatszik első hallásra, de sajnos ez a valóság...

Lencsés István 2013.05.05. 09:05:31

Az országot 2002 és 2010 között tették tönkre , most javul a helyzet . 2010 óta nem voltak megszorítások és nem is lesznek . A gazdaság áprilisi adata növekedést mutat .

Netuddki. 2013.05.05. 09:07:29

@Tamás Csacsicska: "Orbán – ilyen gazdasági-társadalmi viszonyok mellett – nem fog megkockáztatni egy választást. Viszont a hatalomról sem fog lemondani, mert fél a kötéltől. Jogosan."

Ez óriási butaság. Ha az orbán el akarja sunnyogni jövőre a választásokat akkor tuti lógni fog...

Netuddki. 2013.05.05. 09:08:38

@Lencsés István: Oszt hogyan javul a helyzet fideszbarma? Megmutyizzátok a "helyzetet" is?

Reszelő Aladár 2013.05.05. 09:15:10

Az a helyzet, hogy fel sem tudjuk fogni, hogy mit jelent egy 2,5% kamat. Nyugaton mindig ekörül volt..
A gond ott van, hogy a magyar reálgazdaság 80-90% külföldi tulajdonbsn van, akik az itt megtermeltek akár 90%- át utalják haza. Ez annyit jelent, hogy a fizetéseket fizetik meg a rezsit.
Egy komoly multicég nem fizet 30%-nál több adót, ezért tartják a tanácsadó cégeket...
A hivatalos magyar nettó átlagbér kevesebb mint 500€. Ennek a duplája a minimálbér nyugatabbra. Ebből nem lesz belső piac egyhamar.
Amúgy a foglalkoztatás már nem drága nálunk 16% SZJA, 24% járulék. Nyugatabbra ez több. 10% társasági adó? Ez is sok?

Lassan elhisszük, hogy a multik CSAK munkahelyet teremtenek, a kivitt pénzek miatt szinte ez a helyzet. Pedig sokkal több hasznuk is lehetne...
A multi struktura sajnos egy léket kapott hajóra hasonlít: a mostani kormány a léket szüntetné meg, Bajnaiék inkáb nagyobb vödröket szereznének...

hot-spot (törölt) 2013.05.05. 09:16:38

@nincs_itt: A németeknek azért nem mutatkozott a statisztikában a kínai árudömping és az ebből eredő dolgok negatív formában,mert kompenzálta az óriási bevándorlási hullám ami erős gazdaságélénkítő hatással bírt és bír a mai napig is.

Nzoltan 2013.05.05. 09:17:05

@kovi1970: ....."csökkenteni az adókat és mindenkitől beszedni. "....

Az egykulcsos egy fontos lépés ebbe az irányba. Bár sokaknak bassza a csőrét, hogy nekik is kell szja-t fizetni, ami eddig még nem fordult elő az életükbe. Most a többi hülye adóról inkább nem folytatnék vitát. Az más téma.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.05.05. 09:18:32

@hot-spot: Nem mutyizni? Állami cégeket értelmesen működtetni? Nem a haverokat juttatni gazdasági előnyökhoz? Értelmes törvényeket hozni, és azokat betartatni? Olyan pénzeket kiosztani, amik valóban befektetésekre mennek? Már jobb lenne.

Netuddki. 2013.05.05. 09:19:18

@Reszelő Aladár: "Amúgy a foglalkoztatás már nem drága nálunk 16% SZJA, 24% járulék."

Lófaszt! Nézd meg a bérpapírodat B+! Már persze ha bérből és fizetésből élsz a versenyszférában.
A büdös helyzet, hogy 50% fölött van a munkával kapcsolatos elvonás még most is. Ez qrva nagy előrelépés a 60%-hoz képest. Még a járulékot is átnevezte az orbán, hogy szabadon, bármire elkölthesse...

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2013.05.05. 09:19:45

jó reggelt kívánok

a kitalált pénz alapú, rabszolgatartó társadalom összeomlása szükségszerű, hiszen a kizsákmányolás nem tartható fent a végtelenségig

az a meglepő, hogy ez mennyi embernek újdonság

hot-spot (törölt) 2013.05.05. 09:20:28

@kovi1970: Ki az a mindenki,akitől be akarnál szedni nem létező adókat?
Az elvándoroltakra gondolsz,vagy az itthon maradt nyugdíjasokra és földönfutókra?
Vagy kire gondolsz?
Nincs már vagy alig élő kis és középvállalkozás,ami még most jelenleg meg van,annak napjai is meg vannak számlálva mind a trafikos baromság miatt mind a 2014-ben esedékes törzstőke emelés miatt,mind a folyamatosan zuhanó belső kereslet miatt.Majd marad a végén egy tucat cég (lehet ez is a cél) mint lézerjani cba meg a folytonpályázatnyerő mutyi és egy két bennfentes.

hot-spot (törölt) 2013.05.05. 09:21:44

@ColT: De ilyen sosem lesz sajnos.A pénzekből kizárólag a holdudvar és a holdudvar holdudvara meg annak a holdudvara kaphat és kap is,egészen a portásig bezárólag.
Ez is egy piramis.

hot-spot (törölt) 2013.05.05. 09:25:34

@wmiki: Valóban igaz,véleményem szerint is elkerülhetetlen az összeomlás.A dolog pikantériája,hogy a pórnép már gyakorolja is a pénz nélküli létet bőszen.Barter és öngondoskodás, a közműszolgáltatókról való leszakadás a természethez való visszatérés formájában és bárkit megkérdezel az utcán hogy szerinte lesz e összeomlás,azt fogja mondani hogy igen.Az csórók közül legalább is.

OrangeOrder · http://orangeorder.blog.hu 2013.05.05. 09:28:14

@Tamás Csacsicska: "Igazad van, de 2014-ben nem fogtok győzni. Orbán – ilyen gazdasági-társadalmi viszonyok mellett – nem fog megkockáztatni egy választást. Viszont a hatalomról sem fog lemondani, mert fél a kötéltől. Jogosan."

Azt elhiszem, hogy egy nagyon hangos és aktív kisebbség fel szeretné akasztani.

Választások pedig lesznek. Miért is ne lennének, amikor azt a soproni meg akármilyen körzetet leszámítva mindenhol toronymagasan nyert a Fidesz az időközin?

Én fideszesként ennek örülök, de az ellenzék tehetetlen dühe egyelőre csak rombolásra és uszításra volt elég, győzelemre nem.

hot-spot (törölt) 2013.05.05. 09:32:04

@OrangeOrder: Még ha így is lesz, a saját szarukba fognak belefulladni utána rövid idővel.

OrangeOrder · http://orangeorder.blog.hu 2013.05.05. 09:34:28

@hot-spot: Így igazságos, az MSZP-vel is pontosan ez történt.

Kire kéne szerinted szavazni, hogy minden jóra forduljon? Bajnaira vagy Vonára?

hot-spot (törölt) 2013.05.05. 09:34:40

Főleg ha elzáródnak a pénzcsapok,tartós bevételi forrásról meg szartak gondoskodni.
Először majd a nyugdíjak szűnnek meg aztán a dolgozók bérei majd a holdudvaré ésígytovább.
Majd mindezt követi egy újraelosztás.
Oszt csá.

Netuddki. 2013.05.05. 09:34:41

@hot-spot: "Ki az a mindenki,akitől be akarnál szedni nem létező adókat?"

Cica! Te itt élsz Magyarországon? Mert ha igen, akkor tisztában kéne lenned az adófizetési morállal. Ami fordított arányban van az adók mértékével.
Normális szintű adók kellenek, amit MINDENKITŐL, kivétel nélkül be is kell szedni. Akinek adófizetési kötelezettsége van persze. Adót meg mindenkinek fizetni kell. Ennyi...

Pepibubó 2013.05.05. 09:34:43

"Imádni" való, ahogyan az indexes szerkesztők egyre "kreatívabban" nyúlnak a blogok tartalmához azzal, hogy mit raknak ki "belőlük" a címlapi "blogroll"-ba, azaz blogajánlóba.

"Tönkretette az országot
a hiánycél kergetése"

Sehol sincs ilyen mondat a blogban, de a címlapra ez került.
Mert persze "nem ám" a 40 évnyi kommunista diktatúra tette tönkre az országot - máig és ki tudja meddig hatóan!

"Á, dehogy!"

Íme, így dübörög a bolsevik propaganda 2013-ban, a magyar médiában!

hot-spot (törölt) 2013.05.05. 09:35:59

@kovi1970: Ott a pont a mondatodban.
Vagy annak is adót kéne fizetni aki földönfutó hajléktalan és munkanélküli netán már nem is ebben az országban él?
Marha e vagy e?

hot-spot (törölt) 2013.05.05. 09:37:15

@OrangeOrder: Teljesen mindegy.Egyik sem szakítana a jelenlegi mutyizós politikával és hazudozással.
Nincs új arc a színpadon.

hot-spot (törölt) 2013.05.05. 09:39:19

@Pepibubó: Hát de mit kéne írnia ha nincs semmi pozitívum?
Írja tán azt,hogy dübörög a gazdaság és annyi ember akar ebben az országban letelepedni hogy nem győzik gyártani az engedélyeket?Hogy az elégedettségi index az 99%-os?Ezt kéne írnia?Az tetszene neked?

Lencsés István 2013.05.05. 09:40:34

@kovi1970: 1 . A rólam kialakult véleményed nem érdekel ( Pláne hogy hazugság . ) . 2 . Ha idézel , pontosan tedd , köszönöm szépen . :) 3 . Mutyi nem történt 2010 óta . 4 . Hogyan javul a helyzet ? :) Nézz , ne csak láss . :) ;) 5 . Segítek ( nem érdemled meg ) a , Minimálbér emelés , b , Államadósság csökkenés , c , Hiány csökkentése , d , Rezsicsökkentés , stb . Azért írtam csak négy példát mert három a MAGYAR IGAZSÁG és egy a ráadás . :) ;)

hot-spot (törölt) 2013.05.05. 09:41:09

@OrangeOrder: Kire kéne szavazni?
Választhatsz a szar a szar és a szar között.
Tudsz választani?
Na ugye.

mendson 2013.05.05. 09:41:56

Én úgy látom , hogy a kormány -na és az épp ügyeletes közgazdász brancs- valamint az itt kommentelők egy része picinykét furán nézik a dolgot. Miről is van nagyba szó ? Az a fránya hiányszámról és persze az ettől nem független GDP arányos államadósságról. Mindenki (aki nem úgy gondolkodik mint én) egy statikus állapotként nézi a mérleg két oldalát. Peig egyszerü az egész , a két emlitett mutatószám viszonyszám vagyis a nevező értékének emelésével "magától" csökken az értékük. Teendő egyszerü , a gazdaság felpörgetése magas hozzáadott értékű termelés ösztönzésével ami nem donorországok itteni beruházása.

Fejesrob 2013.05.05. 09:43:48

Szerintem is így lehet, de én adtam egy esélyt a fidesznek. A Fidesz abból a szarból próbálja kirángatni az országot, amibe már Kádárék belevitték és legfőképpen a szocialista-liberális kormányok folyamatosan szaporítottak.

Amúgy valójában pontosan azt kellene csinálni amit az izlandiak.

Ez a blog pedig nevetséges, az a gond, hogy ilyesmi közgazdasági érvelések teljesen szalonképesek lehetnek, ahogy pld. Bajnai vagy Gyurcsány is.

mendson 2013.05.05. 09:46:29

@mendson: Persze ennek van egy rendkivül szükséges elöfeltétele.A politikai és gazdasasági irányításból ki kell söpörni a "pályakezdőket" és tapasztalt , a versenyszférában már egszisztenciát teremtő embereket kell ültetni a helyükbe. Olyan , hogy tegnap az xy egyetem padját koptatta és most meg államtitkárként okoskodik na olyan nincs

nemecsek ernő áruló 2013.05.05. 09:47:58

Érdekes, hogy a kormánypárt támogatói sírnak, hogy jajj ez a szemét Brüsszel nem hagyja, hogy a magyar állam jelentősen többet költsön, mint ami adóbevétele van... De ugyanezek az emberek teljesen természetesnek veszik, hogy a Simicska által letartolt piacokon verseny-kiírás nélkül háromszoros-négyszeres áron csinálják meg a beruházásokat. Már ha megcsinálnak valamit (ugye mint a viccben a párttitkár elvtárs: látod azt a hidat? milyen hidat? 100%! :D) De nyilván ezért is Brüsszel a felelős.

Netuddki. 2013.05.05. 09:48:44

@hot-spot: "Vagy annak is adót kéne fizetni aki földönfutó hajléktalan és munkanélküli"

A földönfutó hajléktalan és munkanélküli is fizeti a világbajnok 27%-os ÁFA-t. E mellett kb. 5000Ft/hó társadalombiztosítási járulékot is fizetnie kellene. Akkor is ha nem dolgozik sehol. Ez a mostani helyzetre vonatkozik. Remélem nem mondtam semmi újat.
E mellett akinek nincs rendszeres jövedelme az rövid úton éhen halna.

"netán már nem is ebben az országban él?"
Semmi ilyet nem írtam! Aki már nem itt él az elveszett az ország szempontjából mint adófizető. Marha-e vagy-e?

Mellesleg ha az adófizetéssel van bajod kscsillag, elmondanám, hogy a rendet fenn kell tartani, a gyerekeket tanítani kell, az embereket gyógyítani, az infrastruktúrát építani és fenntartani, ésatöbbi. Mindez pedig pénzbe kerül, amit a beszedett adókból finanszíroz az állam. Csak mindezt nem ilyen pazarló módon kellene tenni mint ahogy az elmúlt23évben tették...

hot-spot (törölt) 2013.05.05. 09:53:13

@kovi1970: Akkor most maradjunk annál az egyszerű ténynél,hogy hol vannak az emberek?
Csak mert csak valahogy felszívódtak.
A jelenlegi állampolgár összetétel pedig a következő;
nyugdíjasok
romák
tartós munkanélküliek
holdudvar és holdudvara
maréknyi halálraítélt vállalkozó

Ezek közül szerinted melyik réteg az,akik fogyasztanak bőszen vagy bért kapnak?

mojszipupi 2013.05.05. 09:54:13

@Lencsés István: Az országot a hozzád hasonló magyarságukra roppant büszke, ám kézzel fogható eredményben nullát mutató emberek teszik tönkre jelenleg is. Mások nem attól érzik magukat magyarnak ha léhűtőként motorozgatnak magyarságunk és mások elleni gyűlöletünket bizonyítva. Mások munkában, művészetben, kutatásokban érnek el sikereket és úgy emelik országunk fényét.

Netuddki. 2013.05.05. 09:56:46

@Fejesrob: "A Fidesz abból a szarból próbálja kirángatni az országot, amibe már Kádárék belevitték és legfőképpen a szocialista-liberális kormányok folyamatosan szaporítottak."

Ócska fideszes propaganda, hazugság!
Ez alatt a 24 év alatt volt 6 kormányciklus. Ebből 12 év maszop/szdsz és 12 év mdf/fidesz. Tehát elmondhatjuk, hogy kb. 50%-50% arányban tették tönkre a baloldalinak, ill. a jobboldalinak MONDOTT kormányok Magyarországot.

Magyarország szempontjából az lenne a legjobb, ha 2014-ben végleg takarodnának a politikából az ország tönkretevői, elnyernék megérdemelt büntetésüket és megkezdődhetne az ország újjáépítése. Aminek már 1990-ben meg kellett volna kezdődnie. Elloptak 24 évet az életünkből ezek a tetvek...

mahet 2013.05.05. 10:00:28

@hot-spot: még vagyunk mi is. Multi alkalmazottak jó fizetéssel, 77%-os adóteher mellett, akik fizetjük az SZJA 80%-át.

Páran még - beteges optimizmusunkban - megvárjuk a 2014-es választásokat a külföldre költözéssel. De ha Magyarország továbbra is a kommunizmust választja és távolodik Európától akkor sajnos nekünk is mennünk kell.

Mondjuk már így is átlagosan havonta 1 fő költözik Németországba tőlünk.

Lakás már eladva, bármikor tudunk indulni.

hot-spot (törölt) 2013.05.05. 10:01:05

Összefoglalom akkor a tényállást,aztán leszarom a továbbiakat;

Jelenleg az ország egy lélegeztető gépen csüng,aminek a másik vége az EU kezében van.Az eddigi kormányok ahelyett hogy munkahelyeket teremtettek volna és ezáltal adóbevételt az országnak,a saját zsebük tömögetésével foglalkoztak.Ennek következményeként,ha az EU elzárja a maradék levegőt,az országnak annyi lesz és teljesen mindegy melyik párt lesz éppen hatalmon,bele fog fulladni a saját szarába.
Az elvándorlás pedig felgyorsul még jobban.
A krónikus emberhiány miatt később már hiába kapkodnak fűhöz fához és teremtenek munkahelyeket netán,nem lesz ember,nem lesz aki felvegye a munkát és adót fizessen,termeljen stb.
A kör bezárul.

Lencsés István 2013.05.05. 10:02:43

@mojszipupi: 1 . Az országot jelenleg nem teszi tönkre senki , látszik nem megy az értő olvasás .... A MAGYAROK soha nem gyűlölnek senkit .... Az ország fénye most is emelekedik , mondom értő olvasás ....

hot-spot (törölt) 2013.05.05. 10:03:29

@mahet: Jelenleg én is ezen vagyok.Nyáron ha szerencsém lesz akkor 2 hónapra kijutok a németekhez közbeszimatolni.
Elegem van a mutyigyárból és a kurva anyjuk dolgozzon 60 meg 70 ezer nettókért tovább.
Továbbá van egy gyerekem is,akinek ennél jobb létet szeretnék,magamnak pedig nyugalmat végre!

mojszipupi 2013.05.05. 10:08:53

@Lencsés István: Sztem az ország másik fele meg lesajnálja a hozzád hasonló seggnyaló pártkatonákat, akik másra nem tudnak büszkék lenni az életben csak a magyarságukra. Attól még mert neked ennyi jutott az életben még engedtessék meg h más európai, netán világ polgárnak érezze magát, ennek megfelelő kapcsolatokkal

mahet 2013.05.05. 10:12:14

@Lencsés István: Éljen Viktor! Éljen a párt!

Fényes jövőnk záloga a FIatal Kommunisták Szövetsége. Erős népünk akarata legyőzi a nyugati ármányt!

Miközben e sorokat írom nyugati liberális baloldali zsidó meleg kapitalista finn spekulánsok népünk vérét szívják! Nem hagyjuk tovább! Közös erővel és 60-as IQ-val építjük fel a MAGYAR NÉJP gránitszilárdságú alapkövét: a Nemzeti Együttműködés Rendszerét!

Éljen a párt!

hot-spot (törölt) 2013.05.05. 10:16:21

@mojszipupi: Szerintem 3 esetben érezheted magad valakinek;
1-ha képes vagy saját magad eltartani egy saját vállalkozásból mert ügyes vagy és okos meg kreatív
2-ha legalább 1 embernek adsz munkát és ezzel kenyeret az asztalára
3-ha valami olyat tettél vagy találtál fel/ki ami sok ember életét teszi szebbé,jobbá vagy könnyebbé

Netuddki. 2013.05.05. 10:16:38

@mahet: "De ha Magyarország továbbra is a kommunizmust választja és távolodik Európától akkor sajnos nekünk is mennünk kell."

Miért is MI menjünk? Menjenek a megélhetésiek. Össze kell fogni a bérből és fizetésből élőknek aztán elzárni a pénzcsapot. Pénz nélkül bármelyik kormány simán megbukik. Tök mindegy, hogy jövőre melyik megélhetési párt nyer (ha nem lenne egy 3. erő).
gyakorlatilag ez a pénzcsap elzárás már folyamatban van az adók megkerülésével. E miatt kénytelenek a kormányom egyre több adót kivetni. A fidesz kormány se kivétel...

Mr. Waszabi 2013.05.05. 10:20:27

Jó húrokat pengettél meg, korrekt, gratulálok.
Talán az EU-t nem keverném bele, mert Magyarország problémáját nem az EU okozza, az előtt is ugyanazokkal a problémákkal küzdött ez az ország.
A magyar állam túlzottan tekintélyelvű, fogyasztása nem arányos a hatékonyságával, teljesítményével, ez itt a bajok forrása régóta. Akárcsak egy rendes oláh-cigány család, ahol apa mindig makulátlan öltönyben, friss fehér ingben, fényes cipőben, fuksszal, mindenkor szórja a pénzt dajdajra, a külsőségekre, miközben a család meg mezítláb és éhesen kukázik, seftel, lop, hogy apának meglegyen a szint. Mivel apa elmulatja a pénzt, a családnak nem marad, ezért nem jutnak ötről a hatra.
Normális családban viszont az arányok is normálisabbak, ahol apa nem magára költi a család összes jövedelmét, így mindenkinek jut enni,ruhára,cipőre meg még más dolgokra is, és a szórakozás csak azután jön, ha marad rá.
Hát, lehet azt hazudni, hogy az állam másképp működik, de mint láthatjuk, ennek semmi alapja nincsen.
Hiába modernizálódik a gazdaság, lesz hatékonyabbá, ha az állam szemlélete 200 évvel le van maradva saját szerepét és teljesítményét illetőleg.

vakapad 2013.05.05. 10:26:09

Néhány megjegyzés:

1./ Magyarországnak saját, a világpiacon eladható terméke nincs. Ezért a magyar vállalkozások abszolút döntő része a belső kereslet kielégítéséből él. Egyrészt a lakossági fogyasztáshoz (a felső 15 – 20 %-ot kivéve, az nem magyar terméket fogyaszt) biztosítja a termékeket/szolgáltatásokat, másrészt az idetelepült külföldi vállalatoknak termel és szolgáltat. Fenti okból, ha a lakosság alsó 80 – 85 %-ától pénzt veszünk el, vagy a külföldi vállalatokat sarcoljuk, az az erre szakosodott magyar kkv-k bevételcsökkenéséhez vezet. További következmény az elbocsátás, a fejlesztések elmaradása (nincs az az olcsó hitel, amely a kereslethiányt kompenzálná), cégbezárás. Ez főleg a kereskedelemben látványos folyamat, ahogy a mellékelt ábra mutatja. Természetesen van más megoldás is, adócsalással/feketefoglalkoztatással előnyszerzés a konkurenciával szemben, mert ilyen helyzetben csak kevés maradhat életben. Mondható tehát, hogy a közvélekedéssel szemben a feketegazdaság aránya messze a kkv-k esetében a legnagyobb (a „közvélekedést” persze szubjektív érzések is erősítik, hogyaszongya „mérpont engem a kicsit, mikor a nagyok mindig megússzák!” – objektíven ez nem így van, a nagyoknak sokkal nehezebb és nem is éri meg csalni).

2./ Magyarországon nagyon kevés ember dolgozik (ma már hozzá kell tenni, hogy a piacgazdaságban, mert a közmunka ebbe nem számít bele). A képzett rétegre ez nem érvényes, viszont a rengeteg (főként vidéken élő) képzetlen munkaerőt, amelyet a mezőgazdaság képtelen felszívni (30 % van, 5 % kell) valahogy el kell tartani (olcsó, képzetlen munkaerőt foglalkoztató, azaz könnyűipari termelő cég ma már nincs Magyarországon – hogy miért így van, arról már sokszor írtam, a fő ok, hogy nem olcsó). Namostan, vagy otthagyjuk őket az árokparton családostul, vagy segélyezzük (vigyázat: a közmunka is segélyezés). Jelenleg a segélyek megnyirbálásával az előbbi tendencia erősödik, de ezt az éhenhalásig elvinni – Európában – ugyebár nem lehet. Emiatt az újraelosztás csökkenő, de még mindig nagyon magas, és az éhenhalásuk elkerülése érdekében tovább már nemigen csökkenthető. Az otthagyás fokozódása egyrészt azt a keresletet viszi még lejjebb, amelyikből a kis magyar cégek élnek, illetve élnének, másrészt a szegénység növekedése sokukat a bűnözés irányába lök, amelyből aztán már nincs kiút.

3./ Mondható tehát, hogy jelen helyzetünkben két dolgot nem szabad csinálni: az alsó 80 – 85 %-tól pénzt elvenni, vagy a vállalatok bevételeit csökkenteni. Jelenleg mindkettőnek pont az ellenkezője történik. Amely réteg megsarcolható lenne, az a felső 15 – 20 %, mert egyrészt nem magyar termékeket/szolgáltatásokat vesz igénybe, másrészt meg se érezné. És mégis, meglepő módon (illetve hát dehogy meglepő módon) jelenleg ők kapják a legtöbb könnyítést, adócsökkentést, stb., amely nem eredményez se belső keresletnövekedést, se üzletfejlesztést (nekik ugyanis már van, és fejlesztik is, ahogy fejlesztenék bármifajta, az alsóbb szintekről elvett és nekik adott pénz nélkül is). A tőlük való bevételek növelése az SZJA visszaalakítása, ingatlanadó, stb. lehetne, de erre semmi jel nem mutat, inkább a „milyen ötlettel lehetne bárhonnan (!!!) pénzt elvenni még” játék folyik. Csakhogy egyre kevesebb a pénz.

4./ Az egyéb ötletekről. Kiadáscsökkentés: az oktatásból és az egészségügyből még több pénzt kivonni már nem nagyon lehet (amennyit lehetett, már kivonták), a nyugdíjasoktól elvehető pénz a magyar termékekre való keresletet tovább csökkentené, ha kirúgnak egy csomó bürokratát, akkor még több eltartandó lenne, és a kereslet megint csak tovább csökkenne, a tömegközlekedés támogatásának csökkentése az eddig is lerohadt rendszerek ellehetetlenüléséhez vezetne, az infrastruktúra fejlesztését abbahagyni meg hülyeség, ugyanis főleg EU-s pénzből megy, itthon keresletet támaszt az építőiparban, és ha valamely külhoni cég mégis az idejövést fontolgatná (bár az állam viselkedésének kiszámíthatatlansága miatt már nem nagyon akaródzik), akkor jó infrastruktúra esetén talán mégis. Ami nagy szerencse lenne, ha az államilag vezényelt elriasztási taktikát végre be tetszenének fejezni.

A történteket látva kevés a remény.

Lencsés István 2013.05.05. 10:26:13

@mojszipupi: 1 . A rövidítés szint alatti . 2 . Én nem nyalok segget , meg nem vagyok pártkatona . 3 . Az ország több mint fele FIDESZES tehát hazudni nem kell . 4 . Én másra is büszke vagyok , de az nem tartozik rád , bár az tény a MAGYARSÁG a legfontosabb dolog egy IGAZ MAGYARnak , de te nem vagy az hisz a neved sem vállalod .... Nekem is sok jutott . Aki elsősorban európai az nem MAGYAR , ennyi ....

@mahet: Ilyen nincs . : " .... FIatal Kommunisták Szövetsége .... " . Kommunisták meg már nincsenek .... El vagy tájolva jó pár évvel .... Az iwról a helyedben nem beszélnék aki ennyire el van tájolva . :D

Netuddki. 2013.05.05. 10:26:59

@Mr. Waszabi: OK. Maradjuk a hasonlatodnál. De ki dajdajozza el az "ország pénzét"? Sajnos én nettó befizető vagyok.

Netuddki. 2013.05.05. 10:27:57

@Lencsés István: "2 . Én nem nyalok segget , meg nem vagyok pártkatona . 3 . Az ország több mint fele FIDESZES tehát hazudni nem kell"

Muhaha!

Lencsés István 2013.05.05. 10:30:37

@kovi1970: 1 . Ha idézel , pontosan tedd , köszönöm szépen . :) 2 . Ha ezt nem tanulod meg ma akkor utoljára reagáltam rád , ezen a blogon. :) 3 . Nevess csak , attól a tény nem változik . :) ;) :D

hot-spot (törölt) 2013.05.05. 10:41:18

Ahogy a Trónok harcában is mondják mindig;
Jön a éj és tele iszonyattal.
Valami ilyesmi közelít.

kvadrillio 2013.05.05. 10:51:10

"
VÁLLALATOK / MEZŐGAZDASÁG
Kétségbeejtő sertéshelyzet Tolnában
2013. 5. 4. 18:53|Utolsó módosítás: 2013. 5. 4. 19:00|Vállalatok » Mezőgazdaság
Az élősertés szabadpiaci ára alacsonyabb az önköltségnél, az állomány csökken, a létesítmények kihasználatlanok.
Mik ezek?

A Tolna megyei tenyésztőknek kilogrammonként 10-12 forint veszteségük keletkezik az élősertés értékesítésén, az állománycsökkenés miatt pedig európai uniós támogatással készült létesítmények maradnak kihasználatlanul - mondta a Tolna megyei sertéstenyésztők választmányának elnöke az MTI-nek.

Lengyel Lóránt kifejtette: az élősertés önköltségi ára Tolnában 410 forint, a szabadpiaci ár 360 forint körül alakul, felvásárlási szerződés esetén eléri a 400 forintot.

A veszteségeket részben ellensúlyozza az állatonként 1500-2000 forint állatjóléti támogatás, ezt azonban nem minden termelő tudja igénybe venni; azok a telepek például elesnek attól, ahol nem biztosított az almos tartási technológia - tette hozzá. Megjegyezte azt is: a Kapuvári Hús ZRt. több százmillió forinttal tartozik Tolna megyei termelőknek.

A választmány elnöke beszámolt arról, hogy egyre több cég hagy fel a tenyésztéssel, vagy szünetelteti a tevékenységet, sokan német, dán, holland malacot vásárolnak hízlalásra. A felszámolt állományok miatt európai uniós támogatással elkészült létesítmények, köztük trágyatárolók maradnak kihasználatlanul - jegyezte meg. Közlése szerint a mintegy 200 ezres hazai kocaállomány mintegy öt százalékát tartják Tolna megyében, számuk tíz év alatt megfeleződött.

Papp Nándor, az évi 6000-7000 sertést kibocsátó Kaposszekcsői Mezőgazdasági Zrt. elnöke arról számolt be, hogy a társaságnak mintegy 30 millió forint követelése van a feldolgozókkal szemben, jelenlegi ismeretei szerint ennek az összegnek a fele térülhet meg. A 2012-ben egymilliárd forint árbevételt elérő zrt. gazdálkodásában a 2150 hektárnyi bérelt szántóföldön folytatott növénytermesztés ellensúlyozta az állattenyésztés veszteségeit - tette hozzá. A társaság a veszteségek ellenére sem számolhatja fel a sertésállományt, miután 2010-ben európai uniós támogatással biogázüzemet épített, és ezzel ötéves tartási kötelezettséget vállalt - mondta az igazgatósági elnök.

Hirdetés
Monitor jó áron?
HP 2311x monitor már 63000 Ft- tól! Ne habozz,
vedd meg olcsón!

Szeretnél leadni 10 kg?
Tartsd be a a bostoni kutatók által felfedezett megdöbbentő fogyókúrat!
Nézd meg most!
A Naki Mezőgazdasági Zrt. 2010-ben egymilliárd forintos európai uniós projekt keretében korszerűsítette hízótelepét, amely évi 22-23 ezer hízósertés kibocsátására képes - mondta Soltész Gyula, a zrt. elnöke.

A 750 kocás tenyésztelep korszerűsítésére ugyanakkor nem nyertek támogatást az állattartó telepek korszerűsítési programjában, így a hízótelepet nem tudják saját alapanyaggal ellátni. A 60 főt foglalkoztató, tavaly 1,6 milliárd forint árbevételt elérő cégnek 70 millió forintos követelése maradt a kapuvári húsüzemmel szemben, a zrt.-nek likviditási gondjai alakultak ki. Jelezte, hogy a társaság 2015-ig vállalt tartási kötelezettséget, azután nem biztos, hogy fenn tudják tartani a sertésállományt.

Szerző: MTI
"....

.....MIJA FASZ VAN ITT KÉREM ???!

...KÉRDEM ÉN SZEMÉRMESEN.........

mahet 2013.05.05. 10:51:13

@Lencsés István: Igazad van, sajnálom. Ha én is olyan okos lehetnék mint te biztos, hogy én is a Fideszre szavaztam volna.

kvadrillio 2013.05.05. 10:52:16

"Index - Gazdaság - A kapuvári húsüzem 2 milliárdért eladó
index.hu/gazdasag/2013/.../a_kaposvari_hustuzem_2_milliardert_elado/‎
2013.04.11. – A kapuvári húsüzem 2 milliárdért eladó - A hitelező tartozások 8 milliárd fölött vannak.
2 milliárdért árulják a kapuvári húsüzemet | PORTFOLIO.HU
www.portfolio.hu/.../2_milliardert_aruljak_a_kapuvari_husuzemet.182470....
2013.04.11. – A kapuvári húsüzem felszámolása új szakaszába érkezett, a felszámolóbiztos 2 milliárd forintért hirdette meg a húsüzem cégeinek ingatlanjait ..."

... A MAGYAR HÚSÁGASZAT TELJES LIKVIDÁLÁSA ?????!

mahet 2013.05.05. 10:58:50

@kvadrillio: Igazából egyetlen kérdés van, miért olcsóbb a külföldi? Miért tudja kiszorítani a magyart?

Méretgazdaságosság? Jobb technológia? Állami támogatás?

MEDVE1978 2013.05.05. 11:01:20

Maga a hiánycél hajhászás egy nagyon tragikus történet, több oldalról is. Most a mélyebb okokra nem térnék ki, azokról órákig lehetne írni.
Erről nem sok szó esik, de az EU-nak sem nagyon fájt 2010 előtt, hogy 3% feletti hiánnyal zárunk minden évben. Nekik is azóta fáj, hogy Viktorunk, ha nincs pénz, akkor azt a külföldi tőkén hozza be. Nyilvánvaló, hogy a német, osztrák, francia bank sír a saját kormányánál, hogy a gonosz magyarok szivatják. Ehhez jön még EU oldalról egy kis ideológiai felhang (ha az előző nem lenne Orbán gyerekeket is ehetne, akkor sem kritizálnák), ami gyakorlatilag arról szól, hogy Viktorunk sikeresen személyi kultuszt, gazdasági és kulturális egyeduralmat épít fel belföldön, ami ugye inkább a Kaukázusra vagy a harmadik világra emlékeztet és Európában már nem trendi. Na ezért az EU nem smakkol minket, olyanok vagyunk, mint egy gennyes kis pattanás az EU arcán. Persze emellett relatív jelentéktelenek vagyunk, így lehet rajtunk példát is statuálni. Ennek a megtestesülése a deficiteljárás is. Bár gyakorlatilag a 3%-os határnak se realitása, se értelme nincsen, sőt sokan szarnak is betartani, például mondjuk az angolok vagy a hollandok, tökéletesen megfelel Viktorisztán csuklóztatására.

A másik vonulat a magyar elkúrások rendszere. Bajnai anno minimumra állította a magyar gazdaságot, ami annyit jelent, hogy átütemezett. A helyzet nem volt fenntartható, rengeteg szart lapátolt ő is előre, a távoli jövőbe. Erre jöttek rá Viktor és GYörgy keresztnevű vizionőrjeink. Kitalálták a rendkívül okos módon, hogy a 2010-es kormányváltást követően nekünk bizony lesz mozgásterünk, kizsaroljuk az EU-tól. A gond csak az volt, hogy közben éppen a görög államcsőd első fejezete zajlott le és az EU gazdag államai éppen hülyét kaptak a lusta, eladósodott déli országok problémáitól. És akkor az alacsony, arrogáns ember belépett az ajtón és nagy természetességgel azt mondta: mi szeretnénk a dupla akkora hiányt, mert ez nekünk bizony kijár. Bár ki nem röhögték nyilvánosan kirúgták, mint a macskát szarni. Ami a fő gond, hogy a helyzet 2010 tavaszán, kora nyarán már egyértelmű volt, a kormány pedig minden szinten csak őszre vagy tél elejére vette észre, hogy nincs mozgástér. Addig a fiúk el voltak ájulva attól, hogy a nép 2/3-ot adott a kezükbe és nem tudták, hogy most istenek vagy parlamenti képviselők lettek. A másik gond, hogy emellett saját gondolatok hiányában Kósa és Rogán nagyban kommunikálta az eredeti ütemtervet - miszerint hajjaj, már most óriási baj van, a szocik elloptak mindent, jön a nemzethalál és a költségvetési katasztrófa. Olyan meggyőzően mondogatták, hogy ettől meg is padlózott a forint és jó sokáig csak szar feltételek mellett tudtunk tőkét bevonni. Ez a folyamat készítette elő a terepet a további hibáknak, amelyek az államkötvények hozamszintjét magasan tartották.

Persze hozzá kell tenni, hogy globálban ott van még az EU hibás politikája, ami főként a németek szűklátókörűségéből adódik. A németek finanszírozzák a nagy részét a válság óta történő mentőintézkedéseknek és a szavazóknak csak ez jön le. A probléma az, hogy a politikusok, így Merkel sem akar mostanában ennél túl összetettebben gondolkodni. Az igazság ugyanis az, hogy szép dolog az, hogy a németek segítenek, de nem önzetlen. Cserébe az EU nem omlik össze, nincs újabb gazdasági vagy igazi háború. Mert ugye egy Németország körülvéve olyan államokkal, amelyek dühösek rá és nem akarják az áruit vásárolni, az egy exportképtelen és gazdaságilag visszaeső Németország.
Ezért mondja lassan mindenki, hogy a német betétesek pénzének védelmére túl nagy ár az EU radikális visszaesése, illetve esetleges szétesése.

midnight coder 2013.05.05. 11:14:26

@Mr. Waszabi: Az EU-t nyugodtan belekeverheted, az alapvető gond az ezzel az egésszel, hogy valamiért az EU a mi esetünkben előszeretettel keveri a politikát a gazdasággal - míg Pl. a szlovákok esetében az ebet nem zavarja hogy echte nácik vannak kormányon. Szóval, van egy erős kettős mérce, aminek kőkemény gazdasági vonzatai is vannak, és amit én a hazai liberósaink hatékony lobbytevékenységének tudok be.

komplikato 2013.05.05. 11:15:53

@kpityu2: " Az igaz, de mi van az EU-s pénzekkel?"

Miféle EU-s pénzekkel? :D

444.hu/2013/04/30/titkos-haboru-dul-budapest-es-brusszel-kozott/

Olvasd el ezt ... Fentebb írta valaki a "gazdaság élénkítő csomagról", hogy majd kap Simlicska 200 milliárdot és hali. Én a fenti cikk alapján el is hinném, hogy csak ezért és csak miatta találták ki kínjukba, ha már a "gonosz" EU elzárta a pénzcsapokat. Az egészben a legszebb, ahogy napi szinten kamuzzák arcunkban, hogy minden rendben.

komplikato 2013.05.05. 11:18:37

@kvadrillio: "A MAGYAR HÚSÁGASZAT TELJES LIKVIDÁLÁSA ?"

Nem. Csak Eddig Csányi kartársé volt az ipar 70-80%-a és az KEVÉS neki.
Nem gyanús, hogy a bedőlő húsüzemek (Hajdú Bét, Bábolna, stb.) hitelezője vagy inkasszózója tök véletlenül az OTP? Aki siet "megmenteni" a céget aztán be is nyeli?

Meg hát ha nem forog a biznisze miből fognak infrastruktúrát fejleszteni Szingapúrban? :P

komplikato 2013.05.05. 11:24:17

@kvadrillio: Ez nem újdonság, több mint egy éve volt a nyilatkozat, hogy a magyar hústermékek jelentős részének már 60% import disznóhúst tartalmaz, mivel itthon nem éri meg tartani. Nyilván a jelen kormány ígéreteihez híven támogatja a mezőgazdasági termelést. :P

midnight coder 2013.05.05. 11:24:48

Amúgy a másik probléma az az egész posttal, hogy az az állapot amibe az ország került, alapvetően 2002 és 2010 között jött létre. Orbánékat ugyan nem lehet azzal vádolni, hogy annyira sikeresen oldották meg a problémát amit Fletóék okoztak, de a mostani helyzetet a szocik alapozták meg. Azaz kb. ki lehet mondani, hogy a demokrácia látszata mellett fényesre nyaljuk az EU seggét taktika sem nevezhető sikertörténetnek.

komplikato 2013.05.05. 11:33:30

@midnight coder: A poszt nem arról szólt szerintem ki tehet vagy sem a helyzetről, hanem arról szólt miért NEM válik be a jelenlegi "megoldás". Tévedés jogát fenntartom.

vakapad 2013.05.05. 11:43:42

@MEDVE1978:

1./ „Erről nem sok szó esik, de az EU-nak sem nagyon fájt 2010 előtt, hogy 3% feletti hiánnyal zárunk minden évben. Nekik is azóta fáj, hogy Viktorunk, ha nincs pénz, akkor azt a külföldi tőkén hozza be. Nyilvánvaló, hogy a német, osztrák, francia bank sír a saját kormányánál, hogy a gonosz magyarok szivatják.”

- EU tagok 2004 óta vagyunk. Azóta bizony „fáj” az EU-nak, hogy mennyi a hiány, és a fájdalomérzés csökkentése érdekében Gyurcsánynak konvergenciaprogramot (ha valaki nem tudná, az ilyesmi arról szól, hogy hogyan csökkentjük a hiányt 3 % alá) kellett benyújtani, amelyet annak rendje és módja szerint meg is tett. Szépen letárgyalták Brüsszelben (akkor még ilyen viszonyban voltunk velük, röhej, mi?), a program szerint pedig 2008-ban mentünk volna le 3 % alá. És bizony 2008 augusztusában a várható hiány tényleg 3 % volt.
- Lehet, hogy az „EU”-nak (amely különféle nációjú bürokraták összessége) a kissé… khm … szubjektív magyar közvélekedés szerint „fáj”, hogy Viktorunk a külföldi tőkét sarcolgatja, viszont az, akinek tényleg rosszat tesz, és sokkal jobban megérzi, az Magyarország. Elég erősen függünk tőlük ugyanis.
- Elárulnám még, hogy nem a „német, osztrák, francia bank” siránkozása miatt nem szeret minket az EU (még ha jól hangzik is, az összegek relatív kicsisége miatt ez hülyeség), hanem azért, mert állandóan verbális sallereket és kokikat kap tőlünk, és bizony az állandó pocskondiázás megviseli az embert, még ha brüsszeli bürokrata is.

2./ „A másik vonulat a magyar elkúrások rendszere. Bajnai anno minimumra állította a magyar gazdaságot, ami annyit jelent, hogy átütemezett. A helyzet nem volt fenntartható, rengeteg szart lapátolt ő is előre, a távoli jövőbe.”

Ez viszont úgy hülyeség, ahogy van. Nem Bajnai állította minimumra a gazdaságot, hanem a világválság (bár annak hatásait előszeretettel szokták a libsibolsikomcsik nyakába varrni, de ennek propagandahányada 100 %, és csak a maradó százaléknyi tartozik az igazsághányadba). Bajnai nem ütemezett át, hanem azonnal lépett, megszüntette a lehetséges kiadásokat. Az utolsó mondat valószínűleg az IMF hitelt célozza, és valóban, derék népünknek sziklaszilárd és megingathatatlan a hite abban, hogy az IMF hitel valami speciális, amely nem illeszkedik az állam folyamatos hitelfelvételeinek sorába. Hát, kérem, az IMF-EU hitel egyharmadával magasabb kamatú piaci hitelt váltottunk ki (javult az adóspozíciónk), melyet így is, úgy is fel kellett volna vennünk, ahogy jelenleg is folyamatosan veszünk fel visszafizetgetvén a régieket, egyharmadát betettük az MNB-be devizatartaléknak (a nettó adósságunk ezzel nem nőtt), egyharmadát meg fel se vettük. Jövőbe történő szarlapátolás tehát nem történt, hiába szeretné ezt a Párt propagandaosztálya kapcsolt részeivel együtt elhitetni (az elhitetés persze sikeres a tényszerűség hanyagolása ellenére).

3./ „Persze hozzá kell tenni, hogy globálban ott van még az EU hibás politikája, ami főként a németek szűklátókörűségéből adódik.”
Ezt inkább nem kommentálnám.

Ludovikás Levente 2013.05.05. 11:46:59

Ez egy annyira buta poszt, hogy kár is bármit írni róla. Elemi iskolai házifeladatnak valaki összekínlódott valamit

hot-spot (törölt) 2013.05.05. 11:48:33

@vakapad: Belőled kellene a parlamentbe sok,sok és még több.

vakapad 2013.05.05. 11:53:09

@midnight coder:

1./ Ahogy szoktam:
2002. és 2008. között a GDP 20 %-kal nőtt (jelenleg a 2005-ös szinten vagyunk), 2008. augusztusában az adósság 65 % volt, a várható éves hiány 3 %, 1 CHF = 160 HUF, volt 13. havi fizetés meg nyugdíj, és nem voltunk bóvli kategóriában.

2./ "Azaz kb. ki lehet mondani, hogy a demokrácia látszata mellett fényesre nyaljuk az EU seggét taktika sem nevezhető sikertörténetnek."

Ez a pártsajtóból lett idemásolva? Főleg a "demokrácia látszata" és a "fényesre nyalás" tetszik.

nyisziati 2013.05.05. 11:56:22

Ez egy egyszerű, de a kialakult helyzetet remekül bemutató cikk. Gratula.

komplikato 2013.05.05. 12:17:46

@kovi1970: " E mellett kb. 5000Ft/hó társadalombiztosítási járulékot is fizetnie kellene. "

Pontosítsunk 2012 január 1 óta nincs TB és nyugdíj járulék, valami hülye nevű adó van, így ugye nem köteles érte szolgáltatást nyújtani érte állam bácsi. És már havi 6000 vagy több a TB. Amit ugye munkanélkülieknek se végtelenségig fizetnek a delikvens helyett, pályakezdőknél meg pláne ...

Pepibubó 2013.05.05. 12:19:19

@hot-spot:
Írtam én egy szóval is, hogy nincs tönkretéve az ország?

Az alapvető, a címlapon megjelölt eredendő OKOT vitatom. A 4 évtizednyi kommunista diktatúráról szóltam, aminek a rombolását 23 év alatt sem sikerült helyrehozni. Minden további baj csak erre a tárgyi, társadalmi romhalmazra rakódott, erről írtam.

Persze megértelek, nehéz nyelv ez a magyar. Sokan mondják, akik most tanulják... :-)

komplikato 2013.05.05. 12:27:38

@Pepibubó: "A 4 évtizednyi kommunista diktatúráról szóltam, aminek a rombolását 23 év alatt sem sikerült helyrehozni."

Ha a gazdaságira gondolsz, meg sem próbálták igazán. Ha mentálisra, akkor sajnos igaz és meg is látszik a lakosság gondolkodásán. Politikusainkén még inkább.

Pepibubó 2013.05.05. 12:43:10

@komplikato: Így igaz!
A mentalitás, ami a diktatúrából maradt itt, az a legnagyobb baj: ezt bizonyítja az elmúlt 23 év. Ebben pedig a média a főbűnös, ezért zavar annyira, amikor itt is címlapon ködösítik a lényeget, az alapvető okokat, csakhogy mentegessék az elvtársi korszakot.

Pár napja, az egyik - reklámra rengeteget költő - szupermarket morgorva "kereskedőit", azaz árukiadóit néztem elhűlve, ahogyan szinte vicsorogtak a vevőkre. Munkanélküliség van, de a többség jól láthatóan büntetésnek érzi, hogy dolgoznia kell.

Ausztriában - persze nyolcszor magasabb szintű életminőség mellett - örömmel fogadnak, amikor belépek egy boltba. Az a gyanúm, hogy nálunk ez nyolcszoros életnívó mellett se lenne így.

nincs1itt 2013.05.05. 12:51:34

@hot-spot: Komolyan nem érted?? Hova vándorolt be a sok ember?? Egy működő, TERMELŐ és ezen keresztül fejlődő gazdaságú országba! Xart sem ér a bevándorló, jó ember, ha nincs munka!! Akkor csak bajnak vannak...
Úgy látom, hogy az elvont közgáz elméletek, teljesen kitöltik a látótered! Pedig baromi eccerű a német modell, termelni, értéket előállítani, azt eladni(export) és ezen keresztül a belső fogyasztás is élénkül. Ez egy öngerjesztő folyamat. Ajánlott olvasmány: Milton Friedman összes...

vakapad 2013.05.05. 12:51:51

@komplikato:

Csak a tények kedvéért:

1./ 2008-ban a GDP az 1989-esnek a 128 %-án állt (pedig 1993-ban volt a 82 %-án is a "szocialista nagyipar" összeomlása után). Ez azért nem nevezhető megsepróbálásnak.

2./ A mentális hagyaték az, hogy "majd az állam" (illetékes elvtárs). Ezt a hagyatékot néhány politikus még vallja (napéldául a jelen regnálók), néhány politikus meg nem. Azokat manapság le szokták ugatni. De azért vannak.

Dilis Csávó 2013.05.05. 12:57:49

Csak reszben ertek egyet a cikk mondandojaval.
Ha mondjuk ez a cikk egy alapvetoen rendbenlevo, viszonylag nagy belso piaccal, vagy stabil, es novekedesi potenciallal biro kulso piacokkal rendelkezo orszagrol szolna, akkor persze mas lenne a helyzet.
De Magyarorszagon csak rovidlatas eseten beszelhetunk a valsagkezelo allam tulzott monetaris/fiskalis szigorarol. Valojaban a magas allamhaztartasi hiany nem a valsag kovetkezmeney, hanem az elavult strukturak, a nem hatekony intezmenyrendszer es a mindenbe beleszolo, mindent agyonkontrollalo allam kovetkezmenye.
Innen nezve a dolgot pedig teljesen mindegy, hogy mekkora a megszoritas, vagy eppen a hiany, ugyanis ezek nem okok, hanem tunetek. Magyarorszag a mainal kedvezobb vilaggazdasagi helyzetben is valsagban lenne, ugyanis kis orszagkent csak addig lehetett ilyen etatizmus es voluntarista ertekrendszer mellett versenykepes, amig a versenytarsai is ezektol a hibaktol szenvedtek. Ennek vege, naluk, nem nalunk.
STrukturalis reformok nelkul semmi sem valtozik.

sanyix 2013.05.05. 13:08:41

az eu ezzel a már nyilvánvaló kettősmércével, csak azt éri el, hogy ezeknek az idióta vityáéknak lesz kikre fogni azt hogy miért maradt ez az ország egy csődtömeg. Azt fogják mondani hogy az eu túlzottdeficit eljárása miatt nem tudott kilőni a gyorsnaszád a mariana árok legaljáról, és csak ők tartották vissza magyarországot attól hogy sikerállam legyen :)

ob.szerver 2013.05.05. 13:11:05

@komplikato:

"Nem gyanús, hogy ....(Hajdú Bét, Bábolna, stb.) hitelezője vagy inkasszózója tök véletlenül az OTP? Aki siet "megmenteni" a céget aztán be is nyeli?"

Még ennél is érdekesebb, hogy megmentett cégeket egy bank meg is finanszírozta az új tulajnak. Na, vajon melyik lehetett az? Pár év múlva szólt a Pszáf, hogy ezt azért mégse kéne.

komplikato 2013.05.05. 13:19:01

@ob.szerver: OFF: Azért egy 25 milliárdos adósságban úszó cég megvétele én szememben eleve csak pénzmosásra jó akció lehetett. De valószínűleg még azt is bukták ...

Makkasz 2013.05.05. 13:32:36

@kovi1970: Persze, tudom en is hogy felcsokkentettek az adossagot. Annak ellenere hogy 3000 mrd elloptak (onmagaban annak adossagcsokkentesre forditasa 10% adossagcsokkentest eredmenyezett volna). Feleltek, 3 ev alatt.

Egyebkent cirka 53 eve folyik ez, jolet teremtese a jovo nemzedekek terhere, csak kozben mar a kamatfizetes megfojtja az orszagot.

100 eve nem mukodhet a gazdasag szabadon,
70 eve tart a kommunizmus,
50 eve megy az eladosodas.

Sir Galahad 2013.05.05. 13:52:52

@hot-spot: Mind a kettő ugyanolyan rossz, és ebből látszik, hogy az EU-nak egyszerűen az a baja Orbánnal, hogy ő kormányoz. Az EU célja - már nyilvánvaló - egyszerűen annyi volt, hogy valamilyen módon ellehetetlenítse a kormányt: ha teljesíti a feltételeket, azzal, ha nem, azzal.

Sir Galahad 2013.05.05. 13:55:10

@Kard: Ne aggódj, ez esetben is találnának valamit, amibe bele lehet kötni, persze mindaddig, amíg jobboldali kormány van (baloldali kormány akkora hiányt halmozhat fel, meg úgy általában is azt csinálhat, amit akar - következmények nélkül).

komplikato 2013.05.05. 14:04:40

@Sir Galahad: Ahogy nézem semmi jele, hogy most jobboldali kormány lenne ...

baldoc 2013.05.05. 14:12:59

@Sir Galahad: Szerinted most, 2013.-ban az EU jobboldali vagy baloldali ?

Sir Galahad 2013.05.05. 14:20:29

@baldoc: Ez egy nagyon jó kérdés. Nézd meg eggyel feljebb komplikato válaszát, szerinte a Fidesz se jobboldali. Akkor most mit mondjak az EU-ra?

Sir Galahad 2013.05.05. 14:23:58

@komplikato: Igazad van, a jobb- és baloldal általam használt hagyományos címkéi ma már idejét múltak.

desw 2013.05.05. 14:33:21

@Sir Galahad:

"Ne aggódj, ez esetben is találnának valamit, amibe bele lehet kötni, persze mindaddig, amíg jobboldali kormány van (baloldali kormány akkora hiányt halmozhat fel, meg úgy általában is azt csinálhat, amit akar - következmények nélkül)."

Nem az a baja az EU-nak, hogy jobboldali kormány van (mondjuk a fidesz erős balos inkább), hanem az, hogy Orbán és bandája suttyó paraszt. Orbánék magasról szarnak az eu-s szabályokra, de azért a markukat tartanák az eu-s pénzekért. Most az EU részéről jön egy lecke, hogy azért ez így nem okés!

svega 2013.05.05. 14:33:45

@hot-spot: Hogy mi a megoldás? Akkor pár ötlet:
A bürokrácia azonnali, 90%-os lecsökkentése. Régen egy nyomorult autószerviz is ki tudta tölteni az új műszaki vizsga papírjait, most ehhez kell egy okmányiroda. Az egyház támogatásának eltörlése, tartsa el a tagság. A futball minden támogatásának eltörlése, tartsa el magát, mint nyugaton. A börtönök költségvetésének megnyirbálása, nem kell konditerem és plazmatévé, ki mennyit dolgozik ott bent, annyi fűtést, és komfortot kapjon. Az országos kifizetőhelyek (BKV, MÁV, Posta, stb. piaci alapra helyezése, érdekes, nyugaton működik.
A állam teljesen felesleges háttérintézményeinek teljes felszámolása, például minek gazdaságkutató intézet 1000 munkatárssal, a piac a megoldás. A politikusok fizetésének és térítési rendszerének megreformálása, a fizetés legyen a magyar átlagfizetés, de jobb, ha ingyen szolgálja a hazát, aki akarja. Legyen ez becsület dolga, egyből eltakarodnának a megélhetési politikusok. Soroljam még?

Sir Galahad 2013.05.05. 14:55:51

@desw: Erősen emlékszem,hogy Gyurcsányék is szartak az uniós szabályokra hogy mást ne mondjak, a valójában kb. 13 százalékos költségvetési hiányt 8-nak hazudták, miközben - mint tudjuk - 3 a megengedett. Mit tett ellenük az Unió? Semmit...

desw 2013.05.05. 15:09:15

@Sir Galahad:
Mondjuk az orbáni 3% is csak az mnyp pénzek elfüstölésével és a multiadókkal jött össze...

De nem a hiányra gondolok, hanem pl.: az erősen vitatható multi és bankadóra. Orbánék sejtik, hogy ezekből baj lesz, de szarnak rá, mert amire a lomha EU megmozdul, addigra már talán nem is ők lesznek a porondon (ismerős "megoldás" I. Orbán idejéből).

Az Eu meg annyit mond, hogy ha te így, bugris Orbán, akkor mi meg úgy.

desw 2013.05.05. 15:12:35

@Sir Galahad:

És persze az egyéb "érdekes", feltehetően nem épp EU-konform megoldásokat ne is említsük, trafikmutyitól a közgépen át a földmutyiig...

Mr. Waszabi 2013.05.05. 15:24:59

@midnight coder: szerintem ez nem jó kérdés. Nem arról szól a történet, hogy melyik taknyos gyerek kapott kevesebb zsebpénzt aputól, hanem arról, hogy miért, miért olyan a hozzáállása apunak egyikhez, a másikhoz meg miért más.
Mondjuk, az egyik ok, hogy Magyarország iszonyúan korrupt, az állammal és tisztviselőivel az élen, a sérelmezett országok összehasonlításában a legkorruptabb.
Ez lemérhető azon - ha csak Brüsszelből nézzük - , hogy az EU-s pénzek jelentős részét nem tudtuk lehívni az előző etapban a saját apparátusunk korrupt és érdektelen hozzáállása miatt.
Miért érdektelen bárki ebben a kérdésben? Mert olyan pénzről van szó, amihez nem juthat hozzá jogi okoskodással, nem elég egy ismerős a minisztériumban, hanem sajnos jól kidolgozott ellenőrzési eljárás van Brüsszelben, azért. Ezért inkább a dögöljön meg a Józsi tehene is elv alapján szarnak a politikusok, hivatalnokok az egészre, s aki nem jattol valami módon, az nem kaphat EU-s támogatást, nem nyerhet pályázati pénzt. Jelzem, az se normális, hogy a magyar polgárok, cégek által befizetett adókból is csak jatt ellenében vagy politikai pártállás szerint nyerhetnek el támogatásokat vállalkozások, de az mindennek a teteje, hogy más országok által kvázi ajándékba adott pénzkeretet veszni hagynak, csak mert a jattal együtt már nem éri meg a pályázónak pályáznia, s akkor az apparátus hozzáállása szerint inkább vesszen el a pénz, ha az övé nem lehet.
Ehhez tegyük hozzá a mostani kiszámíthatatlan jogi környezetet, amelyben nem tudhatja a vállalkozó, hogy holnapután nem húzzák-e ki alóla a vállalkozását, pusztán azért, mert valaki rá akarja tenni a kezét. (Ld: Orbán és Tarlós a buszon. Pár mondatban elhangzott az eszencia.)

Ezek mellett lehet reklamálni, hogy igazságtalan az EU, de szerintem a pofátlanság netovábbja. Először a magunk háza táján kéne rendet tenni, aztán lehet jelentkezni, hogy nem jól osztották el azt, amivel mi milyen jól tudnánk gazdálkodni szerintünk, ha adnák.
Volna pár elgondolkodtató kérdésem.
Az állami beruházások 98 %-át EU-s pénzből finanszírozták az elmúlt években. Akkor mire költötte az állam a magyar gazdaságból bevett, hadi sarcnak is beillő mértékű adót, illetékeket és járulékokat? Hogyan boldogulna az EU nélkül? Sehogy.
Másik terület. 1990-1995 között a világon 2 ország volt, amelynek mezőgazdasága állami támogatás nélkül piacképesen működött. A másik Új-Zéland volt, csak segítek. Pedig nem voltunk társult EU tagok még, vám terhelte az európai exportunkat is, nem hogy exporttámogatás lett volna, mégis életképes maradt a mezőgazdaságunk.
Aztán jött az EU tagság, mindenféle szubvenciókkal és mégsem látszik a mezőgazdaságban a belé öntött rengeteg pénz, mondhatni szarabbul megy a buli, mint korábban eszközök, tőke és támogatás nélkül. Ez hogy lehetséges? Ma gyakorlatilag nem szól másról, mint EU-s agrártámogatások kisíbolásáról, amit ráadásul nem a kisparasztok hajtanak végre, hanem nagyvállalkozók.
Ha már a beruházásoknál és azok hasznosságánál tartunk. Tudható évek óta, hogy az élelmiszer nagy üzlet lesz az éghajlati változások miatt. Ugyan, miért nem épült víztározó és öntöző csatorna rendszer EU-s támogatással, holott arra igénybe lehetett volna venni? Elkölthettük volna a le nem hívott keretet, meg a 4-es metró helyett is jobb dobás lett volna, meg néhány ál-alagút és viadukt helyett is.
Most, hogy a FIDESZ kiosztotta az állami földeket a rokonoknak, most érdekes módon mindjárt rájöttek, hogy jaj de fontos megoldani az öntözést? Hogy a föld lófüttyöt nem ér, ha aszály lesz és nem terem?
Szóval, Brüsszelből nézve mindez úgy néz ki, hogy ez az ország nem tud élni a felkínált lehetőségekkel, mert nem képes rá, mert nem is akar képes lenni.
Szóval nem véletlenül mondom, hogy itt helyben kéne vizsgálódni és változtatni, mert gyalázatos az szint, ahol a magyar állam érdekkezelése tart.
Mondok egy jó példát, csakhogy látható legyen, hogy lehet ezt jól is csinálni, itt és most is, akár éveken át is. A MVH az EU agrár terméktámogatások kifizetési, illetve szubvenciós felvásárlási ügynöksége. Eljárásrendjét és számítógépes rendszerét úgy építette fel 2004-ben, hogy abban korrupciónak lehetősége ne legyen. Az igénylések elektronikus rendszerbe kerülnek, s onnantól a gép sorsolja ki az ügyintézőt, az ellenőrt, a mintát bevizsgáló hitelesítő céget és a határozat aláíróját is minden egyes ügyben akkor, amikor a következő fázisba kerül az ügy. Senki nem tudja előre az ügyben érintett többi hivatalnokot, bevizsgáló labort, sem a határozat aláíróját, így a korrupciót se tudják megszervezni. Nem is marad meg a keret, elfogy az utolsó fillérig, anélkül, hogy sáp cserélne gazdát. Ráadásul gyorsan is megy az egész. Tessék mondani, ezt hogy nem sikerült összehozni a többi EU-s kifizető ügynökségnél? Nem akarták, úgy nem sikerült. Pedig ez is magyar EU-s hivatal, magyar szoftverrel, magyar munkavállalókkal és hivatalnokokkal.

vakapad 2013.05.05. 15:27:19

@Sir Galahad:

Mivel én ragaszkodni szoktam a tényekhez (ez másokra nem annyira jellemző), kénytelen vagyok ismételten megírni, hogy Gyurcsányék nem hazudtak (persze ez csak azoknak mond valamit, akik ismerik a "nem" tagadószó jelentését). Annyi történt, hogy a PPP konstrukciókat az EU tudtával(!) ki akarták venni az adósságnövelő tényezők közül. Az EU ezt a kérdést már a választások után tárgyalta volna, mire Járai (jelenleg KT elnök) gyorsan kiküldte Szapáryt (jelenleg washingtoni nagykövet) Brüsszelbe, egy kis botránykavarásra, így az EU kénytelen volt a megtárgyalását a választások előttre előrehozni, és bizony nem a javunkra döntött. A hazai propaganda (vigyázat, nem a Gyurcsányéké!) ezt úgy hozta le, hogy a./ "Gyurcsányék hazudtak" (pedig nem), és b./ "a hiány még magasabb volt", pedig az EU nem a javunkra döntött (azaz a PPP-ket is be kellett venni az adósságnövekedésbe), így a hiányként közölt érték tényleg annyi volt, amennyit közzétettek.

Kérném azokat, hogy akik a sztorit nem ismerik, ne azzal vágjanak vissza az itt összevissza ... khm ... csúsztatóknak, hogy "de a FIDESZ is", mert azzal nem védenek meg semmit. Sőt.

vakapad 2013.05.05. 15:43:48

@Mr. Waszabi:

Az örök téma, alagutak és viaduktok:

1./ Az M6-os építésekor a befektető (aki a saját pénzét tette bele, az állam csak bérli tőle) bizony nem volt hülye, és kiszámolta, hogy jönne ki jobban: ha jó mély árkot váj, és a földet elszállítja kb. 50 kilométerre (közelebb nem volt földlerakási engedélyes hely), vagy alagutat épít. És, mivel az utóbbi volt az olcsóbb, és ő a saját pénzéből minél kevesebbet akart költeni, hát uramfia, alagutat épített.
2./ A viaduktnál a nyomvonalról véglegesen (volt vagy 32 változat) a helyi önkormányzat döntött, és mivel nem engedte a helyi érdekek legkisebb sérülését sem, a viadukt mellett tette le a voksát(2002. februárjában). Bizony, a demokrácia ennyire ostoba dolog, többletköltségekkel jár. Ez úgy 30 milliárdba fájt az adófizetőknek, kb. ennyi a különbség a helyiek számára hátrányos, de olcsó megoldás és a viadukt között.

Megjegyzendő, hogy ezt tán néhányan elolvassák (nem sokan), aztán újrakezdik a viaduktozást. Az ugyanis jobban hangzik.

Mr. Waszabi 2013.05.05. 16:01:41

@vakapad: nem vitatom. Nem ebben az értelemben említettem a viaduktot. A sajtóban közölt leiratát olvastam annak a minisztériumi meghallgatásnak/vitának, ahol a kormányzat képviselője részéről hangzott el az olcsósító javaslatra válaszként: "Mit fáj magának az a húsz milliárd?". Ez nem a vállalkozó felelőssége, hanem a közszolgáké, nyilván. Ebben az értelemben említettem meg a műtárgyakat.

kekex 2013.05.05. 17:28:38

@hot-spot:
Bocs, de a Tél közeleg, viszont Az éj sötét és tele van iszonyattal.
De tényleg nagyon jó levezetés.

kekex 2013.05.05. 17:32:21

@mahet:
Igazán hálát adhatnál egyúttal Istennek, hogy nem vagy "ilyen" mint a lencsés!
Ahogy egy millás tüntetési molinó tartalmazta (igen helyesen)
"Köszönöm Istenem, hogy nem vagyok fideszes"

Kard 2013.05.05. 17:41:22

@Sir Galahad: Más idők voltak a válság előtt és mások vannak most. Előtte minden állam nyugodtan költekezhetet most pedig vasszigor van szinte mindenütt.
Megjegyzem ha nem teszik át az manyup pénzéket az államhoz és állítják le a befizetéseket akkor már kb. 4e milliárd forinttal odébb lennénk ami 15% a GDP-ben azaz most olyan 95% lenne a hiány. Ennyi szart toltunk a jövőbeli aktív korosztály terhére át, vagy ennyi nyugdíjat loptunk el a maiaktól, ezt majd az idő eldönti.

kekex 2013.05.05. 17:42:25

@Mr. Waszabi:
Hehe! MELYIK kormány alatt? Mert eddig úgy tudtam, hogy a nyomvonalat (viadukttal) NEM az Mszp kormány tárgyalta le!

Mr. Waszabi 2013.05.05. 19:20:59

@kekex: nem tudom, olvastad-e az előzményeket, én mindegyikről írtam, a korrupció és hatékonytalanság tekintetében.
De ennek ne örülj annyira, mert a korrupció csak folyvást nőtt 1990 óta s most van a topon. Az MDF kormány alatt a privatizációk, a Horn kormány alatt az olajozás (és valahányad része a privatizációnak), azonban állami szintre az első Orbán kormány emelte jogszabályokkal, majd az MSZP folytatta az EU-s pénzek átjátszásával.
Azonban az a mértékű lopás jogsértések árán is, ami 2010 óta tapasztalható, nos, az a második Orbán kormány rovására írható egyedül.
A politikai korrupcióval mindenki tisztában volt ebben az országban 1990 óta, csodát gondolom nem is várt senki, azonban az a pofátlanság netovábbja, hogy Orbán pont az elődei lopásait meglovagolva s annak ellenkezőjét ígérve jutott a 2/3-hoz, ellenben a lopás mértékére még rátett két nagyságrendet, ahelyett, hogy csökkentette volna.
Ezért nem képes hozni kormánya a 1998-2002 közti gazdaságpolitika töredékét sem.
Elég, ha megnézzük a különböző botrányokban felmerülő összegeket. Sukoró 2,5 milliárd, azt mekkora balhét igyekeztek belőle csinálni, közben valahogy felszívódott a manyup 3000 milliárdja, az extraadók vagy éppen most a dohánybiznisz bevételei csoportosulnak át érdekkörükbe.
1998-2002 között még százmilliós nagyságrend, 2002-2010 között már milliárdos, 2010 óta pedig az ezermilliárdos nagyságrend jött divatba. Nem kell hát csodálkozni azon, amilyen állapotban van az ország, mivel a gazdaság teljesítménye nem nőtt annyit, mint a közpénzlopásé.
Az már nagyon durva, amikor azért vet ki extra adókat a kormány, hogy legyen mit kilopnia a rokonoknak.
Jelzem, hogy mindeközben sem az államadósságot, sem padig a lakosság eladósodottságát nem csökkentették, hanem növelték, ellenben sok munkahelyet tönkretettek, vagy tesznek épp. Az, hogy mit kommunikálnak, az lényegtelen, a számok, tendenciák beszélnek egyértelműen. Azt gondolom, hogy amíg volt gazdaság, ami termelt, mert hagyták, addig volt remény a feltörésre, de jelen kormányzati dorbézolás, különös tekintettel a jogbiztonság megszűnésére, nos ez túl van a tűréshatáron. Ki fog itt befektetni, ha a kormány bármikor bármilyen szektor alól kihúzhatja a szőnyeget röpke pár nap alatt? A kormány ezzel a lépéssel átlépett egy olyan határt, ami demokráciában nem történhet meg: ugyanis ez a lépés nem a állami költségvetés javításáról szól, hanem a magántulajdon közvetlen átcsoportosítása más magánkézbe, törvényileg. Innentől azt vesznek el, amit csak akarnak, elég, ha furmányos törvénybe iktatják. Lehet örvendezni.
süti beállítások módosítása