2013.09.15.
18:18

Írta: Kis Miklós

Brutális volt a reálbércsökkenés Magyarországon

Görögország és Litvánia után nálunk csökkentek leginkább a reálbérek 2009 és 2012 között, de hogyan lehetséges ez?

Szemhéjnyitogató cikket tett közzé a napi.hu arról, hogy Magyarországon 2009 és 2012 között - Görögország és Litvánia után - a harmadik legnagyobb volt a reálbércsökkenés. A cikk beszámol arról, hogy a megszorítócsomagok fő célpontjai a bérek voltak Európa-szerte, az európai országok belső leértékeléssel próbálták kezelni a válságot, így kísérelték meg a versenyképességüket javítani.

Ennek hatása sem a dolgozókra, sem a gazdasági konjunktúrára nem volt túl áldásos, és rávilágít arra, miért is nem képes Európa kikecmeregni a válságból.

De hogyan is értük el a harmadik helyezést ebben a nem túl kellemes reálbércsökkenési rangsorban? Lássuk csak… Világos, hogy elég jelentős összetevő ebben, hogy  a Bajnai-kormány a 13 havi bért elvette a közszolgáktól. S ezzel együtt történt egy bérbefagyasztás is, ami immár ötödik éve tart! Igen, a Bajnai-kormány ugyan azt mondta, 2 évre fagyasztják be, az Orbán-kormány azonban továbbra is mélyhűtve tartotta a közszférában a béreket. Az előfordult – különösen mostanában, hogy közelednek a választások – hogy a kormány kedvezett a közszféra egy-egy csoportjának, de általános illetményalap-emelésről szó nincs. Másik nagy összetevője a reálbércsökkenésnek az adójóváírás – ami egy nagy összegű adókedvezmény – kivezetése volt, ez a kis és közepes keresetűeket érintette.  Sokaknak nominálisan csökkent a bére (tehát nem pusztán a vásárlóértéke lett kevesebb, hanem maga az összeg is csökkent) annak ellenére, hogy a cégeket ösztönözték bizonyos szabályokkal a béremelésre. A sokat ütött-vágott közszférában a dolgozók  csak annyi kompenzációt kaptak, hogy a fizetésük nominálisan ne csökkenjen. A versenyszférában az adóváltozásokon túl a magas munkanélküliség, a munkavállalók kedvezőtlen alkuhelyzete is lefelé hajtotta a béreket.

Külön érdekessége a magyar történetnek, hogy bár a béreken keresztül történő „belső leértékelés” versenyképességi szempontból kiváltja a hazai valuta leértékelődését, a 2009-2012 időszak alatt az forintárfolyam is el-elszállt, ami elsősorban a megoldatlan, rosszul kezelt devizahitelek problémája miatt fokozta a bajokat.
Az utóbbi időben tapasztalható hazai, szerény reálbérnövekedés a „rezsicsökkentésnek” köszönhető, amelyről még alighanem a Fidesszel szimpatizálók többsége is tudja, hogy nem fenntartható politika.

Kérdés, hogy mi van a kormány közelmúltban mutatott harciassága mögött a devizahiteleket illetően.  Ha a kormánynak – és a vele most szorosan együttműködő jegybanknak - az a szándéka, hogy gyengébb legyen a forint, annak lehetnek versenyképességi előnyei. (Sőt, a forint jelentős gyengülésének úgy is van esélye, ha a kormány és a jegybank nem akarja.) Szükségtelenné válik a belső leértékelés, némi remény nyílik hosszabb távon a reálbérek nem rezsicsökkentés alapú növekedésére. Persze meglenne az ára is, hiszen például nőne a jelentős részben devizában lévő államadósság. Nyilván lenne inflációs ára is, de ilyen konjunktúra mellett ez aligha lenne vészes.

Ha a harciasság mögött nincs gazdaságpolitikai stratégia, és csak a szemlélődő lát bele – tévesen – rendszert a káoszba, akkor persze nincs miről beszélni. Félő, hogy inkább utóbbiról lehet szó, hiszen érthetetlen, hogy a kormány miért hagyná a ciklus végére a devizahitel-probléma érdemi kezelését. Hiszen amit eddig tett az ügyben - különösen, ha a jó anyagi helyzetű adósokat kimenekítő, a bankok hitelállományának minőségét rontó végtörlesztésre gondolunk - az olykor kifejezetten rontott a helyzeten.

Érdekes volt a bejegyzés? Csatlakozz a Gazdpol blog és a Munka.org közös Facebook-oldalához:

185 komment

Címkék: politika gazdaság gazdaságpolitika bérek portfolioblogger bérpolitika

A bejegyzés trackback címe:

https://gazdpol.blog.hu/api/trackback/id/tr955515647

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Jaffar 2013.09.16. 11:47:37

@Kakimaki0123456789:
Már rég elmúltam 18. Engem meggyöztek a fijjúk. Ök tényleg harcolnak az államdósság ellen és még a felcsúti focit is támogassák. Rendbe rakták a gazdaságot és ha minden jól megy 2-3 év múlva már egy rohadt-büdös multi sem lesz ezen a vidéken. Na majd akkor megmutathatja végre Matolcsy is, hogy mit tud igazán, mert eddig valakik (a tudjukkik) hátráltatták az ö zsenialitását.

panelburzsuj 2013.09.16. 11:50:55

@Brix:

Moralizálással akarsz versenyezni egy olyan országban, ahol a képmutatás "hagyományosan" az önpusztító valóságtagadásig srófolható? Persze ha keresed az extrém sportokat...

Senki sem "érdemel" semmit az államtól - legalábbis egy magát nagyobbrészt "felvilágosultnak" tekintő, azaz a feudalizmus "érzelemrokonító forrasztékait" nélkülözni tudó társadalomban.

Persze sok jel mutat arra, hogy a mi társadalmunk "felnőtt" tagjai még két kiadós dugás közt is csak pelenkában érzik magát biztonságban...

high up! 2013.09.16. 11:51:32

@Erő e-meló:

NER elvtárs, a te, a szadeszt is túlszárnyaló ultralibsi dogmáddal egytelen ország sem vitte még semmire. Talán csak a Brunei szultánság.

Európa szerencséje, hogy már legalább 60 éve megértette, hogy ha nem akar proletár forradalmakat, lámpavasra felkötött úri osztályt - hanem NEMZETI JÓLÉTET és a legnagyobb potenciális növekedésü gazdaságot akarja, akkor a jövedelmeket nem elszivattyúzni kell a 90%-tól, hanem éppenséggel náluk növelni.
Menj ki Hegyeshalomtól 2-3 km-re nyugatra, hátha megérted, hogy miről írok.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2013.09.16. 11:53:12

Tegyük hozzá, hogy a reálbérre az ÁFA emelése sem volt igazán pozitív hatással. A NAV legfrissebb statisztikái szerint a bérek még mindig nem érték el a válság előtti szintet.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2013.09.16. 11:56:25

@high up!: Hegyeshalomtól nyugatra melyik országban vonatkozik a legfelső SZJA-kulcs az átlagjövedelemre? Mert Magyarországon ilyen SZJA-rendszer volt 2009 végéig.

panelburzsuj 2013.09.16. 11:57:56

@high up!:

Amit a mestereik szóltak: "Pucolás!..."

Aztán hogy a gépük hol landol, azt döntsék el maguk. Legalább elkezdik nemcsak szajkózni, hanem gyakorolni is a "szabad világ" szokásait - rá lesznek szorulva...

room_101 2013.09.16. 12:08:26

@Jaffar:
A "tudjukkik" mindíg ott lesznek (a fejükben legalábbis). Bűnbakot találni igen könnyű. És ott van legalább másfél millió troll, akik mindent bevesznek, elmennek szavazni, mert inkább elfogadják még a lassú kínhalált is mesterük kezéből, csak nehogymá' a zellenség győzzön.

vincent66 2013.09.16. 12:09:54

@Kakimaki0123456789:
Érdekesen gondolkodsz, amikor az áfa csökkentése mellett érvelsz, mert szerinted az veszi el a szegények, elesettek, rokkant járadékosok, cigányok,stb pénzét . Az ő nyomorukat maga a pénz hiánya okozza szerintem.
Az áfa csökkentése szolgálja leginkább a vagyonosok, jövedelem eltitkolók érdekét, ugyanis az áfa kikerülhetetlen számukra is.
Amúgy meg az az ország, amelyik az improduktív választók érdekeit tartja szinte kizárólag maga előtt, menthetetlen.

Erő e-meló 2013.09.16. 12:12:52

@high up!:
Te valahol a marxi ősködben bolyonghatsz, hogyha proletárforradalmat vízionálsz. Pont majd 16 %-os adókulcs miatt fognak lázadni a néptömegek, ez ugyanolyan valószínű mint hogy a rezsicsökkentés miatt tör ki a forradalom.

Proletárt idehaza nemigen találsz, a burzsuj pedig keresett cikk errefelé. Éppen a marxisták várják megváltóként a tőkés befektetőt, aki majd megoldja az ország minden gondját-bánatát egy jól sikerült kaszinóval a sukorói partok mentén.

Brix 2013.09.16. 12:27:10

@vincent66: " Az áfa csökkentése szolgálja leginkább a vagyonosok, jövedelem eltitkolók érdekét, ugyanis az áfa kikerülhetetlen számukra is."

Teljesen hülyeségeket beszélsz! Az Áfa másik elnevezése: szegények adója , is mutatja , hogy elsősorban a szegényeket terheli. A vagyonos a nagyobb tételű áfa fizetést kikerüli a külföldi rendszámú autóval, a külföldön ( vagy online) megvett drága ruhával és ékszerrel, kint költi el a pénzét, ha itthon túl magas az áfa.
Nem véletlenül minden normális országban alacsony a forgalmi adó és több kulcsos adózás van. Bár Európában viszonylag magas az áfa is, de nem ennyire mint nálunk. ( kiv. Dániát) DE, meg is lehetne fordítani: egyetlen jómódú ország sincs a világon ahol egykulcsos adózás van, kizárólag olyan posztkomcsi országok ahonnan menekülnek a kisemberek a kilátástalan életviszonyok miatt. Az egykulcsos adó nem jó semmire sem, de az elit jól összeszedte magát belőle. Nincs is azzal probléma ha gazdagodik az elit , egy fejlődő gazdaságban, de ott ahol nincs így ,a többi embertől összerabolt pénzekből tud anyagi előnyökhöz jutni!

Brix 2013.09.16. 12:33:21

@Erő e-meló: Szerencsésebb lenne az adórendszerrel is inkább a nálunk fejlettebb országokat követni, és nem lenyeletni a kisemberrel, hogy egy szűk réteg nyerészkedni akar a válság kellős közepén, érdemi gazdasági fejlődés nélkül!!
Brutális adókat a tolvaj magyar elitnek, annak az elitnek, amelyik eltolvajolja az EU támogatásokat 1000 milliárdos értékben és mégsem nő a gazdaság!!
Ők az újraelosztás valódi haszonélvezői!!

Brix 2013.09.16. 12:36:34

@Erő e-meló: "Simor reálbércsökkenése tényleg brutális volt"
Te komolyan gondold ezt a hülyeséget, hogy a jegybank elnök csökkentette a reálbéreket? Ha így gondolod, akkor nincs miről beszélni!

vincent66 2013.09.16. 12:36:57

@Brix:
Pontosítok. A szoclibek gyakorlata szerinti "vagyonosokra" gondoltam, az ő idejükben jellemzően már az átlagkeresettel rendelkezők is a legmagasabb adókulccsal adóztak.
A "baloldal" ma a "gazdagság" fogalmát a havi br.400e ft jövedelemre érti, mivel a hatalomra jutásuk esetére vizionált adótáblán ettől a jövedelemtől jelenne meg a max adókulcs.
Na, ezek az emberek aligha külföldi plázákban verik el a jövedelmet, illetve nem jellemzően vesznek tót rendszámmal autót.
Az a duma, hogy az egykulcsos csak az elitnek jó, óriási hazugság. Ahol gyerekeket nevelnek és dolgoznak a szülők mindketten, a magyar átlagbérnél is jelentősen több marad nekik, mint az előző kormányok idején.

belekotty 2013.09.16. 12:43:02

@Lencsés István: Szia Piftike! Hogy van a család?

panelburzsuj 2013.09.16. 12:45:45

@vincent66:

"Ahol gyerekeket nevelnek és dolgoznak a szülők mindketten"

Van becslésed arról, hogy a magyar összlakosság mekkora hányada az, ami ebbe a csoportba esik, és a tetejébe még az adókedvezménnyel is jelentős mértékben élni tud?

Nem érdekel, hogy minek titulálod - mennyi?

high up! 2013.09.16. 12:47:41

@Erő e-meló:

Téged tényleg az alapoktól, kell tanítani?
Nem olvasol, nem hallasz, nem látsz valóságot? Vagy csak nem tudsz kettőig gondolkodni?

1. A 16%-os egykulcsos évi 500 milliárd ft álamadósságnövekedést hoz.
2. A kvt bevételeiből kiemelt 500 milliárd ft-nak majdnem a 90%-a a felső 10%-os réteghez megy (Simlicska, Orbanescu stb - kurvára rá vannak szorulva)
3. Az elit réteg alatti 90%-nyi népnek jut max. 60-80 milliárd ft szja ajándék, viszont az 500 milliárdos államadósság 90%-át rajtuk hajtják be (jó bolt, ugye?).
4. Az alsó és középosztálytól elvont megajövedelmeknek az elit kezébe központosítása de facto csökkenti a gazdasági növekedést. Plusz növeli az elszegényedést. És még így tovább a milliónyi negatív hatással.

Amit te éltetsz, az a bukott ulktraliberalizmus, amit most a fidióták újragyártanak: hagynak a zsebedben egy kis plusz moslék pénzt, cserébe holnap fullban saját magad fizeted a közjavakat piaci áron:

Nincs tovább közösség, nincs tovább kockázat megosztás közösségi alapon, csak 13. századi viszonyok vannak: 10% úri osztály és a 90% jobbágyaik.

Félázsia, így szeretlek!

belekotty 2013.09.16. 12:50:52

@Erő e-meló: ""Az 500 milliárdos SZJA csökkentés 90%-át a felső 10% teszi zsebre." Zsebreteszi a csökkentést, értjük ugye?"

- Ne irkálj ha alapvető gondjaid vannak a szövegértéssel! Ha csökkentik az adódat az te teszed zsebre. Tudod ha csökkentik a minusz abszolút értékét, az pluszt jelent.
Elemi matematika megvan? Hülyébb vagy mint egy ötödikes? IGEN! :-))

szonár 2013.09.16. 12:51:07

Komolytalna liberálboslevik erőlködés a napi.hu cikke, ráadásul nem sikerült eltaláni a LKSH-számokat benne. ez azért ciki. :)

Brix 2013.09.16. 12:52:02

@vincent66: Az összes ellenzéki párt- beleértve a Jobbikot is- egyetért abban, hogy többkulcsos adórendszer kell az országnak. Annak a pontos kulcsai és sávjai még nincsenek végleg eldöntve. Valószínű , hogy nem 300-400 bruttó között keresők lesznek a "kárvallottjai" , hanem a valóban sokat keresők. A középréteg minden pártnak nagyon fontos, bár a fidesznek inkább a középréteg legfelső része, a már nyugati szinten élő felső-közép.
A fidesz az elit pártja elsősorban, bár ahogy közeledik a választás , tesz gesztusokat a kisembernek is, pl: rezsicsökkentés

Erő e-meló 2013.09.16. 12:52:53

@Brix:
"egykulcsos adózás van, kizárólag olyan posztkomcsi országok ahonnan menekülnek a kisemberek a kilátástalan életviszonyok miatt."

Vagy éppen fordítva, azok a jól képzett nyelveket beszélő diplomások húznak el, akiknek a megélhetését odahaz a progresszív adó ellehetetleníti. Az általad leírt évi 5-6 millió forintos jövedelműek gyakorlatilag ezt a csoportot jelenti. Marad az alulképzett, egynyelvű "kisember" akit a gyűlölködésén kívül nem motivál semmi

Jaffar 2013.09.16. 12:59:04

@room_101:
Ez a valóság kérem. Ök vannak többségben, s a többség dönt. Akinek meg nem tetszik az mehet. S menjen is, amíg még teheti! Ide nem kellenek a különvélemények.

Egyébként meg nem értem, hogy miért sír a zellenzék szája. Most tényleg. Napról napra jobban élünk. Még a rezsi is csökkent és még jobban csökkeni fog, mert ott fönt elhatározták.
(Az ellenzék annyira balfasz, hogy még a legmagasabb labdákat sem tudja lecsapni. A rezsicsökkentés révén miért nem vonják kérdöre a kormányt, hogy miért nem az ÁFÁ-t csökkentik, ami valóban érezhetöen csökkentené a terheket?)

Jaffar 2013.09.16. 12:59:04

@room_101:
Ez a valóság kérem. Ök vannak többségben, s a többség dönt. Akinek meg nem tetszik az mehet. S menjen is, amíg még teheti! Ide nem kellenek a különvélemények.

Egyébként meg nem értem, hogy miért sír a zellenzék szája. Most tényleg. Napról napra jobban élünk. Még a rezsi is csökkent és még jobban csökkeni fog, mert ott fönt elhatározták.
(Az ellenzék annyira balfasz, hogy még a legmagasabb labdákat sem tudja lecsapni. A rezsicsökkentés révén miért nem vonják kérdöre a kormányt, hogy miért nem az ÁFÁ-t csökkentik, ami valóban érezhetöen csökkentené a terheket?)

Lencsés István 2013.09.16. 12:59:08

@Szenthomárság: Mondatkezdés nagybetű , és mivel látom zavart a mocskos pofádba tolt tény , ezért elkezdtél személyeskedni de annyira hülye vagy , hogy azt sem tudod , hogy azt név nélkül nem lehet .... Szerencsétlen . :D :D :D + :D

@mutymurutty: Az én kommentjeim a tények . Állat nem vagyok , hisz azok nem tudnak internetezni .

@belekotty: 1 . Nem vagyok " .... Piftike .... " , azaz tanulj meg olvasni . 2 . Jól . 3 . Ténnyel tudsz mit kezdeni amit a mocskos pofádba toltam , vagy csak személyeskedni próbálsz , amit név nélkül nem lehet ?

panelburzsuj 2013.09.16. 13:00:23

@Erő e-meló:

Tévedés. Méghozzá dupla.

Megy a jólképzett versenyképes - mert neki bármiféle "magyar állami kedvezmény" csak baksis, júdáspénz a "hazaváltással" elérhető jövedelemnövekedéshez képest.

Megy a nyomorult, de még munkaképes - mert neki bármiféle megoldás jobb az itthoni kilátástalan tengésnél.

Marad az megvehető. Az ára egy tál lencsétől az Audi slusszkulcsig terjed - a magyar pártok ezen a "piacon versenyeznek".

porthosz 2013.09.16. 13:00:25

Az egykulcsos SZJA jó dolog Magyarországon, ezt minden értelmes ember viszonylag egyszerüen beláthatja.

Persze lehetne több kulcs is a szolidaritás jegyében, a probléma csak ott van hogy ma magyarországon nincs olyan réteg (ti: a tehetősek) akikre ezt rá lehetne terhelni.

Már a több kulcs pont arra jó hogy a tehetősek (és nem a gazdagok, mert ők ezt ugyis kikerülik) beszálljanak a szegényebbek teherviselésébe, csak hát ehhez kéne ez a réteg.
Na már most tehetős = kb. netto 400 ft/kereső (mert ugye attól hogy apuka esetleg ennyit keres anyuka meg munkanélküli meg van két gyerek, nem nevezném tehetősnek a családot). És most kezdjük megszámolni hány ilyen család van magyarországon ahol apuka, anyuka legalább ennyit keres.

És akkor megsúgom ez hú de "tehetős" fizetés kb. egy németországi takaritónő fizetésével vetekszik...

Brix 2013.09.16. 13:02:58

@vincent66: Még annyit tennék hozzá, hogy az évi közel 20 milliót keresőknek, mint Semjén Zsolt vagy Orbán, mi szüksége van a családi adókedvezményre? Csak azért mert több gyermeke van, az állam lehetővé teszi számra, hogy 5-10%-os szja-val adózzon. A gyárban dolgozó "panelprolik" dobják össze az elit számára luxus életmódot biztosító szja kedvezményeket.

Erő e-meló 2013.09.16. 13:04:48

@belekotty:
Jól belegabalyodtál a magyarázkodásba!

Valójában: az adót ELVESZI az állam, aztán szétosztja különféle célokra. Elsősorban kapnak belőle az adóbeszedők, aztán a többi állami Fontosember, a sor végén pedig a dologtalanok, a segélyért szülő cigány meg az összes többi léhűtő. Magyarán a dolgos, produktív emberek pénzét osztogatják el a kedvezményezettek között.

Ez lehet hogy működik ott, ahol a többség aktív, de Magyarországon nem lehet másfél millió ember jövedelmét szétosztani 10 millió között, mert akkor még az is lepattan közülük aki még itt maradna egyébként

Komcsi légvárak, ez megint csak annyira reális mint amikor Gyurcsány 100 apró lépéssel akarta kihúzni a gazdaságot a gödörből. Első lépés volt (ha még valaki emlékszik rá): a háztartási alkalmazottak munkabérének megadóztatása, hehe

Jaffar 2013.09.16. 13:04:55

@Erő e-meló:

Nekem sok ismerösöm ment el és pont azért, mert nem kívánnak bizonytalanságban élni. Márpedig ma Mo.-n csak az a biztos, hogy ha nem vagy a legbelsö fideszbirodalom köreiben, akkor elöbb-utóbb beszopod.
(A legtöbb ismerösöm odahaza is jól keresett, vagy biztosnak látszó megélhetése volt, de mégis inkább feladtak szinte mindent egy jobb élet reményében. Ma Mo.-n nincs szükség tudásra, innovációra, tenni akarásra. Csak és kizárólag seggnyalókra van szükség. Abból meg nálunk már vagy 50 éve nincs létszámstop.)

Brix 2013.09.16. 13:12:43

@Erő e-meló: "Vagy éppen fordítva, azok a jól képzett nyelveket beszélő diplomások húznak el, akiknek a megélhetését odahaz a progresszív adó ellehetetlenít"
Ez hülyeség! A progresszív adó alatt kevesebb kivándorló volt, mint most az egykulcsos idején!
A legtöbb kivándorlót a munkanélküli , és alacsonyan kereső kiszolgáltatott rétegek adják, és nem az elit elsősorban.
Van persze az elitből is egy réteg , aki elhagyja az országot , de a masszát nem ők jelentik!
Egyetlen 500 nettót kereső ember, sem hagyná el Magyarországot ha mondjuk havi 15 ezer ft-al csökkenne a nettója egy új adókulcs következtében, mivel havi 500 nettó, még mindig 4x annyi mint a magyar átlag.

Erő e-meló 2013.09.16. 13:14:33

@porthosz:
A mesében a buta fuvaros akarja ráterhelni ugyanazt a terhet a mind kevesebb megmaradó lovára. Minek következtében azok is beledöglenek, aztán nem marad neki egy sem. Az okosabb viszont tudja, hol a határ, inkább lemond a többletbevételről

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2013.09.16. 13:15:44

@Kakimaki0123456789:
Fejed van?
cigi = luxuscikk
víz, gáz, villany, szennyvízelvitel = alapvető szükséglet

panelburzsuj 2013.09.16. 13:16:27

@Jaffar:

Több helyről összelopkodva:

A Fidesz a wannabe középosztályt akarja pacifikálni.

Azokat a "feltörekvőket", akik épp a gazdasági impotenciájuk és a személyes mohóságuk közti szakadék miatt jelenthetnének rájuk - politikai mezbe bújtatott - veszedelmet.

A pőre ajánlat ennyi: tőlem több biztos zsoldot kapsz, mint amennyi kockázatos zsákmányt szereznél erővel.

Egyelőre működik a deal.

Erő e-meló 2013.09.16. 13:18:54

@Brix:
"A progresszív adó alatt kevesebb kivándorló volt, mint most az egykulcsos idején!"

Ja és ne felejtsük azt a mellékes körülményt, hogy közben megnyitották a német és osztrák munkaerőpiacot, és a legtöbben oda mennek

Akár írhattad volna azt is: "a kommunizmus idején nem volt annyi kivándorló, mint 1990 óta, ami bizonyítja hogy az a rendszer jobb volt"

Brix 2013.09.16. 13:20:11

@Erő e-meló: "a sor végén pedig a dologtalanok, a segélyért szülő cigány meg az összes többi léhűtő. Magyarán a dolgos, produktív emberek pénzét osztogatják el a kedvezményezettek között. "

Te nagyon naiv ember vagy, ha azt gondolod hogy a cigányok és " léhűtők " viszik el a sok pénzt a központi költségvetésből!

A valódi haszonélvezők a politikai- gazdasági klientúra elemei. Hová tette a fidesz elit az 1000 milliárdos EU-támogatásokat? MIért nincs gazdasági fejlődés? A Simlicska félék éves szinten 100 milliárdokkal károsítják meg a magyar államot, és több száz van belőlük! Ők a valódi ÉLŐSKÖDŐK és a társadalmi újraelosztás nyertesei!

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2013.09.16. 13:20:24

@Erő e-meló:
Valójában az is felháborító, hogy a tőlünk, adófizetőktől elvett pénzeket az állam nem arra fordítja, amire mi adófizetők szánnánk, hanem szórja annak, akinek akarja. Ott van még a pályázatok rendszere, a modernkori törvényesített csalás és lopás.
az is érdekes még, hogy a soha életükben adót nemfizetők döntenek az adók elosztásáról.

zZz 2013.09.16. 13:21:00

@birkakhoz: Astroman? Ez valam új szuperhős?

Jaffar 2013.09.16. 13:21:20

@panelburzsuj:

Azt, akit ennyiért meg lehet venni, az annyit is ér :)
A fidesz és bandája remélhetöleg marad még 4 évig. Addigra annyira leamortizálják ezt az országot, hogy a zembereknek eszükbe nem jut még egyszer ezekre a komcsikra szavazni. Hoppá, vagy mégis :)

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2013.09.16. 13:21:39

@Brix:

Segélyek éves összege Magyarországon: 1000 (ezer) milliárd forint.

Ezzel persze nem védem a nagykutyákat.

csárlszbrunzol 2013.09.16. 13:25:07

@Brix: és az nem naivitás, hogy fent nevezettek SZJA hatálya alá eső módon szerzik a jövedelmüket?
Itt még tényleg mindenki azt gondolja, hogy az SZJA csökkentése azoknak volt jó, akik helikopterrel járnak?

csárlszbrunzol 2013.09.16. 13:27:08

@Kara kán: nyugdjíra meg 2500 milliárd megy el.

Ezzel persze nem támadom a nyugdíjasokat.

Egyet kéne látni: 50% feletti még mindig az állami újraelosztás. Ez miért nem fáj senkinek? Mintha ezzel eléggé az elejében lenne kis hazánk, holott a gazdaságunk egyáltalán nem az erejéről híres. ez senkinek nem gond?

panelburzsuj 2013.09.16. 13:27:50

@Jaffar:

Az elutasítók pedig: aki ennyire taksál engem, az ennyit se ér...

Aztán a "piac" majd beárazza a böcsületeinket.

Brix 2013.09.16. 13:28:49

@Erő e-meló: Az hogy megnyitották a német, osztrák munkaerőpiacot segítette a kivándorlást, de az ennyire tömeges mértékűre duzzadásban elsősorban a kormány intézkedései játszották a szerepet!
Sorolom:
-A válság óta stagnáló, de inkább romló munkaerő piaci helyzet
-Az alacsony keresetű emberek reálbér-csökkenést szenvedtek el
-A kormány politikája legyengítette a forintot és elszálltak a devizahitelek
-280 ezer kiesett mindenféle ellátásból, 3 hónapra csökkentett segély
-Alaptörvényben vették el a munkához való jog állami garanciáit és új munka törvénykönyvet kapott a " proli"

Brix 2013.09.16. 13:32:09

@csárlszbrunzol: "Itt még tényleg mindenki azt gondolja, hogy az SZJA csökkentése azoknak volt jó, akik helikopterrel járnak?"

Van egy réteg aki valóban helikopteren jár, de ez kb néhány 100 embert jelent , akiket sem eddig sem ezután nem az SZJA-na keresztül lehet megadóztatni

Azért van egy másik réteg, pl az állami legfelső bürokrácia , azokat elég jól lehetne adóztatni egy SZJA emeléssel

AiRLAC 2013.09.16. 13:35:47

@Lencsés István: Írásjelek (vessző, pont stb.) elé nem teszünk szóközt, csak utánuk. Szokd meg, ha már a mondatkezdő nagybetűt így felhánytorgatod állandóan.

Erő e-meló 2013.09.16. 13:39:18

@high up!:
"a bukott ulktraliberalizmus, amit most a fidióták újragyártanak"

"csak 13. századi viszonyok vannak: 10% úri osztály és a 90% jobbágyaik."

Kihagytad hogy a fidesz üldözi a cigányokat a felcsúti hitlercigányvajda vezetésével. Logikailag éppúgy megálna az is

deruyter 2013.09.16. 13:48:26

Tényleg olyan nehéz egyeseknek megérteni, hogy a progresszív adó a korrekt. És most nem elsősorban a keresztény" segítsük a szegényeket" gondolatról beszélek. Valóban azt gondolják itt egyesek, hogy mondjuk Demján 1000x olyan okos, hasznos, rátemett, szorgalmas, mint egy magyar átlagmunkavállaló???? A rendszer működésének sajátosságai teszik lehetővé, hogy ilyen aránytalanságok előforduljanak. Félreértés ne essék, nem akarom elvenni én senkitől a motivációt, de a havi bruttó mondjuk 1 milla felett keresők, már a rendszer működésének haszonélvezői. Vagy legyen mindenki pénzügyi befektető? Vagy ha valaki magyarország legjobb pedagógusa, akkor is csak annyit keressen mint a legszarabb ügyvéd? Menjen ő is ügyvédnek??? A tehetsége meg vesszen el? Arról már nem is beszélve, hogy a felsőbb rétegek azok, akik leginkább importjavakat fogyasztanak. Tehát külker szempontból sem jó az egykulcsos.

Lencsés István 2013.09.16. 13:50:46

@AiRLAC: A rövidítés szint alatti . Teszünk .

Erő e-meló 2013.09.16. 13:53:31

@Brix:
"A valódi haszonélvezők a politikai- gazdasági klientúra elemei. "

Ez így volt BÁRMELYIK eddigi kormány esetében. A csúcsra járatás Gyurcsány-Bajnai idejében volt, amiben Feri volt a mester, de Bajnai is megtalálta a számítását például a Dataplex umbuldánál

Én erre reális megoldásént csak egyet tudok elképzelni: csökkenteni az elvonás mértékét, mert kisebb összegből kevesebbet lehet ellopni. Se az állami fontosaknak, se a dologtalanoknak nem szabad a kezébe adni, mert elherdálják. Ilyen téren mégiscsak tisztességesebb, ha csökkentik a szja-t, és csökkentik a politikából élők számát a képviselők számának a csökkentésével, mint az előző kormány idején ahol egyre csak emelkedtek az adókulcsok és egy percig se gondolták komolyan a Parlament létszámának csökkentését

A te megoldásod viszont inkább érzelmi alapú: meg kell adóztatni Simicskát meg Semjént, és akkor jobb lesz a közérzeted. Adóztasd meg őket külön, de az én zsebemben ne kotorássz ha szabad kérnem

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2013.09.16. 13:56:32

@deruyter:

Nem az egykulcsossal van baj, hanem egyáltalán az szja-val.

A vagyonadó lenne a reális. Gyorsan bevezethető, gyakorlatilag csak akarat kérdése, és pontosabban ellenőrizhető, mint a jövedelmek. Kevesebb adóellenőrre lenne szükség.
A vagyonok külföldre menekítése jelenthetne csak gondot, tehát azt titkosszolgálati módszerekkel kellene megelőzni, ill. a régebben kilopott vagyonokat felkutatni.
Nem olyan nehéz. A számítógépes rendszergazdák is szeretik a pénzt (ld. a svájci bankokból kiszivárgott zenei CD-ket. Kasszasikerek lettek. :-)

belekotty 2013.09.16. 13:57:53

@Erő e-meló: Szóval ez neked belegabalyodás. :-))

"Ha csökkentik az adódat az te teszed zsebre. Tudod ha csökkentik a minusz abszolút értékét, az pluszt jelent."

Mondom hogy az értő olvasást el kellene sajátítanod! :-))

panelburzsuj 2013.09.16. 13:59:46

@Erő e-meló:

Te is a számok nélküli gazdálkodás híve vagy?

lajafix1 2013.09.16. 14:07:20

@Brix: "A kormány politikája legyengítette a forintot és elszálltak a devizahitelek"

a devhitelek azon szálltak el, hogy a CHF 1.6ról 1.2re erősödött az EURral szemben. A kormány 300ra bírta csak gyengíteni az eurót 270ről.
A devhitelesek nagy részének nem hitelt, hanem beveztés a gazdálkodásba című könyvet keleltt volna adni ingyen. A devhitelek elszállása már a fidesz előtt kódolva volt.

lajafix1 2013.09.16. 14:08:33

@Brix: "Azért van egy másik réteg, pl az állami legfelső bürokrácia , azokat elég jól lehetne adóztatni egy SZJA emeléssel "

Azokat kirugni kellene és értelmesebbekre cserélni, pótcselekvések helyett.

lajafix1 2013.09.16. 14:14:56

@deruyter: talán te még nem halottál arról hogy Demján sem az szja-n keresztül adózik...
az hogy neked havi 1 millió sok és a rendszer haszonélvezője az, aki ezt megkeresi csak a sötét komcsi lelkedet bizonyítja.

fehérfarkas 2013.09.16. 14:21:58

@kigyurt álat: "Az ki van zárva, hogy az átlagos nettó reálbér csökkent volna, mert az szja-elvonás 500milliárdos nagyságrenddel kisebb, mint 2010 előtt."

Csakhogy ez az 500millird/év a magasabb fizetésűek nettóját növelte, az átlagbérből és az alatt élőkét meg csökkentette.
Megszűnt a nagyobb jövedelmekre a felső adósáv + az átlagbérig igénybevehető adójóváírás is megszünt (és a minimálbér is adóköteles lett).

Emmanuel Goldstein 2013.09.16. 14:29:27

lol, újabb trollemelgedő nyílt a bloghun
szerintem nem köll egykulcsos, legyen mindenkinek szabvány nettó 150k fizuja oszt a differenciát meg minden munkavállaló után a cége fizesse be adónak.

Plumper_ 2013.09.16. 14:29:30

rezsicsökkentés, mi? hülyebarmok, ti meg még a fideszre szavaztok. nemhogy csökkent, nőtt a rezsi. ha valahol rövidebb, máshol hosszabb lesz, a szolgáltatók tesznek róla. más jogcímen, de többet fizetünk.

fehérfarkas 2013.09.16. 14:30:31

@kigyurt álat:
Szerintem te Simort összekevered Járaival, aki 2 hét alatt 13%-ra vitte fel az alapkamatot, majd után éveken keresztül magasan tartotta 25 bázispont csökkentést már nagy fogcsikorgatva jelentett be és a gaz szoci-libsi ármánynak tulajdonította, hogy a Monetáris Tanácsban ilyet meg mertek szavazni. És folyamatosan az infláció elleni harccal indokolta a magas alapkamtot, amikor a szoci-libsi kormány idejében a fele volt annak (5%), mint amikor ő maga Járai volt a fideszes pénzügyminiszter (10%). Érdekes, hogy pénzügyminiszterként dupla akkora inflció miatt akart magasabb alapkamatot, és Surányi jegybankelnökött sem támadta azzal, hogy miért nem növeli az alapkamatot.
Hát ez a fideszes politizlás, hogy ha nem ők vannak kormányon, akkor a bebetonozott embereik direkt keresztbe tesznek a szoci-libsi kormányoknak. A baj ezzel az, hogy az országnak csak egy költségvetése, és egy gazdasága van. És így nemcsak a szoci-libsi kormányoknak tettek keresztbe, hanem nekünk magyar embereknek.

Makkasz 2013.09.16. 14:31:25

Az adókat a kormány eldöntheti.
Az inflációt és a forint értékét is nagyban befolyásolhatja.

Normális országban a bérek viszont a munkaerőpiacon alakulnak ki, bármennyire is a kommunizmus visszahozásáról fantáziál mindkét oldal.

Mondjuk ez csak az 1,8 millió, 10 milliót eltartó, versenyszférában dolgozóra igaz.

Beruházásbarát környezet, alacsony adók, 3-4 millió vállalkozásba dolgozó és ezáltal munkaerőpiaci kereslet az alapja a magasabb jövedelmeknek.

movhu 2013.09.16. 14:33:27

@Brix: Az, hogy van aki 4x annyit keres, mint az átlag nem jelenti azt, hogy nem kattanna be azon, ha most elvennél tőle 15 ezer forintot.

Ne felejtsük el, hogy a jól kereső(de nyugat-európai szinten még mindig rosszul fizetett) emberkének vélhetően nyugaton is használható és keresett tudása van, vélhetően nyelvet vagy nyelveket beszél. Ha rajta ütsz még egyet, akkor fogja magát és családostól elmegy.
Ezzel nem csak a saját adóját(SZJA, ÁFA, jövedéki,stb.) viszi el, hanem a gyerekét is, akiből sokkal nagyobb valószínűséggel lesz jó adófizető.
A következmény egyenes és látható. Ha ezt a réteget sajtoljuk, akkor hamarosan egy olyan generációban él majd a magyar, ahol túlnyomó részt a rendszer haszonélvezői maradnak csak, ahol már a szülőnek sem nagy kedve volt dolgozni, nemhogy a gyereknek.

fehérfarkas 2013.09.16. 14:38:35

@kigyurt álat:
Nézd meg, hogy 2010-es kormányváltás óta mennyivel emelte a rezsi adóját a Fidesz-kormány. Növekedett az ÁFA +MVM-nek juttatott díjak + METÁR + MAVÍR díjak + idén év elején 2 új adónemet is bevezetett az energiaszolgáltatókra: ezzel kb 30%-kal nőtt a rezsi adója. Ennyivel több adót fizetünk a rezsiszámláinkban mint a Bajnai-kormány idején.
Az energiadíjak 3/4-e az adók és állami díjak, és csupán 1/4-e marad a szolgáltatóknál (rendszer üzemeltetésére + fejlesztésre + profitra).
Nem véletlen, hogy most 2013-ban a rezsicsikkentéssel együtt is többet fizetünk a rezsiért mint Bajnai-kormány idején (csak a rezsicsökkentés miatt nem 30%-kal, hanem csak 20%-kal fizetünk többet).

Ez tipikusan az, amikor a kereskedő a leárazás előtt duplájára emeli az árat - és így a leárazás utáni ár magasabb, mint a leárazás előtti. Végül is a boltokban is van aki beveszi ezt, úgy a politikában is.
Mondjuk így is-úgy is azt az árat kell fizetni, csak legalább nem hagyom magamat hülyének nézni. És nem mondom azt a drágább árra, hogy olcsóbb. :)

Erő e-meló 2013.09.16. 14:52:36

@movhu:
Ez a 15 ezer/hó elvonás Brixtől egy tipikus beetető szöveg. Ugyanolyan kamu, mint amikor megkérdezték Bajnaitól hogyan képzeli a felső adókulcsot, aztán mellédumált egyet

Mert ha elkezdünk számolni, hogy mennyi az a 15 ezer forint/hó amit összesen úgy 100 ezer adófizetőtől be lehet szedni, akkor kiderül hogy meg sem éri, tehát emelni kell a felső kulcsot. Egészen addig, amíg el nem húznak külföldre mind, és az utólsó itt maradóra 100 %-ot kell ráterhelni. Anyagilag nem éri meg, csak az életmisőség szempontjából, mivel sok lúzer ettől elélvezhet

Lencsés István 2013.09.16. 14:52:40

@hANTa: Teszünk . Egy EMBER azaz én nem lehet zombi , de te ezt nem értheted , mert csak egy emberszerű lény vagy . Nem égetem magam , tényt közlök amit téged zavar mert a mocskos pofádba toltam . A link nem tény .

Szelid sunmalac 2013.09.16. 14:55:26

@Brix: @movhu: Hadd mondjam el a helyzetem! Ketdiplomas, harom idegennyelven beszelo, tobbszor kulfoldon dolgozo ember vagyok. Vilageletemben be voltam jelentve, minden adot befizettem, es soha semmit nem kaptam az allamtol. Sem koltsegteritest, sem adojovairast, sem kedvezmenyeket, semmit, mondvan keresek eleget. A felesegem szinten mindig be volt jelentve, szinten beszel nyelveket. Apam-anyam diplomas, evtizedes ntapasztalatokkal birnak.
A trafiktorveny informatikai teruleten dolgozokent engem is erintett. Probaltam itthon normalis munkat talalni normalis keresetert, de nem volt, marpedig a csaladot etetni kell. Most Nemetorszagban dolgozom, a felesegem par honap mulva jon utanam, es hozza a gyereket, aki tud angolul, most pedig tanul nemetul. Apam holnap megy utolso koros interjura, ha minden jol megy itt is marad, es par honapra ra, jon anyam is.
Ez egyelore 4 bejelentett adozo es egy jovobeli adozo. A volt csoporttarsaim 90%-a mar kulfoldon van es nem szandekozik visszajonni.
Tudom, ezek aprosagok, de hiba azt hinni, hogy mi vagyunk igy egyedul, es mindenki mas mosogatni megy kulfoldre. Csak az uj munkahelyemen eddig ot magyarral talalkoztam veletlenul. Ok szinten Nemetorszagban, illetve Svajcban dolgoznak.

belekotty 2013.09.16. 14:56:53

@Lencsés István: Piftike! Fáj neki az igaz, hogy neked tényed van, mert csak anonim kommentel ráadásul fosva. Amíg nem tanul meg helyesen írni, ne reagálj rá már ebben a blogban, különben is nem idézett helyesen. :-))

hANTa 2013.09.16. 15:01:40

@Lencsés István: Érdekes, mindenkinek szinte szóról szóra ugyanezt írod. Kivéve amikor a lózungokat nyomod. Ezeket valami előre megírt szövegből másolod?
Egyébként már látom, te alacsonyabb szinten vagy a zombiknál. Képeket egyébként nézted? Na, azok a tények ("bele a mocskos pofádba", hogy idézzek is tőled).
Te vagy az élő példa, hogy bizonyos esetekben volna igény az eutanáziára.

high up! 2013.09.16. 15:16:33

@porthosz: "Persze lehetne több kulcs is a szolidaritás jegyében, a probléma csak ott van hogy ma magyarországon nincs olyan réteg (ti: a tehetősek) akikre ezt rá lehetne terhelni."

Te valami kapitális tudatlanságban vagy! Először is van 10%-nyi adózó (kb. 400-450 ezer ember), aki a 16%-os kulcson kb. 420-450 milliárd forintot takarít meg 2010-től. Olyan 400 ezer bruttótól kezdődik ez az elit réteg.
Az most lehet, hogy neked 400 ezer bruttó nem elit, de Mo-on az! Ha nem tetszik, átállhatsz a 65%-hoz, akik 220 ezer bruttó alatt keresnek.

Na de a lényeg: ez az elit havi 400 ezertől 60 millióig keres (illetve szja jövedelme van). Na most teccik tudni, ha Írotszágban havi 900 ezer bruttóra már 41% az kulcs, vagy ha Németo-ban havi 1,3 milliótól 42%, akkor adjál már egy frappáns magyarázatott arra, hogy Mo-on miért jár ennek a rétegnek a 16%-os ADÓPARADICSOM?

Megmondom neked miért: mert szarnak a közösségre. A pirosfehérzöldre meszelt fidióta hasznos hülyéiket naponta nyomják tele a "Nemzet" meg "Közösség" szavakkal, miközben ezek az Orbanescu alakok a legnagyobb Nemzet rombolók és a Közösség legnagyobb kirablói.

És még egy: ha Németo-ban a felső 5%-nyi réteg 46%-os adókulcccsla adózik, akkor miért is jár a magyar felső 5%-nak a 16%-os adóparadicsom?

Ennyi hülye proli idióta nem lehet egy országban, hogy még harcol is az elitjének a megajólétéért.

Szelid sunmalac 2013.09.16. 15:24:40

@high up!: En is abba a retegbe tartoztam, akik 400 folott kerestek. Hadd vilagositsalak fel, hogy egy kanyit nem tudtam felretenni! Cserebe mindenki leakart huzni meg egy bort rolam. Elit? Azt, persze. Szerinted ha valaki 400-at keres, az elit!

csárlszbrunzol 2013.09.16. 15:30:26

@Brix: Hát, nem tudom. Szerintem pont a legfelső állami bürokrácia sem turkál az ezermilliárdokban. Ha igen, akkor láthatatlanul, kenőpénzként viszi el; ott pedig megint csak nem tudsz SZJA büntivel kompenzálni. Ráadásul hasonlót meg megcsinálja az annyira felmagasztalt alsó-közép, középréteg is a borítéba kapott kereset-kiegészítéssel. De azért nyomjuk az adójóváírást azoknak, akik feketén kapnak kiegészítést.

komplikato 2013.09.16. 15:32:00

"A sokat ütött-vágott közszférában a dolgozók csak annyi kompenzációt kaptak, hogy a fizetésük nominálisan ne csökkenjen."

Konkrétan a LEGTÖBB esetben semmit nem kaptak és csökkent csak simán. Akkoriban volt egy komoly "fenyegetés", hogy mi lesz azokkal a cégekkel akik nem kompenzálnak. Ha valaki akkor elolvasta a "büntetés" részleteit az biztos könnyesre röhögte magát rajta.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2013.09.16. 15:33:27

@high up!: A baj az, hogy a jól kereső nem egyenlő a gazdaggal. A gazdagot szja-val nem fogod meg, mert bérből és fizetésből hány ember lesz "gazdag", mondjuk 100? Őket lehet adóztatni, sokra megyünk vele.
Nem magyarázom tovább, mert aktív kommentelőként úgyis tudod, hogy miéről beszélek.

movhu 2013.09.16. 15:35:05

@high up!: Azért amikor a külföldi adórendszerrel példálózunk nem árt mélyebbre nézni a százalékoknál. Hiába a látszólag magas adókulcs 1.3 millió felett(de ezért szerintem itt sem lenne nagy pampogás), miközben az adórendszer olyan összetett elemeket tartalmaz, mint a családi összevont adózás, a 30 év alattiak jelképes adója, stb. stb.

A legtöbb progresszív magas kulcsú adórendszerben a fejlett országokban is megjelenik a család és a gyerek tolerálása pénzügyileg, ami hasonló a magyar adórendszerhez. Annyiból jobb annál, hogy amennyiben az anyuka otthon maradna a gyerekkel nem keresve pénzt, az apuka meg jól keres, akkor apukát nem húzzák le csak azért, mert jól keres. Ha ezeket mind összevetjük, akkor látható, hogy a német vagy ír példa sem olyan vészes.

A 16%-kos adóparadicsom meg azért kell, mert a normális bejelentett jövedelemmel bírókat is kompenzálni kell azzal a több százezer emberrel szemben, aki a munkáltatójával karöltve minimálbér+zseb kombóval szépen megkerüli ezt a bizonyos 16%-kot is plusz annak összes járulékterhét. Ebben a vadnyugati országban ez így igazságos.

csárlszbrunzol 2013.09.16. 15:36:10

@deruyter: tényleg ennyire nehéz megérteni, hogy nem Demján a nyertese az egykulcsosnak? Nem SZJA-n keresztül veszi ki a pénzét; le se szarja, hogy hány kulcs van és hogy azok hány százalékosak.

csárlszbrunzol 2013.09.16. 15:59:28

@high up!: Tehát szerinted az rendben van, hogy a korábbi SZJA megoldásban már az átlagkereset is felső kulccsal adózott?
Illetve hogy az akkori SZJA-bevételek 80%-át az SZJA-t fizetők 20%-áról húzták le?
Míg akkor is, most is rengetegen kerestek feketén; de papíron mondjuk minimálbéresként? Illetve sok nem minimálbéres is ugyanúgy kapja a "kiegészítést"? Mást azért szivassanak szarrá, hogy kis adómentes maradjon, meg még legyen adójóváírás is?

komplikato 2013.09.16. 16:04:00

@kigyurt álat: "Mellesleg ez az ország tényleg bukásra van ítélve, ha az emberek a saját pénztárcájuknál jobban féltik a szolgáltatók nyereségét... "

Látszólagos probléma, el kellene elöször dönteni, hogy a szocializmust vagy a kapitalizmust akarjuk itt építgetni, mert 23-24 éve NEM sikerűl a teljes lakossságnak, a politikai elitnek (inkább hulladéknak) szintén nem. Vagy lehet "C" verzió, valami alapjaiban újat alkotni, csak hát elég valószinütlen, hogy pont itt és most sikerűlne a gatyából kilógó fenékkel és a fenejó "szakértőkkel".

komplikato 2013.09.16. 16:07:50

@mutymurutty: Abból a százból az egyik éppen most költöztette az összes cégét Brüsszelbe, mert a töke tele volt, hogy itthon csak lehúzzák, de cserébe mint adófizető nem csak nem kap semmit, de ott tesz neki keresztbe az állami gépezet ahol tud. Lehet a 16% SZJA még sem minden???

kifordított nagyanyó 2013.09.16. 16:30:53

Amúgy kevés a fideszbirka itt.
Gyerünk gyerekek védeni vikiéket!

kigyurt álat 2013.09.16. 16:56:47

@fehérfarkas: nem tudom, te milyen rezsit fizetsz, az enyém egyáltalán nem növekedett az elmúlt években.

Mr. Waszabi 2013.09.16. 17:04:58

Szerintem a matek nem egy bonyolult dolog, legalábbis az összeadás és kivonás szintjén. Ha az elmúlt 4 évben lényegében nem nőtt a GDP (nem nőtt, ezt tudjuk), a kormány viszont számottevő többletbevételhez jutott a gazdasági szereplők (ugye, a lakosság is) rovására kivetett adó és illetékterhek áltak, azok meg az elvonást nem kompenzálták hitelekből (mert nem, ezt is tudjuk), akkor az egyértelműen azt jelenti, hogy kevesebb költeni valójuk maradt, csak az államé növekedett. Ezek mellett lehet ugyan különböző szektorok kimutatásaival hézagosan azt a képet festeni, hogy lám, növekedés van, meg szárnyalás, de ez matematikailag jön ki.

kigyurt álat 2013.09.16. 17:22:13

@fehérfarkas: na ez a tipikus kommunista hozzáállás, amikor valamit elkövetsz, aztán az ellenfeledet vádolod meg vele: amiről beszélsz, azt éppenhogy simor követte el az elmúlt években. Vagy ennyire rossz a memóriád?
Fél év telt csak el, mióta nem Simor a jegybankelnök, előtte minden egyes közleményben az inflációra hivatkozott, és rögtön a Fidesz választási győzelme után már el is kezdte emelni a kamatot. A feleslegesen magasan tartott kamattal épp ő tett keresztbe a Fidesz-kormány gazdaságpolitikájának. Nézd csak vissza az adatsort. Az a szerencsétlen kényszeredetten vette tudomásul, amikor az új tagok többségbe kerültek és csökkenteni kezdték a kamatot, és mit ad isten, az infláció is csökkenni kezdett. Én nem lepődtem meg ezen. Nem csak hűtlen kezelést, hanem hazaárulást is elkövetett ezzel, mindegy hogy szándékosan, vagy azért, mert hülye.
És az megvan, hogy Medgyessy kezdett osztogatni 2002 után (akkor kezdődött az elkúrás), és sorra vette fel a hiteleket, az áht hiány meg elszállt 10% közelébe? Járai ezekben az időkben volt jegybankelnök, kényszerhelyzetben volt. Az előbbieknek az egyenes következménye lett, hogy 2008-ban majdnem államcsőd következett be, de nem Járai, hanem a szoci kormányok miatt.

Brix 2013.09.16. 17:26:26

@csárlszbrunzol: "Ráadásul hasonlót meg megcsinálja az annyira felmagasztalt alsó-közép, középréteg is a borítéba kapott kereset-kiegészítéssel."
Ez a borítékba kapott kereset kiegészítés 10 évvel ezelőtt volt jellemző, a legtöbb ember nem tud ilyen plusz jövedelmekhez élni.
Az adórendszert persze mindenki a saját érdekei szerint akarja módosítani, de egy kormánynak a TÖBBSÉG érdekeit kell mindig szem előtt tartani!
A szociális piacgazdaság sok pénzbe kerül, és magas adókkal is jár, de összességében jobban járnak vele a magas keresetűek is. Ezért nem a felső 20% vélt, rövid távú érdekeit kellene tekinteni elsősorban az adórendszer kialakításakor.

Brix 2013.09.16. 17:36:09

@kigyurt álat: "Fél év telt csak el, mióta nem Simor a jegybankelnök, előtte minden egyes közleményben az inflációra hivatkozott, és rögtön a Fidesz választási győzelme után már el is kezdte emelni a kamatot."

Ezt már leveztettem, hogy nem az alapkamat mértéke befolyásolja a gazdasági fejlődést elsősorban.
Amikor Simor kamat-emelésekre kényszerült, akkor tombolt az euro -válság, forint 310-320 kötött volt és nem nagyon vették a magyar államkötvényeket.
Meg kell értened, hogy a magyar kamat mértéke nem kívánságműsor, elsősorban az dönti el , hogy a külső kamatkörnyezet milyen. Most szerencsénk volt , de a jövőben lehet még újra 8-10%-os alapkamat, ha mondjuk nyugaton elkezdik majd emelni

valaki senki 2013.09.16. 18:09:59

@zigi.: Ha kicsit kultúráltabban fogalmaznál, akkor venném magamnak a fáradtságot, hogy pontosítsam, igaz, csak a közzététele maradt el.

csárlszbrunzol 2013.09.16. 18:22:00

@Brix: Emlékeim szerint egy eléggé közelmúltban történt felmérés szerint is legalább a fele a minimálbéreseknek még mindig így jár. Szóval lehet, hogy 10 éve kezdődött, de még most is tart.
A többséges dologra pedig annyit tudnék mondani, hogy ezért kéne egy új társadalmi szerződés. És aztán annak mentén haladni, amellett kitartani. Vagy ha nem akarunk újat, mert ez olyan kurva jó, akkor hajrá. A lényeg, hogy az inaktívaknak jó legyen. Ez egy világos üzenet az aktívaknak és akik tudnak, majd tesznek ellene. Aztán bizonyos idő elteltével az inaktívak majd egymástól szedik be, amit be kell. Vagy belátják, hogy az 50% bizony nagy túlzás. Esetleg az állam karcsúsodik, nem tudom. De ez, ami most van, igazából csak kurva drága, de legalább szar. Szar mindenkinek. Aki kiköhögi, aki igénybe veszi a közszolgáltatásokat, talán még annak is, aki azokat a szolgáltatásokat adja.

desw 2013.09.16. 18:55:15

@high up!:
"Na most teccik tudni, ha Írotszágban havi 900 ezer bruttóra már 41% az kulcs, vagy ha Németo-ban havi 1,3 milliótól 42%, akkor adjál már egy frappáns magyarázatott arra, hogy Mo-on miért jár ennek a rétegnek a 16%-os ADÓPARADICSOM?"

ADÓPARADICSOM???? Nóóóórmális!!!

Ne csak az szja kulcsokat tessenek összehasonlítani, hanem a teljes bérköltséget terhelő elvonást (szja + járulékok + szociális hozzájárulási ado + szakképzési hozzájárulás + munkaerő-piaci járulék, ... ), okés?

Ja, csak akkor az jönne ki, hogy pl. Angliában az évi 52 millió forint körül belépő 3. kulcs esetén csak picivel több a teljes bérköltség, mint MO-on most egy kulccsal, mi?

fehérfarkas 2013.09.16. 20:30:29

@kigyurt álat:

Ja, hogy te a 2008/2009-es gazdasági világválság időszakára gondolsz?
De egyébként ez még a Gyurcsány-kormány időszakában volt:
2008. május 27-től 8,50%
2008. október 22-tól 11,50%
és utána folyamatosan csökkent az alapkamat, a Bajnai-kormány 1 éve alatt drasztikusan csökkent és a kormányváltás idején már:
2010. április 27-től 5,25%

Én hosszabb időszakot néztem, és amire én gondoltam:
2003. január 17-től 6,50%
2003. június 11-től 7,50%
2003. június 19-től 9,50%
2003. november 28-tól 12,50%
(forrás:
www.mnb.hu/Jegybanki_alapkamat_alakulasa)

Egyébként arra nem gondoltál, hogy Simornak az Orbán-kormány idején azért kellett emelnie az alapkamatot, mert a Forint árfolyama az unortodox gazdaságpolitika miatt drasztikusan leérékelődött? És ezt a leértékelődést próbálta monetáris eszközzel megfékezni?
Betegyem majd az árfolyamok alakulását is?

deruyter 2013.09.16. 22:09:48

@lajafix1: Kicsit feszült vagy. Mit személyeskedsz? Én sem tettem. Elmagyarázom, mert lehet, hogy nem érted. Vagy annyira a neoliberális kapitalizmus bűvöletében élsz, hogy nem is vagy hajlandó gondolkodni. Az egymilliót azért mondtam, ha a mai viszonyokban Magyarországon körülnézek, akkor bizony az efölött kereső vagy vállalkozó, vagy kiemelt állami foglalkoztatott, vagy magánszférás egyéb poziban levő. Le is írtam, nem az a célom, hogy demotivált legyen aki többet keres, hanem az, hogy aki efelett keres, az nagyjából már haszonélvezője azoknak a rejtett előnyöknek, amikről azonban tabunak számít beszélni ebben a körben. Mondok néhány példát: Kapcsolati tőke, szűk körben hozzáférhető információk pénzzé konvertálása, pl. adószabályok kiskapuinak végtelenségig való kihasználása. Olyan kapuk nyílnak meg, amit te már teljesen természetesnek veszel, pedig nem az. Nem azt mondom, hogy én nem élek néha ilyesmivel, de össztársadalmi szinten bizony demotiváló. Tudom, hogy ilyen mindig is volt és mindig is lesz, de talán azoktól, akik ebből bőségesen profitálnak, talán elvárható lenne, hogy a működtetéséhez is nagyobb arányban járulnak hozzá. Azért mert valaki valamilyen módon közel ül a tűzhöz, vagy a tehetsége jobban forintosítható pl. popsztárok, él-golfozók a televízió megjelenése miatt, az még ne legyen természetes, hagy nagyságrendekkel többet keres. Én is többet keresek mint az átlag, de egyáltalán nem fájna, ha több szja-t kellene fizetnem. Nem arról beszélek, hogy adózza is le a gatyáját. Egyébiránt a mindenféle származékos pénzügyi termékekből szerzett kib*ott nagy jövedelmek adóztatását már az euban is fontolgatják, de gondolom ott is mindenki komcsi.

fehérfarkas 2013.09.16. 22:10:45

@egy szavazó:
Az gondolom nem zavar téged, hogy a lakossági energiaárakat az állam határozza meg.
A mostani rezsicsökkentés is így jött létre. De előtte még kivetett az energiacégekre 2 új adónemet.

Lencsés István 2013.09.17. 10:59:55

@belekotty: Sajnos továbbra sem tudsz olvasni , lásd . : ( nem vagyok " Piftike .... " . ) , azaz ha ez nem változik , akkor ma és ezen blogbejegyzésnél utoljára reagálok rád . Anonim és fosva ugyanaz , de te ezt nem értheted , mert hülye vagy . Az iróniád pedig KURVA GYENGE ! ! ! + !

@hANTa: Nem mindenkinek , és nem ugyanazt . Én a tényeket írom . Minek írjak újat , ha ez sem jut el ? :O Sokkal magasabb szinten vagyok nálad IS . Igen néztem a képeket , de mint mondtam a link nem tény , ha ez nem jut el , akkor ma és ezen blogbejegyzésnél utoljára reagálok rád . Ha idézel , akkor pontosan tedd , köszönöm szépen . :) A sértegetésed pedig lepereg , mert a rólam kialakított véleményed hazugság .

@valaki senki: Nem , MAGYARORSZÁG - on .

hANTa 2013.09.17. 12:06:48

@Lencsés István: "akkor ma és ezen blogbejegyzésnél utoljára reagálok rád"
Legalább egyszer az életben betartanád ezt az ígéreted...
A többi "mantráddal" már nem is foglalkozom.
Ecsém, egyszerű vagy te, mint a tölcsér.
Sőt: lencsés esvány lótetű! :-)))))

Lencsés István 2013.09.17. 13:24:30

@hANTa: Sajnos továbbra sem tudsz pontosan idézni , ha ez nem változik , akkor ma és ezen blogbejegyzésnél utoljára reagálok rád . Betartom , eddig is megtettem , ezután is megfogom . ( Ha nem látnád , márpedig nem látod .... , bizonyos dolog miatt nem reagálok , most is más miatt , meg az előbb is .... ) Nem vagyok az öcséd ( Ilyen nincs , hogy . : " .... Ecsém .... " ) , és inkább vagyok egyszerű , mint egy fosós hazudozó . Mondatkezdés nagybetű . Egy EMBER hogy lehet állat ? :O

délioldal 2013.09.18. 11:44:45

Kedves Lencsés Úr! Tisztelettel felhívnám figyelmét a magyar helyesírás szabályaira, illetve ajánlanám figyelmébe az ezzel foglalkozó, általános iskolásoknak készült kiadványokat. Üdvözlettel, a többdiplomás magyar tanár.

belekotty 2013.09.18. 14:03:50

@Lencsés István: Szasz Piftike! Nem fáj az igaz, hogy többet nem reagálsz rám, és nekem tényem van, bár anonim fosva kommentelek. :-))

"Egy EMBER hogy lehet állat ?"
- Úgy hogy Lencsés Istvánnak híjják. :-))