2013.11.16.
18:45

Írta: Bardócz Iván

Ferenc pápa üzen Orbánnak

Megkerülhetetlen gazdaságpolitikai üzeneteket küld Ferenc pápa hívők és nem hívők felé. A magyar kereszténydemokrata kormány ezeket nem hallja, nem érti, vagy nem is kereszténydemokrata.

Ferenc pápa és a Világbank is olyan típusú növekedést szorgalmaz, amelynek a végső célja nem a pénz, hanem az emberek, az úgynevezett "inkluzív növekedést". 

"A pápával ugyanazt valljuk, nincsen növekedés, ha nem az emberekbe fektetünk be" - ezt mondta Jim Yong Kim, a Világbank elnöke, miután október végén találkozott a pápával.

Az inkluzív növekedés ismérve, hogy több és jobb munkahelyeket teremt, a képzésbe való befektetéssel kívánja megteremteni a munkaerő-piaci rugalmasságot, a jóléti rendszerek modernizálására, a gazdasági és a szociális különbségek kiegyenlítésére összpontosít.

Vegyük sorra. A kormány a versenyszférában alig teremtett munkahelyet, a többletfoglalkoztatás döntő hányada a közmunkának köszönhető, ahol a tavalyi hivatalos létminimumnál 35 ezer forinttal kevesebbet (nettó 50 904 forintot) lehet keresni havonta, a gyakori napi 6 órás foglalkoztatás esetén pedig 48 ezer forinttal kevesebbet, tehát még a létminimum felét sem (csak kb. 45 százalékát).

A felső- és a közoktatás kiszárítása a kormányváltás óta tart, idén például 80 milliárd forintot vontak ki a felsőoktatásból, amivel párhuzamosan intenzíven butítják a szakképzést (csak 3 évig tart, közismereti tárgyaktól kevéssé zavartatva), és 18-ról 16 évesre csökkent a tankötelezettség korhatára.

Tekintsünk külön a szociális egyenlőtlenségekre, amelyekről a pápa minden alkalommal hangsúlyosan szól. Legutóbb a héten, Napolitano olasz államfővel való találkozója után azt mondta: a gazdasági válságban a szegényekkel, a munkanélküliekkel, a bevándorlókkal vállalt szolidaritás adhat csak reményteli jövőt.

A családi adókedvezmény 2011-es bevezetése, illetve jövő évi szélesítése első pillantásra összhangban áll Ferenc pápa gondolataival, különösen azért, mert a gyerekvállalás az egyik legkomolyabb szegénységi kockázat. Azonban a Tárki adataiból látható, hogy a 3 gyermekesek szegénységi aránya csaknem megduplázódott 2009-ről 2012-re, tehát a kormány családi adókedvezménye a szegénységi kockázat csökkentésére nem alkalmas.

Az is kétséges, hogy a családi kedvezmény jövő évi kiszélesítése orvosolhatja-e a bajt, hiszen az egygyermekeseknél például egyáltalán nem javítja a nettó pozíciót, a kétgyermekeseknél is kevés családnál és alig, s a háromgyermekeseknél sem a legnehezebb helyzetűekre célzott a támogatás. 

Azt is tudjuk Tóth G. Csaba és Virovácz Péter mikroszimulációs vizsgálatából, hogy az alsó hét jövedelmi tized adóterhelése összesen 134 milliárd forinttal emelkedett 72 milliárd forinttal mérséklődött, míg a legmagasabb jövedelműek - a felső 10 százalék - adója 501 milliárd forinttal zsugorodott.

Halljuk is az ellenérvet: az adórendszerben nincs helye szociálpolitikának. Oké, ne legyen. A munkanélküli-ellátásban viszont volna: ott a segély időtartama 3 hónaposra csökkent, miközben a munkanélküliségé átlagosan több mint másfél évesre nőtt.

A társadalom páratlan polarizációja nem is maradt el: a Tárki mérése szerint (pdf) tavaly a magyarok 47 százaléka élt olyan háztartásban, amelyben a szegénység és társadalmi kirekesztettség legalább egy tényezője jelen volt. Honfitársaink 17 százalékának jövedelme nem érte el a medián jövedelem 60 százalékát, úgynevezett jövedelmi szegénynek számított; az arány a rendszerváltás óta nem volt ilyen magas.  

Mindezek alapján leírhatjuk: a hazai, munkaalapúnak mondott gazdaság a Szentatya iránymutatásával ellentétesen épül, és a magát kereszténydemokratának mondó kormány nem azonosul a pápa által hirdetett értékekkel.

Érdekes volt a bejegyzés? Csatlakozz a Gazdpol blog és a Munka.org közös Facebook-oldalához:

54 komment

Címkék: politika gazdaság pápa gazdaságpolitika kereszténydemokrácia bérek egykulcsos kereszténydemokrata portfolioblogger KDNP bérpolitika

A bejegyzés trackback címe:

https://gazdpol.blog.hu/api/trackback/id/tr435636880

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

czjanos 2013.11.16. 20:55:15

Ferenc pápa figyelemre méltó lépéseket vezet be az egyháza megreformálása, jogi-, erkölcsi megtisztítása érdekében ( ez még nekem, a nem vallásos embernek is kivívta a tiszteletemet), de ezek a lépések Orbánék céljaival nem esnek egybe sem jogi-, sem erkölcsi-, sem demokráciabeli szempontok szerint sem.

Blogger Géza 2013.11.16. 21:20:24

"A kormány a versenyszférában alig teremtett munkahelyet," Ez nem is a kormány feladata, hanem a versenyszféráé. A kormány közmunkával tud átmenetileg segíteni.

Azért 3,5 év alatt a munkanélküliség 12%-ról 10% alá csökkent, és a most még jobban élékülő gazdasági növekedéssel vélhetően tovább csökken majd. Erről valahogy nem olvashattunk posztban.

Egy aktuális példa:

"Gyárat fog építeni Miskolcon a japán Takata, ami főleg biztonsági övek gyártásával ismert a világban. Így hozzávetőleg ezer munkahely jöhet létre a hátrányosabb helyzetű régióban."

index.hu/gazdasag/2013/11/15/orban_nalunk_lehet_tervezni/

Éhes_ló 2013.11.16. 21:44:15

Érdekes, amikor ballibbant megmondók kereszténydemokratáznak és pápáznak és magyarázzák a katekizmust.
Nem túl hiteles próbálkozás.

Azon elmélkedj, hogyan jutott ide ejrópa és a közepe velünk és miért.
Ha megtaláltad az okát, akkor írd meg nekünk.
Utána pedig reklamálj, de azoknál, akik miatt itt csak rabszolgák kellenek 35 éve.

P.Freddy 2013.11.16. 21:47:36

@Blogger Géza:

"A kormány közmunkával tud átmenetileg segíteni."

Hazudozással a birkák felé mutatott statisztikákkal nem segít, átmenetileg sem.

Magyarázat: a KORMÁNY a közmunkásokat 2 hónapos fix szerződésekkel foglalkoztatja. Vagyis egy, minimálbéres közmunás ember egy évben 6 (HAT!) munkanélkülit ellentételez.

Azért így elég nagy pofátlanság 10%-ról beszélni, Fideszes agymosott elvtársak!

Blogger Géza 2013.11.16. 21:50:43

@P.Freddy: Hát sajnos te ehhez egyáltalán nem értesz. :) Egy adott pillanatban foglalkoztatott egy db közmunkás semmilyen módszerrel nem "ellentételez" 6 munkanélkülit. :) Annyi hülyeséget tudtok kitalálni...

zobod 2013.11.16. 22:09:00

Az oktatási rendszer egészét kellene, az alapoktól átgondolni. A magyar oktatási rendszernek az európai top3-ban kellene lenni, és ez csak részben pénzkérdés. A magam részéről egy oktatásreform finanszírozás céljára kivetett különadót is szó nélkül viselnék. Arra viszont egy fillért sem adnék, hogy a jelenlegi rendszerbe toljanak több pénzt belőle, mert azt semmi nem indokolja. Nem egy kiváló oktatási rendszer finanszírozásának megvágása zajlik, hanem egy évtizedes mélyrepülésben lévő rendszerről nyesegetik le végre a vadhajtásokat. A magyar felsőoktatásban az utóbbi 15 évben ingatlanberuházásokra több pénz ment el, mint kutatói, doktoranduszi és tdk ösztöndíjakra, oktatási eszközökre stb.

$pi$ 2013.11.16. 22:47:50

"Tekintsünk külön a szociális egyenlőtlenségekre, amelyekről a pápa minden alkalommal hangsúlyosan szól. Legutóbb a héten, Napolitano olasz államfővel való találkozója után azt mondta: a gazdasági válságban a szegényekkel, a munkanélküliekkel, a bevándorlókkal vállalt szolidaritás adhat csak reményteli jövőt."

A biblia még azt írja, hogy mindenki a pokolra kerül, aki nem osztogatja szét teljes vagyonát a szegények közt. A pápa már enyhített a dolgon, elég ha szolidarítunk? És akkor azt hogyan kell csinálni?

Flúgatlan 2013.11.16. 23:38:54

Jajjj! Orbán csinál sok rossz dolgot is, de ne keverjük ide Ferenc pápát. A cikk címe teljesen hamis: a Pápa nem üzent Orbánnak.

Ennél durvább csak a Világbank elnökének a nyilatkozata, aki nyilván egy kis pozitív megítélést vár joggal megtépázott hírű szervezetének attól, hogy a Pápával hasonló vonásokat keres. A Világbank eddig mindenütt a szociális költségek lefaragását, mesógszorításokat szorgalmazott és nem az emberekbe, hanem az iparba, de még inkább a bankokba irányította a pénzeket.

Kritizáljuk Orbánt, ha hülyeségeket csinál, de ehhez igen erőltetett dolog Ferenc pápát felhasználni.

RÖVIDLÁTÓ 2013.11.17. 00:09:22

"Ferenc pápa üzen Orbánnak"
Térdre, imához.

Valóraváltógép 2013.11.17. 00:30:10

@czjanos: Elvégre a legutolsó pápa. Viszont mióta gazdasági szakember? Vagy mindenhez ért, és mindenbe beleszólhat? :)

Valóraváltógép 2013.11.17. 00:31:07

@$pi$: Akkor az összes pápa pokolra került, mert általában elég vagyonosak voltak.

Flúgatlan 2013.11.17. 00:38:28

@$pi$: "A biblia még azt írja, hogy mindenki a pokolra kerül, aki nem osztogatja szét teljes vagyonát a szegények közt."

Ekkora marhaságot hogy lehet írni?!?! Hol van ez leírva? Én elég jól ismerem a Bibliát, de sehol sem láttam ezt.

czjanos 2013.11.17. 06:35:37

@Valóraváltógép: Nyilván Ő sem ért mindenhez, csak esetleg tisztábban, erkölcsösebben látja a körülötte lévő egyházi világot. Ami adott esetben akár példa értékű tisztán látás is lehetne más vezetők számára.

Behajtó70 2013.11.17. 06:39:03

DOLGOZÓ CSALÁDOKAT a jelenlegi kormánynál jobban még senki nem támogatott!!!

Aki ezt tagadja, az egy hazug idiöta, erős ostobasággal spékelve!

jog-ász 2013.11.17. 07:51:20

figyu, azért a dolgozó családok nagyobbik része az átlagjövedelem körül keres(200 ezer ft.) ahol éppen hogy stagnált a bér az egykulcsossal!
te szerintem a magas jövedelmű, 5 gyerekes családról beszélsz, ahol a nettó majdnem eléri a bruttó jövedelmet.

Mr. Bear 2013.11.17. 08:12:47

@zobod: Nem egy kiváló oktatási rendszer finanszírozásának megvágása zajlik, hanem egy évtizedes mélyrepülésben lévő rendszerről nyesegetik le végre a vadhajtásokat.

Mit értesz vadhajtásokon? Hogy szeptember óta nem tudjuk elérni az iskolában a használhatatlanra kopott táblák átfestését? Hogy egy elromlott zárat egy hónapig nem cserélenk, mert a gondnok hiába kér rá pénzt az önkormányzattól? Hogy eddig legalább 40 tanárra jutott egy printer, de elromlott, és most az sincs már? Hogy a gyerekektől koldulunk - abszolút illegálisan - másolópapírt, amire pl. ki kell nyomtatnunk a tanmeneteket (a mi tantesületünkben ez kilencezer oldal lenne, vállaljuk az esetleges büntetést, de nem nyomtattuk ki). Hogy havi öt perc jut egy füzetre, de az is csak úgy, ha heti 60 órát dolgozunk? Hogy egy diákra heti 3 perc jut? Hogy a menza bezár fél kettőkor, mert a fenntartó nem finanszírozza a dolgozók bérét tovább, és a 10 éves gyerek, akinek hetente kétszer van fél háromig órája, nem tud normálisan megebédelni?

Ezeknek hála biztos szárnyalni fog az oktatás.

Lexa56 2013.11.17. 08:20:25

A kormány nem állampolgárokat, hanem inotxikált, mindenre bevethető alattvalókat kíván nevelni.

nyelv-ész 2013.11.17. 08:37:43

A cikkben említett világbanki nyilatkozat azt bizonyítja, hogy a bankárok nem csak simán lenézik az emberiség nagyobb részét, hanem ráadásul hülyének is nézik őket. A cikket olvasva nem teljesen alaptalanul...

AskmeLater30 2013.11.17. 08:43:16

Kedves posztoló, áruld el nekem, hogy te is, mint sokan mások, a közmunkát miért a minimálbérhez hasonlítod? Egy közmunkán dolgozó embernek nem az a két választása, hogy közmunka vagy minimálbéres állás. Neki az a választása, hogy közmunka vagy semmi. Te melyiket választanád? Jó ötletnek tartanád-e, hogy a semmi helyett (még ha keveset is, de) pénzt kapj?

$pi$ 2013.11.17. 10:00:58

@Flúgatlan: "A biblia még azt írja, hogy mindenki a pokolra kerül, aki nem osztogatja szét teljes vagyonát a szegények közt."

"Ekkora marhaságot hogy lehet írni?!?! Hol van ez leírva? Én elég jól ismerem a Bibliát, de sehol sem láttam ezt."

Igen, ez általában el szokta kerülni az emberek figyelmét. :) Valahogy... :)

maxval, a gondolkodni igyekvő bircа · http://maxval.co.nr 2013.11.17. 10:04:28

Én nem hiszem, hogy lenne a római pápának gazdaságpolitikai programja. S ha esetleg már van neki, akkor az nagy baj.

medvegy 2013.11.17. 10:17:38

@AskmeLater30: A közmunka zsarolás, mert ha nem mész, akkor még azt a minimális szociális segélyt sem kapod a továbbiakban, ami ugyan az éhenhaláshoz is kevés.

Ez olyan munkanélküli segély, amiért még dolgozni is kell, hogy megkapd. A közmunkásokat tulajdonképp a munkanélküliek közé kéne sorolni, de akkor mi lesz a szép statisztikával?

medvegy 2013.11.17. 10:19:23

@maxval, a gondolkodni igyekvő bircа: Szóval a pápa inkább ne foglalkozzon a hívei személyes dolgaival, és ne próbáljon tanácsot adni?
Ez még a te bigott szemléletedhez képest is fura.

Sírköves Slomó 2013.11.17. 10:27:03

@medvegy: 1) semmi új nincs benne 2009 előtt is volt

2) mégis van benne új aki nem vállalja nem kap segélyt. Ez persze jó én nem fizetném senkiét ha szabad, nem akarom hogy megérje segélyesnek lenni.

maxval, a gondolkodni igyekvő bircа · http://maxval.co.nr 2013.11.17. 10:29:59

@medvegy:

Ha a kereszténység elkezd olyan dolgokkal foglalkozni, melyek nem kapcsolódnak a valláshoz, abból mindig baj szokott lenni.

A jelenlegi római pápa nekem nem rokonszenves. Tény, hogy van amiben igyekszik javítani, de az össszkép negatív.

albertini 2013.11.17. 10:34:44

Értem én a hozzászólásokat.
Azt is értem , hogy a Pápa jót akar.
Azt azonban nem értem, hogy a " baloldalnak mondott " párt, pártocskák miért nem hangoztatják a Pápai levelet amit Orbán úrhoz írt !
Valóban nem vagyok gyakorló hit hú ember, azért néha elgondolkozom azon, hogy a valami nem semmiből lett, tehát valakinek tennikellett valamit.

Sírköves Slomó 2013.11.17. 10:43:03

@maxval, a gondolkodni igyekvő bircа: A pápa feladata a példaadásban merül ki. Nem szerencsés a katolikus egyházfőnek gazdasági üzeneteket megfogalmazni, az utsó jó 5letük a kamattilalom volt, de ez meg át sem menne a zsidó sajtón.

Arról sincs sok szó, hogy az előző pápa nyugdíja 2800 euró, ami piti összeg. A németség jót tett a pápasággal.

valaki senki 2013.11.17. 10:58:02

Teljesen igaza van anak, aki azt írja, nem a kormány feladata a versenyszférában munkahelyeket teremteni, egyet értek. Ami a kormány feladata lenne, az az, hogy olyan KÖRÜLMÉNYEKET tremetsen, amelyekben a versenyszféra akar beruházni, felszívva a munkanélküliséget. Évek óta, sajnos, ezzel ellentétes intézkedéseket tesz, így mára, a működőtőke bejövetel megszűnt ( inkább hazaviszik) és csak a forró tőke jövöget, ami nem csak nem teremt munkahelyeket, de egyenesen veszélyes. :( A versenyképesség rangsorna a zakózásunknak sok oka van, de ha vki. megnézi a mélyebb elemzéseket, a jog-és tőkebiztonság terén veszítettük el a legnagyobb, a bizalmi tőkét leginkább! Ezt, sokkal több idő lesz visszaszerezni, mint az egyéb sz@r döntéseket korrigálni. A nyomor meg nő. Komplett települések immáron képtelenek egy kocsmát, kisboltot eltartani, ami példa nélküli az eltelt, akár több száz évre visszatekintve!

Sírköves Slomó 2013.11.17. 11:01:18

@valaki senki: Az egész régióban sehova nem jön annyi müködő tőke jelenleg, mint Magyarországra.

Pont azért mert itt volt a legnagyobb a kaki, itt már minden nagyon olcsó lett, és jók a növekedési kilátások.

vilagnezet.blog.hu · http://vilagnezet.blog.hu 2013.11.17. 11:41:21

Szórakoztató Valláskritika közösség megosztotta
9.120 ember kedveli · 11.766 ember beszél erről

www.facebook.com/szorakoztato.vallaskritika

2013.11.17. 12:38:48

Ferenc pápa szerintem elérte azt, hogy a kevésbé (úgy értem,hogy nem bigottan) vagy az egyáltalán nem vallásos emberek tisztelik a legjobban (és azok neheztelnek rá,akik szeretik az álszent barokkos hajbókolást). A Fidesz-kereszténydem kormányzás legnagyobb erkölcsi vesztesei a rk és a ref egyház lesznek,mert nem tudtak vagy nem akartak időben elhatárolódni ettől az embertelen politikától.

Valóraváltógép 2013.11.17. 13:09:39

@czjanos: Talán ha legelőször a saját portáján számolná fel a korrupciót. :)

@Crescence: "Ferenc pápa szerintem elérte azt, hogy a kevésbé (úgy értem,hogy nem bigottan) vagy az egyáltalán nem vallásos emberek tisztelik a legjobban"

Igen. Ők azok, akiknek kevés fogalmuk van arról, mi lenne egy pápa dolga, vagy milyennek kellene lennie a személyének.

Valóraváltógép 2013.11.17. 13:11:35

@Elli Vízel - The Ultimate Survivor: Tulajdonképpen az sem egy normális állapot, hogy az előző pápa életben van. Ferenc ráért volna, lehetett volna annyi tisztesség benne, hogy megvárja a hataloméhségével, amíg az elődje befejezi az uralkodást.

maxval, a gondolkodni igyekvő bircа · http://maxval.co.nr 2013.11.17. 13:41:51

@Elli Vízel - The Ultimate Survivor:

Igen, amikor a kereszténység belement gyakorlati kérdésekbe, mindig pofáraesés lett a vége. Azaz ez most egy hatalmas hiba.

Sírköves Slomó 2013.11.17. 13:42:08

@Valóraváltógép: ?

Az előző pápa szuverén döntése volt hogy nem folytatja. Ehhez Ferencnek, aki nem volt ferenc, semmi köze sincs.

cellular 2013.11.17. 13:48:20

@Valóraváltógép: Ferenc pápa az előző konklávén is esélyes volt. És ő kérlelte nagyon a bíborosokat, hogy ne őt válasszák.

Nem normális állapot, hogy az előző pápa még él? Az élet kevésbé normális állapot, mint a halál?

cellular 2013.11.17. 13:52:58

@Behajtó70: Ilyen alapon azt is kijelentheted ugyanezzel a határozottsággal, ha bárki bármiben is mást mer gondolni a világról, akkor "az egy hazug idiöta, erős ostobasággal spékelve! "

Tehát aki veled bármiben nem ért egyet, az csakis ostoba lehet. Hát mit ne mondjak, van itt önbizalom :)

És nem azt mondom, hogy ne legyen saját véleményed, és te tényleg gondolhatod így. Sőt élhetsz a meggyőzés erejével releváns érvek használatával. Lehet, hogy többet érnél el vele, mint azzal, ha gyorsan mindenkit lehülyézel. Persze csak akkor, ha számodra cél az, hogy az általad nyilvánvalónak vélt dolgokat mások számára is ilyen egyértelművé tedd.

Valóraváltógép 2013.11.17. 14:02:51

@cellular: A Pápa tisztje a viselője haláláig tart. Úgyhogy igen, ebben az értelemben nem normális. Egy nyugdíjas pápa, miközben más ül a trónon, anomália.

@Elli Vízel - The Ultimate Survivor: Gondolod?

Mitzimackó 2013.11.17. 14:27:33

@Blogger Géza: Összevissza hazudozol. Az, hogy most végre jön egy cég, nem azt mutatja, hogy ez a rezsim jó, hanem épp azt, hogy lesüllyedtünk a rabszolgaországok szintjére. A biztonsági övek gyártásához biztos iszonyatosan magas képzettség és szekértelem kell! A kormány úgy tud munkahelyet teremteni a versenyszférában, hogy KISZÁMÍTHATÓ gazdaságpolitikája van, és a közoktatással biztosítja a megfelelően KÉPZETT munkaerőt a magas hozzáadott értékű munkákhoz. NEM SEGÉDMUNKÁSOKKAL lehet felemelni a gazdaságot!

Valóraváltógép 2013.11.17. 14:44:50

@Mitzimackó: "NEM SEGÉDMUNKÁSOKKAL lehet felemelni a gazdaságot!"

Akkor nem segédmunkásokra lenne szükség. Viszont érdekes módon főleg a semmihez sem értő segédmunkások ajvékolnak nagy szájjal, hogy őnekik nincs hol dolgozni, és a rohadt állambácsi ezt nem oldja meg, brühü.
Ezeknek minek kvalifikált munkalehetőség? Egyébként abból van bőven, általános a szakemberhiány.
Ha csak biodroiunk van, abból kell építkezni.

asima · http://www.asimind.hu/fooldal01.html 2013.11.17. 14:50:26

- Kiút a válságból! Tényleges Európai összefogás! - Építsük együtt azt, ami előremutató, ami mindenkit érint, ami mindenkinek használ! A Garantált Alapjövedelem bevezetése az egyértelmű alternatíva. -Új Közmegegyezéssel! Államháztartási korszerűsítéssel! - Állj ki a társadalmi igazságosságért! Állj ki magadért! Írd alá az Európai Polgári kezdeményezést! Csatlakozz az alapjövedelmi mozgalomhoz egy lájkkal te is. Tégy érte, légy résztvevő az Európai polgári kezdeményezésben.

www.facebook.com/Alapveto.Jovedelem

Egyetemes alapjövedelem - havi fix.
7.868 ember kedveli · 2.802 ember beszél erről

Valóraváltógép 2013.11.17. 15:07:00

@asima: És ez mire lenne jó? Nincs elég ingyenélő herénk?

Mikrobi 2013.11.17. 15:11:14

A szakmunkásképzésben a közismereti tárgyak csökkentésével én sem értek feltétlenül egyet, mert így csak bunkóbb lesz a társadalom. De az tény, hogy egy szakmunkástanuló szikrányi irodalmat és nyelvtant sem akar tanulni, a szakmáját legalább valamennyire. Akkor legalább azt tanulja meg!
A családi adókedvezmény azt célozza, hogy minél több gyereked van, annál inkább akarj dolgozni, ill. minél többet keresel, annál több gyereket vállalj. Ez utóbbit a GYES+GYED, ill. dupla GYED jövőre még inkább segíti. Hasonlóképpen az is, hogy már nemcsak az adóból lehet leírni, hanem a járulékokból is. Akárhogy is nézzük, ez nettó megtakarítás mindenkinek.
Ami a munkanélküliséget illeti, Blogger Géza tökéletesen megmondta feljebb: a versenyszférában nem a kormánynak kell munkahelyeket teremteni, nem is tudna. A Medgyessy-gyucsótány-Libajnai maffia sem tudott (ezt nem is hányom a szemükre). De a közmunka sem a munkanélküliséget akarja csökkenteni, még ha örömmel hivatkoznak is rá, hogy javította a számokat, hanem a segélyből élőket akarja munkára szorítani!!! Ha megszokják, hogy megbízhatóan kell dolgozni, a piaci munkahelyeken is jobban megállják majd a helyüket!

asima · http://www.asimind.hu/fooldal01.html 2013.11.17. 15:14:09

Az alapjövedelem az újraelosztásból keletkező társadalmi részesedése mindenkinek. - Az alapjövedelem bevezetése egyúttal társadalmi befektetés. (Közgazdasági újrahasznosítás) - Az alapjövedelem jóvátétel is a sok éves hátrányok, károk elszenvedéséért. - Az alapjövedelem a társadalmi biztonság kulcstényezője.

Mikrobi 2013.11.17. 15:15:18

@Mitzimackó: és a Mercedes, meg a többi? Heti Választ pl. olvasol, vagy csak a Klubrádiót hallgatod és az ATV-t nézed?
hetivalasz.hu/uzlet/jonnek-a-kulfoldi-befektetok-63295

fchris82 2013.11.17. 17:12:35

@Éhes_ló: "Azon elmélkedj, hogyan jutott ide ejrópa és a közepe velünk és miért."

:D Te meg akkor azon gondolkodj, hogyan jutott oda a katolikus egyház, hogy a maffia pénzét mossa. Többek között. www.origo.hu/nagyvilag/20131114-ferenc-papa-bosszantja-az-olasz-maffiat.html

Érdekes, mikor ballibantozó keresztények, akiknek közük nincs a gazdaságpolitikához alkotnak véleményt a témában. Ráadásul úgy, hogy hamisan érvelnek. Téged idézve: "Nem túl hiteles próbálkozás."

Tudod, van az a hibás érvelés, amikor az illető személyét veszed célba, nem azt, amit mond. Jó próbálkozás, csak sajnos elég gyenge. A cikkben elhangzottakkal vitatkozzál. Értem én, hogy ezek szerint nem megy, de akkor ezen el kellene gondolkoznod és nem a kognitív disszonanciádtól fűtve hőbörögnöd. Vagy fussál neki még egyszer, mert mondandód egy sértett kisgyereket láttat, akit zavar, hogy rajtakaptak. Blogger Géza legalább próbálkozott egy számmal, még ha az nem is nagyon fedi a valóságot: 444.hu/2013/09/27/a-kozmunkaprogram-nelkul-nott-a-munkanelkuliseg/ Bár abban tökéletesen igaza van, hogy az államnak nem feladata a munkahely teremtés. Azonban feladata, hogy olyan környezetet teremtsen, amiben létrejönnek munkahelyek. Az pedig a szektorok államosítása, haveroknak kiírt pályázatok, államilag szabályozott árak, azok nem éppen a munkahelyteremtést segítik.

fchris82 2013.11.17. 17:25:55

@Behajtó70: "DOLGOZÓ CSALÁDOKAT a jelenlegi kormánynál jobban még senki nem támogatott!!!"

Kicsit képzavarban vagy, úgy érzem. Támogatni azt kell, aki rászorul. Tökre hülyén nézne ki, ha te egy 100 méteres síkfutót szeretnél verseny közben a hóna alá nyúlva támogatni, ugyanis nincs rá szüksége. Az állam feladata, hogy a rászorultakat támogassa, a többieket meg hagyja (meg)élni. Persze nem meglepő értetlenséged, mert pl nálunk a focit is nagyban támogatják, holott a világ többi részén az önfenntartó. Ellenben pl az oktatást önfenntartóvá tennék, ami mindenhol máshol meg támogatott. :D

Egyébként ezt a kommunista ideológiát már le kellene vetkőzni végre, hogy az állam feladata gondoskodni a népről, mert nem áll jól senkinek, már Kína is túllépett ezen, mi meg haladunk visszafele az időben.

Blogger Géza 2013.11.17. 17:27:12

@Mitzimackó: Szerintem ebből a szempontból eléggé kiszámítható: az exportorientált iparit termelés a fő preferencia, ez semmit nem változott az elmúlt 3,5 évben. És nincs olyan gyár, amelyik csak diplomásokat alkalmazna, kár lenézned a termelésben dolgozókat.

Valóraváltógép 2013.11.17. 21:46:02

@fchris82: "Egyébként ezt a kommunista ideológiát már le kellene vetkőzni végre, hogy az állam feladata gondoskodni a népről,"

így van. Azt is el kellene felejteni, hogy valakit érdekel, ki szorul rá.

Szerintem egyébként ha valakit már támogatunk, az az értékteremtő legyen. A többi csak ballaszt.

asima · http://www.asimind.hu/fooldal01.html 2013.11.17. 23:21:08

"A komplex tömegtársadalmakban – ahol nem a személyes kapcsolatok uralkodnak, ahol a pénz és az intézményesség közvetíti az emberi viszonyokat – az esendő emberekről való gondoskodás az állam dolga." TGM

Aki még nem látta, okvetlen nézze meg ezt az alapjövedelemről szóló filmet:
www.youtube.com/watch?v=UGj8Xx0BD8Y

Itt írd alá az Európai polgári kezdeményezést: ec.europa.eu/citizens-initiative/REQ-ECI-2012-000028/public/index.do

fchris82 2013.11.18. 01:09:21

@Valóraváltógép: "Azt is el kellene felejteni, hogy valakit érdekel, ki szorul rá."

:D Azért kár, hogy az általános iskolai történelem oktatás ilyen alacsony színvonalú ezek szerint, és mire kikerül az ember némi íráskészséggel az iskolából, még mindig nem látja, hogy a rabszolgatartó és jobbágy társadalmaktól hogyan jutottunk el a kapitalizmusig, és baromira képtelenek felfogni egyesek, hogy szociális háló nélkül adott esetben a rendszer fenntartása sokkal, de sokkal többe kerül, mint ha adunk munkanélküli vagy egyéb segélyt. Aki szerint szociális háló nélküli rendszer kell kiépíteni, az ugyanakkorát téved, mint aki mindenkit segélyezni akar.

Szóval, most megpróbálom röviden megtanítani néhány példán keresztül, ami kimaradt, hogyan függ össze minden, mindennel.

Az a helyzet, ha szociális háló nélkül hagyod a sok esetben önhibájukon kívül leszakadó rétegeket, első körben az vezet a gettósodáshoz, majd a délamerikaihoz hasonló alvilág megerősödéséhez. Brazíliában nem úgy lopnak járművet - autót, motort -, hogy feltörik, hanem megállnak melletted, fegyvert nyomnak a fejedhez, aztán szállj ki. Az már rajtuk múlik, hogy le is lőnek-e. Ajánlom megtekinteni az alábbi videót: www.hir24.hu/sotet-oldal/2013/10/14/szo-nelkul-lott-a-rendor-a-motortolvajra/ A szociális hálóra azért van szükség, hogy emberek az átmeneti lejtmenetet átvészeljék, ne kerüljenek kilátástalan helyzetbe, továbbá a társadalmi különbségek ne nőjenek óriásira, mert az feszültségeket szül és előbb-utóbb erőszakhoz vezet. Ha ezt még megspékeled azzal, hogy igazából megfelelő egészségügyi ellátáshoz és oktatáshoz is csak a tehetősebbek férhetnek hozzá, akkor az ország egy szép negatív és leszakadó spirálba fog kerülni, amiből az idő múlásával csak egyre költségesebb módon fog tudni kimászni, egyre több erőfeszítést követelve. Van már nálunk ilyen, a cigányság helyzete tökéletesen példázza ezt.

Minden, mindennel összefügg. Ha azt hiszed, hogy közönyöd nem tud rád visszahatni, nagyon is tévedsz. És ezt legrosszabb esetben akkor fogod megtudni, mikor egy más lehetőségektől teljesen elszeparált, megfosztott embertársad fegyveres rablás közben téged leterít. Azt hiszed ez nem fordulhat elő? Tanulmányozd kicsit Mexikót, hogyan jutott oda, hogy kvázi a hadsereg sem tud tartósan felülkerekedni a drogkarteleken, és megvédeni a lakosságot. A szegénységgel fokozódik a korrupció, a bűnszervezetek kialakulása, és a bűncselekmények. Nem azért, mert bűnözőnek születnek, hanem mert esélye sincs másra, mivel oktatáshoz nem fér hozzá, és innentől már meg is pecsételted a sorsát.

Arról a hatásról nem is beszélve, hogy mindenki abból él, elad vmit. Ha vki lába alól kikerül a talaj - elveszíti a munkáját -, és te adott esetben nem nyújtasz pár hónapnyi segélyt, míg talál új munkát, olyan negatív spirálba kerülhet az illető - uzsorásoktól kölcsön, már meglévő lakáshitel, stb -, egy olyan illető, aki egyébként aktív és hasznos tagja tudna maradni a társadalomnak, hogy az utcán köt ki, amikor már megint esélye nincs rendes munkára, vagy hogy önerőből visszamásszon. Ez senkinek nem jó, mert kevesebbet termel, mint tudna, kevesebbet keres, mint tudna, és kevesebbet is költ, mint tudna. Ezáltal nem csak ő keres kevesebbet, hanem más is. Arról nem is beszélve, hogy az állam hiába költött milliókat a képzésére, nem tud hasznosulni, mindezt csak azért, mert sajnáltunk tőle pár hónapnyi átmeneti támogatást.

Persze kell határ. 2 éves munkanélküli segély túlzás. Nyugdíjasok ingyen utaztatása is túlzás. És még lehetne sorolni. Meg kell találni az arany középutat, ami nem veszi el a motivációt, de a megmenthetőket megmenti. És nem az emberség a fő szempont, ha éppen ezzel nehezen tudsz azonosulni, hanem az, hogy társadalmilag neked baromira nem lesz jó, ha testőröket kell majd bérelned a gyerekeid mellé. Ja, és akkor még az emberrablásokról nem is beszéltünk.

Gondolkozni, gondolkozni, gondolkozni. Minden egyes döntés hatni fog sok más területre is. A pszichológia pedig mindig működik. Ha vki elkeseredett és reménytelen helyzetbe kerül, bármire hajlandó lesz. Bármire. Dél-Amerika, Afrika, Közel-Kelet. Francia és brit bevándorlók gettósodása, majd városgyújtogatása megvan? Nem olyan régi esetek. A struccpolitika nem jó módszer.

fchris82 2013.11.19. 22:06:47

@Önismeret Blog: A kommunizmus már több helyen bebizonyította, hogy nem működik. A puding próbája az evés, az pedig már megtörtént, hiába nem akarod tudomásul venni. Mindegy, hogy mivel akarod bizonygatni a Föld laposságát, attól az még kerek, bármennyire is tűnjön az abszurdnak számodra.

Néhány arab országban van ilyen, nem éppen járnak élen az innovációban, az oktatásban, az építkezéseket kb rabszolga sorban tartott indiai és pakisztáni vendégmunkásokkal végeztetik, embertelen körülmények között, mert egyébként azt senki nem csinálná. Nem éppen egy olyan világ, amire azt mondanám, hogy fenntarthatóan működik. A rászorultsági alapon járó "minimális" szociális háló tökéletesen elég lenne, ez a marhaság inkább árt, mint használ. De ha tudja cáfolni működés közben, akkor azt szívesen veszem. Ha nem, akkor ezen el kellene gondolkoznia.