2016.02.28.
12:59

Írta: Veres Máté

„A Mi Éveink” – Magyarország számokban 2010-2016

parliament-1546792-1279x852.jpgA 2010-es választások előtt sok ismerősöm és még több blog, portál osztotta meg az alábbi videót. A szerzőként megjelenítetett Dogbytról ma már semmit nem találni a neten, csupán egy blogot, ahol 2010-óta nem volt bejegyzés. Kissé érthetetlen, hogy miért nem vállalta fel akkor a Fidesz, hogy az ő megrendelésükre készült az egyébként vérprofi munka, mert jól bemutatta, hogy 2002-2010 között milyen mértékben maradt le Magyarország világ és régiós viszonylatban is köszönhetően elsősorban Gyurcsány – SzDSz kormány gazdaságpolitikájának, bár valahol igazságtalanul – lévén, hogy egy válság közepén voltunk. Sokan ezzel a videóval igazolták, hogy váltásra volt szükség és joggal.


 

Azóta eltelt 6 év, így kellő távlatból lehet rátekinteni, hogy miként alakultak dolgaink a Fidesznek és szavazóinak akkor oly fontos területeken. A bejegyzés a következőkben erre tesz kísérletet megtoldva azokat kiegészítő információkkal.

Munkanélküliség: 2010: 10.3%; 2016: 6.2% (KSH) – 7.3% (Eurostat) – látszólag javult a helyzet, de érdemes hozzátenni, hogy a pocsék 2010-es adatokban nagy szerepet játszott a válság, míg a javuló 2016-os adatok olyan, a Fidesz alatt gyakorlattá vált statisztikai kozmetikázásnak köszönhetők, mint a külföldön vagy az éhbérért (nettó 50 ezer forint) közmunkában dolgozók beszámítása, amik nélkül kb. 8% körül lenne ez a szám ma is. A beígért 10 év alatt 1 millió új munkahelytől  6 év után mindenképp fényévekre vagyunk.

Háztartások hitelállománya: 2010: 7844 milliárd Ft; 2016: 5683 milliárd Ft - ezen a téren egyértelműen siker könyvelhető el. Bár az eladósodottság nem feltétlen probléma, és a túl kevés is lehet gond, hisz az meg a befektetések hiányára utal. Azonban inkább az adósság minősége a fontos. Ezt a válság megtanította a magyar középosztály jelentős részének is. 2010-ig régiós léptékben mérve is kiemelkedő mértékben adósodott el a magyar lakosság devizában, ami elsősorban a rossz jegybanki kamatpolitikának volt betudható. Pontosabban a Gyurcsány Ferenc által kinevezett Simor András vezetett jegybanknak és legalább olyan mértékben az őt megelőző, Orbán Viktor által kinevezett Járai Zsigmondnak.

Cégfelszámolások száma: 2009: 15.087 2015: kevesebb, mint 8000 – itt is kiemelendő, hogy problematikus egy jelentős mértékben külső válság által befolyásolt számokat összehasonlítani egy válság utánival, de ugyanakkor, ha a válság előtti éveket nézzük, akkor is jobbnak mondhatóak a 2016 körüli eredmények. Igaz, a számokat nehezen összehasonlíthatóvá teszi, hogy 2012-ben (ebben az évben a felszámolások száma csaknem 23000 volt, ami a 2010. évi 1,5-szerese) bevezették a kényszertörlés intézményét, így feltehetően a hatóságok töröltek számos olyan céget, amelyet különben felszámoltak volna.

Államadósság: 2010: 20.420 milliárd Ft. ami kb. 78.8%-os GDP arányos adósságot jelentett; 2016: 25.393 milliárd Ft, ami kb. 75,5%-os GDP arányos adósággal egyenlő  – alapvetően ingadoztak ezek az értékek a második Orbán kormány alatt, volt 80% fölött is a GDP arányos adósságunk, de év végén 'trükkök százaival' – a legtöbben a nyugdíjpénztárasat ismerik - mindig sikerült azt az előző évhez képest csökkenteni. Nagyon sok a bizonytalanság azzal kapcsolatban, hogy fent tud-e tartani egy csökkenő tendenciát az államadósság mérete, azonban ha a pénzforgalmi hiányt sikerül nullán tartani, akkor ezen a fronton akár egyértelmű győzelmet arathat a kormány.

Elvonások mértéke: 2010: 54.1%; 2015: 49.0% - itt is csökkentek az értékek bár a videó inkább az OECD-s összehasonlítást emeli ki. Ott 2010-ben másodikak voltunk, mára javult a helyzet és csupán a 4-ik legmagasabb mértékű elvonást tudhatja magáénak az ország a 34 tagot számláló szervezetben. Ez a siker elsősorban annak köszönhető, hogy egykulcsos lett az szja. Azonban kiemelendő, hogy Fidesz házi elemző irodája, a Századvég kutatói szerint az addig használt progresszív adórendszer leváltása egykulcsosra, 444 milliárdos lyukat vágott a büdzsén és csupán a leggazdagabbaknak kedvezett. Mindemellett még soha nem terhelte ilyen sokféle adó az élőmunkát Magyarországon, mint ma, sőt, nálunk a legrosszabb a helyzet a régióban. Arról egyébiránt vita van, hogy minden politikus örökzöldjeként ismert járulékcsökkentésre miért és mennyire van szükség a gazdaság versenyképessége szempontjából, de az biztos, hogy a 2010-es ígérettel szemben, nem kerültünk közelebb a söralátét méretű adóbevalláshoz.   

Nemzeti össztermék növekedése: 2004 – 2009: 9.9%, ami számokban azt jelentette, hogy 114,2 milliárd dollárról, 129,4 milliárd dollárara nőtt (15,2 milliárd Ft különbség); 2010-2015: 129,4 milliárd dollárról ugyanennyi idő alatt az Orbán kormány 138,8 milliárd dollárra tornázta fel (9,4 milliárd Ft különbség). Itt egyértelműen a jobboldal teljesített gyengébben. Ugyanakkor ezek a számok is csalókák lehetnek, mert nagyon sok múlik külső tényezőkön is. Azonban ha csupán a régiós versenytársainkat nézzük – ahogy a videó is –szinte minden Kelet-Európai tagállam jobban teljesített, még Románia is, mint mi (kivéve a cseheket és a bolgárokat).

Tömegközlekedés: jegyár Budapest 2010: 320 Ft; jegyár Budapest 2016: 350 Ft. Itt nem is a növekedés a lényeg, hanem a videóban is megjelenő összehasonlítás. Volt szerencsém 2012-ben már egy ilyen összehasonlításon dolgozni és akkor is az derült ki – az akkor tervezett emelés előtt -, hogy európai viszonylatban továbbra is nálunk volt a legdrágább egy menet a fővárosi közlekedés bármelyik járatán. Ezt a képet azóta sokat torzította az euróhoz képest jelentősen mértékben gyengült forint. Ennek köszönhetően sok városnál úgy lett olcsóbb Budapesten mára egy menetjegy, hogy közben azok egyáltalán nem vagy csak alig emelték az áraikat. Inkább az átlagkeresetekhez kellene viszonyítani ezeket az árakat, félek, nem Magyarország jönne ki győztesen. Azonban azon városokban, amelyeket a video kiemel, és továbbra se használnak eurót , ennyibe kerül egy menetjegy 2016-ban: Szófia: 158 Ft; Bukarest: 90 Ft; Varsó: 240 Ft; Prága: 275 Ft. Tehát a helyzet keleten továbbra is változatlan, mi vagyunk a legdrágábbak.

Metróhálózat hossza: Teljesen érdektelen kérdés. Ugyanakkor kijelenthető, hogy statisztikailag javult a helyzet a 4-es metrónak köszönhetően, de az elsősorban a Demszky Gábor által felügyelt időszaknak az eredménye. Bár a javulás egy alapvetően felesleges metrónak tudható be és ráadásul, ha ez szám tényleg fontos a Fidesznek (szavazóinak) akkor érthetetlen, hogy miért nem akarják tovább növelni egy valóban fontos 5-ös metróval. Egyébként Budapest tömegközlekedése jó és a Fidesz alatt jobb lett. Éppen ezért fájdalmas, hogy akinek ez elsősorban köszönhető volt, VitézyDávid-tól pusztán politikai és hatalmi szempontok miatt váltak meg.

Villamosított vasútvonalak aránya: Erre nem találtam adatot, mert ugyanannak az anyagnak, amiből a videó a számait nyerte 2010-ben, legutolsó 2014-es változata már nem említi meg. Lehet, hogy ez annak is betudható, hogy 2012-ben több mint 400 vonatot kihúztak a MÁV menetrendjéből, lecserélve a lassúbb, kisebb és még pontatlanabb Volánra (vagy néha semmire).

Egy kilométer autópálya ára: 2002 – 2010: 3.5 milliárd Ft; 2010-2016: nem igazán egyértelmű – és nem csak a második Orbán kormány által épített autópályák költsége, de már a videóban idézett időszak költsége is. Németh Lászlóné, 2010 – 2014 fejlesztési minisztere szerint a Magyarországon épített autópályák kilométerenkénti ára folyamatosan csökkent a Gyurcsány kormány alatt és 2010-re átlag 1.8 milliárd Ft-ba került (közel sem 3.5 milliárdba Ft-ba). Ehhez képest a szintén Németh Lászlómé vezette minisztérium szerint az autópálya-építések fajlagos kilométerköltsége 2013-ra 2,3 milliárd Ft-ra nőtt. De voltak szakaszok ahol majdnem elérte a 4 milliárd Ft-ot is. Mindeközben a videóban kiemelt német autópályák költsége a legalacsonyabb Európában és senki sem tudja igazán, hogy miért. Két dolog azonban biztos: egyrészt a videóban szereplő adatok megtévesztőek már a Fidesz saját számai szerint is, másrészt időközben biztosan nem lettek olcsóbbak az autópályák kilométerenkénti költségei.

X perc munka/1 Big Mac: 2009: 59; 2015: 44 – válság ide vagy oda a változás egyértelműen pozitív. Igaz, ezzel továbbra sem előzünk meg senkit sem a régióban,  Bukaresttel vagyunk egy szinten. Fontos azt is kiemelni, hogy a Big Mac index a városokra koncentrál és amíg Budapest egyértelműen felzárkózik, addig a vidék folyamatosan lemarad az Unió többi tagállamához képest. És ez a romló tendencia ugyanúgy fennmaradt az elmúlt 6 évben mint előtte bármikor.

Import élelmiszerek aránya: 2010: 30%; 2015: 22% - sajnos a videóban hivatkozott számhoz tartozó kutatás már nem elérhető, így az sem egyértelmű, hogy hogyan jutottak arra a 30%-ra. Ugyanakkor szerencsére a Corvinusnak van egy viszonylag friss kutatása, amely szerint 2010-ben 24,5% volt az import élelmiszerek aránya az ország boltjaiban, míg 2015-ben 22%. Így már sokkal szerényebb a változás 5 év távlatában, azonban megkérdőjelezhetetlenül pozitív.

Nyugdíjak reálértéke: Nagyon csalóka a videó, mert külön kezeli a válság előtti és alatti időszakot, ahol a válságot megelőző időszakban a Gyurcsány-kormány alatt egyértelműen emelkedett 16,3%-al a nyugdíjak reálértéke, míg a válság alatt a megszorításoknak köszönhetően csökkentek azok kb. 10%-al. A második Orbán kormány időszakában azonban egyelőre ismét nőnek, ami azonban egyrészt köszönhető annak, hogy tavaly harmadik éve volt tartósan alacsony az infláció, másrészt még a Gyurcsány-kormány idején bevezették a nyugdíjak inflációkövető indexálását, amit a Fidesz vezette kormány kisebb trükkökkel sokszor túl is teljesített. Külön csel a videóban, hogy szándékosan megfeledkezik a szintén az MSZP-SZDSZ által vezetett két évről, azaz a Medgyessy kormányról , amikor is soha nem látott mértékben nőtt a nyugdíjak reálértéke és együtt a válság előtti Gyurcsány kormánnyal bőven túlszárnyalja mind az első, mind a második Orbán kormány ezen a téren eddig elért eredményeit .

GYES: Elképzelésem sincs, hogy honnan vette a videó a 121 Eurós tételt – ami állítólag a második legalacsonyabb volt akkor az Unióban. Ez kb. 230Ft-os Euró árfolyamon jönne ki, de 2010 körül már rég 260 Ft fölött mozgott. Ami azonban bizonyos: 2008-ban 28.500 Ft volt a GYES összege, míg 2016-ban ugyancsak 28.500 Ft (mindkét összeg bruttó ráadásul). Ha 8 éve a másodikak voltunk hátulról, akkor jó eséllyel mára sem változott a helyzet semmit pozitív irányba.

Általános iskolai tanár éves bruttó keresete: A videó nettóval számol, de célszerűen igyekszem ugyanazokra forrásokra  támaszkodni, amiket a videóhoz is használtak annak készítői. Ez ebben az esetben nem más mint a UBS Prices and Earnings című éves riportja, amelynek legfrissebb számában már csak a bruttó összeg található ezen a téren. Egyébként, mint arra már utaltam, a kereseteket érintő legnagyobb változás az elmúlt időszakban, az egykulcsos SZJA volt, amely elsősorban  a gazdagabbakat érintette pozitívan. Szóval 2009: 9.500 dollár; 2015: 9.149 dollár. A tanárok bruttó fizetése, amit a videó már akkor megalázóan alacsonynak titulált, tehát az elmúlt 6 évben csak csökkent  dollárban számítva – nyilván forintban kifejezve sem sokkal  jobb a helyzet árfolyam különbségtől függetlenül.

Mélyszegénységben élők:  2010: 3 millió; 2016: 3.6-3.8 millió. Itt nincs nagyon mit magyarázni. Talán csak annyit, hogy a KSH 2011 óta – közel negyedszázad után – nem közli, hogy pontosan hányan is élnek létminimum alatt. Továbbá, hogy a szintén a KSH-által számolt létminimumhoz 87.351 Ft-os havi nettó jövedelem szükséges (és ez az adat 2014-es), ehhez képest a minimálbér még 2016-ban is bruttó 111.000 Ft, ami az elvonások után 73.815 Ft, merthogy Magyarországon a legmagasabbak a minimálbért sújtó terhek az összes OECD ország közül.

Kórházi ágyak száma: 2009: 70.971 (bár a megjelölt forrás alapján én nem látom, hogy honnan vették ezt a számot); 2014: 66.000 - ezen sincs nagyon mit magyarázni, az egészségügyre meg még külön kitérek.

Sportolók aránya a teljes lakosságban: Erre nem találtam friss hivatalos adatot, pláne, hogy a hivatkozott intézmény az elsők egyike volt, amit az Orbán kormány megszüntetett 2010-ben. Tételezzük fel, hogy nem romlott a helyzet, főleg ha beszámítjuk a tornaterem híján iskolai folyosókon tartott kötelező napi testnevelésórákat.

1000 lakosra jutó halálozási arány: Ismét egy szám, aminek a megjelölt dokumentumban nem találom a bizonyítékát, így inkább egy másik területet hasonlítanék össze, amiben fejlődés történt az elmúlt években: átlagos várható élettartam. Ez 2008-ban 73 év volt, míg 2013-ban 75. A videó egyébként kiemeli, hogy az alcímben megjelölt kategóriában a harmadik világnál is rosszabbak a mutatóink. Az általam választottban legalább csak az OECD országai között vagyunk majdnem a legrosszabbak, mert azért Mexikó minket is alulteljesít (igen, feltűnt az OECD és a WHO adat közötti eltérés, azonban a 73 is abból WHO-s anyagból származik, amit a videó idéz, így én csak követtem a példáját).

Az úgynevezett kórkép részt a kedves olvasó fantáziájára bízom, hogy szerinte mekkora előrelépés történt ezeken a területeken (már csak azért is, mert nem egy adatot ismét nem találtam sehol a hivatkozott anyagokban, nemhogy azok legfrissebb verzióiban):

5.4 millió túlsúlyos, 3 millió dohányos, 1 millió alkoholbeteg, 1 millió depressziós , 1 millió cukorbeteg, 800 ezer rokkantnyugdíjas, 650 ezer tüdőbeteg, Nők harmada nem szül gyereket. Évente egy városnyival fogyunk, 70% nem bízik senkiben, 1.5 milliónak nincs barátja, Naponta 7 ember öli meg magát (ebben pl. ma nyolcadikak vagyunk a világon).

A videóban valamiért ez nem jelenik meg, de a hivatkozási lista legalján a „korrupciós világrangsor” szerepel, aminek a pontosabb neve korrupcióérzékelési index, hiszen ez pont egy olyasmi,amiből minket kihagynak, így pontos számaink sincsenek róla sehol. Azonban az emberek mindennapi tapasztalatai alapján 2009-ben a nem túl előkelő 46-ik helyen voltunk a listán, míg 2015-re – számomra meglepő módon -  csak az 50-ik helyre csúsztunk le. Ennél Szaúd-Arábia, Botswana, Qatar és régiós társaink 4/5-e is kevésbé érzi korruptnak kormányát.

Ennyit az eredeti listáról. Mögöttem nem áll semmilyen Simicska Lajos, mint akkor a Fidesz mögött, így nem tudtam én is egy jól elkészített videóban rögzíteni az elmúlt 6 év eredményeit. Ha mégis így döntöttem volna, valószínűleg kibővíteném a listát.

Először is kiemelném, hogy a környezetvédelemre ilyen magasról még nem tett egy kormány sem. A globális felmelegedés napról-napra súlyosbodó problémájára az Orbán kormány első válasza az volt, hogy megszüntette a környezetvédelmi minisztériumot, majd azon kevés konkrét ígéretéből, amit a választások előtt tett, többek közt a zöld bank létrehozását nem teljesítette. Továbbá a világ talán egyetlen olyan országa vagyunk, ahol adót vetettek ki a napelemekre, miközben minimum az éves GDP-nk 10%-ának megfelelő hitellel adósítjuk el – ha nem többel - magunkat Paks 2-vel, egy 20-ik századi technológia kedvéért, ami ráadásul teljesen biztos, hogy soha nem fog megtérülni

Közben minden zászlólengetés és szabadságharc ellenére a magyar gazdaság külső kitettsége nem csökkent egy jottányit sem. És itt nem elsősorban az államadósság devizában nominált értékének a súlyára gondolok, vagy arra, hogy az export-import volumene meghaladja a GDP 200 százalékát. Hanem a tényre, hogy az exportunk, a hozzáadott értékkel rendelkező Magyarországon gyártott termékek kevesebb, mint fele magyar. Más szóval hozzáadott érték több, mint 50 százalékát a külföldi tulajdonban lévő vállalatok állítják elő Magyarországon, ami egyedülálló az Unióban. Sőt még kelet európai régiós szinten is, pedig mind ugyanabban a csónakban evezünk, amit a szakirodalom csak függő piacgazdaságnak hív. Azaz, gazdaságaink függenek a nyugati befektetésektől. Ez Magyarországon különösen igaz az idetelepülő autógyártásra, mert az a magyar export több mint 20 százalékáért felelős, és ez a helyzet 2000 óta változatlan. Eközben a Fidesz vezető politikusa azt mondja, hogy nincs mit tenni, mert „Magyarország egy determinált ország, itt nem lehet másmilyen gazdaságpolitikát folytatni”. Pedig pont az Orbán-rendszer mutatta meg, hogy mennyire lehetne. Az elmúlt 50 év egyértelmű gazdasági fejlődésén átment országok, mint Dél-Korea, Tajvan vagy Szingapúr mind jelentős állami segítséggel jutottak oda ahol ma tartanak. A Samsung, LG vagy a Hyundai nagytőkéseit nagymértékben támogatta az állam, de cserébe export elvárásokat támasztott feléjük, akik így folyamatosan kénytelenek voltak költeni az innovációra. Időközben elterjedt az a nézet, hogy a nemzetközi szabályok ellehetetlenítették az ilyen típusú állami beavatkozásokat, ugyanakkor láthatjuk, hogy az Orbán-rendszer minden további retorzió nélkül támogathatja saját nagytőkéseit. A probléma azonban az, hogy innováció helyet csupán politikai lojalitást vár el. 

Már azzal nagy előrelépést érhetnénk el, ha az itthoni vállalkozások számára elérhető humán tőkét fejlesztenénk. Ehhez képest GDP arányosan soha nem költöttünk ilyen keveset oktatásra, mint az Orbán kormány alatt. Az utolsó előttiek vagyunk Európában is, úgy hogy közben nálunk hozná és hozza az egyik legnagyobb hozamot az erre fordított pénz az OECD országok között. Ennek meg is van az eredménye: hatodikak vagyunk hátulról az OECD-s világranglistán az országban foglalkoztatott kutatók számát tekintve és tizenhét éve nem tanultak ennyire kevesen a felsőoktatásban. Az elmúlt évek kevés pozitív lépéseinek az egyike, hogy végre ingyen továbbképez az állam, ha nem találsz munkát, de az OKJ-s képzések nem éppen a legmagasabb hozzáadott értékel bíró termelést fogják elősegíteni. Pedig szükséges lenne a jelenleg már a növekedésünket gátló elképesztően alacsony átlagfizetések emelkedéséhez.

Ha már humán tőke. A másik nagyon fontos adat, amit kiemelnék a videómban, hogy GDP arányosan ismételten csak nem költött még ilyen keveset az állam egészségügyre, mint az elmúlt évekbenMárpedig az egészséges munkaerő alapfeltétele egy jól működő és sikeres gazdaságnak.

A fenti adatok fényében talán nem meglepő, hogy soha ennyien nem akartak még kivándorolni az országból. Eközben a középosztály erodálódik, és egyre nőnek a vagyoni különbségek a leggazdagabb és a legszegényebbek között.

Pedig pénz lenne, eddig 300 milliárd forintot költetett az állam a cégekkel és további 100 milliárdokat saját maga (azaz mi) focira. Összességében négyszer annyit költünk a miniszterelnök hóbortjára, mint útfelújításra ,miközben csak egyre csökken a nézőszám. Vannak egyéb félrement költéseink is, eddig ugyanis a Matolcsy vezette MNB 250 milliárd forintot tapsolt el kétes nevű alapítványokra és műkincsekre. Emellett 850 millió forintba került a szintén soha meg nem térülő felcsúti kisvasút és 6,7 milliárd forinttal támogattuk meg Andy Vajnát a TV2 megvételében. Ha már Andy Vajnánál tartunk érdemes kiemelni mind közül a legnagyobb tételt, ami ellen semmit nem tett a kormány, az offshoret. Pedig egy alig pár éves tanulmány szerint, forintban szinte kifejezhetetlen összeg, 247 milliárd dollárnyi adózatlan jövedelem hagyta el az országot az elmúlt kb. 20 évben. Ezzel az offshoron a második legtöbbet vesztő ország vagyunk Európai szinten.

Végezetül sok, elsősorban gazdasági adat után két inkább politikai jellegű: Magyarországon található az OECD-ben a harmadik legkevesebb nő a kormányzatban és 2010-hez képest több mint 10 helyet estünk vissza az Economist demokráciákat rangsoroló listáján, 43-ikról, 54-ikre Az utóbbi adat tükrében talán nem meglepő, hogy a Freedom House tavaly nem megszilárdult demokráciának minősítette vissza Magyarországot.

Mi következik mindebből?

A számokat elnézve a kormány igazán komoly sikereket a 2010-hez képest elsősorban az államháztartás és az államadósság terén tudta felmutatni. Esetleg a GDP-növekedést lehetne még idesorolni, de azt elsősorban az uniós beruházások felpörgetésének köszönhetjük és nem annak, hogy a honi gazdaság elkezdett jobban teljesíteni. Sőt a termelékenységünk 2008 óta stagnál. Szerencsére már többen kielemezték, hogy a fenti eredmények milyen gazdaságpolitikára jellemzőek, legutóbb itt, így nekem nem kell.

Befejezésként megjegyezném, hogy nem is annyira az elkeserítő adatok a legfélelmetesebbek – azokat helyre lehet hozni jó kormányzással - hanem, hogy mennyire egyszerű volt ezeket a számokat megtalálni az interneten. Bárki számára elérhetőek és a tanulság elég egyértelmű. Ennek ellenére hiába van soha nem látott mértékű bizonytalan szavazó a társdalomban, a Fidesz továbbra is kb. másfélmillió biztos választóval számolhat. Nehéz nekem ennek az okait megmagyarázni és nem is próbálom meg. Ugyanakkor azt remélem, hogyha valakit a fenti videóban található adatok arról győztek meg, hogy ne szavazzon az MSZP-re 2010-ben, akkor így hat év után, a jelen írásban szereplő számoknak is meg kellene, hogy legközelebb a Fideszre se.

125 komment

Címkék: oktatás fidesz hitel korrupció nyugdíj egészségügy környezetvédelem gazdaságpolitika egyenlőtlenség munkanélküliség államadósság mutyi export hozzáadott érték adók bérek offshore létminimum kivándorlás egykulcsos stadionok oktatáspolitika mélyszegénység paks2 portfolioblogger cégfelszámolások KSH LMP Orbán Viktor Orbán GDP Matolcsy FIDESZ Paks SZJA PM GYES 2010-2016 export-import

A bejegyzés trackback címe:

https://gazdpol.blog.hu/api/trackback/id/tr368422822

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ad Dio 2016.02.28. 15:55:25

"2010: 10.3%; 2016: 6.2% (KSH) – 7.3% (Eurostat) – látszólag javult a helyzet, de érdemes hozzátenni, hogy a pocsék 2010-es adatokban nagy szerepet játszott a válság, míg a javuló 2016-os adatok olyan, a Fidesz alatt gyakorlattá vált statisztikai kozmetikázásnak köszönhetők, mint a külföldön vagy az éhbérért (nettó 50 ezer forint) közmunkában dolgozók beszámítása,"

2002-ben 5.3%-kal kapták meg a kormányzást. Ezt 2008-ra 8% fölé tornázták válság nélkül is.

A külföldi munkavállalók teljesen jogosan nem számítanak bele a számításba (soha nem számítottak bele), a közmunkásoknál érdemes lenne egy módosító arányosítást alkalmazni, mert ugyan valóban nem munkanélküliek, de nem is teljes munkaviszonyban vannak. Így a munkanélküliség valahol 7% körül reális.

Ad Dio 2016.02.28. 15:59:56

"2010: 20.420 milliárd Ft. ami kb. 78.8%-os GDP arányos adósságot jelentett; 2016: 25.393 milliárd Ft, ami kb. 75,5%-os GDP arányos adósággal egyenlő – alapvetően ingadoztak ezek az értékek a második Orbán kormány alatt, volt 80% fölött is a GDP arányos adósságunk, de év végén 'trükkök százaival'"

80% felett volt 2010-ben is. A legalacsonyabb - talán - komolyan vehető szám az MNB-é:

www.origo.hu/gazdasag/hirek/20110401-mnb-802-szazalek-volt-az-allamadossag-2010-vegen.html

Ad Dio 2016.02.28. 16:06:31

"Ugyanakkor ezek a számok is csalókák lehetnek, mert nagyon sok múlik külső tényezőkön is. Azonban ha csupán a régiós versenytársainkat nézzük – ahogy a videó is –szinte minden Kelet-Európai tagállam jobban teljesített,"

+ közben felvettünk 27-28% GDP arányos hitelt...

Ad Dio 2016.02.28. 16:12:44

"ráadásul teljesen biztos, hogy soha nem fog megtérülni. "

Úgy állj fél lábon egy évig ha mégis ;-)

Reszelő Aladár 2016.02.28. 16:30:15

2009 USA $: 186Ft
2015 USA $: 286Ft
Tanár fizetés
2009: 9500x186: 1767000 Ft
2015: 9149x286: 2616614 Ft

Ez nálam +1 guriga/év, miközben az SZJA is csökkent...

Teljesen jogos a kockás ing. Szégyen az egész

Reszelő Aladár 2016.02.28. 16:37:36

Paks2?
Mint amikor az anyós rinyál, hogy az idióta veje eladósította a családot, amikor vett egy új teherautót. Azóta meg furikázik fuvarról fuvarra.

Erőműbe fektetni egy olyan piacon (áram), ami évente 1%-kal növekszik minden takarékosság ellenére nyilván butaság. Az elekromos autók is nyilván áramot termelnek majd. De mindegy, sokkal biztonságosabb venni mert most olcsó. Az olaj is

csak egy néző 2016.02.28. 17:08:59

De ma megtudhattuk, hogy
- Nem lesz osztályharc
- Megmentettük a nyugdíjakat
- Megmentettük a nyugdíjasokat is
- Megmentettük az iskolákat és a kórházakat
- Elbántunk az IMF-el
- Tavaszi szél vizet áraszt

Majd feltett egy ravasz, fogós kérdést is:

"45 évig mentünk befelé az államszocializmus erdejébe
Vajon mennyi idő lesz kijönni belőle?"

Egy szóval jó beszéd volt, na. DDD

45 évig mentünk befelé az államszocializmus erdejébe
Vajon mennyi idő lesz kijönni belőle?"

www.youtube.com/watch?v=x0x3RaSIUjw

A "monumentális beszéd után elsőként nyalt be a meleg sz...ig a kis G...i Fodor az M1 kanálison Gulyás István hírigazgató felszopásával

"G. Fodor azt fejtegette, hogy egy magyar miniszterelnök most felléphet Európa porondjára, mire a közszolgálati televízió műsorvezetője, Gulyás István azzal reagált: „Azt hiszem, ennek ideje is van”.

Hajdú Peter 2016.02.28. 17:27:04

Szerintem mar az is oriasi siker, 8 evnyi mszp-es amokfutas utan, a totalis gazdasagi megsemmisules helyett, egy turheto es lassan fejlodo gazdasagot sikerult csinalni. 2010-ben a Magyarorszag es Gorog orszag fej fej mellett haladt, az ALLAMCSOD fele, ehhez kepest fele ennyi eredmeny is zsenialis lenne.

csak egy néző 2016.02.28. 17:29:33

@Hajdú Peter:
Jól mondod a nevedhez hűen Petike. DDD

nemecsekerno_007 2016.02.28. 17:53:13

Vazz, esetleg ha valami infografikát csináltatok volna.
Jó, hogy nem versben írtátok. Szerintetek így hány emberhez jut el az üzenet?

Egyébként ezek a pontok szinte teljesen irrelevánsak:

- Cégfelszámolások száma
- Tömegközlekedés
- Metróhálózat hossza
- Villamosított vasútvonalak aránya
- Egy kilométer autópálya ára
- GYES
- Általános iskolai tanár éves bruttó keresete
- Kórházi ágyak száma

"az exportunk, a hozzáadott értékkel rendelkező Magyarországon gyártott termékek kevesebb, mint fele magyar."

Na ez a kövezkező amin majd változtatni kell. Persze nem a tüntetők v. az "aktivisták" fognak. Esetleg az egyetemek, de azok se tüntetéssel.

Niebur 2016.02.28. 18:08:02

@Hajdú Peter: Ennyire nem érted meg azt amit olvasol? Egy világgazdasági válság utáni évhez viszonyítani a "sikereket" nagyon gyenge érv. Nézzük csak mi történt 2010 óta:
-"megvédtek" 3000 milliárd forint nyugdíjvagyont;
- elköltöttek netto 5000-6000 milliárd forintnyi Eu támogatást;
-6000 miliárd forinttal nőtt az államadósság;
-27 % ÁFA;
-hátulról vezetünk a bérekben;
Mit eredményezett ez?
-majd 4 milló szegényt
-fél millió külföldre menekültet;
-csődben levő egészségügyet;
-romokban levő oktatást;
-a stadionokon kívűl gyakorlatilag nincs építőipari tevékenység;
-nincs környezetvédelem;
-a tavaszi árvizeknél majd látható lesz az árvízvédelem helyzete;
-eszköz és állomány nélküli hadsereg;
- a kevés eredményt az egyik legérzékenyebb terület, az autógyártás biztosítja, annak minden kockázatával együtt;
Lehetne tovább sorolni azokat a területeket, ahol az államnak kell(ene) helytállni, de minek. Az ország lélegeztető gépen van, de mi olimpiázunk, atomerőművezünk, milliárdokat adunk a Vajnának meg a Mészárosnak,kiáruljuk a nemzeti föld vagyont, látványpékséget üzemeltetünk.Hirtelen ennyi.

Halálbüntetést a korrupt kormány politikusokra! 2016.02.28. 20:10:34

@Ad Dio:

A KSH megkérdezéses statisztikája igenis beleszámolja a külföldön dolgozó magyarokat a foglakoztatottak közé. Ezek és a közmunkások nélkül a munkanélküliség gyakorlatilag ott van ahol 2010-ben, ezt a vállalati foglalkoztatás jelentések be is igazolják.

A fidesz ígérete az 1 millió új munkahelyről csak hazudozás volt. Mint minden.

Halálbüntetést a korrupt kormány politikusokra! 2016.02.28. 20:14:54

@csak egy néző: ""45 évig mentünk befelé az államszocializmus erdejébe
Vajon mennyi idő lesz kijönni belőle?"

Ezt majd csak akkor tudjuk meg, amikor a Lopbáni tolvajbandát börtönbe csukatja a nép és megteszi az első lépést a fideszkomcsik mocsadékából való kijutásra.

Halálbüntetést a korrupt kormány politikusokra! 2016.02.28. 20:17:30

@Hajdú Peter: "2010-ben a Magyarorszag es Gorog orszag fej fej mellett haladt"

Magyarország államadóssága 80% volt, Görögországé 130%.
A magyar költségvetési hiány 4,1% volt, a görög 10%.

Tényleg fej-fej mellett haladtak. A sok hazudozós fidesz kre´ten fejében.

igazi hős 2016.02.28. 21:07:18

@Ad Dio: "A külföldi munkavállalók teljesen jogosan nem számítanak bele a számításba (soha nem számítottak bele)" Vagy nem érted, amit olvasol, vagy nem érted ami írsz, vagy hazudsz, de a KSH beleszámítja (mindig is így tette, bár régen nem számított igazán) a hazai lakóhellyel rendelkező külföldön dolgozókat a foglalkoztatottak közé. Ez azoknál félig logikus is, akik valóban itt laknak és kijárnak dolgozni (adót ugyan "oda" fizetnek, de "itt" költik el a maradékot), viszont sokkal többen vannak, akik már rég kiköltöztek, csak nem adták le a lakcímkártyát.

Ad Dio 2016.02.28. 21:43:30

@igazi hős: @Halálbüntetést a korrupt kormány politikusokra!:

Ne haragudjatok, de a szövegértés nem az erős oldalatok.

"A külföldi munkavállalók teljesen jogosan nem számítanak bele a számításba (soha nem számítottak bele)"

Mivel munkanélküliségről és nem foglalkoztatottságról beszélünk, ha nem számítanak bele, az azt jelenti, hogy a munkanélküliek közé nem számítanak bele. Mert hogy nem azok :-). Ez így van rendjén.

És a közmunkások sem munkanélküliek, bár őket részben azért egy abszolút korrekt számításba bele kellene venni, mert teljes értékű foglalkoztatottak.

"a munkanélküliség gyakorlatilag ott van ahol 2010-ben, ezt a vállalati foglalkoztatás jelentések be is igazolják."

Francokat 10+ vs 7+ %...

Ad Dio 2016.02.28. 21:48:59

Egy csomó mindenben abszolút jogosan kritizálható a Fidesz. Spec a makró adataink annyival jobbak az elmútnyócnál, hogy zongorázni lehet a különbséget. De ha valakinek jól esik értelmetlen baromságokra fecsérelni az idejét, akkor hajrá! Lehet keresni a csomót...

siriq111 2016.02.28. 22:03:46

@Ad Dio: Jo lesz az 10% feletti erteknek. Soha nem volt ennyi "kozmunkas" mint jelenleg.

2016.02.28. 22:38:36

@Ad Dio: Azon már elgondolkodtákl, hogy megváltozott a munkanélküli kritériuma?
Avagy azon elgondolkoztál, hogy azok a nem munkanélküliek, akik külföldön dolgoznak, termelik a GDP mintegy 4 %-át, ami ugye korrekt, hisz a GDP azt jelenti, hogy összes hazai termék? Idehaza termelték, tehát ez így logikus....namost, ha levonod, kiderül, hogy maga a magyar gazdaság nem volt képes fejlődésre....Egyébként akkor volna korrekt bármilyen összevetés, ha nem az előző évhez képest, hanem egy bázishoz képest viszonyítanánk....Kurva könnyű egy válságban visszaesett gazdaság teljesítményét felhúzni....ha ezt megteszed, kiderül, hogy valahol 2008-ban tartunk....

2016.02.28. 22:41:27

@Ad Dio: Ja, tényleg, az úgy van rendjén, hogy aki pár napot dolgozott az évben, az már nem munkanélküli, és az is úgy van rendjén, hogy aki kiesett a munkanélküli ellátásból, az sem tartozik ebbe a körbe. Tehát, azt is figyelembe kéne venni a korrekt összehasonlításhoz, hogy menetközben megváltoztatták a munkanélküli ellátás időtartamát....

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2016.02.28. 22:43:27

@Reszelő Aladár: az az! :D

Csodálatos fanyalgás az egész, de néhol tényleg próbál korrekt lenni.

2016.02.28. 22:45:34

@Ad Dio: Mondjuk a munkanélküliek számához nyugodtan hozzáadhatnád az a 200 300 ezer főt, aki 2010 óta külföldön dolgozik....

Halálbüntetést a korrupt kormány politikusokra! 2016.02.28. 23:16:42

@Ad Dio:

Na gyakoroljad még hogy hogyan hazudozd szét a fidesz a Fidesz hamisított adatait a valódi munkanélküliség mérésére.
Ha azt akarjuk mérni, hogy hány embernek nem tud munkát adni a Fidesz gazdaság, akkor nemcsak azokat kell hozzászámítani a munkanélküliekhez, akik már nem is regisztrálnak azért az 58 ezer forintért, meg azokat akik még beregisztrálnak közmunkára de csak biodíszletek, hanem azt a 600 ezret is, akiknek ez az ország képtelen volt versenyképes munkahelyet adni és inkább ráhagyták az utókorra a szart.

Halálbüntetést a korrupt kormány politikusokra! 2016.02.28. 23:18:30

@Ad Dio:

A fudeszbanda makroadatai annyival jobbak a ballibsiéknél, hogy a Fidesz alatt Magyarország az EU egyik legszegényebb országa lett.

Ad Dio 2016.02.29. 00:05:44

@Halálbüntetést a korrupt kormány politikusokra!:

Francokat. Mindig is azok voltunk. Csak most hogy nyakló nélkül nem rángatjuk fel a hiteleket, ez látszik is.

Szerencsénkre a régiós versenytársaink nincsenek messze tőlünk.

siriq111 2016.02.29. 00:44:49

@Ad Dio: Az biztos, hogy nincsenek mesze tolunk mert mar elerhetetlen tavololsagban vannak. Teljesen egyett kell , hogy ertsek veled . :D

medium size devil 2016.02.29. 03:05:01

@Ad Dio: A macro adatok nem a Fidesz kormanynak koszonhetoen nottek hanem annak ellenere. Az allam nem termel erteket csak elosztja. Lehuztak a bankokat es a multikat, a csorokat (egykulcsos ado), elvettek 3e mrd nyugdijmegtakaritast, kaptak egy valag ez tamogatast, forrast vontak ki az egeszsegugybol - mindezert cserebe kaptunk egyetlen kibaszott javulo macro adatot, a koltsegvetesi hianyt.

BircaHang Média · http://bircahang.org 2016.02.29. 05:41:45

A leginkább aggasztó adatról nem számol be a cikk.

2010: ballibák kormányban gágogása - 100 %.
2015: ballibák kormányban gágogása - 10 %.

Azaz a kormányzat - mely valójában diktatúra, hiszen ha egy kormány nem balliba, az diktatúra - 10-szeresen rontott ezen a rendkívül fontos mérőszámon!

Kurt úrfi [teuto-nordikus paraszt legény] 2016.02.29. 07:25:42

@BircaHang Média: Jaj, birkaszar! Megint itt vagy? Mi a helyzet az orosz gazdasággal? Miért is csökken a GDP a putyini úton? Nem kapod a lóvét, nem telik belépőre a gőzfürdőbe a Bratovan utcában?

Kurt úrfi [teuto-nordikus paraszt legény] 2016.02.29. 07:27:49

@BircaHang Média: Már csak ennyi telik a "közírói tehetségedből" ? Ballibáziol egyet és kivered otthon, mert nem futja gőzfürdőre?
Lekapcsolták a világítótornyodban az áramot? :-))

Kurt úrfi [teuto-nordikus paraszt legény] 2016.02.29. 07:29:59

@Ad Dio: Á nem!

www.tozsdeforum.hu/tozsde/kotvenypiac/dollarkotveny-29870.html

"A magyar állam 2013 februárjában összesen 3,25 milliárd dollár névértékű öt- és tízéves kötvény sikeres kibocsátásával tért vissza a nemzetközi tőkepiacra 21 hónap után. Akkor az ötéves papírok 4,13 százalékos hozamon, a tízévesek 5,38 százalékon keltek el. Ez utóbbi hozam 345 bázispontos felárat jelentett a tízéves amerikai kötvényhez képest.

Tavaly novemberben újabb kétmilliárd dollár értékben bocsátott ki tízéves lejáratú dollárkötvényt, ennek a hozama 5,75 százalék lett az ÁKK honlapján olvasható tájékoztató szerint. Ez 325 bázispontos felárat jelent."

Kurt úrfi [teuto-nordikus paraszt legény] 2016.02.29. 07:32:24

@Ad Dio: Csak hogy tudd, az IMF hitel kifizetését amire annyira verik magukat, deviza államkötvények kibocsájtásával érték el, magasabb kamat szinten.
Én az nem nevezem adósság csökkentésnek, amikor az adósságomat nagyobb kamatú hitelfelvétellel fizetem ki.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2016.02.29. 07:38:57

@BircaHang Média: Istenem, miért élnek ekkora lámák... bocs birkák. Hogy mindenre csak ballibezni tudsz. Szerinted ez a lényeg? Ez nem vallás, hanem politika b+!

Meridian74 2016.02.29. 07:44:32

A 2002-2010-es videót látva nem igazán értem azokat az embereket, akik most Salgótarjánban ismét az MSZP-re szavaztak. OK, ne szavazzanak a Fideszre. Na, de azzal hoyg az MSZP-re szavaztak, az pont ugyanaz, mint most a Fideszre szavazni. Semmi változás nem lesz, csak stafétabotcsere, a két rabló között.

BircaHang Média · http://bircahang.org 2016.02.29. 07:51:45

@Kurt úrfi [teuto-nordikus paraszt legény]:

Oroszország köszöni, rendületlenül fejlődik. Nem hajlandó hanyatlani, annak ellenére, hogy a sorosok ezt jósolják.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2016.02.29. 08:15:59

@Meridian74: Nem is biztos, hogy kell értened... nem hiszem, hogy az mszp-re szavaztak, szerintem inkább csak a fidesz ellen.

gázóra ellenőr 2016.02.29. 08:25:42

@BircaHang Média: Segghülye vagy birka! Neked a 4 százalék csökkenés rendületlen fejlődés.

mno.hu/penzugyekpiacok/megtantorodott-az-orosz-gdp-1321016

"Az orosz bruttó hazai termék (GDP) 4 százalékkal csökkent novemberben éves bázisú alapon az orosz gazdasági minisztérium hétfői tájékoztatása szerint.
Havi bázisú alapon, szezonális kiigazítással számolva novemberben 0,3 százalékkal csökkent az orosz gazdaság teljesítménye az októberi 0,1 százalékos növekedés után. 2015 első tíz hónapjában éves szinten 3,7 százalékkal csökkent a GDP.

Az orosz kormány előrejelzése szerint 2015 egészében 3,8 százalékos recesszió lehet, és az orosz központi bank korábbi, decemberi közleménye szerint a gazdasági teljesítmény csökkenése 2016-ban is folytatódhat."

gázóra ellenőr 2016.02.29. 08:27:36

@Meridian74: Lehet, úgy szavaztak, hogy a gátlástalan rablóban helyett jobb a töketlen, tehetségtelen emeszpé?

Ad Dio 2016.02.29. 08:29:48

@Kurt úrfi [teuto-nordikus paraszt legény]:

Mennyi is volt 2010-ben a kormányváltáskor a hozam? 12%? Ahhoz képes milyen is a változás előjele? Ne komolytalankodjunk már...

Ad Dio 2016.02.29. 08:31:22

@Kurt úrfi [teuto-nordikus paraszt legény]:

Az IMF hitel kifizetése szimbolikus lépés volt, ami az IMF kézivezérlés ellen tüntetett. Nem gazdasági racionalitás vezette

gázóra ellenőr 2016.02.29. 08:31:29

@medium size devil: Azt se feledd el, hogy a vállakozásoknak óriási segítség a csökkentő energia árak. Mert ugye ők mindig is piaci alapon kapták az áramot, meg a gázt. Ami olcsóbb lett, sokkal. A benya meg volt 450 is, most meg 300 alatt. Ami megjelenik a cégek nyereségében, amelett hogy jelentősen csökkenti az inflációt.

Ad Dio 2016.02.29. 08:32:04

@medium size devil:

"A macro adatok nem a Fidesz kormanynak koszonhetoen nottek hanem annak ellenere"

Hidd ezt ha akarod.

BircaHang Média · http://bircahang.org 2016.02.29. 08:32:39

@gázóra ellenőr:

Hiába reménykedsz, nem fog sikerülni megtörni az orosz népet. Elvtársaid annak idején 900 napos blokád alá vették Leningrádot, akkor tényleg lecsökkent a GDP, mégse sikerült. Most se fog. Törődj bele, valamint abba is, hogy Gyurcsányod sose lesz már ME. Ez van, vége a ballib nedves álmoknak, Sorosod nem lesz Moszkva ura.

gázóra ellenőr 2016.02.29. 08:32:58

Ma a kisboltban beszélgetett három kőgazdag anyuka. A bolt előtt állt vagy 40 millió forintnyi három autó. Egyik se vitte a gyereket suliba ma. Szerinted ezek a Fizessre fognak szavazni családostúl?

gázóra ellenőr 2016.02.29. 08:35:25

@BircaHang Média: Ez ritka szánalmas volt. Vagy ennyire elmebeteg vagy, kis látens homokoska, vagy simán fizetnek ezért a mocsok dumádért. Bár ahogy Kurt úr infóit olvasom, nem is vagy te annyira látens. Kedveled a gőzfürdőket.

gázóra ellenőr 2016.02.29. 08:36:59

@Ad Dio: Inkább azt meséld, ha becsatornáztak 10% GDP-nyi manyupot a költségvetésbe, akkor miért nem csökkent 10 százalékot a GDP arányos államadósság?

Szűtté mamá? Szűjjé! 2016.02.29. 08:39:06

@gázóra ellenőr: Elmebeteg. Egyszer írta is commentben, hogy papírja is van róla. Nem nagyon érti szegény, hogy mi van körülötte a világban, viszont valamiért úgy érzi, hogy a neten kell terjeszteni a baromságait. Van ilyen is sajnos.

gázóra ellenőr 2016.02.29. 08:54:36

@Jobban való teljesítés van: Igen. Aki ennyire szembe megy a való tényekkel, az elmebeteg. Egy fizetett barom azért igyekszik legalább közeledni a valósághoz. birka ritka undorító, a net fekáliája.

gázóra ellenőr 2016.02.29. 08:55:57

@Ad Dio: Ne hazudozz! Hozzál erre adatot!

gázóra ellenőr 2016.02.29. 09:00:35

@Ad Dio: Hazudsz!
Itt vannak az adatok!
www.allampapir.hu/allampapirok/lakossagi-kamatok/idoszakasz

Hazudsz!
Hazudsz!
Hazudsz!
Hazudsz!
Hazudsz!
Hazudsz!

high up! 2016.02.29. 09:08:40

@Ad Dio: "Szerencsénkre a régiós versenytársaink nincsenek messze tőlünk."

Bruhaha! Úgy elhúztak az egykori alaulfejlettek Trollbanisztán mellett, hogy az csak na:

2002-ben GDP/fő alapon az EU 28-akból még 10 volt Magyaro mögött.
2010-ben még mindig 9
2014-ben viszont már csak 4

Trollbanisztán annyira jól teljesített, hogy Orbaneszku az országot a V4-ből átvezette a B4-be (Balkán 4).

Na de nincs ebben semmi meglepő, hiszen megmondta Orbaneszku, hogy márpedig itt most az illib gazdálkodás eredményie fognak jönni. Oszt milyen igaza lett!

FOLYTASSUK!

mojszipupi 2016.02.29. 09:13:03

"Mélyszegénységben élők: 2010: 3 millió; 2016: 3.6-3.8 millió. Itt nincs nagyon mit magyarázni."

konrada 2016.02.29. 09:13:58

@Könnyen elkaptuk, uram!:
Akkor nagyon egyszerű dolgod van:
Egyszerűen fogod a 2010 előtti módszertant, és kiszámolod azzal a 2015-ös munkanélküléséget, foglalkoztatottságot.

...ha úgy rosszabb, de akár közel azonos adatot hozol ki, akkor igazad van.
...ha meg nem, hát savanyú a szőlő....

(Azért jelzem, nem irigyellek azért, amikor rájössz: a módszertan nem igazán változott, így a +150 ezer közmunkás a már akkor is inaktívnak - nem számoltnak - tekintettek közül került ki, így a becsült 7-8% a külföldön dolgozók beszámításával együtt is nagyjából stimt...)

Szűtté mamá? Szűjjé! 2016.02.29. 09:24:04

@mojszipupi: Sem magyarázni, sem meglepődni. Az adójóváírás eltörlésének, a rekordgyenge Forintnak, és a rekordmagasra emelt ÁFÁ-nak ez egyenes következménye. Ezen nem érdemes meglepődni, a fideszes viszont örül neki, mert aki nem keres jól, az annyit is ér.

zigi. 2016.02.29. 09:41:41

Reál GDP növekedés 2010q1-hez képest 9,5%, már 2015q1-ben a 2008-as szint felett.
Államadósság 2010q1 a GDP 80,3%-ka, 2015q4 75,5%
Foglalkoztatottak száma korrigálva a közmunkásokkal és a külföldön dolgozókkal kb. 300ezerrel magasabb, mint 2010.04-ben.
Állampapírhozamok minden futamidőn 3-4%-kal alacsonyabbak.
Szegénységben és társadalmi kirekesztettségben élők aránya a népesség százalékában 2010-ben 31,5%
2014-ben 28,2%
Létminimum alatt élő háztartások aránya 2010-ben 37% 2014-ben 35%
Reálkeresetek 14,5%-kal emelkedtek a családi kedvezménnyel együtt számolva.

Eltévelyedés · http://gumimacik.blog.hu/ 2016.02.29. 09:45:32

Noha anyagilag lehet bezzeg Szingapúr és Taiwanozni, a nagy tömegek arrafelé sem járnak S mercivel. Szingapúrban 11 nap a kötelező szabadság. Hong Kongban 7 (9 éves munkaviszony után ez akár 14 is lehet!!!)

Szóval az anyagi sikereiknek ára van, hiába élnek sokáig, hiába tökéletes az orvosi ellátás, hiába jól szervezett és hatékony az állam, életüket a kis hangyák nagyjából végigdolgozzák. Igaz, örülnek neki.

Inkább észak és nyugat európára tekintenék követendő példaként, ahol jól is működik a szociális rendszer és van is évi 30-40 nap szabadság, heti 35 óra munka mellett.
(v.ö. Szingapúr, 46 óra per hét, ha soha nem mennek szabadságra és nemzeti ünnepre. statestimesreview.com/2015/06/16/singapore-maintains-its-no-1-ranking-in-longest-working-hours-in-the-world/ )

konrada 2016.02.29. 09:45:53

@gázóra ellenőr:
Na jó segítek:
- persze ehhez egy kérdés előre, hogy tisztázzuk, szerinted sokkal ügyesebbek, tehetségesebbek a mostaniak, a szoclib kormányzatnál? (A nemleges válaszodat boritékolom előre, aszerint válaszolok - ha ebben tévedek, úgy ne is olvassd tovább.)

2010-re az eladósodottság 8 év a GDP 54%-áról 80%-ra 9,2 emrd-ről 19,4 emrd-ra nőtt.
(Apró kis szépségpötty: a felemlegetett 9,9% növekedés minden egyes %-ához 2,5x annyi adósság felvételére volt szükség...khm..)

Na most, vagy vesszük azt, hogy nagyságrendekkel tehetségesebb a mostani brancs, vagy tudomásul vesszük: míg az elöző időszakban a kamatokat is kölcsönökből fizettük ki, ezért is nőtt ennyivel az eladósodottság,
addig a mostaniak próbálták az éves szinten a GDP 2-3%-át kitevő kamatszolgálatot máshogyan: többek közt az általad emlegetett 3 emrd beforgatásával teljesíteni. Azaz: anélkül ezeknek is közel a GDP 2-3%-át kellett volna felvenni csak a kamatok kifizetésére évente...

...szóval nem kell elszállni a zorbán kormány teljesítményétől, csak tudomásul kell venni, az elődei igen nagy balfékek voltak...

zigi. 2016.02.29. 09:59:23

@high up!: @
"2002-ben GDP/fő alapon az EU 28-akból még 10 volt Magyaro mögött.
2010-ben még mindig 9
2014-ben viszont már csak 4"

Akkor felsorolnád azt a 9 országot amelyek 2010-ben még mögöttünk voltak!

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2016.02.29. 10:09:31

Ezt nem valami Grey Greyhound csinálta?
Akkoriban néztük,mert a bőr is lehozta.
Akkor szoci szavazóként haragudtam a szocikra és úgy voltam vele,hogy ezeknél még a fidesz is jobb lesz,pedig nem szerettem őket(finoman szólva).
Aztán persze vikiék sikeresen alulmúlták a messze nem túl nagy és nem teljesíthetetlen elvárásaimat.
A durva az,hogy vannak akik ennek tapsikolnak!

zigi. 2016.02.29. 10:18:52

A cikk szerzőjének és a szoclib hazudozóknak.

A foglalkoztatottságba korábban is beszámolták a külföldi telephelyen dolgozókat és a közfoglalkoztatottakat.

2010-ben 51366 fő dolgozott külföldön, 2015. decemberben 112700 fő,
Közmunkások száma 2010.04-ben már 90ezer fő.

Ad Dio 2016.02.29. 10:24:38

@gázóra ellenőr:

"Inkább azt meséld, ha becsatornáztak 10% GDP-nyi manyupot a költségvetésbe, akkor miért nem csökkent 10 százalékot a GDP arányos államadósság?"

Áááááásít...

Mert csak részben lett belőle hiteltörlesztés, a nagyobb részéből államtulajdon növelés lett.

Ad Dio 2016.02.29. 10:31:01

@gázóra ellenőr:

Megnéztem. Valóban nem volt 12%. 2009-ben volt 12,5 %, 2008-ban 14 felett is jártunk. 2010-re az IMF hitellel a hátunk mögött (+görény nagy megelőlegezett bizalommal "csak 8.4% volt. Ehhez képest most mennyi is?

Ad Dio 2016.02.29. 10:39:21

@gázóra ellenőr:

Te beteg vagy :-).

3-5 éves lekötésű állampapírokról volt szó ezek lakossági hozamok. Persze ez ne zavarjon.

Viszont ha ezeket az adatatokat veszed alapul - legyen.

Kérlek ne nekem kelljen már kielemezni, hogy most akkor jobb-e helyzet az elmúl 6 évben, vagy rosszabb mint az elmútnyócban. OmdG...

Ad Dio 2016.02.29. 10:41:32

@high up!:

Köszönjük meg együtt az MSZP kormánynak az ámokfutást! Kérünk megint 55%-os dgp arányos államadósságot és a 2002-es lakossági hitelállományt.

:-(

konrada 2016.02.29. 10:47:40

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii:
Igazad van, aki ennek tapsikol, az tényleg hülye.
...majdnem akkora, mint akik szerint az elöző időszakban jobban csinálták.

...aki meg egyik idióta klakkhoz sem akar csatlakozni, az mérlegel, és várja azokat, akikből kinézi, hogy jobban csinálná a mostaniaknál.
...de amíg csak azokat látja a másik oldalon, hát szívja fogát, és ....

gázóra ellenőr 2016.02.29. 10:53:43

@Ad Dio: Ja igen! 500 milliárdért MOL részvény, amiből azóta elbuktunk 200 milliárdot. Mert ugye az oroszok kockázatot jelentenek a MOL tulajdonosai között a 20 százalékukkal. Paks2-ben semmi kockázat nincs az oroszokkal.
Ja és a 12 százalékról, deviza állampapírról, lássak linket! Különben még mindig áll hogy hazudsz.

Ad Dio 2016.02.29. 11:07:34

@gázóra ellenőr:

Olvas-godolkozik-ír a helyes sorrend. Nem pedig - iszik-ír-seggvakar.

:-)

Higgadjál már le, még agyvérzést kapsz. Bizonygathatod nekem napestig hogy a csík tolja repülőt, akkor sem :-))).

Felőlem szavazhatsz az ámokfutó haverjaidra (akik ha nincs az IMF úgy bedöntik az országot mint a pinty) remélhetőleg kevesebben lesztek mint az eszük használatára képes emberek.

Pásztor Miklós 2016.02.29. 11:09:01

@Ad Dio: @konrada: A államadósság csökkentés nem más mint kreatív könyvelés.

www.portfolio.hu/deviza_kotveny/allampapirpiac/itt_a_friss_adat_januarban_megint_a_bankok_finansziroztak_magyarorszagot.3.227907.html

"Itt a friss adat: januárban megint a bankok finanszírozták Magyarországot

2016. február 29. 09:45

Januárban 6610,5 milliárd forintra emelkedett a pénzintézetek állampapír-állománya, ami természetesen új csúcsot jelentett - derült ki az MNB hétfő reggel publikált friss adataiból. Ezzel a decemberi átmeneti visszaesést egyszerre korrigálták a bankok, amiben szerepe lehetett annak is, hogy a jegybank januárban bejelentette önfinanszírozási programjának folytatását. "

gázóra ellenőr 2016.02.29. 11:10:30

@Ad Dio: Egyelőre te hazudozol seggfej. Ideges meg te vagy. csak ennyi? link nincs?

Pásztor Miklós 2016.02.29. 11:12:21

@Ad Dio: Látom az agyi szintednek megfelelően érvelsz vele szemben. Bár neked inkább egy kifestő könyv kellene, az a te szinted.

Ad Dio 2016.02.29. 11:12:27

@gázóra ellenőr:

Beszív-kfúj-beszív-picitbentart-kifúj :-).

Gyakorold kissé. Talán ha oxigén jut az agyadba, lenyugszol.

Ad Dio 2016.02.29. 11:14:03

@Pásztor Miklós:

Mert a bankok vettek állampapírt? Viccelünk?

Btw az államadósság nem nagyon csökken, de csökken. Viszont a világon nincs olyan "kreatív könyvelés" amivel 2002-2008 közti államadósság cunami ne tűnne ámokfutásnak.

konrada 2016.02.29. 11:29:01

@gázóra ellenőr:
Mesélek neked egy történetet az idióta, üzlethez tök hülye Google vezetőkről:
A Motorola részvényei 2011-ben 18$-ért keringtek. Azok az idióták meg 40-ért vették meg.
Majd cca. 10$-ért eladta 3 év múlva.

Nem csoda, hogy a Google már sehol sincs, ha ennyire idióták az üzlethez...

...ja, vagy mégsem...
Mert nem részvénypiaci játékpapírt, hanem a cég feletti irányítást vették meg, amiből aztán kivehették többségi tulajdonosként a szabadalamakat...

...s hogy jön ez ide válaszként?: A MOL piaci értéke, nyeresége nem volt több akkor sem, viszont a részvények szárnyaltak - jóval magasabban, mint a szelvényvagdosás indokolt volna.
Ennek meg mégis csak lehetett valami oka, akármilyen hülyének is hiszed a tözsdézőket:
Talán az, hogy az oroszok akkor expanzióban voltak, így szükségük lett volna a Közép-Európában jól bevezetett, EU-s jogosítványokkal rendelkező MOL-ban olyan jogosítványokra, mellyel átvehetik az irányítást, vagy legalábbis megvétózhatnak olyan döntéseket a konkurens cégben, mely a terjeszkedésükben útban áll.
Ehhez volt már akkor 27%-os részvénycsomagjuk, és a piacon olyan 2o-nx% független kisrészvényes csomag, ami felvásárlásával - az akkor várható nemzetközi jogbírósági döntés (Aranyrészvény elkaszálása) után a céljukat elérhették volna.
(Egyébként pont ezért is volt akkor ennyire magas az árfolyama is a papírnak, mert aki értett hozzá, tudta miről van szó.)

...de mivel az állam jól játszott, és pont akkor volt az oroszoknak is egy kisebb megroppanásuk, feladták a tervüket.
A mostani árfolyam meg azt tükrözi, hogy a kisrészvényesek nem lehetnek királycsinálók, így a papírjuk annyit ér, amennyi hozamot hoz...

..szóval ha valamiről nem tudsz, az nem feltétlen jelenti, hogy nincs is...

bölcsuhu 2016.02.29. 11:41:48

@Ad Dio: Ezekkel a tökfejűekkel felesleges nemcsak vitázni, ede egyáltalán társalogni sem! Elfogultak, tájékozatlanok, rosszul informáltak, de meggyőzhetetlenek. Igazi ballibák. Csak gágogni tudnak, de azt harsányan!

Pásztor Miklós 2016.02.29. 11:44:31

@Ad Dio: Nem érted seggfej. Lecsökkentették a tartalékokat és így alacsony lett az államadósság 2015 végén. Most szépen visszatöltik.
Látom az alap algebra nem megy neked.

gázóra ellenőr 2016.02.29. 11:46:40

@Ad Dio: Látom, egyre kétségbeesettebben gurgulázod ezt, mert linket azt nem találsz, ami cáfolná hogy hazudtál. :-))

gázóra ellenőr 2016.02.29. 11:48:12

@konrada: Világos, az nagyon veszélyes volt, sokkal veszélyesebb minthogy Paks2-t oroszok építhessék. Értem.

Ad Dio 2016.02.29. 12:23:52

@Pásztor Miklós:

Kettőnk közül az egyik tényleg nem érti a helyzetet, de az nem én vagyok :-).

Az államadóssággal valóban trükköznek, de csak azért hogy szebb legyen az eredmény - látszatra. De nekem ez nem szükséges ahhoz, hogy az ügyet szebnek lássam, mint a 2010 előtti ámokfutás alatt.

"Nem érted seggfej."

Ezeket megspórolhatod. Érv értéke 0, a vérnyomásomat nem emeli, a tiedet sem csökkenti - legalábbis nem tartósan. Egyébként sem szerencsés rászokni, hogy mások sértegetésével vezesd le a frusztrációdat. Alkalmasint szemtől szemben még (ön)veszélyes is lehet ;-).

Ad Dio 2016.02.29. 12:30:35

@gázóra ellenőr: @Pásztor Miklós:

És a többi vakbuzgó eszetlen aktivistának is szól:

Én nem vagyok senkinek a szavazója. Sváb vagyok és vállalkozó. Amióta voksolok, a legkisebb rosszra szavazok, mert az én konzervatív liberális alapállásomat senki nem képviseli és nem is képviselte soha. Számomra a kulcs békeidőben a makró adatok alakulása (krízisben meg a biztonság). Felőlem ha egy hiperliberális übermarxista kormány csinál majd egyszer jobb adatokat, övék lesz a voksom.

A 2002-2010 azonban ebből a szempontból viszont egy döbbenetes kudarc és valódi ámokfutás volt. AZOKRA a politikusokra akik abban részt vettek, SOHA TÖBBET nem fogok szavazni. Ettől még pl. egy Gyurcsány nélküli DK a maga liberálbalos vonalával lehetne elfogadható. Ahogy a zöld balos LMP is működhetne egy okos gazdaságpolitika mellett. Az MSZP viszont pillanatnyilag agyhalott.

Csendestobbseg111 2016.02.29. 13:14:51

Gratula a poszthoz. Azt nem tudom megítélni, hogy minden adat hibátlan-e, de az jól látszik, hogy a Kormánynak nincs oka győzelmi jelentések közzétételére. Ugyan a makró adatok jobbak, mint voltak 2010-ben, de nincs már/még gazdasági világválság, és az MSZP gazdasági teljesítményéhez mérnie magát a FIDESZ-nek önmagában is lealacsonyító. A legfőbb probléma az, hogy az állami források magán kezekbe juttatásán kívül nincs felmutatható teljesítmény a FIDESZ részéről!

Kurt úrfi [teuto-nordikus paraszt legény] 2016.02.29. 17:56:02

@Ad Dio: "konzervatív liberális ". Aha. Jól van, nyuxik a beteg! Mingyá küddöm a nő vért a TB támogatott halo/idollal.

Kurt úrfi [teuto-nordikus paraszt legény] 2016.02.29. 17:57:25

@Ad Dio: Milyen ámokfutás? Évi 1 százalék GDP volt eltéve a manyupba. Évi 1 százalék volt a 13. havi nyugdíj. Miről beszélsz? Utakat építettek és nem stadionokat!

Meridian74 2016.02.29. 17:58:16

@gázóra ellenőr: "Lehet, úgy szavaztak, hogy a gátlástalan rablóban helyett jobb a töketlen, tehetségtelen emeszpé? "

Na, de aki kicsit is figyelt a videóra, a számok borzalmas eredményeket mutatott! Amúgy ezen sokat a fidesz sem változtatott, de pont ez az amik miatt se fidesz se mszp-re egy szavazatot sem szabadna adni!

Ennyi erővel a kórházakban félpénzért Tihanyi Tamás féle sarlatánokat is lehetne alkalmazni, az eredményt hoznák ők is.
Aki nem tudná mi ez itt egy kis összefoglaló (vigyázat: hasfalra erősen ártalmas, megszakadzs a röhögéstől)
www.youtube.com/watch?v=d-fX7zoVxC8

Kurt úrfi [teuto-nordikus paraszt legény] 2016.02.29. 17:58:31

@Ad Dio: Jut eszembe! Hazudtál valamit, rádpiríottak, a link meg amivel ezt cáfolhatnád sehol. Szóval gázóra ellenőrnek igaza volt, hazudtál.

Ad Dio 2016.02.29. 19:22:14

@Kurt úrfi [teuto-nordikus paraszt legény]:

Milyen ámokfutás?

2002-ben a régió második legjobb GDP növekedését hoztuk (2000-ben a legjobbat), 2005-re már a legrosszabbat. 2007-ben gigantikus 1.2%-ot produkáltunk. A régióban közeben mindenki 5 felett ment. Szlovákia 10 felett. :-(

Mindezt úgy, hogy nyakló nélkül adósodtunk el, mint állat úgy, hogy még mindig dübörgött a privatizáció (2002-2006 közt 2000 milliárd - ez reálértéken számolva kb. megegyezik a Manyuppal).

"Évi 1 százalék GDP volt eltéve a manyupba."

Érdekes kísérlet volt (én is bíztam benne), de a hozamok nem voltak acélosak és az ország nem teremtette meg az alapot az extra kiadásra.

"Évi 1 százalék volt a 13. havi nyugdíj. Miről beszélsz?"

Francokat rosszul emlékszel? A 13. havi nyugdíj minimum 5 vagy 6% volt :-)))) omdG...

"Utakat építettek és nem stadionokat!"

Ez speciel jó ötlet volt. A stadionokért nekem sem fájna a szívem.

Ad Dio 2016.02.29. 19:28:49

@Kurt úrfi [teuto-nordikus paraszt legény]:

"konzervatív liberális ". Aha. Jól van, nyuxik a beteg!"

Az most akkor érdem, hogy nem vagy tájékozott?

A liberalizmust sajnos mi Európában bal-liberális változatban ismerjük. De ez NEM azonos a liberalizmussal, csak annak egy baloldali olvasata. Én a keresztény-konzervatív olvasatát vallom. Vagyunk így egy páran.

Ha elsőre nem tudod befogadni, ne erőltesd nagyon. Este van :-).

Gery.Greyhound · http://greyhound.blog.hu 2016.03.01. 11:27:52

A Dogbyte már csak egy régi, szép emlék - én viszont még itt vagyok, és nem adtam fel a reményt, hogy majd egyszer egyedül összerakjak egy ilyen kaliberű videót az elmúlt évekről is. Csak most úgy, hogy nem áll mögöttem senki, kicsit nehezebb, van most nekem 1000 fontosabb nyavajám az ország megmentésénél.

A linket mindenesetre elmentem későbbi felhasználásra ;)

Kurt úrfi [teuto-nordikus paraszt legény] 2016.03.01. 14:37:48

@Ad Dio: Ezek forintos állampapírok, nem deviza. Szóval ha csak ennyit tudsz, hazudtál.
Keresztény-konzervatív liberalizmus. Aha. értem.
Nővér! Duplázza meg a haloperodolját!

Kurt úrfi [teuto-nordikus paraszt legény] 2016.03.01. 14:40:19

@Ad Dio: "Francokat rosszul emlékszel? A 13. havi nyugdíj minimum 5 vagy 6% volt "
Hülye vagy. A nyögdíj a GDP 10 százaléka. Akkor mennyi egy havi nyugdíj? Általános isit egyáltalán elvégezted? Egy havi nyugdíj 300 milliárd körül van. Most a februári 291 milliárd volt. A GDP 32 ezer milliárd most. Tudsz százalékot számolni?

Kurt úrfi [teuto-nordikus paraszt legény] 2016.03.01. 14:54:18

@konrada:
www.napi.hu/tozsdek-piacok/szazmilliardokat_bukott_az_allam_ket_befektetesen.610965.html

"Százmilliárdokat bukott az állam két befektetésen

A Mol Nyrt. 21 százalékos pakettjén jelenleg 187 milliárd forintos vesztesége van a magyar államnak. Hasonlóan veszteséges üzlet volt pénzügyileg a földalatti gáztározók megvásárlása. "

Kurt úrfi [teuto-nordikus paraszt legény] 2016.03.01. 14:55:51

"A tárolók megvásárlását a kormány az energiabiztonsággal indokolta, ami fals. A tárolók fizikailag nem mozdíthatóak, azok működését törvényekkel és alacsonyabb rendű jogszabályokkal a kormány befolyásolja. Ráadásul az ott tárolt gáz a gázkereskedőké - így például a szintén állami tulajdonban levő MVM Zrt-é."

1ghost 2016.03.01. 18:39:55

@Ad Dio: "A 13. havi nyugdíj minimum 5 vagy 6% volt :-)))"

Ez akkora hazugság, hogy még a gazdád is megirigyelné.

1ghost 2016.03.01. 18:42:05

@Ad Dio:

"de a hozamok nem voltak acélosak és az ország nem teremtette meg az alapot az extra kiadásra."

Persze, hogy nem. A magánnyugdíjpénztárak kötelezően alacsony kockázatú portfoliót tartottak. A hozam pedig a kockázattal arányos, ez pénzügyi alaptétel.
E dolog ilyen ecccerű, csak a hozzád hasonló hülyék nem értik.

1ghost 2016.03.01. 18:45:40

@Ad Dio: "Viszont a világon nincs olyan "kreatív könyvelés" amivel 2002-2008 közti államadósság cunami ne tűnne ámokfutásnak."

Már megint hülye vagy. 20százalékpontos adósságnövekedés nem cunami. Belgiumban egyébként 100% feletti, Japánban is.

Mi több: az államadosság és a gazdasági fejlettség között az ökonometriai elemzések nem tudnak kimutatni kapcsolat.

De neked ez ne okozzon gondot, mert mindehhez totál hülye vagy.

1ghost 2016.03.01. 18:50:50

@Ad Dio: "Spec a makró adataink annyival jobbak az elmútnyócnál, hogy zongorázni lehet a különbséget."

Lófaszt mama! Ezzel legfeljebb a birkamenetben büszkélkedhetsz. De szerintem ott is szájba vágnak néhányan.

1ghost 2016.03.01. 18:55:10

N@Ad Dio: akik ha nincs az IMF úgy bedöntik az országot mint a pinty

Persze, az évszázad válságában a pánik természetes. IMF hitelt vett fel egy sor ország pl. Románia, Izland és még sokan mások.

Az USA-t történelme során először leminősítették. Ez ha korrektek és nem tetves fideszbérencek vagyunk.

1ghost 2016.03.01. 19:00:48

@Ad Dio: "a munkanélküliség gyakorlatilag ott van ahol 2010-ben, ezt a vállalati foglalkoztatás jelentések be is igazolják."

Francokat 10+ vs 7+ %..."

Tényleg? A GDP meg 2,5%-kal nagyobb, mint nyóc éve? Hogy is van ez?

Okun törvény balfaszkám, tanuld meg, és megérted mekkora narancsbarom vagy.

Egyébként meg tök szórakoztató volt látni, hogy segghülye bérlaikusként mi mindent összfajtalankodtál a közgazdaságtudománnyal.

Kösz. Remek produkció volt.

Kurt úrfi [teuto-nordikus paraszt legény] 2016.03.01. 19:15:09

@konrada:
index.hu/gazdasag/2016/03/01/eddig_oriasi_buko_az_allamnak_a_mol_es_a_felesleges_tarozok/

Tapsolják el a pénzünket. A Nemzeti Bankban ami van az meg nem közpénz ám! Azt csinálnak vele amit akarnak, az Viktor kincstára!
Idióta fideszesek! Ha anyátokat megbaszná, nektek az is megtiszteltetés lenne?

Ad Dio 2016.03.01. 21:53:57

@Kurt úrfi [teuto-nordikus paraszt legény]:

"Ezek forintos állampapírok, nem deviza. Szóval ha csak ennyit tudsz, hazudtál."

Kettőnk közül Te beszéltél deviza kötvényekről. Akkor sem értettem miért, most végképp nem értem hogy mit kérsz rajtam számon. Én azt mondtam, hogy te lakossági adatokat hoztál. Sajnos a piac úgy működik, hogy a lakossági kis forgalom és a nagybefektetők más feltételekkel jegyeznek. Amikor az MSZP ámokfutása csődközelbe vitte a magyar gazdaságot, akkor bizony 14% felett is jegyeztünk. Ettől mára - szerencsére - mérföldekre vagyunk.

De ha már előkerült a deviza, azzal sem tettünk jó lóra, hiába jegyeztük alacsonyabb kamatra. Az euro-s még csak-csak, de a dollárkötvények katasztrofálisan alakultak a dollár erősödése mellett.

Ad Dio 2016.03.01. 21:55:21

@Kurt úrfi [teuto-nordikus paraszt legény]:

"Keresztény-konzervatív liberalizmus. Aha. értem.
Nővér! Duplázza meg a haloperodolját!"

Művelődjél és szokjad a fogalmat. Ahogy elnézem Európa jövőjét, lesz alkalmad megismerkedni ezzel a ma még eléggé új fogalommal. Üdv a 21. században!

Ad Dio 2016.03.01. 21:57:16

@1ghost:

"E dolog ilyen ecccerű, csak a hozzád hasonló hülyék nem értik."

Ez rendben is volna, csak ezek az alapok sajnos évekig az infláció alatt teljesítettek :-(. Haveroknak osztott játszós-pénz lett az amúgy ígéretes rendszerből :-(((.

Ad Dio 2016.03.01. 22:06:23

@1ghost:

"Már megint hülye vagy."

Megfigyelésem szerint az indulatok nem tesznek jót a kognitív képességeknek. Szerintem hanyagold és meglátod a gondolkodás is jobban fog menni :-).

"20százalékpontos adósságnövekedés nem cunami. Belgiumban egyébként 100% feletti, Japánban is."

Itt alapvető hiányosságaid vannak.
Nem az adósság nőtt 26(nem pedig 20)%, hanem a gdp arányos államadósság a nominális érték egyébként mindeközben 100%-kal nőtt, de az senkit nem érdekel, mert nem az számít.

Viszont a 26%-os GDP arányos növekedés ilyen rövid idő alatt, az bizony egy katasztrófa.

"Mi több: az államadosság és a gazdasági fejlettség között az ökonometriai elemzések nem tudnak kimutatni kapcsolat."

Oh my dear God... erre nem is tudom mit lehet mondani... Ombre! a te családi költségvetésedben mindegy hogy a fizud hány százaléka megy el törlesztőrészletekre?...

Ad Dio 2016.03.01. 22:09:43

@1ghost:

"akik ha nincs az IMF úgy bedöntik az országot mint a pinty

Persze, az évszázad válságában a pánik természetes. IMF hitelt vett fel egy sor ország pl. Románia, Izland és még sokan mások."

A válság két országot döntött meg igazán Európában: Görögországot és minket. Ez az MSZP érdeme volt. Ha az IMF nem nyúl alánk, végünk van mint a botnak. Tudod mit jelent egy államcsőd cimbi? Sose tudd meg azt kívánom...

1ghost 2016.03.01. 22:17:35

@Ad Dio:

Veled két ok miatt sem lehet vitázni.

1. Hazudsz.

2. Hülye vagy a makrogazdasághoz.

1ghost 2016.03.01. 22:29:11

Ja, van egy harmadik is.

3. Nincs tárgyi tudásod hozzá. Az alábbi mondatok leírásához, ugyanis de facto komplett hülyének kell lenni:

"A válság két országot döntött meg igazán Európában: Görögországot és minket."

"Viszont a 26%-os GDP arányos növekedés ilyen rövid idő alatt, az bizony egy katasztrófa."

Ha érdekel a gazdaságtan iratkozz be egy suliba, ott nem csak elméletet tanulhatsz, hanem a tényeket illetően is felvilágosítanak.

Ellenkező esetben maradsz az, ami most vagy: egy szénhülye bérfideszes.

Ad Dio 2016.03.01. 22:29:21

@1ghost:

"Tényleg? A GDP meg 2,5%-kal nagyobb, mint nyóc éve? Hogy is van ez?"

Jesszusom...

Na, ennek számoljunk gyorsan utána...

A Fidesz még csak 5 éve regnál. Onnan hasonlítunk ugyebár, az MSZP elbaltázásairól most inkább hallgassunk.

GDP 2010: 27000mrd (nem pontos, de kb)
GDP ma: 33000 (nem pontos, de kb)

Ez 22%-os növekedés.

"Egyébként meg tök szórakoztató volt látni, hogy segghülye bérlaikusként mi mindent összfajtalankodtál a közgazdaságtudománnyal. "

Kettőnk közül az egyik tényleg nem a közgazdaság hosszútávfutója, de kétlem hogy én lennék az...

1ghost 2016.03.01. 22:29:51

Ja, van egy harmadik is.

3. Nincs tárgyi tudásod hozzá. Az alábbi mondatok leírásához, ugyanis de facto komplett hülyének kell lenni:

"A válság két országot döntött meg igazán Európában: Görögországot és minket."

"Viszont a 26%-os GDP arányos növekedés ilyen rövid idő alatt, az bizony egy katasztrófa."

Ha érdekel a gazdaságtan iratkozz be egy suliba, ott nem csak elméletet tanulhatsz, hanem a tényeket illetően is felvilágosítanak.

Ellenkező esetben maradsz az, ami most vagy: egy szénhülye bérfideszes.

1ghost 2016.03.01. 22:37:19

@Ad Dio:

Kiscsákó, nominális GDP-ket nem vetünk össze, teccik éteni? Azért mert értelmetlen.

Ez alap, ezért középiskolában is buktatnak, nemhogy felsőoktatásban. Mondom, ha érdekel a gazdaság végezz el egy jó kis BSc képzést, ez a minimimum. Mert így egy nagyon szánalmas fideszcselédnek látszol!

Persze értem én, hogy tolni akarod a narancsszekért, de nem megy, részben mert annak már reszeltek, másrészt neked ahhoz nincs semmilyen tudásod.

Ad Dio 2016.03.01. 22:39:19

@1ghost:

"Kiscsákó, nominális GDP-ket nem vetünk össze, teccik éteni? Azért mert értelmetlen. "

Nahát! Végtelenül érdekes dolgokat bírsz mondani :-)))).

Ad Dio 2016.03.01. 22:40:43

@1ghost:

"Persze értem én, hogy tolni akarod a narancsszekért,"

Tolja a fene a szekerüket. Számomra ők a legkisebb rossz. Viszont a hülyeséget nehezen viselem. Mondjuk egyes esetekben szórakoztató is tud lenni. itt vagy például te :-)))).

1ghost 2016.03.01. 23:25:21

@Ad Dio:

Nominális GDP ügyében látom nincs érv, nem is lehet hiszen rögtön az alapoknál eltaknyoltál, vagy szénné égtél, ahogy tetszik! Pedig ez bevezető kurzusokon csupán első lecke.

Másrészt, ne haragudj, de mindig rühelltem ha valaki annyira gyenge elméjű, hogy önálló gondolat híján a vitapartnere gondolatait mondja vissza. Az ilyen mi a fasznak fórumozik, azon kívül, hogy a narancsos szennyest próbálja sikálni?

De hát Istenem, tőled ennyire futja. Na jó éjt.

Ad Dio 2016.03.02. 06:43:43

@1ghost:

"Nominális GDP ügyében látom nincs érv, nem is lehet hiszen rögtön az alapoknál eltaknyoltál, vagy szénné égtél, ahogy tetszik! Pedig ez bevezető kurzusokon csupán első lecke."

Miket nem mondasz ismét csak :-))))).

"Az ilyen mi a fasznak fórumozik, azon kívül, hogy a narancsos szennyest próbálja sikálni? "

Végtelenül elbűvölő a stílusod: intelligens, szellemes, elegáns! Nincs is mit hozzátennem :-D.

komplikato 2016.03.02. 10:21:57

A GDP-nek nincs köze az ide "érkezett" AUDI és Mercedes gyárhoz és a kapcsolt beszállítókhoz? Csak mert azt még a gonosz pomogácsok intézték.

Az igaz, hogy az infláció csak azért kicsi, mert alacsony az olaj ára? Mi lesz ha ennek vége?

Ad Dio 2016.03.02. 12:57:46

@komplikato: @1ghost: @Kurt úrfi [teuto-nordikus paraszt legény]:

Na!

Ajánlom figyelmébe az uraknak! Nem azt kell bizonygatni hogy a csík tolja repülőt, vagy hogy a borsószem nagyobb az almánál, hanem ÉRTELMES kritikát kell megfogalmazni. Épp mint Komplikato teszi. Mert neki - ellentétben veletek - van igazsága.

Igen, a GDP adatainkban benne vannak az MSZP kormányok alatt indult beruházások és az alacsony inflációban benne van az olaj ára is. Ehhez csak annyit tennék hozzá, hogy önmagában egyik sem eredményezne ilyen adatokat, de tesz hozzá, ez biztos.

"a gonosz pomogácsok intézték."

Ilyet tőlem biztos nem hallottál. Finoman szólva nem lelkesedtem a gazdasági ámokfutásuk miatt, de nincs bennem gyűlölet irányukban, emberileg semmivel sem gonoszabbak mint a mostaniak (egyiknek sem örülnék ha a szomszédomba költözne :-) ).

Kurt úrfi [teuto-nordikus paraszt legény] 2016.03.02. 14:33:57

@Ad Dio: Honnan vetted a 27 ezer milliárdot?
Ha az államadósság 25 százalékkal nőtt, a GDP meg 22 százalékkal, akkor hogy csökkent a GDP arányos államadósság?

Kurt úrfi [teuto-nordikus paraszt legény] 2016.03.02. 14:34:54

@Ad Dio: Hol a link a deviza állakötvények 12 százalékáról? Akkor hazudtál?

Kurt úrfi [teuto-nordikus paraszt legény] 2016.03.02. 14:45:46

@Ad Dio: Egyébként hazudsz a 27 ezer milliárddal.
2010 GDP adat a KSH szerint 9800 euró/fő
2010 decemberében az euro 309 volt
a lakosság 10 millió
az 30 ezer milliárd

Kurt úrfi [teuto-nordikus paraszt legény] 2016.03.02. 14:49:49

@Ad Dio: A régi számítás szerint volt valamivel több mint 27 ezer milliárd.
Az új számítás 3 százalékkal feljebb vitte.
Tehát a két érték összehasonlítása nem stimmel, mert nem ugyanazzal a módszerrel van számítva.
Ráadásul a 2010-es GDP-t az euró éves közép árfolyammal számolták, ami 270 volt, most meg 300.
Almát hasonlítasz körtével, és ezt te tudod, vagyis hazudsz.

Ad Dio 2016.03.02. 15:04:35

@Kurt úrfi [teuto-nordikus paraszt legény]:

Ááááásít...

Nem értetted meg amit javasoltam. Pedig jó szívvel tettem.

Sebaj. Te dolgod.

Btw Komplikato stílusa is nagyságrenddel normálisabb. Mondhatni európai. Ellentétben ugyebár :-p...

1ghost 2016.03.02. 17:20:18

@Kurt úrfi [teuto-nordikus paraszt legény]:

Persze, hogy hazudik, hazudik, mint a vízfolyás, csak vissza kell nézni a hozzászólásait. Telehazudta a blogot.

Egy gerinctelen bérfideszes szaralak az illető.
süti beállítások módosítása