2016.03.01.
19:09

Írta: Veres Máté

Miért lett Bernie Sanders népszerű Amerikában?

Tavaly ősz óta teljes erővel száguld a kampány Amerikában ugyanis ebben az évben elnököt választ magának a világ legnagyobb gazdasági és katonai hatalma. Ennek a demokrata oldalon két igazán kiemelkedő résztvevője van: egyrészt, a 90es évekből még Bill Clinton feleségeként és az Obama kormány első külügyminisztereként ismert Hillary Clinton, másrészt Vermont szenátora, egyben az elmúlt évtizedek washigntoni politikai élet egyik legszínesebb figurája, Bernie Sanders. Clintont valószínűleg nem kell bemutatni, ugyanakkor, ha Sanders neve ismeretlenül cseng nem meglepő, mert a szenátort még Amerikában is alig ismerte a többség . A legjobb esetben is Vermontban és néhány újbalos körben volt igazán népszerű. Ezt jól mutatják azok a felmérések is, amelyek szerint, még tavaly októberben is a szavazók támogatásának csupán 3%-át tudhatta magáénak országosan. Mindeközben Hillary Clinton, akkor még toronymagasan legnépszerűbb demokrata elnökjelölt volt és kb. 60%-kal dicsekedhetett. Ám azóta nagyot fordult a világ, ami február 1-én tartott iowai előválasztáson odáig vezetett, hogy első egymás elleni megmérettetésük, egy tulajdonképpeni döntetlennel zárult. Míg a február 9-én, New Hemsphirben rendezettet már toronymagasan nyerte Sanders. Az elmúlt egy évben amíg Sanders népszerűsége ugrásszerűen nőtt, addig Clintoné, ha csak lassan is, de csökkent. Ennek az okai sokrétűek. A politológiával foglakozóak sokszor mutatnak a volt külügyminiszter levelezési botrányára, kézzelfogható, saját üzenetek hiányára vagy Robby Mook, Clinton kampánymenedzserének rossz stratégián alapuló döntéseire, mint lehetséges magyarázat. Ezek ugyanakkor elsősorban csak a volt külügyminiszter népszerűségének a visszaesését tudják megmagyarázni és nem Sanders előretörését.

young-voters-for-sanders.jpg

Az írás nagyban támaszkodik a Business Insider egy 2011-es bejegyzésére, amely akkor az Occupy Wall Street mozgalom létrejöttének okait próbálta feltárni. Ehhez a szerző közel 40 grafikont és diagramot használt fel, én csupán párat emelek ki és összességében kategóriánként nézem át, hogy miben változott azóta a helyzet – ha egyáltalán. Az eredetivel megegyezően a 3 leglényegesebb vizsgálatba vont tényező: munkavállalók, vállalti vezetők (CEOk) és a bankok. Sanders sikerét a legtöbb elemző rendszerkritikus politikájának tudja be. De azt, hogy ez miért járhat pont ma széleskörű népszerűséggel Amerikában, a következőkben bemutatott ábrák értelmezése útján keresztül lehet csak igazán megmagyarázni.

 

Munkavállalók

A munkavállalókat leginkább érintő kérdésben, a munkanélküliség terén pozitívan alakultak a dolgok a 2011-es cikkhez képest. A ráta akkor 9% körül volt, ami kb. 14 millió munkanélküli embert jelentett. Ezt azóta az Obama adminisztrációnak sikerült  5% alá csökkentenie, ami ma kb. 7 millió ember és megegyezik Milton Friedman – ma már vitatott  - természetes munkanélküliségi  rátájával.

 


Amerikai Munkanélküliségi Ráta 1950 - 2016 (Y: Százalék, X: Év)

Az Obama kormány lépései azonban másodlagosnak tekintetőek az Amerikai Központi Bank, a FED ezen a téren tett erőfeszítéseihez képest. Ez elsősorban annak tudható be, hogy Obama fiskális mozgástere limitálva volt a republikánusok uralta szenátus és kongresszus által. Így a klasszikusabb, New Deal típusú munkahelyteremtő állami infrastrukturális beruházásokat nem tudta kivitelezni. Kénytelen volt a FED segítségét igénybe venni, ami egy lassúbb és a piacra jobban támaszkodó technikát követelt, két fő eszközt alkalmazva: mennyiségi lazítás és tartósan 0%-os kamatláb. Az akkor még Ben Bernanke által vezetett FED hangsúlyozta, hogy mindkettőt addig folytatja, amíg munkanélküliség nem csökken tartósan egy gazdaságilag elfogadható szintre. Ezt a vonalat a nemrég Bernanke helyét átvevő, Jenet Yelen vezette FED is követi és sokak szerint pont a kedvező foglalkoztatási eredményeket látva döntött úgy, hogy megemeli az alapkamatot.

Ugyanakkor a számok mögé nézve közel sem ennyire rózsás a helyzet. Már a Business Insider cikke is rámutat, hogy munkanélküliségi ráta úgy lenne teljes, ha fél-munkaidőben (part-time), de teljes munkaidőben dolgozni vágyókat és azokat, akik egy ideje feladták a munkakeresést is  figyelembe vennék. Ugyanis az előbbiből nem lehet, az utóbbiból pedig pláne nem lehet megélni. Egy ilyen munkanélküliségi ráta kb 14%-os volt 2011-ben, míg ma 9-10% körül van. Tehát továbbra is közel 14 millió dolgozni (és szavazni!) képes, de rendes vagy akármilyen munkát találni képtelen embernek nincs biztos megélhetése, ami rögtön 21 millió embert érint, ha csak minden másodiknak van legalább egy gyereke is.

Azok sincsenek feltétlen jobb helyzetben, akiknek van munkájuk. Az egyik dolog, amit ’nem mondanak el neked a kapitalizmusról’ az, hogy Amerikának közel sincs az egyik legmagasabb életszínvonala a világon. Ennek az egyik oka a szociális juttatások nagyon alacsony szintje. Ha (Nyugat) Európában az ember talál magának egy stabil munkát, akkor abból az egyéb juttatásokkal viszonylag kényelmesen meg tud élni. Amerikában ugyanakkor kiemelkedően magas az úgynevezett ’dolgozó szegények’ száma. azaz, azon emberek, akik teljes idős munkájuk fizetéséből is alig-alig tudnak csak kijönni havonta, nemhogy félrerakni. A Working Poor Families Prjoect NGO számításai szerint  az amerikai lakosság 27,7%-a, avagy közel 127 millió 18 év feletti ember dolgozik alulfizetett állásokban. Ez főleg annak a fényében kiemelkedő, hogy -2010es adatok alapján - az átlag amerikai  többet dolgozik, mint bármelyik másik olyan ország lakosa, amelyiknek meghaladja az egy főre jutó éves jövedelme a 30.000 dollárt. Ezt a bizonyos 30.000 dolláros éves szintet egyébként a dolgozók több mint 51%-ának(!) a fizetése nem is éri el, miközben az országos szegénységi küszöb 28.000 dollár körül van – ez az adat már 2015-ös. Ezen lehangoló számok hátterében két fő ok található: egyrészt a tény, hogy folyamatosan csökken a dolgozói érdekképviseletek, kiváltképpen a szakszervezeteket súlya a gazdaságban köszönhetően az állam és a magánszektor ez irányú törekvéseinek; másrészt, hogy ugyanebben az időszakban a minimálbér folyamatosan veszített hazai vásárlóerejéből, ugyanis az USA azon kevés országok egyike az iparosodottak közül, ahol az nem követi automatikusan az inflációt.


Piros vonal: Szakszervezeti tagság ; Kék vonal: Középosztály részesedése az országos jövedelmekből (Ybal: Szakszervezeti tagság; Yjobb: Középosztály részesedése az országos jövedelmekből; X: Év)

Sanders kampányában mindkét terület kiemelkedő szerepet játszik. Egyrészt mind korábbi, mind a mostani kampánya során a legnagyobb egy összegű kampánytámogatást a szakszervezetektől kapta, másrészt az országos minimálbér 15 dollár/h-ra emelése az egyik legtöbbet ismételt témája nyilvános szerepléseikor.

Ha Sandersből mégse lenne elnök a végén, azért nem minden Amerikában dolgozót kell majd egyformán ’félteni’. Ahogy a következő részben majd láthatjuk, amíg a középosztálytól lefelé a többség alul van fizetve, addig a legnagyobb vállalatok vezetői (CEOk) itt keresik a legtöbb pénzt az egész világon.

 

Vállalatvezetők (CEO)

Folytatva a Business Insider grafikonjainak az összehasonlítását nézzük meg, hogy miként alakultak 2011 óta a vállalti profitok. Mint ahogy az alábbi grafikon jól mutatja 2011-ben, még bőven a válság éveiben, történelmi magasságokat értek el.

És a helyzet azóta se változott. Olyan szempontból, hogy ezek a profitok ma is történelmi csúcsokat döntenek. Ez a jelenség egyébként a Goldnam Sachst, a válság alatt az egyik legtöbb kritikát kapó befektetési bankot is arra ösztökélte, hogy alapjaiban értelmezze újra a kapitalizmus működését.


Adózás Utáni Vállalati Profit 2015 (Y: Milliárd Dollár; X: Év)

A rekordbevételeknek azonban nem örülhettek egyformán az alkalmazottak és a management, mert alapvetően csak az utóbbiak voltak annak a haszonélvezői. Amíg a 60-as években kb. átlagosan harmincszor keresett többet egy CEO egy átlag munkavállalóhoz képest, a 2000-es évekre ez a különbség meghaladta az 500-at is. A dot.com buborék kipukkanása és a 2008-as válságot követően valamelyest konszolidálódtak a különbségek és 2008-ra már „csak” 350-szeres volt a különbség egy CEO és egy átlag dolgozó fizetése közt. Ugyanakkor, ha a kilengésektől eltekintünk, - ismételten csak az 1980-as évektől - egy fölfelé ívelő tendenciát figyelhetünk meg.


CEO/átlag dolgozó fizetés aránya (X: Arány; Y: Év) (Forrás: AFL-CIO Paywatch Report)

Ezen a ponton érdemes kiemelni egy újabb sajátosságát az amerikai rendszernek, azaz, hogy sehol a világon nem keresnek arányaiban ilyen jól vállalati vezetők, mint ott, legyen a versenytárs Európai vagy Japán multinacionális cég vagy bank. A szabadpiac hirdetői szerint ezzel egyébként nincs is különösebb gond, hisz egy 350 szeres különbség csupán arra utal, hogy a CEO-k ennyivel több értéket adnak hozzá vállalatuk termeléséhez. Folytatva ezt a gondolatmenetet mindez azt jelenti, hogy az amerikai CEO-k a 60-as évek óta valamilyen módon több mint megtízszerezték a termelékenységüket. Más szóval a mai CEO-k Amerikában ennyivel ügyesebbek, képzettebbek és okosabbak, mint elődeik voltak. Érdemes ehhez képest az alábbi grafikont megnézni, mely az átlagdolgozók ugyanebben az időszakban történt reálbérének az alakulását mutatja be.


Teljes időben foglalkoztatott (Y: Fogyasztói Árindexhez Igazított Dollár; X: Év)

Stagnált és stagnál ma is. Pedig a dolgozók se lettek butábbak vagy kevésbé képzettek. Hacsak nem direkt olyat kerestek, mindenhol, de akkor minek a sok HR-es ezeknél a cégeknél. Fontos tehát megjegyezni, hogy a probléma nem elsősorban a rekord profittal van – bár kiváltképpen a válság éveiben azért az is kérdéses – hanem, hogy abból aránytalanul nagy szeletet hasított magának egy szűk réteg, akiknek több mint valószínű, hogy nem volt egyébként akkora szerepe annak megtermelésében. Ennek eredményeként a 70-es évektől a legtöbb család megszokott életszínvonalát, az tartotta fent, hogy a nők is elkezdtek munkába állni és így két ember keresete nagyjából ugyanakkora vásárlóerőt biztosított, mint a háborút követően egyé.

Egy külön írást érdemelne, hogy miért is alakult úgy, hogy ma még Európai társaik is „csupán” valamivel több, mint a felét keresik Amerika vállalat és bankvezetőinek, miközben nem egy iparágban jobban teljesítenek, mint azok és nem mellékesen, nem okoztak válságot 2008-ban. Ha egy tényezőt kellene kiemelni, ami megmagyarázhatja ezt a hatalmas különbséget, akkor az amerikai CEO-k gazdasági hatalmából származó politikai hatalmuk lenne a választottam. Ennek egyik formája az úgynevezett ’forgóajtó probléma’, ahol cégvezetők sokszor minisztériumok élére kerülnek, majd mandátumuk lejártakor visszatérnek régi pozícióikba. A kettő között meg úgy alakítják a szabályokat, hogy ők és tárasaik azzal jól járjanak, de legalábbis semmiképpen ne rosszul. A másik, legalább ilyen fajsúlyú probléma, a kampányfinanszírozás kérdése. Nagyvállalatok dollár milliókkal támogatták az elmúlt évtizedekben az amerikai elnökök választási kampányát és mára sokan gondolják, hogy ez nagyban befolyásolta őket a későbbi vállalatokat segítő és munkavállalókat hátrányosan érintő döntéseikben.

Nem véletlen, hogy Sanders híveinek az egyik legfontosabb támadási pontja Clintonnal szemben az utóbbi állttal a múltban –és ma is - elfogadott milliós nagyságrendű támogatások az ország legnagyobb bankjaitól, cégeitől és ügyvédi irodáitól. Eközben Sanders kategorikusan elutasít minden vállalati felajánlást. A szenátor hívei egyébként gondoskodtak is róla, hogy a különbség kettejük közt lévő finanszírozói hátteret illetően, minél látványosabb formában, a lehető legtöbb emberhez el is jusson és összeállítottak egy táblázatot, ami nagy sikerrel kering a szociális médiában is. Ez sokat megmagyaráz arról is, hogy Sanders miért teljesít sokkal jobban a fiatalok között, mint Clinton.   

Zárásként itt egy minden szónál többet elmondó grafikon, ami egyrészt kiválóan foglalja össze a vállalatvezetők alpont lényegét, másrészt bemutatja az amerikai gazdasági rendszer jelenleg legnagyobb problémájának forrását: az iparosodott országok között a legnagyobb társadalmon belüli egyenlőtlenséget. Erről Pogátsa Zoltán írt bővebben itt.


Piros vonal: Vállalati Profit/GDP; Kék vonal: Dolgozói Fizetések/GDP (X: Milliárd dollár; Y:Év)

 

Bankok

Első ránézésre ezen a területen is pozitív változás ment végbe 2011 óta. Egyrészt életbe lépet a Dodd-Frank törvénycsomag legtöbb rendelkezése, amely a bankok felelőtlen hitelfolyósítását fékezni és a fogyasztók szélesebb körű tájékoztatását segíteni volt hívatott. Másrészt megindult a hitelezés az országban. A Business Insider szerzője 2011-ben kiemelte, a bankok hiába kaptak több milliárd dolláros állami mentőcsomagokat, a kihelyezett hitelek mérete csak csökkent vagy stagnált. Mint az alábbi ábra is jól mutatja ez azóta sokat változott.


Összes kihelyezett hitel (Y: Milliárd dollár; X: Év)

A válság óta azonban így is megtriplázták a FED-nél elhelyezett ’többlettartalékaikat’, melyek elsősorban a mentőcsomagoknak és a mennyiségi lazításoknak voltak köszönhetőek. Ennek azért van jelentősége, mert még a válság elején hoztak egy olyan döntést a törvényhozók, hogy a FED a nála tartott tartalékokra kamatot fizet a bankoknak. Ennek hiába vannak egyébként összetett okai IS, az átlag választó, ha ezt meglátja, akkor csak azt gondolja, hogy az adójából kaptak egy nagy adag pénzt a válság okozói, hogy aztán az adójából fenntartott központi banknál tartsák és még kamatot is kapnak érte. Az ország egyik legolvasottabb hírlapja, a New York Times publicistája például ezt egyenesen úgy értelmezte, hogy a bankoknak azért fizetnek, hogy ne hitelezzenek és ezt a véleményt osztja Nobel Díjas Joseph Stiglitz is.


Letéti Intézmények Többlettartaléka (Y: Milliárd dollár; X: Év)

Az alábbi ábra és hozzá kapcsolódó cikk ehhez képest csak tovább borzolják a választói kedélyeket. Ugyanis azt mutatják be, hogy a válság kellős közepén és az elmúlt években is történelmi rekordot döntött a Wall Streeten dolgozók fizetésének mérete, együtt a menedzsmentnek kiosztott bónuszokkal.


Átlag fizetés New Yorkban; Sötétkék vonal: Értékpapír ipar; Szürke vonal: Minden egyéb privát (Y: Ezer dollár; X: Év)

Amiről azonban még a Business Insider 2011-es cikke sem szól arról, az az elképesztő változás, amin a bankok méretüket tekintve mentek végbe. Mára kevesebben vannak, koncentráltabbak és nagyobbak, mint valaha. 

Hillary Clinton hívei ennek nem tulajdonítanak különösebb jelentőséget, szerintük nem a bank, hanem a tőkeáttétel mérete és minősége a fontos és ezek valóban javultak.

Bernie ezzel szemben a már előző alpontban is felvázolt módon gondolkodik: ha túl nagy a bank, akkor túl nagy a politikai befolyása is. És mint azt már írtam, ez sokszor jár befolyással a törvényhozás felett is. Így egyetlen megoldás a bankok feldarabolása lehet, úgy, hogy közben a klasszikus kereskedelmi banki funkciójukat leválasztják a befektetési célúaktól. Az utóbbira azért van szükség, mert mint azt a válság megmutatta a pénzintézetek nagyon sokszor használták ügyfeleik letétjeit azok tudta nélkül és fektették be magas hozamú, de nagyon rizikós spekulatív jellegű eszközökbe vagy adták oda kölcsön formájában munkával és bevétellel nem rendelkező embereknek (NINJA). Ezentúl Bernie sokat hangoztatja azt a szintén népszerű tételét is, hogy a válságért felelős bankárok és politikusok közül senki nem került börtönbe, sőt mint láthattuk rekord fizetéseket tettek zsebre a pénzügyi szakmában dolgozók.

 

Szóval miért is Bernie?

bernie-sanders-f50-1446062955.jpg

A 2011-es Business Insider cikk írásakor az Occupy Walstreet mozgalom még javában demonstrált New Yorkban, mára azonban eltűntek az utcákról. Annak ellenére, hogy láthatólag nem sok minden változott és ezzel együtt az emberek ellenérzése a rendszerrel szemben sem. Amikor elfogytak a tüntetők a Wall Streeten található központjukból, a Zuccotti Parkból, akkor sokan a bukásukról írtak. Pedig ma már láthatjuk, hogy bizony komoly sikereket értek el. Nélkülük talán ma se lenne a köztudat része országszerte az elképesztő jövedelem és vagyoni különbség, ami az elmúlt 40 évben kialakult Amerikában. Szlogenjük a „Mi vagyunk a 99%” volt az, ami sokaknak felnyitotta a szemét azzal kapcsolatban, hogy az elmúlt évtizedekben az országban megtermelt profit nagy része a leggazdagabb 1%-hoz (pontosabb lett volna egyébként a 0,1%) került, míg a népesség 99%-nak reálkeresete alapvetően stagnált. Ezen felül az Occupy mozgalom volt az, ami a legnagyobb hangerővel követelte, hogy az elmúlt fél évszázad legjelentősebb gazdasági válságáért vonjanak felelősségre bankárokat, bankvezetőket és politikusokat. És ma ők azok, akik Bernie Sanderst a hatalom közelébe juttatják. Merthogy az Occupy mozgalom lehet, hogy fizikailag megszűnt, de szellemében ma Sandersben éled újra annak minden üzenete.

Sanders egész életében a dolgozói jogok mellett és a túlburjánzó tőke ellen emelete fel a szavát. És nem pusztán gazdasági szempontból, hanem a környezetre vagy a társadalomra gyakorolt destruktív hatása miatt is. Ugyanakkor a több mint 120 millió szegénységi küszöb környékén élő és dolgozó ember közel se mind az ő szavazója. Ha így lenne nem nagyon kéne aggódnia semmilyen kihívójától. Annak ellenére, hogy Sanders kampányában nagyrészt ezekre az emberekre koncentrál, nagyon sok van köztük, akik nemhogy nem egy másik Demokrata jelöltre voksolnának (akik alapvetően szintén ennek a csoportnak próbálnak imponálni gazdasági programjaikkal), hanem inkább valamelyik republikánusra, akik alatt az elmúlt 40 évben a legtöbbet veszítették. Azt, hogy ez miért van így meghagyom a politikatudomány és a társadalom pszichológia szakértőinek, hogy kielemezzék. Én személy szerint Sanders-el értek egyet az okokat illetően, azaz, hogy az elmúlt évtizedekben a politika, és azon belül is a konzervatív oldal elsősorban, kismillió, főleg identitás és kultúralapú kérdésekben osztotta meg társadalmat. Vallás, melegek jogai vagy nacionalizmus, mind olyan területek, amik fontos, de alapvetően csak szimbolikus értékkel bírnak, ugyanakkor nem járulnak hozzá közel sem olyan mértékben egy gazdaságilag igazságosabb társadalomhoz, mint pl. a munkavállalói érdekképviseletek. Hogy Chomskyt idézzem (saját fordítás): „Egy ügyes módja az emberi engedelmesség fenntartásának, az elfogadható vélemények spektrumának szigorú korlátozása, úgy, hogy közben nagyon élénk vitát engedsz azon a spektrumon belül” .

Amit fontos látni a fenti adatok alapján, hogy a düh forrása, ami anno az utcára vitte az embereket, a szegények elkeseredettsége és a középosztály felmorzsolódása továbbra is fennáll és folytatódik. Eközben a rendszer a leggazdagabbakat szolgálja ki és szinte napi szinten érkeznek hírek arról, hogy hogyan koncentrálódnak a javak és a hatalom egyre kevesebb cég  és család kezében. Bernie kampánya pontosan ezekre a területekre koncentrál. Ezt a rendszert támadja egyszerű és érthető üzenetekkel és az emberek saját sorsukat is féltve felfigyelnek rá. Amikor G.W. Bush anno megnyerte magának második mandátumát az emberek a terrortól féltek. Ma az egyre nagyobb méreteket öltő (relatív) szegénységtől. Az adatok azt mutatják, hogy a legnehezebb helyzetben lévő baloldali szavazók többségben Sanderst választják. Az iowai választást követően Sanders és Clinton támogatói között a legnagyobb különbség a korukon túl, a keresetük volt: míg a gazdagabbak Hillaryt, addig a szegényebbek Berniet választották, amivel a vermonti kormányzó döntetlenre hozta első párharcukat. Eközben az országos felmérésekben is utolérte az egy éve még sokkal népszerűbb vetélytársát.

Természetesen messze még a vége és Sanders hiába győzte le nagyon demokrata riválisát New Hempshirben, Clinton még nagyobbat nyert South Carolinaban. Az egyik legfontosabb megmérettetés ma este jön az úgynevezett Szuperkedd keretében több mint 11 államban tartanak előválasztást. Aki, ezt eddig megnyerte, az alapvetően megnyerte a versenyt pártja elnökjelölti posztjáért is. Azonban bármi is lesz az eredmény, az tagadhatatlan, hogy már Sanders mostani népszerűsége is váratlanul érte a legtöbb elemzőt, hisz nem mond mást ma se, mint 40 éve vagy tavaly október előtt, amikor még alig 3%-on mérték. De Bernie mára egy eszmét képvisel, a rendszerben csalódottak eszméjét. És mint ilyen, könnyen lehet, hogy Victor Hugonak lesz igaza, aki szerint nincs annál nagyobb erő, mint az eszme, aminek eljött az ideje. Így ha fél éve nem is, négy év múlva minden demokrata jelöltségért induló politikusnak számolnia kell ezzel az eszmével, ha nyerni akar.

7 komment

Címkék: amerika válság elnökválasztás hillary clinton 2008 válságkezelés szabadpiac 2016 portfolioblogger előválasztás business insider occupy wall street Stiglitz bernie sanders

A bejegyzés trackback címe:

https://gazdpol.blog.hu/api/trackback/id/tr348432562

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

studkell 2016.03.02. 12:22:01

Százalék. Százalékkal. 60%-kal. Nincs és soha nem is volt -al, -el rag a magyarban, csak teljesen hasonuló -val, -vel rag. És a központozást (értsd: vesszők) is tanulmányozhatnád.

aleb19 2016.03.02. 13:09:25

jo a poszt, de a mainstream gazdasagi mediakban vagy pl a retekklub adasaiban ezt es a hasonlo temakat rendszeresen agyonhallgatjak

vicces hogy az US president akarata helyett egy maganbank/FED/ akarata ervenyesul a szabadsagfoldjen

aleb19 2016.03.02. 13:10:50

@studkell: mikor nincsenek erveid akkor csak a grammarnaziskodas marad????

FF 2016.03.02. 13:35:27

Grammatik macht frei.
Egyébként meg igenis tanuljon meg rendesen magyarul mindenki, aki közzéteszi a gondolatait.

aleb19 2016.03.02. 13:58:19

@FF: es akkor megvalosul a szep uj vilag ahol csak a bolcsesz-jogaszbarmok iranyitanak mindent es mindenkit

aleb19 2016.03.02. 15:45:57

az illetekes elvtarsak gyorsan/kb 1 ora/ le is vettek ezt a posztot az index.hu cimlapjarol ...gondolom a beosztott cenzor aki elsore engedelyezte nem volt eleg eber

ez egy jo pelda,hogy a libsi mediaban nem szabad ilyan igazsagokat leirni, hogy a valasztott US president egy csicska babfigura mert az akarata helyett egy maganbank/FED/ akarata jobban ervenyesul fontos kerdesekben odaat a szabadsagfoldjen