2013.03.03.
17:23

Írta: Kis Miklós

Mennyien élnek a létminimum alatt?

Talán nem haszontalan a legújabb MSZP-kampány kapcsán beszélni arról, hányan is élnek a létminimum alatt.

„(..)négymillió a szegény ember, közülük másfél millióan a létminimum alatt élnek” – az MTI beszámolója szerint többek között ez hangzik el az MSZP legújabb kampányfilmjében.

De létezhet ez? A létminimum 2011-ben 83941 forint volt a KSH szerint, de az a KSH-kiadvány, amelyben ez a legfrissebb adat van, arra nem tér ki, hány ember is él a létminimum alatt.

Szerencsére azonban az egy évvel korábbi, létminimumról szóló KSH-kiadvány (pdf) erre is kitér, s azt írja, hogy a lakosság 37 százalékáról van szó.  Ami kb. 3,7 millió embert jelent. Ha feltételezzük, hogy 2010 óta nem csökkent drasztikusan a létminimum alatt élők száma – azt hiszem, joggal gondolhatjuk, hogy nem csökkent, valószínűleg inkább nőtt – akkor máris előállt a megfejtés.

Igen, bármilyen soknak is tűnjön – valóban sok – közel  4 millióan élnek a létminimum alatt.

Hogy mennyi a szegény, az már fogósabb kérdés, többféle megközelítése van, arra nincs egyféle válasz. Hogy mennyien élnek a létminimum alatt, az viszont egyértelmű.

Ennélfogva az is egyértelmű, hogy Magyarországon a lakosság alsó harmada a legalapvetőbb szükségleteit is nem, vagy csak részben képes kielégíteni.  Jó lenne, ha ezt a politikai erők tudnák.  A kormányzatiak és az ellenzékiek is.

135 komment · 3 trackback

Címkék: politika gazdaságpolitika létminimum KSH MSZP-kampány

A bejegyzés trackback címe:

https://gazdpol.blog.hu/api/trackback/id/tr705114815

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2013.03.04. 12:26:02

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Trackback: Kinek kell itt megdögleni? 2013.03.03. 20:47:47

Hárommillió-háromszázezer magyar van útjában a kormánynak, akiktől bármi áron szabadulna. Méghozzá úgy, hogy a baloldalt lehessen hibáztatni a pusztulásuk miatt. El nem tüntetheti őket fizikailag, kezdeni velük semmit nem tud, ezért csatateret, sőt kat...

Trackback: Matolcsy György életrajza 2013.03.03. 20:43:40

Soha nem dolgozott a versenyszférában, ám mind MSZMP-s, mind "demokrata" múltja alatt jó pénzt kapott azért, hogy igazgatott, elnökölt, kurátorkodott és tanácsot adott. Céget nem vezetett, pénzét sose kockáztatta, hivatalnoki állásokból, tanácsadói és ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kvadrillio 2013.03.03. 20:29:38

az egész ország nyomorog !!!!!

AZOK AZ ÁLLATOK, AKIK EZT ELŐIDÉZTÉK, AZOK MEG UTCANEVEKET NEVEZGETNEK ÁT.....IDIÓTA BARMOK !!!!!

kvadrillio 2013.03.03. 20:33:33

"közel 4 millióan élnek a létminimum alatt.
"...ezt is a wittner marischka szabaccságharcos harciolta ki nekik !

Orbán Diktor (törölt) 2013.03.03. 20:36:48

@kvadrillio: Nem érdemes felhúznod magad ezen... A nép szereti őket, ez van.

Mária 2013.03.03. 20:41:33

Négymillióan élnek a KSH által számított létminimum összegénél kevesebb pénzből, ebből 1,5 millióan a szegénységi küszöb alatt élnek.

01234567 2013.03.03. 20:41:56

Mennyi az a létminimum? Mi az a szegénység?
Mert nekem a létminimum az, amikor az ember a lakhatását, egy önálló komfortos lakás, minimum 20m2, étkezését, ruházkodását finanszírozni tudja.
Ez természetesen családosoknál: minimum 40m2, és a család felnőtt, és kiskorú tagjainak ruházkodását, étkezését takarja. Viszont jó esetben a finanszírozás is minimum két ember feladata.
Az előbbi ma Mo.-n Budapesten 100000ft, vidéki nagyváros sem lehet kevesebb gondolom, kisváros 80-90 ezer, attól függ kelet, vagy nyugat. Falun 60-80, ez nagyon hely, és adottság függő.
A szegény az nekem, aki a fentebbiek mellett pluszban csak a közlekedését (a lehetőségekhez való muszáj szinten ) tudja finanszírozni. Ez lehet tömegközlekedés, bicikli, autó, ha muszáj. A szerencsésebb esetleg kisvárosban, vagy falun elközlekedik minden szükséges helyre, gyalog, bár az EÜ átszervezéseket ismerve "orvos kell" esetén ez szerintem lehetetlen, így ők esetleg a létminimumon élve is lehetnek szegények. Rosszul, él szerintem, aki nem keres 150ezer nettót ma Magyarországon. Az ha gyerekes akkor csak lassabban hal éhen, mint aki a létminimumon, vagy alatta él, vagy szegény.

kotyomfitty 2013.03.03. 20:43:53

Mit is jelent a 83941? Netto? Fejenkent?
Mert akkor 3 gyerekkel papa-mama netto 200k felett kell keressen hogy meglegyen, nem?

01234567 2013.03.03. 20:49:45

Most szerintem olyan szellemi, testi létminimumokat ne is vegyünk: mozi, internet, színház, hobby, sportolás, könyv...erről a magyarok 70%-a már csak álmodik, vagy a nagy része csak évente egyszer. Az internet talán 60%-nak vagy többnek van, az annyira muszáj, és a döntéshez relatíve olcsó, és sokat ad.
A "luxusokról", évi két hétre elutazni valahova, nyaralót fenntartani,étteremben enni hétvégenként (családdal!!!!), amik nem is oly rég még természetes dolgok voltak, ne is beszéljünk....

Kis Miklós 2013.03.03. 20:53:51

@kotyomfitty: www.ksh.hu/docs/hun/xftp/idoszaki/letmin/letmin11.pdf
Itt megtalálható minden arról, mit jelent a létminimum, s különböző háztartásoknál hogyan változik a mértéke. Nem hosszú dokumentum, néhány jól áttekinthető oldal.

Nap Pali 2013.03.03. 20:54:49

minden politikus bűnöző !

tuggyuk hol a közpénz!
a közpénzek 4/5-ét szétlopják

Mária 2013.03.03. 20:59:25

@kotyomfitty:

A létminimum összege családtípusonként eltérő, attól függően, hogy hány felnőtt, hány gyerek, hány aktív, vagy nyugdíjas alkotja a háztartást.

És igen, a létminimum összege egy főre eső nettó összeg. Most, 2013-ban ez két felnőtt és két gyerek alkotta családban fejenként majdnem nettó 90.000 Ft.

Akinek ennél kevesebb jut, az a létminimum alatt él.

Kis Miklós 2013.03.03. 21:06:00

@Mária: Azért nem egészen. 60 857 forint volt fejenként ennél a háztartástípusnál 2011-ben. Ebből lehet becsülni az ideit, erről hivatalos KSH -adat még ugye nincs. A 83841 ft az egyfős háztartásra vonatkozott 2011-ben.

különvélemény 2013.03.03. 21:11:31

Ez ügyben Ferge Zsuzsa a szakértő, őt kérdezze a blogger, ha tudni akarja a számokat.

Közel sem a fidesz alatt nőtt a szám iszonyatosra, de még csak nem is az mszp alatt.
A 90-es évek volt az igazán durva.

Ráadásul a létminimum nem jelent semmit, a mélyszegénység az igazi mérce, az is milliós szám.

Kis Miklós 2013.03.03. 21:18:07

@különvélemény: Nekem úgy rémlik, ő is 4 millió körüli létminimum alatt élőről beszél, szerintem vitatkozik a KSH-vel. A szegénység témába nem véletlenül nem mentem bele, mivel itt beszélhetünk relatív szegénységről, vagy a deprivációk alapján mért szegénységről. A létminimum egyértelmű, és vitatnám azt, hogy ez nem jelent semmit. Persze, a létminimum alatt élők is több részre oszthatók.

01234567 2013.03.03. 21:18:41

@Mária: Ma Mo-n. ki keres két gyerekes emberként 180000-t? Úgy nézem e kies honban gyereket csak mérnök vagy IT-s vállaljon....

Kis Miklós 2013.03.03. 21:19:35

@különvélemény: Azt akartam írni: nem vitatkozik ebben a KSH-val, én legalábbis nem hallottam ilyesmiről.

01234567 2013.03.03. 21:28:05

Szerintem ma Mo.-n napi nyolc óra munkáért, heti öt napon, 150000 nettó a minimum. És lehet acsarogni, de itt a segéd, betanított munkára gondolok. Ez az alap. Minden más vicc, a munka megalázása és csak elnyújtja az éhenhalást. Ha a társadalom nyugat-európai fogyasztói modelljét preferálták a politikusaink, ezt az EU csatlakozással is megerősítették, akkor ennek az egzisztenciális keretein is el kell gondolkodniuk. Az ország ugrott egyet, csak közben a lakosság jó részét a kiindulásnál hagyták. A fogyasztói modell amúgy sem működik hosszú távon, ahol a lakosság 70%-a számára elérhetetlen. Főleg nem ilyen kis országban, és főleg nem ez a formája, amit itt preferálnak. És a működő példák is túl közel vannak földrajzilag.

különvélemény 2013.03.03. 21:28:10

@Miklos Kis:
Az a baj a számokkal, hogy az csak zsonglőrködés.
Van, ahol az egy főre jutó jövedelem alacsony, de semmi bajuk sincs, és van ahol, pl. ha nincs saját tulajdonú ingatlanod, ami +1-2 főnek számít ugye, átlagos fizetéssel is gondok vannak.

A mélyszegénység egy kategória, míg az egy főre jut jövedelem csak egy szám.

Itt van például Kína.
Jönnek a nyugati okostojások, hogy mennyien élnek x dollárból.
Ja, de ők 3000 éve élnek annyiból és pont lexarják a nyugati agyamenteket.
Vajon egy amazonasi törzsben mennyi az egy főre jutó GDP? 0? Még sem nyomorognak.

Ezért kell óvatosan kezelni ezeket a számokat.
Nálunk ami számít, az a mélyszegénység, bármit is jelentsen, de azért van fogalmunk róla. Nem számszerű, inkább egy érzés, amikor nem jut mondjuk húsra szinte soha, fűteni csak minimálisan, ruhát csak turkálóból, csakis kilósból, stb...

septem 2013.03.03. 21:34:03

nekem úgy rémlik, hogy a szent bokros csomag hatására került padlóra az ország harmada. amihez aztán mindegyik csodálatos párt hozzátette a maga részét. de legfőképpen az mszp-szdsz kormány azzal, hogy jól megtámogatta a megélek a f.szomból, meg mások adójából nevű játékot űző társadalmi réteget. magyarán a roncstársadalom szépen gyarapodott számszerűleg és nem is távozott nyugatra tömegesen. aztán volt egy kis államcsőd, imf hitel (most kell visszafizetni), euróválság. ilyen izgi korban élünk.

Kis Miklós 2013.03.03. 21:44:42

@különvélemény: A számokat óvatosan kell kezelni, ezzel egyetértek, de azért abban javaslom, egyezzünk meg, hogy a számok - megfelelő kontextusba helyezve - jelentéssel bírnak. Nagyon fontosak a szegénység különböző mérőszámai is, de ettől még érdekes szerintem a létminimum értéke is. A létminimum módszertana benne van a KSH-kiadványban, és kiolvasható belőle, hogy ez a mi társadalmi fejlettségünkhöz, és a mi társadalmunkban alapvetőnek tartott igényekhez méretezett összeg.

micsoda? 2013.03.03. 21:48:14

@septem: Egyet értek, szerintem is a bokros csomag tette padlóra az országot, a többi meg tett hozzá.

Nzoltan 2013.03.03. 21:55:52

Az, hogy ide jutottunk, arról azért a szegények is tehetnek. Ne felejtsük el, hogy a szociális rendszer bőven elaltatta ezt a népréteget.

Persze minden relatív. Tavaly megkérdeztem a nővéremet, mennyit költenek kajára egy hónapban( öt főről van szó)? Hát úgy ötvenezret. A többit megtermelik. És itt a bökkenő. A legtöbb pampogónak meg leesik a gyűrű az újjáról úgy, hogy egész nap kurvára ráérnek.

Tudom miről beszélek, vidéken nőttem fel.

veracity 2013.03.03. 21:57:38

Szerintem mindenki megérdemel legalább 300 ezer nettót havonta, aki nem, az is!

Mit is mondott a libás? Túl magas a minimálbér, így tönkre mennek a vállalatok! Csökkenteni akarja.

jo20000 2013.03.03. 22:01:45

@micsoda?: Félek, hogy ezen a szinten nem érdemes vitát nyitni, de ez hülyeség. Kb. az első fidesz kormány is a bokros csomagból éldegélt egy darabig, vagy annak pozitív hatásaiból. Nem árt tudni, hogy a bokros csomagot nem lajosunk találta ki, hanem a püm emberei rakták össze még békessynek, csak ő nem bírta cérnával. Hogy mit, arra már nem emlékszem. Horn szerint egyébként bokrosnak volt szociális érzékenysége és szerintem is tök hülyeség valami népnyúzóként beállítani - különös tekintettel a jelenlegi nemmegszorító kormányzat innovatív adópolitikáját tekintve.

jo20000 2013.03.03. 22:04:01

Bocs - különös tekintettel a jelenlegi nemmegszorító kormányzat innovatív adópolitikájára.

különvélemény 2013.03.03. 22:16:17

@Kis Miklós:
Sajnos úgy sem tudom elfogadni.
Ha valaki megemeli a minimálbért, vagy a nyugdíjat, azzal a létminimum is változik, akkor most ő taszított valakit a létminimum alá?
Matematikailag igen, de ettől nem ér rosszabbul.
Ugyanígy, ha csökkentjük a fizetést, akkor kevesebben lesznek létminimum alatt, persze csak matematikailag.

Ez olyan vicc, mint az átlagfizetés.
Ott sem medián számolnak, mert az alacsonyabb.
Pedig az lenne a "hivatalos".

Sajnos a "fejlettségünkhöz" sem lehet hasonlítani, mert nálunk minden drágább, mint nyugaton, kivéve a szolgáltatásokat, amit egyébként sem szokás igénybe venni, max fodrász.
Szegény országokban az alacsony fizetéshez mérten párszáz forintból étteremben megebédelek, fillérekért veszek élelmiszert, és bagóért lakást.
Mindezt a fővárosban.

Nálunk 20 évig dolgozol egy lakásért, soha sem jársz étterembe, és drágább a kaja, mint bárhol a szomszédban. A műszaki cikkek ára közel 1,5x annyi, mint az USA-ban, srb...

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2013.03.03. 22:22:06

@veracity: el is kéne törölni. Tényleg. És persze nem 50% adó kéne a bérekre, főleg nem az alacsonyakra. Egyből lenne sok munkahely. Aki most 0-ból vagy 30000 segélyből tengeti, annak ez igenis jó volna. A többit meg kb nem érinti, csak a Kádárista szívnek jól esik azt hallani, hogy van minimum. Ez egy hazugság.

Spacecake 2013.03.03. 22:23:33

csak tudnám miből megy kb.fél millió ember minden évben síelni??

01234567 2013.03.03. 22:25:42

@Nzoltan: Szerintem az hogy ide jutottunk, 25 év hibás gazdasági, politikai döntéseinek sorozata. Aminek következtében nincs munkahely, és sok réteg számára lehetetlen, sok ágazatban meg őrültség vállalkozni.
Azért egy 21. századi, fogyasztói társadalmat preferáló országban, elég furcsa hallani amit mondasz a szegényekről. Arról nem beszélve, ez a gondolkodás csak egy fokra van attól: agyereknek nyárra minek cipő, sőt a kisebbeknek ruha, foltozott nadrág, szalmakalap, nekünk is a mezítláb...stb..és már itt is a boldog 20-as, 30-as évek magyar vidékje (igaz a napszám már adott, közmunka formájában). Még mindig remélem, azért a társadalom többsége, helyzetétől független, ennél érettebben látja a dolgokat, és nem akar visszafejlődni, 60-70 évvel ezelőtti szintekre. Főleg, hogy az földrajzi adottságunknál, és az ország szomszédainak gazdasági berendezkedése okán, hosszabb távon életképtelen.

01234567 2013.03.03. 22:33:55

@Spacecake: "Te is fiam Brutus!"
Elárulom: ebben az országban szerintem kb. 1millió ember nagyon jól él. további 2millió elfogadhatóan jól. A baj az, ez alatt csak messze, mélyen van a következő réteg, és az már a fentebb is emlegetett szegény, nem jól él, sőt létminimumon, vagy az alatt. És ez a két utóbbi, arányaiban túl magas, ahhoz hogy ebben az országban a piacgazdaság fogyasztói társadalom mintájú modellje hosszú távon működjön. A prognosztizálható társadalmi feszültségekről nem is beszélve.

VT Man 2013.03.03. 22:35:53

@Mária:
"És igen, a létminimum összege egy főre eső nettó összeg. Most, 2013-ban ez két felnőtt és két gyerek alkotta családban fejenként majdnem nettó 90.000 Ft.

Az összesen 360 ezer Ft/hó a családnak.

Az alatt szegények.

Gamma Leonis · http://gombamania.blogspot.com 2013.03.03. 22:38:53

@Spacecake: Nagyon éles különbség van a felső és az alsó társadalmi csoportok közt. Tény, hogy valóban sokan elmennek síelni, de az is tény, hogy még többen egy balatoni nyaralást sem engedhetnek meg maguknak.

Egyéb megjegyzés: Amire nagyon haragszom, az a kuponok osztogatása. Ismer valaki még egy országot, amelyben utalványokkal szúrják ki az emberek szemét? Ezzel "kompenzálják" a normális bérezést?

Egyébként kies hazánk olyan mint a gyerekdal:
Száraz tónak nedves partján döglött béka kuruttyol. Hallgatja egy süket ember ki a vízben lubickol.

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2013.03.03. 22:39:47

@01234567: itthon pár éve még kifejezetten alacsony volt a Gini index, már ha vágod mi az. Azóta ebben szerintem nincs jelentős változás. Ez egy kőkeményen szocialista ország.
upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/3/34/Gini_Coefficient_World_CIA_Report_2009.png

Spacecake 2013.03.03. 22:45:40

@01234567: ja én azt hittem hogy itt mindenki nyomorog és koldus,mert mindenhol ezt hallom...

Dokinő 2013.03.03. 22:46:51

Mi spec elég látványosan rosszabbul élünk mint 4 éve. majd ki is rakom a plakátot!!!!

P.bubus 2013.03.03. 23:04:38

Nem az a probléma, hogy a politikai elit nem tudja mennyien élnek nyomorszint alatt, hanem megoldani nem tudja.

Nézzük a dolog pozitiv oldalát, a jelenlegi helyzet még elég jó ahhoz képest, ami a közeljövőben várható.

Ha Ratkó generáció kb. 1 millió ember nyugdijba megy, kb. 1 millió munkaképes fiatal meg kivándorol

akkor itt maradnak a nyugdijasok és a romák még nagyobb nyomorban:

Teljesen mindegy milyen kormány lesz, utálni fogják,lesznek akik az mondják, hogy ők azért rabolnak és fosztogatnak mert az itt maradó nyugdijasok mind rasszisták, a nyugdijasok meg azt mondják azé nem kapnak nyugdijat mert az Orbán kormány elvette a magánnyugdijpénztárakat.

Szerintem most még aránylag jó a helyzet.

Kis Miklós 2013.03.03. 23:20:27

@különvélemény: Ezt nem értem. Miért emelné meg a létminimumot a nyugdíjemelés? Kérlek olvasd el a KSH-nak azt a kis kiadványát, amit belinkeltem, csak néhány oldal.

tundrazuzmo (törölt) 2013.03.03. 23:20:52

Nem szeretnék szociálisan érzéketlennek látszani, de azért álljon meg a menet! Annyi itt a nyomorgó, hogy mindjárt a családomból is tudok néhány példát hozni:
- Idősebb úr a nyugdíj közelében. LÉTMINIMUM alatti a rokkantnyugdíja. Élettársi kapcsolatban él egy nyugdíjas hölggyel, a lakhatás és a kaja költségeit felezik. Havi 20-30 ezer Ft-tal tudják támogatni a gyerekeiket. Mindketten!
- Idősebb hölgy, nyugdíjas. LÉTMIMIMUM határán van a nyugdíja. A lakhatás és a kaja költségein túl vesz új ruhákat, cipőket, ami kell. Havi 20-25 ezer Ft-ot rak félre, amelyből gyerekeit támogatja.
- Idősebb úr nyugdíjas. LÉTMINIMUM alatti nyugdíjjal, mert így jöttek ki az évei. Használtcikkeket árusít a bolhapiacon ebből kisebb jövedelme van, amit nem mutat ki a KSH. Havi 30-40 ezer Ft-tal tudja támogatni gyerekeit.
- És akkor a fentebb említett gyerekek. Az egyik egy vállalkozónál dolgozik, irodai munkát végez, 160 ezer forintot visz haza tisztán. Plusz amit a szülőktől kap havonta (20-30 ezer, és sok kaja). Egyiket sem mutatják a statisztikák.
- A másik gyerek a haverja EVA-s cégén keresztül számláz, miközben minimálbérre van bejelentve. Valójában a havi 300-400 ezer Ft is megvan neki tisztán. Plusz amit a szülőktől kap.

Ezek mind a létminimum alatt élnek - papíron. Mert valójában igen jól elboldogulnak, és a kötelező "szidjuk a politikusokat, mert lopnak" panaszkodáson kívül nem fáj a fejük semmi miatt. És még nem beszéltem azokról, akik nem családtagok:
- a vidéki mami, aki a piacon árul virágot, és egészíti ki a keresetét (nem is tudna élni, ha nem csinálna valami értelmeset),
- a tyúkokat nevelő, egész családját egy fagyatószekrényre való bontott csirkével ellátó nagymama,
- A két lakásából a egyiket albérletbe kiadó szomszédnéni (persze számla nélkül!),
és még sorolhatnám.

Hány ember él a létminimum alatt Magyarországon VALÓJÁBAN? Ahol nincs mit felvenni, mert nincs ruha, és a gyerekek azért éheznek, mert nincs kajára való, és nem azért mert a szülő elissza? Becslésem szerint 500 ezer és 1 millió között lehet a valós szám. Tessék lemenni falvakba, városokba, nyóckerbe, esettanulmányokat készíteni, őszintén, ideológia mentesen.

Az okostelefonos, Gucci pólós, Adidas melegítős, cigisdobozos "mélyszegényeket" pedig tessék kihagyni a felmérésből!

01234567 2013.03.03. 23:26:08

@Zka: Szerintem meg az van, aki itthon átlag felett keres, az átlag felett is nyeli le. Itt akik a komoly pénzeket keresik, ahhoz viszonyítva alig vallanak be.
A fizetés tekintetében tudok nyilatkozni, ott a vezető beosztás, és a beosztott között Ausztriában, nincs akkora különbség a szintek között, mint nálunk. Hidd el, a tapasztalat mondatja. A jövedelmeket pedig ott bevallják, muszáj. Ha ilyen dolgoknak Mo.-n hiszünk, lehet többet keresek mint a miskolci fideszes politikus gyerek :) pedig egy nagy sz@rt, a tizedét sem...

01234567 2013.03.03. 23:27:51

@Spacecake: Nem. 3millió jól él. Az minek ugasson. Sőt, abból 2-2.5 millió szavaz. :)

kela-bá 2013.03.03. 23:37:53

Kis ország,sok gond. Nagyvilág , nagy gond, mármint a halandóknak. Balogh Béla mondja:A bolygónk lakosságának 30 %-a végez értéket előállító munkát, 40%-a a gyermek és az idős, a maradék 30%-a pénzmanipulációkból "tengeti" az életét. Most piacgazdaság,verseny,jogbiztonság, szabadság és demokrácia van , meg globalizáció. Az, hogy mennyi szegény ember van, kit érdekel ? Csak a profi számít, mert kapitalizmus van. Ha meg az van akkor meg válság is van, főleg pénzügyi ! Hogy ez lesz kis hazánkban is , azt nem harsogták a rendszerváltáskor az illetékesek.
(Érdekes írás az 1929-es tőzsde omlásról itt:
www.hunnio.com )

fidesz = házmesterek pártja 2013.03.03. 23:37:53

@tundrazuzmo: finoman fogalmazva csúsztatsz/fantáziálsz. Egészen konkrétan úgy gondolom, hogy hazudsz.

fidesz = házmesterek pártja 2013.03.03. 23:39:11

@kela-bá: és akkor hol vannak a celebek, sztársportolók, akik évente annyit pénzt vágnak zsebre, amennyit a magyar átlag család egy életen át keres?

Kis Miklós 2013.03.03. 23:45:02

@tundrazuzmo: Lehetséges, hogy a KSH becslése nem pontos. Ezzel együtt azt gondolom, nagyobb erőforrások, nagyobb apparátus áll a KSH rendelkezésére, mint neked, vagy nekem, tehát a te becslésednél valószínűleg pontosabb. A KSH-ban is tudják, hogy nem az a jövedelem, ami az szja statisztikában megjelenik, nem annyira egyszerű a módszertanuk, hogy bekérik a NAV-tól a számokat. Vannak kutatások, kérdőíves felmérések, mintavétellel, stb.

bigthereal 2013.03.03. 23:46:45

a mélyszegénységben élők java része jól érzi magát úgy, ahogy él. semmit nem hajlandó tenni azért, hogy javuljanak a körülményei, de persze szereti a segélyt meg az állami támogatásokat...

Orbán Diktor (törölt) 2013.03.03. 23:50:29

@tundrazuzmo: "- a tyúkokat nevelő, egész családját egy fagyatószekrényre való bontott csirkével ellátó nagymama"

Azért, ha jobban átgondolod, a tyúkokat etetni is kell. Nem tudom, voltál-e paraszt, mert kapirgálásból nem tudnak megélni meg tojni is.
:)

Nagyobb gondnak tartom, hogy a nagy siránkozás közepette egyre többen szaratnak kutyát a városban, miközben cigarettáznak ezerrel. Ami azt a rühes cigarettát illeti, az összes hajléktalan, rengeteg nyugdíjas és iskolás szívja (nyilván ez megoldja a problémájukat). Ha dögre meg cigire van pénz, akkor itt nincs szegénység.

Kis Miklós 2013.03.03. 23:52:42

@Zka: Az alacsony Gini index nem zárja ki azt, hogy sokan nyomorogjanak, ha az általános jövedelmi szint alacsony. Tovább úgy tudom, hogy a Ginit jövedelmi tizedek alapján szokták számolni, tehát a felső tizeden belüli nagy egyenlőtlenség ebben a számban nem jelenik meg.

eßemfaßom meg áll 2013.03.03. 23:59:19

Csak a poén kedvéért:

2005. szeptember 6., kedd

index.hu/belfold/szegeny96o/

Négymillió szegény van Magyarországon
MTI

2005. szeptember 6., kedd 15:10 |

Magyarország népességének negyven százaléka szegény, olvasható az Esély című szociológiai folyóiratban. Havasi Éva és Ferge Zsuzsa írása szerint több millióan vannak "lent" és néhány százezren "fent".

Szóval bagoly, veréb és nagy fej klasszikus esete valamint az össznépi amnéziára vágyás esete áll fenn az mszp részéről.

Orbán Diktor (törölt) 2013.03.04. 00:01:19

@bigthereal: "semmit nem hajlandó tenni azért, hogy javuljanak a körülményei, de persze szereti a segélyt meg az állami támogatásokat..."

Speciel ez elmondható en bloc a lovas (jelenleg kutyás) nemzetre. Így szokták meg. Itt van most is a nagy parasztvakítás, a rezsicsökkentés, amit pártunk és államunk bevezetett: máris beájultak tőle, pedig nem is a szegények járnak jól vele.
Kár beszélni róla, a nép azt kapja, amit megérdemel.
Remélem, jó sokáig lesz hatalmon ez a banda, hadd érezze a törődést a sok paraszt, aki kétharmadot szavazott a narancsos bolsevik pártnak.

tundrazuzmo (törölt) 2013.03.04. 00:02:29

@Orbán Diktor: "Nem tudom, voltál-e paraszt, mert kapirgálásból nem tudnak megélni meg tojni is."

Nem csak voltam, vagyok is...:)
Hadd ne vezessem elő Manci néni monológját, amit tavaly húsvétkor adott elő, a lába alatt kartondobozban csipogó 20 naposcsibéről. Nem emlékszem pontosan, de valami 100 Ft-ba kerül a csirke felnevelése. Per darab. Ugyanezt a boltban nem ennyiért kapod meg.

tundrazuzmo (törölt) 2013.03.04. 00:04:32

@fidesz = népirtó csőcselék: "finoman fogalmazva csúsztatsz/fantáziálsz. Egészen konkrétan úgy gondolom, hogy hazudsz."

Hazudik az édes jó...
Mert az enyém nem.

Budai pattanásos bölcsészgyerekként lehetne annyi eszed, hogy legalább a vidék létezését elismered, mielőtt vitába szállsz egy olyannal, aki pontosan ismeri az ottani körülményeket.

tundrazuzmo (törölt) 2013.03.04. 00:22:50

@Kis Miklós: "Lehetséges, hogy a KSH becslése nem pontos."
Az nem kifejezés!

"Ezzel együtt azt gondolom, nagyobb erőforrások, nagyobb apparátus áll a KSH rendelkezésére, mint neked, vagy nekem,"
Ez így van, de hiába a sok zseni, ha rossz a módszertan.

"tehát a te becslésednél valószínűleg pontosabb."
Nem lettem meggyőzve.

"A KSH-ban is tudják, hogy nem az a jövedelem, ami az szja statisztikában megjelenik, nem annyira egyszerű a módszertanuk, hogy bekérik a NAV-tól a számokat. Vannak kutatások, kérdőíves felmérések, mintavétellel, stb."

TÉÉNYLEG? Átolvastam a fentebb belinkelt KSH statisztika pdf módszertani részét, és nem lettem meggyőzve. Miután kihagyja a népesség legalacsonyabb jövedelmű 5%-át, és a legmagasabb jövedelmű egyharmadát (!!!), további indokolatlan korrekciókat végez, amivel végképp eltávolodik a valóságtól.

Egyébként pedig módszertani hiba is van: honnan lehet tudni, hogy jó a mintavétel? Nyilván onnan, hogy a SZJA bevallás alapján kirajzolódó jövedelmi szinteken élő háztartásokből reprezentatívan válogat.

Nade: Az alapvetés is hibás! Az emberek adózott jövedelme köszönőviszonyban sincs a valódi anyagi helyzetükkel! Teljesen más kép rajzolódik ki, a hivatalos jövedelmi adatok alapján. Aztán ebből válogatnak mintavételezéssel, aztán ezt elemzik, de a kényelmetlen alső 5%-ot és a felső 33%-ot kihagyják. Na elmennek a búsba, meg az is, aki elhiszi, hogy ez valami egzakt, valóságközeli eredményt ad. Semmi ilyenre nincs még matematikai esély sem.

Az átlagbérek semmitmondó számaihoz hozzárendelnek egy újabb semmitmondó számot: a trükkös matematikával kiszámolt minimálbért. Egyik is csak egy szám, másik is csak szám, ami pénz meg a zsebemben van, az egy harmadik szám.

KékFény6 2013.03.04. 00:26:28

De vajon a KSH tud-e a "zsebbe" kifizetett pénzekről, fizetéskiegészítésekről? Nyilvánvalóan nem, ezért hívják feketegazdaságnak. Mert az országban egy jelentős réteg nem annyit keres, mint amennyi a fizetési papírján van (ha van egyáltalán fizetési papírja)... Innentől kezdve az egész fenti statisztika erősen elméleti jellegű.

kela-bá 2013.03.04. 00:27:11

@tundrazuzmo: " Nem szeretnék szociálisan ..."
Nagyon jó amit felvázolt ! Miért hazudna ? Ne is figyeljen a szirén hangokra. Igen ! Sajnos csak a pénz, meg a pénz a téma,akik azt "elosszák" azoknak rengeteg van. De majd előbb utóbb rájönnek, hogy azt meg az aranyat nem lehet megenni. Arról meg fogalmuk sincs , hogy mezőgazdaságban dolgozók mit, hogyan, és mennyit dolgoznak.
Jó éjszakát !

tundrazuzmo (törölt) 2013.03.04. 00:37:11

@eßemfaßom meg áll: Köszönöm az értékes hozzáfűzést! Kaptam a cikkből egy adalékot, amely végképp megmutatja, hogy milyen légbőlkapott számítások ezek:

Azt mondja a 2005-ös cikk:
"A tanulmány szerint egy háztartás akkor számít szegénynek, ha tagjainak éves nettó jövedelme az országos átlagjövedelem 60 százaléka alatt marad."

Kellően magas bejelentett jövedelemmel rendelkező felső 10% esetén az alsó 90% nagy része a "szegény" kategóriába fog kerülni! Pedig szó sincs arról, hogy szegény lenne. CSUPÁN NEM ANNYIRA GAZDAG. Ez nem ugyanaz!

kela-bá 2013.03.04. 00:38:04

@Kis Miklós: @Tesztelo.hu: @tundrazuzmo:

A KSH adatok ? " Az elmúlt 25 évben 242 milliárd DOLLÁRT vittek ki hazánkból az adóparadicsomokba..."
Info : hetek.hu 2012.07.27-i archívum.

Ugye nem lenne ennyi szegény ember, ha ez az irtózatos összeg itthon működne ?

Mi itt mondjuk a magunkét, a dolgok viszont máshol dőlnek el. Egy biztos, hogy sok minden nem jó ahogy van !
Jó éjt mindenkinek !

01234567 2013.03.04. 00:52:34

Amúgy meg mit KSH, ha nyitott szemmel jársz, látod nő a nyomor, a szegénység. Aki nem látja vak. Azt is, hogy hirtelen ugyan akkor az utakon ennyi Porsche, Merci, BMW, satöbbi a 20-30 milleres fajtából még nem porolt nálunk. Alakul ez.

midnight coder 2013.03.04. 06:43:22

@kvadrillio: ".ezt is a wittner marischka szabaccságharcos harciolta ki nekik !"
Lófaszt. A béketábor nem politikai, hanem gazdasági okok miatt esett szét. És nem csak nálunk, miután mi csak az első fecskék voltunk - pici kirakatország, gyakorlatilag 0 gazdasági jelentőséggel. Ha az egész olyan állapotban van mint mondjuk a 60-as években, akkor a Pán Európai Piknik után tettek volna egy kört az amúgy is itt állomásozó baráti szovjet tankok, Horn Gyulát hosszas szibériai üdülés várta volna. De Gorbacsovék akkora már rég nem voltak olyan helyzetben hogy ilyeneket meglépjenek, az hogy Moszkvában legyen mit enni, akkoriban erősen a nyugati kölcsönöktől függött. 56 max. annyiban játszott ebben szerepet, hogy a moszkvai elvtársak tisztán látták: na, ilyet nem akarunk mi az egész Szovjetúnióban látni.

midnight coder 2013.03.04. 06:44:40

Ps. Ja, és a béketábor a kilépésünk után is üzemelt még egy darabig - és nem azért esett szét, mert a mi óriási gazdasági teljesítményünk annyira hiányzott belőle.

midnight coder 2013.03.04. 06:49:24

Amúgy egyébként lehet a politikusokat ekézni, van is miért, de igazán a dolog a cuculizmusban lett elkúrva. Akkor állt be az egész gazdaság olyan pályára ami törvényszerűen a bukáshoz vezetett. És a mai nyugat is a 90-es évekig lett az ami, akkor halmozta fel a tartalékokat. 90 után már Ázsiának állt a zászló, és ez egyre inkább így van, Európa nyugati fele is alapjában véve kétféle üzemmódban működik: süllyed vagy zuhan. Ez utóbbit hívják válságnak. Ahol van tartalék, ott persze ez nem annyira látszik, és még sokáig nem is fog. De a gyengébbeknél, lásd görögök, olaszok, spanyolok, portugálok már egyre inkább.

hot-spot (törölt) 2013.03.04. 07:01:41

@01234567: Nem tudom hol élsz te.
Az bruttó lesz az a 150 ezer inkább.
Nettó 70-80 ezreket keresnek Bp-en is mindenütt,jobb esetben,és akkor az már nem is olyan rossz pénz.

Mr. Waszabi 2013.03.04. 07:03:07

A valós szám valahol a 2,5-3 millió között lehet, ha a gyermekek kb. harmada (31,9%)szegény. Ez utóbbi szám fogyasztási oldalon mért, az iskolai, óvodai és közegészségügyi környezetben kézzel foghatóan megmutatkozó jellemzőkből. Ha kb. 2 millió gyermek él nálunk ma, akkor ez kb. 650 ezer főt jelent. Ha feltesszük, hogy minden gyermek családban él, azaz 2 szülővel, akkor nagyjából a fenti szám jön ki.
A KSH csak a bejelentett jövedelmeket tudja mérni, a szürke és fekete jövedelmeket nem igazán, mivel ezeket nem tudja lebontani a valóban szegények körére. A minimálbért nem pejoratíve említem, csak hát legyünk őszinték, köztudottan sokan dolgoznak minimálbérre bejelentve, akik egyéb, nem mérhető juttatásban is részesülnek azon felül, hogy finoman fogalmazzak. Mivel a minimálbérről induló (diplomás mb-t is beleértve!) szürke jövedelem a kvalifikált munkaerő sajátossága (szakmunkástól felfelé általában), így a szegénységi statisztikába beleszámolódnak ők is. Valamint figyelembe kellene venni a kiegészítő tevékenységekből származó, szintén nem mérhető jövedelmeket is.
Tehát a statisztikát árnyalni kéne a fentiek torzító hatásaival.

midnight coder 2013.03.04. 07:23:01

@Mr. Waszabi: Ebben azért az is benne van, hogy állam bácsi erősen preferálta az elmúlt 20+ évben az én a farkamból is megélek családmodellt.

01234567 2013.03.04. 07:26:34

@hot-spot: Tudom mennyit keresnek az emberek, de ismerem az árakat is. 150ezer az nettó, ennyit kellene keresni ahhoz, hogy ne muszáj, hanem értelme legyen dolgozni. Egyszer, egyik osztrák főnököm megkérdezte a magyar árakat, rezsit, majd konklúziót vont:"Ti minek dolgoztok, csak hogy egyen,meg lakjon az ember nem megy dolgozni."- ez 98-ban volt.
De tudnám idézni egy szlovák kollégám, aki azt mondta 400 euró nettó alatt egy szlovák nem mozdul, mert nincs értelme.(hozzáteszem, ugyan azt a jogosítványt adó tanfolyam náluk 1 hét és 400 euró volt, ami nálunk 1 hónap és majd 600.) Ki kell menni a világba, szemléletet kéne váltani. Ez amit itt belénk idomítottak, sehol nem működik. Egy kockázati elemző ismerősöm mondta, egész Európában mi vagyunk a legélhetetlenebbek, a magas tolerancia küszöbbel, és a lassú reakcióidővel. Hogy értsd: amit itt lenyelnek, azért Párizsban, Berlinben tüntetnek, Belgrádban vagy Szófiában már lőnek.

hot-spot (törölt) 2013.03.04. 07:36:10

@01234567: Véleményem szerint családonként Mo-n is nagyrészt megadatik a havi 500 nettó,csak hogy ennek nagy része a hitelekre és a csekkekre fizetődik be,így ami marad,az a létminimumnál is kevesebb.
Tehát ha itt összejön egy családnak 500 nettó,akkor még mindig nem engedheti meg magának azt a luxust,hogy nyaralni és moziba menjen.

01234567 2013.03.04. 07:37:28

@midnight coder: Igen, gazdasági okok miatt ment tönkre. Állítólag gazdasági rendszerváltás is történt? Most akkor vagy becsaptak a politikusok, vagy hülyék a kapitalizmushoz.Előbbi esetben lógniuk, utóbbiban takarodniuk kéne, nem? Amúgy ha már, a 90-es évek végén egy komoly válság volt Ázsiában, amit egyes részek, pl. japán, a mai napig nyögnek. Európát, az Amerikához, az ottani lehetetlen bankrendszerhez való kötődés viszi válságba mindig. (lásd 1929-33). Talán ez most megszűnik. Ázsia akkor konkurencia, ha az Európai elit akarja.
ui: a 60-as években Horn Gyuszi valamelyik ruszki tank elején ült volna, és a helyismeretét kamatoztatták volna. Mint ahogy sok mai politikus, a fiatalabbaknak meg az apukája, vegy ne adj isten az anyukája tolmácsolt volna....

01234567 2013.03.04. 07:42:18

@hot-spot: A 400 euró a szlovákoknál fejenként, nem családonként. Szerintem az itthon, nem kurrens szakmában, vagy középvezetői beosztás alatt dolgozóknál, ne adj isten amit a többség csinál, egyszerű beosztott alkalmazottként, nem jön össze fejenként az 500 nettó. 300-350, ennyi. Ez pedig főleg városban, nálunk már csak éhen halni elég, főleg gyerekkel.De ez is az igazság, ha nálunk is euróba lenne bér, ár, mindjárt letisztulnának a dolgok. Rajtunk röhögne Európa.

hot-spot (törölt) 2013.03.04. 07:43:31

@01234567: Röhöghetnek.Európa szégyene is az,hogy itt tartunk.
Az egész uniósdi egy rakás szar,úgy ahogy van.

VT Man 2013.03.04. 07:55:47

@Orbán Diktor:
"Itt van most is a nagy parasztvakítás, a rezsicsökkentés, amit pártunk és államunk bevezetett: máris beájultak tőle, pedig nem is a szegények járnak jól vele.

Már miért ne járnának jól a szegények? A szegényeknek is -10% rezsi.
És a gazdagoknak is.

Ez, tekintettel arra, hogy magyarországon papíron bárki lehet szegény -- nem rossz.

Sőt, a gázártámogatásnál a 3,6 millió fogyasztóból 2 millió kapott az MSZP alatt gázártámogatást!

Annak meg mi értelme volt? Rengeteg bürokrácia, sok csalás, és azért, hogy 55% kapjon támogatást?
55% rászoruló?

trendo+ 2013.03.04. 08:07:24

@Spacecake: Ugyanaz a százezer megy ötször :)))

01234567 2013.03.04. 08:15:08

@hot-spot: Azt hiszem inkább a gazdasági elitünkben, a politikusainkban, és bennünk, akik eltűrjük őket, és néma, korábban pedig haszonleső cinkosai voltunk, vagyunk nekik van a hiba. Az EU itt már nem osztott, nem szorzott, egy Lengyelország panaszkodhatna, mi nem. Sőt, ami pénz itt elfolyt tőlük, örüljünk nem b@sztak még ki. Mert az igazi hacacáré akkor kezdődne. Lehullana asok féregről végképp a demokratikus álarc.

Maitre 2013.03.04. 08:28:00

Pár hónapja beszélgettem egy kicsit lepukkant, de amúgy jószívűnek látszó fiatalemberrel, kérdem, mi akar lenni, ha eljut odáig? Hát, rendőr. Mondom nagyon szép, miért pont az? Hasznos dolog! Elterelődött másra a szó, ő hogy utálja ezt a rohadt kormányt. Mondom miért? Hát mert a szüleinek nyomorogniuk kell. Hát mivel foglalkoznak a szülei? Hát, segélyen élnek.
Hát, hogyhogy? Miért nem dolgoznak?
Hülye vagyok én? Hát majdnem annyi a segély, mint amit a munkáért kapnának.

Nagyon vicces volt. De jobban belegondolva, nem is annyira.

Tamás András György 2013.03.04. 09:07:15

@hot-spot: "Tehát ha itt összejön egy családnak 500 nettó,akkor még mindig nem engedheti meg magának azt a luxust,hogy nyaralni és moziba menjen."
ahhoz kepest budapesten hetvegen jobb helyek tomve vannak es hosszu hetvegeken az osszes 4*-os wellness is foglalt. gondolom ez csak a felso tizezer lehet...

Elijah_Baley 2013.03.04. 09:29:58

majd jön bajnai és megoldja, a gazdagok igazságtalan egykulcsából a szegényeknek juttat vissza, és akkor senki nem fog nyomorogni

eßemfaßom meg áll 2013.03.04. 09:43:11

Szerintem tt sokan keverik a tényleges szegénységet a "csak használt suzukira telik új helyett meg nem tudom 2évente lecserélni a lapostv-t ujabbra" kategóriával.

tede 2013.03.04. 09:48:10

A fekete jövedelmeket is hozzászámolták?

Elijah_Baley 2013.03.04. 09:55:21

@eßemfaßom meg áll: bajnai se tett hozzá, pedig ő szakértő politikus és hivatalosan nyilatkozta, én meg csak egy bloghus nick vok, kecske avatárral :)

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2013.03.04. 10:01:04

Azt ugye vágod, hogy a rózsadombon lakó minimálbérrel bejelentett vállalkozók is létminimum alatt élnek hivatalosan ?

ccvv 2013.03.04. 10:09:22

Spacecake :

A létminimum alatt élők például úgy mennek el síelni, hogy SOHA nem esznek étteremben, nem vesznek felvágottat, BKV helyett biciklivel járnak, Nem mennek moziba, nem vesznek könyvet, még a cipőiket is turkálják, nem dobnak ki otthon ételt. És még sorolhatnám.

eßemfaßom meg áll 2013.03.04. 10:20:42

@ccvv: "SOHA nem esznek étteremben" "Nem mennek moziba,"

Nebassz ezek szerint az étteremben étkezés és moziban szarfilmnézés a nemszegénység alapja? Mindjárt kiderül, hogy szegény vagyok.

"nem vesznek felvágottat"

az a sok szegény vega

"BKV helyett biciklivel járnak"

a bicikli drága, nyáron izzasztó, télen hideg, szóval bliccelnek. Akire te gondolsz az a biciklis futár.

eßemfaßom meg áll 2013.03.04. 10:22:47

@eßemfaßom meg áll: ja igen, ahol a sok létminimum alatt élő él, ott pont nincs is bkv max napi 3x közlekedő volánjárat.

Elijah_Baley 2013.03.04. 10:31:00

@ccvv: tipikus hipszter életmód
utálom őket
miért nem tudnak emberhez méltóan viselkedni?

Bogoj · http://bogoj.blog.hu/ 2013.03.04. 10:31:18

"...Jó lenne, ha ezt a politikai erők tudnák...."

szerintem tudják.
csak leszarják...

laci_52 2013.03.04. 10:45:57

Nem akarok számokkal dobálózni, csak körül kell nézni és mindjárt látszik, mekkora a szegénység az országban.

Odafönt nem fogják fel, hogy ketyeg a szociális bomba, fenyeget a robbanás.

Hogy mi lesz akkor: éhségtüntetések, utcai rablótámadások, üzletek fosztogatása, szaporodó betörések, gyújtogatások, romló közbiztonság. Meg kell ezt várni?

Lencsés István 2013.03.04. 10:46:27

1 . Meg kell határozni kinek mi a létminimum . ( Van akinek van netje mégis sír .... ) 2 . Sokkal kevesebben élnek létminimum alatt mint amit az Mszp a videójában hazudik .

VT Man 2013.03.04. 10:54:20

@laci_52:
"Hogy mi lesz akkor: éhségtüntetések, utcai rablótámadások, üzletek fosztogatása, szaporodó betörések, gyújtogatások, romló közbiztonság. Meg kell ezt várni? "

És mi a megoldás?

Több adó a kevés aktívak nyakába? Ne nevettess!

Vagy csökkentett segély?

Elijah_Baley 2013.03.04. 11:00:36

@VT Man: lévén h csak attól lehet elvenni, akitől van mit - a több adó lesz a megoldás :)

lajafix1 2013.03.04. 11:04:31

A fekete jövedelmek benne vannak a számításban?

lajafix1 2013.03.04. 11:05:37

Véleményem szerint a helyzet még mindig jobb, mint ami ahhoz kell hogy a többség ne a politikusoktól és az államtól várja helyzete jobbra fordulását, hanem tegyen érte.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.03.04. 11:12:06

az mszp kampánya haszontalan, mert bár tényleg van 4 millió szegény/létminimum alatt élő, de ennek a kampánynak a hatására semmi nem fog változni.

Tehát haszontalan.

Vidi Rita · http://www.hosnok.hu 2013.03.04. 11:15:03

És úgy egyébként van valakinek ötlete arra, hogy mit kellene/lehetne TENNI, hogy ez változzon?
Ezt a kommentelőktől kérdem.

A múltba révedéstől, az egymásra mutogatástól, meg a felelősség áthárításától senkinek nem lesz jobb.
Tökmindegy ki miatt és mi volt, a lényeg, hogy mi LESZ.
Ami biztos, hogy van: szájtépés.

Zka77 2013.03.04. 11:16:12

@Kis Miklós: senki nem mondta, hogy a Gini jólétet mutat. Vagyoni eltéréseket mutat. Azt nem tudom, hogy az adócsalást mennyire szűri ki, de mivel a minimálbéreseink java bőven nem mimimálbéres, megkockáztatom hogy esetleg nagyobb különbségeket mutat, mint amik valójában vannak.
@01234567: igen, a politikusaink hülyék a kapitalizmushoz. A nép még jobban, talán ezért is ilyen a politikai elit. Nem is építettek csak valami elbaszott vadkapitalizmus félét, amiben pont csak éhenhalni lehet, ha az ember nem szerencsés vagy pofátlan.

Zka77 2013.03.04. 11:22:38

@hot-spot: annyit nem kereshet mindenki mert abból létezni is alig lehet, nemhogy fogyasztani - tehát akkor miből menne a gazdaság? Márpedig az megy, még ha szarul is. Pesten kifejezetten jól. Ha nem hiszed, menj körbe pár kisebb vidéki településen. Maradjunk annyiban, hogy valószínűleg te ennyit keresel és az ember már csak olyan, hogy hasonló szociális helyzetű (ergo hasonló fizetésű) ismerősei vannak többnyire.

Nzoltan 2013.03.04. 11:29:42

@01234567: Hülyeség.
A lemondás relatív. A probléma ott kezdődik, mikor az igények és elvárások magasabbak, mint amennyit a legtöbben ki tudnak gazdálkodni.

Nzoltan 2013.03.04. 11:32:49

@01234567: Amúgy a napszám mindig is létezett. Még az átkosban is. Sőt, mi is dolgoztattunk napszámost. Ha nincs más, akkor azzal kell beérni, ami van.
Künönben meg mindenki előtt ott a lehetőség, hogy kezdjen magával valamit. A sültgalamb nem jön csak úgy.

Zka77 2013.03.04. 11:43:48

@Vidi Rita: hát jól működő piacgazdaságra volna szükség. Annak a lehetőségeit kéne megteremteni. Kommentben nem igazán fér el ennek a kifejtése, de itt kb a 20. század eleje óta nem volt rendes piacgazdaság, sőt a komcsik alatt semmilyen piacgazdaság nem volt. A legrémisztőbb, hogy azóta is alig van. Viszont legalább az emberek azt hiszik, hogy az van és hogy amiatt élnek szarul, tehát nem akarnak piacgazdaságot. Döbbenetesen nagy a baj.

Jimbo75 2013.03.04. 12:08:22

@Spacecake: Adócsaló vállalkozók.

Magánvéleményem · http://maganvelemenyem.blog.hu/ 2013.03.04. 12:52:38

@Nap Pali: Így van, jól látod a helyzetet!

Ettől függetlenül mindig tedd hozzá hogy: kortól, nemtől, etnikai és vallási hovatartozástól függetlenül az!

Kis Miklós 2013.03.04. 12:54:27

Néhány felmerült gondolatra reagálva:

- Minden statisztikai módszertan bírálható, mindig lehetnek torzító tényezők, de a KSH-adatok valószínűleg érvényesebbek, mint az egyéni tapasztalatok általánosítása
- A KSH nem a hatósági adatok alapján készít jövedelemstatisztikákat, nem lehet egyértelműen azt mondani, hogy az csak a "papíron" levő jövedelmekről szól.
- A Gini persze, hogy egy a jövedelemegyenlőtlenség mérésére használt mérőszám (az egyik és nem az egyetlen, és nem is ezt tartja mindenki a legjobbnak az egyenlőtlenség mérésére). Hogy mit szűr ki, az attól függ, hogy mit visznek be, mert ez lényegében nem több, mint egy számítási módszer.

Magánvéleményem · http://maganvelemenyem.blog.hu/ 2013.03.04. 12:58:32

@hot-spot: elmértél valamit... családonként nagyrészt a 250 nettó is épp hogy megadatik átlagban, elég ha az átlagfizetésből indulsz ki...

És erősen rontja a képet, hogy aki ezek közül igénybe veszi a családi kedvezményt, ott ez többfelé oszlik, 3 gyerek esetén már a fejenkénti 50000 nettó ha minden igaz létminimum alatt élést jelent.

ccvv 2013.03.04. 13:59:38

De gustibusaut bene, aut nihil:

eßemfaßom:

Jaaaaaa, azt hittem, egy létminimumról szóló blog nem vicces, én meg itt komolykodok. Ha bárkit érdekel a véleményem, szóljon!

Bocsánat és még egyszer bocsánat!

komplikato 2013.03.04. 14:20:07

@Maitre: "Pár hónapja beszélgettem egy kicsit lepukkant, de amúgy jószívűnek látszó fiatalemberrel,...
...
Hát, hogyhogy? Miért nem dolgoznak?
Hülye vagyok én? Hát majdnem annyi a segély, mint amit a munkáért kapnának."

Ez vagy nem pár hónapja (éve volt), vagy te Angliáról beszélsz ...

Elijah_Baley 2013.03.04. 14:28:39

@ccvv: mi a létminimum? ami alatt nincs lét? olyan egyelőre nem sok van idehaza.
aki nem fizeti a közüzemi számlát? aki krumplistésztát eszik éveken át, kockáztatva az egészségét, mert nem telik neki zőccségre meg gyümölcsre?
szegény-e az, aki havi harminc rongyot elver cigire?
marhára viszonylagos ám a dolog, asse mind1 h saját kecód van vagy bérled, táv- v egyéni fűtésű, lopod-e fát vagy gázzal tolod, stb...

Nyekenyóka · http://www.hir24.hu/elet-stilus/2014/02/19/itt-a-bizonyitek-a-netes-trollok-pszichopatak/ 2013.03.04. 14:37:23

@De gustibusaut bene, aut nihil:

Szerintem ahova nem kerül rántott hús, vagy pörkölt az asztalra heti 1X, vagy ahol nem tudnak elmenni egy évben legalább egyszer egy balatoni nyaralásra. De amúgy tényleg relatív.

komplikato 2013.03.04. 14:37:58

Mondjuk a 4 milló ember valószinüleg a valóságban kevesebb, de Tundrazuzmó 1 millió alatti száma, meg túl optimista becslés, szvsz a 2/3-a tényleg ilyen csóró. Régen sokan voltak minimál béren bejelentve, de kaptak többet, viszont most olyan a munkaerőpiac, hogy örülsz ha minimálbért megkapod.

Viszont van itt egy másik szám, ami érdekes.

115.000 azaz száztizenötezer lakás vár elárverezésre, lakói kilakoltatásra ... azért ebből még lehet igen nagy balhé, hiszen ez egy "békemenetnyi" embert érint közvetve, és barátok és rokonok által még sokkal többet. Lehet belőle gyújtó pont.

khmm... 2013.03.04. 14:55:35

@bigthereal: És akárhány síránkoztatós tv-riportot megnézel, a szereplők 80-90%-ának ott lóg a cigaretta a szájában.... Ez erős dohányos esetén 30-40e ft/ pro kopf.
Amíg ennyit tud bagóra költeni, addig ne síránkozzon!

komplikato 2013.03.04. 15:14:23

@khmm...: OFF: Nem vagyok bagós, és az itt összes felmerült "de bezzeg bagóra van pénz" megszólalással egyet tudok érteni, de az ugye megvan, hogy milyen rohadt nagy forgalma van itthon az illegális dohánytermékeknek.

Pont ezért a "Nemzeti Dohányboltoknak" olyan esélyük van a "versenyre", mint a sima CD/DVD lemez árusoknak a szlovák ArtisJus matrica nélküli termékek ellen ... mint békának a turmixgépben. /OFF

Laci A Lakli 2013.03.04. 15:24:25

Szociálisan érzéketlen hozzászólás érkezik!
Ez a négymilliós szám aggasztó. Tegyük hozzá, hogy sokan köszönthetik maguknak azt, hogy benne vannak a 4 millióba. És itt nemcsak a munkakerülőkre gondolok. Sok "mélyszegény" vállalkozó is van ebben az országban akik minimálbéren vannak bejelentve alatta meg ott a merci - ja az céges autó a cég tulajdona nem az övé...
Az állítólag legkiszolgáltatottnak hit réteget (gondolok itt a hazai romákra) meg baromira nem tudom sajnálni. Szerintem a romák számának növekedésével nő a szegénység is. Ezzel kapcsolatban tegyük fel a kérdést, ha a romáknak olyan rossz a helyzetük, hogyhogy nő a populációjuk? Alapvető elv a természettudományokban, hogy egy populáció száma akkor nő, ha számára megfelelő környezeti feltételek adottak. Azaz a mai szociális és segélyezési rendszer nemhogy csökkenti, hanem épp serkenti a szegények számának növekedését.
Én személy szerint a segélyezi rendszer drasztikus átalakítását tartanám szükségesnek. Pl: a gyereknek minimum a 3-as átlagot kell teljesítenie a suliban és csak akkor kapja meg a család a gyermekek után járó segélykét, ha ezt nem teljesíti akkor nem biztosít a család megfelelő körülményeket arra, hogy a gyereknek legyen valaha is esélye kitörni így el kell venni a családtól a gyereket és állami intézménybe kell helyezni. És stb.
Észre kell venni, hogy a jelenlegi segélyezési rendszer nem megoldás, hanem épp a problémák egyik gyökere, nem motiválja a szegényeket az előrejutásban.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2013.03.04. 15:43:10

A létminimum alatt élők számának megértéséhez egy kis adalék: 4000 forinttal van a 2011-es létminimum alatt az óvónők és az általános iskolai tanítók mai fizetése...

szabadmagyarnép · http://www.facebook.com/szabadmagyarnep 2013.03.04. 16:00:20

@Vidi Rita:

Csak ez a kiút, ez a jövő !!

Üzenet a változásokat akaró, demokratikus Magyarországot felépíteni kívánó emberek számára !

Milyen Magyarországra vágysz?
Milyen hazát akarsz gyermekeidre, unokáidra hagyni?

- ahol munkahely teremtő állami beruházások indulnak, hogy legalább 4 millió fő tudjon dolgozni, legyen biztos jövedelme
- ahol ingyenes lesz az oktatás
- ahol csökkentik a vállalkozások és az állampolgárok adóterheit
- ahol a legalacsonyabb nyugdíjakat kompenzálni fogják
- ahol valamilyen munkavégzés ellenértékekét minden rászoruló család élelmezéséhez az állam szülőként, nevelőszülőként havi 30.000 Ft -al hozzájárul (éhezést felszámoló programunk)
- ahol az áfát is lecsökkentik első lépcsőben 25 % -ra, majd tovább fog csökkenni 15 % ig
- ahol az egészségügyi ellátások színvonala nőni fog és nem lesz nővér és gyógyszerhiány,
- ahol regionális központokban olcsóbban tudsz majd pl. mágnesterápiás kezelésekhez hozzájutni mint jelenleg
- ahol kamatmentes hiteleket vehetnek fel az emberek és a vállalkozások
- ahol te is alakíthatod személyesen a politikát, szakembereink munkáját építő javaslataiddal és akár valamilyen tisztséget is betölthetsz az államapparátusban
- ahol csökkenni fog az állami apparátus és 24 órás online ügyfélszolgálat lesz bevezetve, mindenki számára internet elérhetőséget biztosítva
- ahol minden gyermek születésekor 1 millió Ft értékű bankbetétre lesz jogosult amit később lakásvásárlásra fordíthat
- ahol az emberek tudatosan "magyar termékeket, szolgáltatásokat" vásárolnak azért, hogy növekedjen belső gazdaságunk, feldolgozóiparunk és ezzel másokat munkahelyhez segítsék

Ha igen, akkor csatlakozz hozzánk és ha eljön az idő szép csendben szavazz az új jobbközép Szabad Magyar Nép jelöltjeire, az SZMN pártoktól független "szakértői kormányára" !
A vezetőnk soha sem volt egyetlen pártnak sem tagja, eggyel sem szimpatizált, demokratikus módon kormányozna széles néptömegekre támaszkodva.
Már több tízezer követőnk van.
Ha viszont nem ez az életcélod, akkor nyugodtan szavazz majd a 23 évig semmit sem tevő pártok valamelyikére, hogy további 23 évig jog és létbizonytalanságban reményt vesztve élj !

e-mail : szmn@lajt.hu
www.facebook.com/szabadmagyarnep

egyébként az SZMN új gazdasági reformjában a segédmunka minimális bruttó bére 120.000 Ft, és ebből a nettó bér egy munkavállalóra vetítve: 84.000 FT

Szabad Magyar Nép

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2013.03.04. 16:12:28

Tekintve hogy az MSZP volt az aki megduplázta a munkanélküliségi rátát, és aki eladósította az országot, és egyék gazdasági mutatókban is utolsó helyre züllesztették az országot az EU-ban, így ez a kérdés irreleváns pártpreferencia szempontjából.

Elijah_Baley 2013.03.04. 16:13:19

@szabadmagyarnép: mindig örül a szívem ha az adócsökkentő ígéret konkrét számokkal van alátámasztva, jelenleg a bruttó százhúsz éppenhogy csak eléri a hetvenkilenc ezer forint.
A felajánlott ötezer forint differencia, hogy is mondjam, hatalmas perspektívát nyit meg az emberek elött.
azt megkérdezhetem, h a bruttó milka körül keresők is megkapják-e a 84 ezrüket?
:)

szabadmagyarnép · http://www.facebook.com/szabadmagyarnep 2013.03.04. 16:26:58

@De gustibusaut bene, aut nihil:

aki a kicsit nem becsüli az a nagyobbat sem érdemli...mondja a közmondás.

De ennél nagyobb összeget egyszerre 3 millió szegénynek nem bírna el a költségvetés. Van egy kidolgozott program is arra nézve, hogyan lehetne a béreket megduplázni (munkabér növelő program) de ezt a vállalkozásokkal egyeztetni kellene.

Csodákra senki sem várjon, 23 év elcseszett intézkedéseit egy új kormány sem tudja egy év alatt kijavítani és a béreket felemelni a megkívánt szintre és még munkahelyet is teremtsen, EÜ és nyugdíjellátás is menjen. stb.

Türelem kell a néptől. És mindent közösen csinálnánk a nép bevonásával és egyetértésével...ez már óriási előrelépés a jelenlegi rendszerhez viszonyítva.

Kiváló Brigád 2013.03.04. 16:33:41

@szabadmagyarnép: mekkora egy kibaszpott-nagy lózunghegy! Uaramatyám! Ilyeneket viccből sem merek leírni... :)

Elijah_Baley 2013.03.04. 16:40:08

@szabadmagyarnép: én liberális vok, nagyon kedvelek minden politikai és szekszuális irányultságot, azért hívtam fel a figyelemed arra, h a három százalék körüli adócsökkentés proforma stimmel, de nagyon viccesen hat.
amúgy ez egy végtelenül kishitű közmondás, aki a kicsit nem becsüli, az a nagyot értékeli :)

komplikato 2013.03.04. 17:32:34

@Távmunkás: Ööö, mivel a minimálbér ugya kb. 2/3-a a létminimumnak, a kérdés szempontjából nem annyira mond sokat.

A cégek 38%-a(!!!) meg nem fizet adót. Szépen papíron csődbe megy és marad utána milliárdos összegű járulék hiány ... Magyarul olyan jó a rendszer, hogy érdemes eleve tönkremenésre tervezni cégeket. Ez miért nem zavar senkit?

szabadmagyarnép · http://www.facebook.com/szabadmagyarnep 2013.03.04. 17:43:37

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !:

Szerencsére nem a face számadat a mérvadó...egyre több követőnk van akik felismerik egy változtatásban egy új és "fertőzetlen" politikai erőben rejlő lehetőségeket az ország felemelkedéséért.

szabadmagyarnép · http://www.facebook.com/szabadmagyarnep 2013.03.04. 17:44:40

@Kiváló Brigád:

Pedig ez a realitás...a népnek kezd kinyílni a szeme !

HaCS 2013.03.04. 17:52:26

@Távmunkás:

"A létminimum alatt élők számának megértéséhez egy kis adalék: 4000 forinttal van a 2011-es létminimum alatt az óvónők és az általános iskolai tanítók mai fizetése... "

Ez bizony a szomorú magyar valóság.

De nem baj majd jól röghöz kötjük őket. Csakazértis itthon döglenek éhen!

feritata 2013.03.04. 17:55:18

@Vidi Rita:

Be kellene engedni a beruházókat az országba

komissarlajos 2013.03.04. 17:59:00

@Kiváló Brigád: Teljesen igazad van! És úgy látszik az a szerencsétlen komlói bányász is úgy gondolta - még csak egyedül van - BELE A POFÁJUKBA!

komissarlajos 2013.03.04. 18:02:02

@szabadmagyarnép: És ezeket a kinyíló szemeket fogja majd be az öt nagyvárosban is megalakuló TEK.

Kiváló Brigád 2013.03.04. 18:06:07

@feritata: Mert most lelövik őket a határon... :)

Kiváló Brigád 2013.03.04. 18:08:46

@szabadmagyarnép: Micsoda a realitás? Ez a nagy igérgetés? Én is meg tudom ígérni az ÁFA csökkentéstől kezdve a baba-kötvényen át még a 3,60 -as kenyeret és az ingyen sört is. Szavazzatok rám! :)

midnight coder 2013.03.04. 18:28:25

@01234567: Gazdasági rendszerváltás volt. De ez gyakorlatilag azt jelentette, hogy a hazai cégek a nulláról indultak azokkal a nyugati cégekkel szemben, akik kihagyták a 40 év cuculizmust. Nulla tőke, nulla technológia, nulla tapasztalat. Az ipar másik része pedig multi.

Ázsiát az EU le tudta volna állítani még mondjuk 20 évvel ezelőtt. Ma, amikor az ipari termelés úgy 80%-a ott van, már aligha.

ccvv 2013.03.04. 20:39:02

@De gustibusaut bene, aut nihil: A létminimum fogalmán lehet rugózni bármeddig, amíg két ember van a világon, addig lesznek különböző értékrendek. Csak annyit akartam mondani, hogy sokan elég komolyan lemondanak dolgokról (és van, amiről nehezen,) hogy valami olyat kapjanak/tegyenek, ami emberhez méltó/feltölti őket fél évre vagy egy évre. Mondjuk a havi egy színház, heti egy pörkölt meg egy rántott hús, havi egy-két könyv és effélék számítanak. Mármint itt, Magyarországon, 2013-ban. Az más kérdés, hogy van, akinek lakást kell bérelnie, van, aki meg vega és szerencséjére egy saroknyira dolgozik. Esetleg őőőő... hipszter és bringázik. Vagy analfabéta és nincs szüksége könyvre. Általánosságban mégis kell valamit mondani és erre értelemszerűen mégiscsak a forintosítás a legjobb, nem? Láttam én már nagy lemondásokat az életben egy-egy célért, akár a létminimum környékén.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2013.03.04. 20:41:04

@komplikato: Van egy kis javulás, a cégbíróság visszadobhatja a cégbejegyzést, ha a tulajdonos gyanúsan csődre játszik (például korábbi cégei adótartozást hagytak hátra és az új cég neve Bedőlünk 2013 Kft.)

komplikato 2013.03.04. 22:13:50

@Távmunkás: Azért kedvenc téma, mert dolgoztam olyan jóképességű cégnél aki Apeh fekete listán top 3-ban volt a 2 milliárdos járulék lenyeléssel. Mai napig nem kaptak még egy ejnye bejnyét sem érte ...
Bezzeg Átlag Jakabra a NAV pár ezer forintért rárúgja az ajtót.
A másik meg a nagy cégek, akik nem fizetik az alvállalkozókat, lásd északi összekötő híd esete vagy most a Vegyépszer vicces esete, aki egy rakás céget csődbe hajszolt röpke 30 milliárdos ki nem fizetéssel, erre nekik ezt is elnézik ...
Az ilyen "vicces" jogbiztonsági témák okán menekülnek sokan az általános gazdasági problémák mellett.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2013.03.04. 23:44:12

@komplikato: A Vegyépszernél nemrég a csődbűntett fogalmát feszegette a Figyelő, ment is azonnal a helyreigazítási kérelem, meg a levelezgetés...

Az a gond, hogy ha kicsi, ha nagy a cég, a NAV az adóhátralék megállapítása után kiveti a büntetést, aztán nem csinálhat semmit, mert vitatják, perelik, vagyis húzzák az időt és ezt jó sokáig megtehetik. Akiknek meg jogerősen végrehajtandó adótartozása van, arról kiderül másnapra, hogy új céget alapított és az előzőnek egy fillérje se maradt, nemhogy vagyontárgyai...

Maitre 2013.03.05. 08:22:17

@komplikato: Tavaly nyár vége felé. Nincs még egy éve. :)

bulvármédiás => · http://kepviselo.blog.hu 2013.03.12. 07:29:32

A létminimum számításnál ne feledjünk el pár dolgot:
1. Ez a szám a családonként egy főre eső jövedelmet mutatja, vagyis ha több eltartott van, vagy egyedül élő kisnyugdíjasról van szó, akkor sok esetben persze, hogy nem éri el ezt az összeget.
2. A megélhetési költségek is igen nagy szórást mutatnak a kisebb települések, megyeszékhelyek és a főváros között - ez a 87k forint támpontnak jó, de azért nézzük meg a részleteket is.
3. Kíváncsi lennék, hogy a létminimum statisztikai fogyasztói kosarába milyen termékek tartoznak.

Ettől függetlenül tény, hogy sok ember, különösen a minimálbéresek, kisnyugdíjasok és a közmunkából élő családok beletartoznak ebbe a kategóriába.
süti beállítások módosítása